Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-11 / 28. szám

Thursday, July 11, 1957

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

7

MINDENTTUDÓ TELEFON

Rabok embertelen bánásmódban

Aki csak néhány szót is tud franciául, ismeri ezt a közkeletű kifejezést: s’il vous piait, vagy kezdőbetűivel röviditve S. V. P.-t (“kérem szépen”). De azt már kevesen tudják külföldön, hogy e három betű egy, a világon éppen olyan páratlan és a francia.szellemre épp olyan jellemző vállalkozást is takar, mint a sokkal híresebb Eiffel-torony vagy a Folies-Bergére. ..

Ha a párizsi újságíró meg akarja tudni, hogy kik voltak az 1935-ös bolíviai kormány tagjai, ha a tőzsdeügynököt az érdekli, hogy mennyi volt 1942 szeptember 23-án Sydneyben a gyapjú árfolyama, ha egy divattervező arra kiváncsi, hogy milyen ruhát viselt Madame Auriol, a köztársasági elnök felesége, amikor amerikai útjára indult, ha egy regényíró szeretné megtudni, hogy a hóhér a koporsó melyik részébe helyezi a guillotine áldozatának fejét, ha a producer nem emlékszik, ki játszotta Jean Valjean szerepét a “Nyomorultak” első filmváltozatában, ha valaki az iránt érdeklődik, hogy Monacóban a tűzoltók melyik vállukon vetik át a kardszijat, egyszóval ha bárki bármi effélét meg akar tudni, a szokásos számok helyett (három betűt tárcsáz a készüléken (SVP) — és megkapja a választ.

Volt egyszer egy orvos...

Ez a csodálatos történet úgy kezdődik, mint valami mese: egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy Saunier nevű párizsi orvos. Egyszer — 1935-ben — vendégeket hivott vacsorára, de elfelejtett pezsgőt rendelni. Már tizenegy óra volt, minden be volt zárva. Mit tegyen? Ekkor ötlött eszébe, hogy kellene valamiféle iroda vagy ügynökség, amely elintézné az emberek kisebb-na- gyobb ügyes-bajos dolgait. Kihallgatást kért Mandel postaügyi minisztertől, s előadta neki egy telefoneligazitó tervét. A miniszter megérezte, hogy az állam jól keresne az üzleten, és némi habozás után beleegyezett az ügynökség felállításába, rendelkezésére bocsátva a bűvös SVP hívószámot. Ahhoz is hozzájárult, hogy az iroda a telefonszámlákkal együtt hajtsa be az ő külön előfizetési dijait.

így született meg ez a páratlan intézmény, amely ma is magánkézben van ugyan, de az államnak is busás hasznot hajt: a napi átlagos

4.000 beszélgetés 80,000 frankot hoz a kincstár konyhájára. A sok ezernyi kérdés megválaszolására, a tudományos, gyakorlati és egyéb felvilágosításokra persze nagy apparátust tartanak fenn.

Az SVP irodái a XVII. kerületben, az elegáns Monceau-városnegyedben vannak. Itt dolgozik 75 irodahelyiségben az a 180 szakember, aki az ügynökség törzsgárdáját alkotja. Az intézmény felépítése a következő: huszonkét osztály működik, s mindegyik külön csoportokra oszlik. Például az egyik osztály a “közgazdasági szolgálat”. Ezen belül van “külkereskedelmi”, “belkereskedelmi”, “tőzsdei” stb. csoport, mindegyik élén egy-egy szakértővel. Az ügynökség kiváló mérnököket, orvosokat, ügyvédeket, vegyészeket stb. alkalmaz. óriási, jól osztályozott és könnyen hozzáférhető dokumentációt gyűjtött össze. A belső munkatársaknak 3000 külső szakértő ad segítséget, így azután nem csoda, ha az SVP a kérdések 80 százalékára azonnal válaszolni tud. A fennmaradó húsz százalék esetében a választ később (néhány perccel, órával vagy legfeljebb néhány nappal) adja meg. Az igazgató azonban okkal büszke rá, hogy az SVP még egyetlenegyszer sem maradt szégyenben, pedig hát az említett kérdéseken ki- vül még ilyeneket is intéznek hozzá: Ki találta fel a sokcellás turbinát? Hogyan tisztíthatjuk meg a nylon inget a stencilfolttól? Hány vadat ejtett életében XVI. Lajos? 1907-ben melyik napon nevezték ki Sarah Bernhardt-ot, a világhírű francia tragikát, a Színművészeti Főiskola tanárává?

