Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-26 / 39. szám
, y. . .. TT- lAHia^A Thursday, Sept. 26, 1957_______________________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ Viharfelhők Amerika egén Amerika gazdasági életében nagy változások előjelei mutatkoznak. — Irta: GERÉB JÓZSEF A nap még elég melegen süt, a páradús levegő csendes, annyi szellő sincs, hogy a fák leveleit mozgatná és mégis egész testünkben, — talán még a csontvelőben is — érezzük, hogy vihar készül. Még azt sem tudjuk, hogy melyik irányból szakad majd ránk, de biztosra vesszük, hogy jön s aggódva kémleljük a láthatárt. Az utóbbi hetekben Amerika népén is ily megnevezhetetlen aggodalom vett erőt, persze nem az időjárás viszontagságai miatt, hanem azért, mert úgy érzi, hogy a jelenlegi gazdasági életében jön valami nagy változás, amelytől semmi jót sem várhat. A sajtó (beleértve a rádiót meg a televíziót is) egyre erősebben célozgat arra, hogy a jelenlegi “proszperitás” vége felé közelgőnk s jobb lesz, ha belenyugszunk, hogy az eddig gyors iramú ipari fejlődésben egy .kis szünetet" (recession) fogunk tartani. Nem kell megijedni — mondják, — a szünet nem fog sokáig tartani, mihelyt az “egyensúly” helyreáll, újból nekilendül a termelés és megint “olyan jó lesz, amilyen még sdha sem volt”. Dacára annak, hogy a nagy korporációk még egyre emelkedő profitokat jelentenek, a gazdasági szakértők már jelzik, hogy a jelenlegi “boom”- korszak végére értünk. “Boom”-korszak alatt a nagy ipari nekilendülés idejét értik, amikor nagy hűhóval — esetleg háborúk hatása alatt — mindenféle iparvállalatokat kezdenek, melyek egy része a “boom” elmúlta után összeomlik, a megmaradtak azonban mérföld jelzői lesznek az ipar és a kereskedelem fejlődésének. Amerika gazdasági életét ilyen “boom and fiúst” ciklusok jellemzik. Az 1820-as első nagyobb ipari pangás (depresszió) óta az ipari fellendüléseket nyomon követték a depressziók. Nemcsoda tehát, ha az amerikai nép most is aggódva kérdi: “Ipari pangás előtt állunk-e?” Háborús gazdaság Ha a fiatalság nem is, de az idősebbek még igen jól emlékeznek az 1930-as ipari pangás okozta nagy szegénységre és nélkülözésekre; a Hoover-falvakra, az almát áruló veteránokra és az ingyen-levesért sorban álló éhezők hosszú soraira. De tudják azt is, hogy a hosszú ideig tartó ipari pangásból csak a háborús rendelések emelték ki az amerikai termelést. így tehát van elég okuk az aggodalomra. A háborús rendelések, majd a bekövetkezett második világháború az amerikai tőkések részére olyan profithozónak bizonyult, aminőhöz hasonlót addig elgondolni sem lehetett. így természetes, hogy az amerikai tőkéseknek nem volt Ínyükre az ellenség teljes behódolása, mert az a lefegy vérzést, a háborús ipar lecsökkentését és a hallatlan nagy profitharácsolás végét jelentette. És valóban, a fegyverlerakás után a háborús pusztítást nem szenvedő Egyesült Államokban hamarosan jelentkeztek az ipari pangás első jelei. A munkanélküliek száma gyorsan felszökött és mindenki a közelgő depresszióról beszélt. Csupán a militaristák és a háborús profitolók jöttek arra a gondolatra, hogy a háborús iparok életét meg lehet hosszabbítani, ha a levert ellenség helyébe másikat találnak. Ez nem ütközött semmi nehézségbe. Kitalálták és a sajtójuk utján hirdetni kezdték, hogy a Szovjetunió meg akarja támadni az Egyesült Államokat, miért is újból fegyverkezni kell. Oly határozottsággal beszéltek, hogy a támadás idejét is pontosan megjövendölték és amikor az nem következett be, újból meg újból elhalasztották. Közben természetesen egyre fenyegették a Szovjetuniót és szövetséges országait, mire azok kénytelenek lettek felvenni a fegyverkezési versenyt. — így született meg a hidegháború. Két módszer Mint tudjuk a hidegháborúból a koreai “rendőrakció, majd a többi kisebb-nagyobb háborúk keletkeztek, amelyek bőségesen tömték a háborús profitolók kasszáit. Felmerült azonban az a kérdés, hogy meddig bírja az ország ezt a fegyverkezési iramot, amelyben az ország ipartermelvé- nyei és természeti kincseinek jelentékeny részét elpuffogtatják, vagy az állítólagos szövetséges államoknak adják ajándékba? Jogos