Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-10-31 / 44. szám
VÉLEMÉNYÜNK «A/VWVWWWWWWWVWVWWVWVWWVVWWVWWVVWVWX/WWVVVW» NOVEMBERI VÁLASZTÁSOK Mielőtt következő lapszámunk megjelenne nov. 5-én, az országos választások már lezajlottak. Mondjuk tiz évvel ezelőtt ilyenkor már óriási kampányok folytak és az amerikai népnek alkalma volt arra. hogy olyan jelöltekre szavazzon, akik legjobban képviselik érdekeiket. Az utóbbi tiz év hisztériája következtében azonban republikánus és demokrata pártokon kívül nincs párt, az ő jelöltjeiken kivül nincs jelölt, aki fellépett volna és versenyre hívta volna a nagy pártokat és azok jelöltjeit. A tiz éves hisztéria, vörösellenes hajsza ide juttatta az országot. Ennek következtében még nagyitóval sem tudnánk különbséget találni a két nagy párt jelöltjei között. Mindkét párt vezetősége részese és kivitelezője a wall-streeti bankárok programjának. Ha valaki meg tudná mondani nekünk, hogy például mi a különbség egy Wagner és egy Christenberry között New Yorkban, vagy a két párt jelöltjei között más városokban, igen hálásak lennénk és köszönettel fogadnánk azt. Érdekes, hogy honfitársainknak, akik az utóbbi évben jöttek Magyarországról, egyik panasza az, hogy Magyarországon az egy-párt rendszer létezett. Hát csak nézzenek körül s figyeljék meg az amerikai viszonyokat e tekintetben és észre fogják venni, hogy habár névleg vannak pártok itLott, de a nagytőkének olyan óriási a súlya, hogy még csak hallani sem lehet róluk és képtelenek jelölteket kinevezni. KIRE SZAVAZZUNK? Az alábbi tanácsokat adhatjuk olvasóinknak és barátainknak. de hozzá kell tennünk, hogy legyenek óvatosak azok követésében. 1. Olyan városokban, ahol önálló munkásmozgalmi jelöltek vannak, szavazzanak azokra. 2. Szavazzanak olyan jelöltekre, akiket a szakszervezetek támogatnak. 3. Szavazzanak minden olyan törvényfüggelékre (amendment), amely előmozdítja a lakosság jólétét, akár állami építkezésekre, utakra, iskolákra, vagy másra vonatkozzanak ezek. Minden olyan függelékre szavazzanak, amely előreviszi a kisebbségek és munkások jogait. Igyekezzenek olyan függelékek ellen szavazni, amelyek megcsorbitanák a munkásság és kisebbségek jogait, pl. mint a “munkajog” törvények, a négerellenés zónarendszer-törvénvek, stb. 4. Egyes helyeken, ahol nem engedtek bizonyos jelölteket a listára tenni, Írják be nevüket a hallóira, ha megérdemlik, hogy reájuk szavazzanak. Ént. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, at the P O. of N. Y., N. Y. Vol. VÍT No. 44. Thursday, October 31, 1957 NEW YORK, nTy. AZ IDEGEN LÉGIÓBA KÉNVsiflERITIK A MAGYAR DISSZIDÁLTAKAT Egy magyar bányász kálváriája Az Algériai Nemzeti Fel- szabadulási Front Egyesült Nemzetekben levő delegációja egy 700 szavas okmányt hozott nyilvánosságra, mely egy 19 éves magyar disszidált bányász, Zsovinecz Sándor vallomásaira van alapozva. “Zsovinecz október után Ausztriába került és Lan- deck-ben, az amerikai táborban kapott elhelyezést. 