25.000 előfizető

Az SVP-nek jelenleg 25,000 előfizetője van. Havi 1500 franktól 100,000 frankig terjedő összegű átalány-dijat fizetnek a vállalatnak. Java részük : minisztériumok, követségek, ipari és kereskedelmi intézetek, képviselők, mérnökök, orvosok, irók és rendezők. De az előfizetés ellenében nemcsak a fenti jellegű kérdésekre kapnak választ, hanem a vállalat olyan praktikus ügyeiket is elintézi, mint: színház- és vasúti jegyek rendelése, gyermekőrzés, diszebéd megrendezése, fordítás minden nyelvre, különféle tárgyak és eszközök (gépkocsi, talajgvalu, kitömött ló, papagáj stb.) kölcsönzése, bűvészek vagy énekesek

GEORGIA, Amerika egyik déli állama. Baracktermelésen kívül arról ismert, hogy büntető rendszeréhez tartozik a hírhedt “chain gang”, ahol a rabokat láncraverve, kőbányákban dolgoztatják. Az ott uralkodó embertelen bánásmódról könyveket Írtak, mozit készítettek, de a rendszer változatlanul tovább működik.

De talán nem is változatlanul, hanem még embertelenebbül. Legalább is erre utal az a tény, hogy az elmúlt évben 52 rab nehéz vaspöröllyel öncsonkítást követett el saját lábán. Egyszerre 14 rab követte el ezt a fantasztikus müt- veletet, amit aztán mások követtek.

“Lehetetlen tovább kibírni a táborban”, panaszkodott az egyik sebesült a rabkórházban Reidsville-en. De Jack Forrester, az Állami Ja- vitó Osztály igazgatója azt állítja, hogy csak szigorúbb fegyelemre van szükség és igy a közvéleménynek fogalmas sincs, hogy milyen “siralmas alakokkal” van dolgunk.

Az embertelen bánásmód áldozatai

A közvélemény még sok mindent nem tud a Buford melletti kőfejtő táborról, ahol Georgia 7800 börtönlakója közül 187 lakik egy kereszt- alakú, kőkeritéssel ellátott területen. 1951-ben nyitották meg javíthatatlanok részére. Büszkélkednek azzal, hogy az 5 millió dollár értékű építkezést $114,838.25-ért készítették el, persze rabmunkával, részben a rabok tervei alapján. Habár “szökés-mentes Alcatraz”-nak nevezték el, már az első hetekben 6 rab szökött ki a táborból, de három nap múlva elfogták őket.

De ez csak kezdete volt a bajoknak. Két hónappal később, karácsony napján, harminc rab borotvával elvágta lábsarkán az “achilles in”-t. Ez volt az első tömegtiltakozás a rossz bánásmód ellen. Másnap huszonketten ülősztrájkot kezdtek. A sebesülteket a rabkórházba szállították, a sztrájkolókat elszigetelt külön-cellákba zárták, amit a rabok “lyuk”-nak hívnak. De a vizsgálat tisztázta a börtön vezetőséget és Herman Tal- madge kormányzó is “megelégedését” fejezte ki a megszigorított fegyelem fölött.

Minden rab havonta egy levelet irhát és két látogatót fogadhat. A látogatóval 30 percig beszélgethet egy sürü dróthálón keresztül egy őr fülehallatára. Templomszolgálat minden második vasárnap van. Könyv, újság, folyóirat, rádió nincs, de időnként a televízión végignéhetnek egy" boxmérkőzést.

Amit a szegesdrót takar

Egy megkezdett alagutat fedeztek fel, erre megnövelték az őrséget. Automatikus vadászpuskával szerelték fel őket. Ha egy rab munkája közben lement a patakhoz szükségletét elvégezni, sortüzzel siettették vissza. “Csak gyakoroljuk magunkat”, magyarázta az őr. “Jó magaviselettel” a rab egy év után előléptetésben részesül, kőfejtés helyett szakács vagy teherkocsi- haj tó munkára osztják be, vagy kutyagondozóvá teszik, azokra a vérebekre vigyáz, melyek a rabok szabadságvágyát megszegni vannak hivatva.

Az ellenőrzés egy szokatlan módja az, hogy a börtönterületről a kőbányába menő rabokat minden alkalommal csupaszra vetkőztetik. Hat órakor reggel rabruhájukat az egyik épületben hagyva, mesztelenül szaladnak át egy másik épületbe bármilyen az időjárás, ahol munkaruhájukat öltik magukra. Rohanás közben megszámolják és vasrácsos teherkocsin viszik őket a negyedmérföldre lévő kőbányába. Ez a folyamat megismétlődik délben és este 6 órakor, amikor visszatértek. így akadályozzák meg azt, hogy dinamitot, szikladarabot vagy kalapácsot csempészhessenek celláikba.

Öt évig titok fedte a nyolc láb magas szegesfelléptetése házi rendezvényen, választási vagy gyászbeszédek megírása., stb.

Az előfizetőknek van egy titkos jelszavuk, s ezt kell bemondaniuk, hogy mekaphassák a szükséges választ. Van azonban valaki, aki enélkül is igénybe veheti az intézmény szolgálatait: a mindenkori köztársasági elnök. Az előfizetőkön kiviil minden telefonkészülékkel rendelkező francia ingyen kaphat felvilágosításokat az SVP-től a sporteredményekről és az időjárásról. Miként említettük, a napi tudakozódások száma átlagosan 4000. de például az országos kerékpár-verseny, a világhírű Tour de France idején a 20 ezret is eléri.

drót kerítés mögötti életet. Hetenként öt és fél napon át, néha 100 fokos melegben, törték a rabok a követ, vitték a megrakott talicskákat a kőtörő gépekhez. Munka után sorba álltak a zuhanyért — egy zuhany 50 ember részére —, az éjszakát olyan zsúfolt hálótermekben aludták át, hogy egyiknek a lábai a másik fejét érték.

Az állam többi börtöneiből is ide kerültek a “bajtokozók”. A kőbánya nem vált azzá, aminek eredetileg szánták; “javíthatatlan bűnözők” börtöne. Ezek helyett fiatal elégedetlenkedők kerültek ide, akik kisebb vétkekért, u. n. autólopás, betörés — kerültek börtönbe és sokat ingerelték a börtönig^zgatót. Ide dobtak olyan bűnözőket is, akik nyilván elmezavarral küzdöttek, amit a georgiai bíróság még mindig nem tekint betegségnek, mely külön kezelésre szorul.

A tiltakozás egyik módja

Julius 30-án reggel, a félórás munkaszünetben, 36 férfi, huszonkilenc fehér és hét néger, halkan csoportba verődött. Zsebkendőt tömtek szájukba, ki-ki felemelte tizfontos kőfejtő baltáját és teljes erővel lábára sújtott vele. Oly gyorsan történt, hogy mire az őrök odaértek, már minden, befejeződött. Másnap öt más rab törte igy el a lábát, mig többen csak súlyos zuzódást szenvedtek. Mindegyiket a rabkórházba szállították.

“Nem akarnak dolgozni”, mondja Hubert Smith börtönigazgató, “Egyik sem tudta, mi a munka, mielőtt idejött”. Hozzátette, hogy minden rab visszakerül a kőbányába, mihelyt felgyógyul. viz és kenyér diétára megy és csak egy meleg ebédet kap minden három napban. “Mindegyiknek úgyis rossz a magaviseleti múltja”.

Megint voltak vizsgálatok. Úgy a Javító Osztály egy bizottsága, mint a Georgia állam törvényhozó testületé részéből. Egyik őr bevallotta, hogv ő látott “elég verést”. Egy rab panaszkodott, hogy az egyik őr kiverte a fogait, egy másik azt mondta, hogy 7 hét alatt negyven fontot fogyott a táborban. “Ha beteget jelentettünk a “lyukba” küldtek, volt egynek a panasza, mig egy másik csipőlövést kapott egy őrtől, amikor rabtársával összeverekedett. “Engem fejbevert egy kősziklával, mert nem mondtam azt, hogy ‘igenis, uram’ az egyik felügyelőnek,” mondta a harmadik. Akik lábukat törték, kijelentették, hogy újra megteszik, ha visszaküldik őket a kőbányába, és valamennyi ragaszkodott ahhoz, hogy nem Georgia állam börtönrendszere ellen protestáltak, hanem csak Buford-i módszerek ellen.

Egyes őrök és rabok azonban úgy vallottak, hogy semmi brutalitásról nem tudnak és erre a bizottságok az augusztus 3-iki gyűlésen azt a határozatot hozták, hogy “az állítólagos vádak nem lettek bebizonyítva”.

Augusztus 6-án két rab, kiknek júliusban nem. sikerült, a lábtörés, újra megpróbálta és most sikerrel. Későbben a börtönigazgató helyettest, aki bevalotta, hogy “megpofozta a rabot, ha szükség volt rá”, elhelyezték egy másik munkatáborba.

Novemberben még öt rab próbált lábtörést, kettőnek sikerült. Ebben az évben, május 21-én hat próbálkozás fele sikerült (ebből kettő még a múlt nyáron próbálkozott sikertelenül), a harmadik egy 18 éves ifjú. Másnap hét uj. próbálkozás, a négy sikeres közül kettő tavaly nyári veterán volt.

“Ez azért volt, mert a tavaly nyári csoport vezetői visszakerültek a táborba”, mondta J. B. Hatchett, a Javító Osztály segédigazgatója. “Azonkívül a rabok kezébe került egy szenzációs folyóiratnak a ‘lábtörésről’ szóló cikke és ez kezdte az egészet. Reklámot akarnak.”

A ‘Constitution’ atlantai lap szerint “nem nagy élvezetet adhat egy újságcikk a kórházban. törött lábbal fekvő embernek. Senki sem ajánljá a börtönrabok kényeztetését, de ezek a magyarázatok elégtelenek. Bűnügyi szakértőkre kell. bízni a kivizsgálást”. Ezt a gondolatot a Nőválasztók Ligája is támogatja.

Louis LaMarr, atlantai ügyvéd a szövetségi bírósághoz szándékszik az ügyet vinni, az alkotmányos jogok megsértése alapián “szokatlan és kegyetlen büntetés” vádjával. Névtelen panaszos leveleket kap a raboktól, akiket veréssel és más kegyetlenkedésekkel fenyegetnek, ha szólni mernek. De az ügyvéd határozott szándéka megtorlást keresni, mert, amint mondja, “azok is emberek”.