160 társával együtt szerződést írtak alá, hogy francia bányákban fognak dolgozni. Elvitték őket Colmar, Francia- országban levő táborba, ahol az Idegen Légió ügynökei nagyfokú propaganda támadásnak vetették őket alá. “Azokat, akik nem dőltek be az ügynököknek, elvitték különböző bányaterületekre. Zsovinecz a belga határ közelébe,: Le Forret-be került. Szakképzett bányász és “menekült” létére a legsajnálatosabb körülmények között tengődött. A legnehezebb munkára osztották be az idegeneket. Semmi elővigyázatossági vagy védőintézkedések sem voltak a bányában. Az első végzetes bányaka tasztrófa okozta ijedelme! felhasználva, az Idegen Légié ügynökei újra ott voltak. De ez esetben meg sem említették az Idegen Légiót, hanem arra vették rá a munkásokat, hogy jelentkezzenek ‘szolgálatra’ a Tengerentúli Területekre avval az ígéret tel, hogy idővel földet szerez hetnek maguknak és elhozhatják családtagjaikat is. Az ajánlatot a magyar fiuk fele, nagyobbik része, köztük Zsovrnecz is, elfogadta. Aláírtak egy francia iratot, amit meg sem értettek “Marseillesbe vitték őket és csak amikor az Idegen Légió barrakjaiban találták magukat, jöttek rá a csalásra és erősen tiltakoztak. “Katonai rendőrség lépett közbe, kivont bajonettel és börtönbe dobták őket, mint ‘kommunistákat’.” “Azt a választást adták nekik, hogy vagy mennek Oran- ba, ahol ‘szabadok’ lesznek, vagy maradnak a börtönben. Franciaországnak van elég ideje. “Ebben a reménytelen helyzetben 30 magyar elhatározta, hogy elmegy Oran- ba. De a katonai szolgálati >1 való megszabadulási próbálkozást nem adták fel. Sokan megtagadták a parancsok teljesítését és erre fegyelmi táborba vitték őket Colomb- Becharba. Mások úgy akartak megszabadulni, hogy a napon felmelegitett, romlott szardíniát ettek, vagy kininporból készült cigarettát szívtak, amitől tüdővészes tüneteket kaptak. “Zsovinecznek végre sikerült megszöknie és felvenni a kapcsolatot az Algériai Nemzeti Felszabadulási Fronttal.” Ugv hisszük, hogy a fenti idézetekhez nem kell kommentár. MENOERES NYERT I TÖRÖK MASITÁSBAH Reméljük, hogy a következő időszakban az amerikai munkásmozgalom végre rá fog jönni, hogy ha érdekeit előre akarja vinni, akkor részt kell vennie a választásokban önálló és munkás-jelöltekkel, s ezek mögé fel kell sorakoztatnia az egész amerikai munkásságot és népet. AIT NEI DEPORTÁLTAK A “régi jó chicagói gengszterkorszak” történetére emlékeztető módon gyilkolták meg “üzleti” konkurrensei Anastasia Albert urat egy newyorki hotel borbélyüzletében. Haj- nyirás közben “kinyirták” őkegyeimét. Mint a hírhedt Anastasia család egyik leghirhedtebb tagja, Anatasia ur a harmincas évek elején hol az unióellenes munkaadók, hol romlott labor fakerek bérenceiként működő “Murder, Inc.” néven ismert gyilkossági részvénytársaságnak volt “alkalmazott”-ja. Ilyen elemek ellen vívott harcot Weinstock Lajos és a többi progresszív munkásvezér azokban az években a festő, szőrme és más ipari szakszervezetekben. Miként egyik cinkostársa, Abe Reles annakidején az ügyészségen bevallotta, a Murder Inc. rovására irt 63 gyilkosság közül 31-et, mondd harmincegyet Anastasia Albert hajtott végre — sajátkezüleg! 1921 és 1954 között ötször volt letartóztatva gyilkosság vádjában, de csak egyszer ítélték el és mindössze 18 hónapot töltött börtönben. Ezt az időt “karrierje” elején, a huszas évek elején töltötte börtönben, amidőn nyilván még nem fejlesztette ki politikai és egyéb kapcsolatait. Anastasia illegálisan jött ebbe az országba 1919-ben. Nem is lett polgár csak 1945-ben — a hadseregben kifejtett “érdemei” elismeréseként. Aanastásiát ugyanis 1942-ben besorozták a hadseregbe és — annak ellenére, hogy akkor már soi’ozatos gyilkosság és a Sing Sing-ben eltöltött 18 hónap volt rovásán, ott törzsőrmesterként szolgált 1942 és 1944 között. Akiket igen, és akiket nem deportálnak A kormány 1952-ben deportálási eljárást indított Mr. Anastasia ellen, de néhány év múlva megszüntették az eljárást ellene. Talán fivére, egy másik hírhedt gengsztervezérre való tekintettel, aki nagy kommunistaellenes tevékenységet fejtett ki a brooklyni kikötőben. Ennek a 31-szeres gyilkosnak a deportálása úgy látszik (Folytatás a 16-ik oldalon) A vasárnap megtartott törökországi választásokon minden jel szerint uira a Minderes miniszterelnök demokrata pártja jött be győztesként, habár sokkal kisebb többséggel, mint az előző, 1954-es vá- i lasztáson. Mig 1954-ben az összes parlamenti ülések 90 százaléka a demokratáké volt, most csak alig 60 százalékot kapott mig a republikánus ellenzék az előbbi 1 százaléknál kevesebb szavazatát felemel-' te 30 százalékra. A republiká- \ nusok legnagyobb győzelmüket az ország fővárosában, Ankarában érték el. A magas árak és az alacsony fizetősek okozta megélhetési nehézségeket okolja az amerikai sajtó Menderes csu- számlálásáért. Szóval sem említi a kiélezett közép-keleti helyzetet, melyben — különü- ! sen Szíria körüli háborús hangulatban — Menderes erős veszélynek tette ki Törökország népét. A választás békés lefolyású volt és a lakosság nagy többsége részt vett benne. A végső' pontos eredmények még nem folytak be. Sokat és gyakran irtunk ! már a nyugati, úgynevezett ! “szabad” világ különböző oszlopairól, a volt náci generálisoktól nyüzsgő bonni kormányzatról, a Pentagon s a I Vatikán által dédelgetett Franco-féle rezsimről, az emberi szabadság nagy bajnokáról, Csang Kej-sekrŐl, a harmadik világháborúéit lihegő Rheeről, és hogy a legnagyobb »demokratáról ne is beszéljünk Szaud királyról. Török, szerencséje örök! A nyugati világ egyik szintén agyondédelgetett kedvencéről, a NATO oszlopos tag- i járói Törökországról, helye- j sebben Menderes úrról, annak ; rpiniszterelnökéről állapítjuk meg a tényállást. ! Ez annál is inkább idősze- • rü, mert a jelenlegi közép- | keleti helyzetben a puskapor- ! raktár egyrésze török területen van. Menderes kormányzata demokrata lepelbe takart ön- í kényuralom. A kormány7 kri- ; tizálása főbenjáró bűn. Jelenleg több mint 15 újságíró ül | börtönben, mert lapjaikban enyhén kritizálni merték a kormányt. Menderes nemcsak a parlamentet kontrollálja, hanem a bíróságot is. A miniszterelnök minden indokolás nélkül elbocsáthat bármely bírót 25 évi működés után. Az újságok számára a kormány utalja ki a papirt és festéket. A választási törvények úgy vannak megállapítva, hogy az ellenzéki pártnak, mely 1954- ben a szavazatok 40 százalékát kapták, a parlamenti ülések mindössze 6 százalékát adták! Menderes furfangos ember. 1950-ben elsőnek sietett “önkénteseket” küldeni a koreai háborúba. Amikor Trumanék hálájuk kifejezéseként meg- | kérdezték, hogy mennyit akar I hadserege felszerelésére (ha valamely külföldi kormány megnyeri Washington tetszését, megelégedésünk jeléül i először is katonai felszerelé- I seket kínálunk fel nekik). —■ Menderes ravaszul kijelentet- te, hogy Törökországnak I (Folytatás a 2-ik oldalon) BULLETIN A török választások megtörténte utat nyitott újabb nagyfontossá&u események lefolytatására. Legújabb hírek szerint október 31-én NATO-haderők három napig tartó hadgyakorlatokat fognak megkezdeni Törökország délnyugati partjain, amelyen részt fog venni az Egyesült Államok irányított rakétalövegekkel felfegyverzett cirkálója, a Cranberry is. A szárazföldi, légi és tengerészeti alakulatok továbbá a Szövetségesek maltai parancsnoksága tengeralattjáróin kivül részt vesznek még az Angol Királyi Légierők és a % Egyesült Államok Földközi-tengeren állomásozó 6-ik flottájának egységei is. ,