volt ez a kérdés márcsak azért is, mert a billiókat elpa- zarló ország közadóssága egyre emelkedett, mig végre elérte a 250 billiót, mutatva, hogy a nagyon erősen kihangsúlyozott gazdasági jólét csak látszólagos volt. Ennek az országnak a polgárháború (1860— 1865) utáni bel- és külpolitikáját teljesen a depresszióktól való félelem irányította. Minden elnökválasztásnál az volt a főkérdés, hogy melyik jelölt tudná a bőséges munkaalkalmakat biztosítani. De minden Ígérgetés és fogadkozás dacára is, az ipari fellendülések és az ipari pangások szinte szabályszerű ciklusban váltakoztak. Jóidéig az volt az általános felfogás, hogy az államhatalomnak nem kell beleavatkozni az ország gazdasági életébe, mert a munkaalkalmak létrehozása és fenntartása a munkáltatók hatáskörébe esik, akik elég jó hazafiak arra, hogy ne csak a profitot, hanem a dolgozó nép érdekeit is szem előtt tartsák. > Az egész világra kiterjedő nagy depresszió azonban itt is felvetette azt a felfogást, hogy az államhivatás körébe tartozik a munkanélküliség megszüntetése, vagy legalább is a csökkentése. Ez jutott érvényre a Roosevelt “New Deal” érája alatt, amikor megkezdték a munkanélküliség idejére szóló biztosítást, az öregek nyugdíjazását, a közmunkák kiterjesztését és általában véve több másféle jóléti intézkedést. A depressziós ciklus kiküszöbölésére tehát két módszert láttak: a háborús termelést (WARFARE) és a jóléti (WELFARE) intézkedéseket. Az utóbbi évtizedben a ‘WARFARE” meg a “WELFARE” módszerek versenyre keltek, melyben eddig a “WARFARE” vezetett. A verseny vége A militaristák meg a háborús profitolók természetesen ellenzik a “WELFARE” módszert, mert abban nem valami nagy a profitharácsolás lehetősége. A jóléti intézkedéseket elnevezték tehát “csúszó” (creeping) szocializmusnak, amelytől úgy riasztják a népet, mint hajdan az ördög- tél való szövetkezéstől. Mostanában azonban valami olyasmi történt, ami viszont a “WARFARE” módszer korlátozását vonja maga után. Mint ismeretes, az oroszok bejelentették, hogy megelőzve az Egyesült Államokat, ők már elkészítették'az 5,000 mérföldnél messzebbre is lőhető irányítható löveget, amely esetleg hidrogénbombát is vihet magával. így a föld összes területe olyan célponttá lett, ami ellen nincs védekezés. Ez tehát azt jelenti, hogy a harmadik világháborúból már az Egyesült Államok sem kerülhet ki sértetlenül, sőt mi több, meg van az eshetőség az ország teljes elpusztítására is. Miután az oroszok ilyfajta bejelentései eddig még mindig csak a tényt adták, nyilvánvaló, hogy a jelenlegi őrült fegyverkezési versenyt be kell szüntetni, vagy legalább is le kell csökkenteni. Infláció De van egy másik oka is a “WARFARE” (háborús) tevékenység csökkentésének. Ez az, hogy a határtalan fegyverkezés meg a pazarló külföldi segély egyre nagyobb és nagyobb drágaságot teremtettek, ami másképpen mondva azt jelenti, hogy az amerikai pénz értéke egyre esett, vagyis beállt az infláció. A Labor Department statisztikai adatai szerint a megélhetési index ez év közepén már elérte a 120.8-t, ami azt jelenti, hogy amiért az 1947— 49-es években átlagosan egy dollárt fizettünk, ma 1 dollár és 21 centet kell adni. És ez a drágaság egyre emelkedik, szakértők véleménye szerint legalább még egy évig. A gazdasági szakértők szerint az infláció előidézői: 1. A munkások túl sokat keresnek. 2. Túl sok munkás dolgozik. 3. A túlságosan izgató hirdetéseknek képtelenek ellenállni és vásárol még az is, akinek nincs fedezéke rá. A szenátus pénzügyi bizottsága előtt Harry F. Bird (D. Va.) szenátor azt mondotta, hogy az Egyesült Államok népének privát és közadósságai már túlhaladják a 700 billiót. Erre a rengeteg összegre 3—12 százalékos kamatot fizet, ami legalább is 28—30 billió. Ezt a rengeteg összeget részben adóban, részben törlesztés és kpmat címen adják hozzá az élethez szükséges használati tárgyak és szolgálatok áraihoz. És mert ez az adósság egyre szaporodik, a drágaság és az infláció is egyre növekszik. Egész természetes, hogy a kormány gazdasági tanácsadói szeretnék megakasztani a további inflációt. Erre elsősorban is a hitelvásárlás megnehezitését ajánlják. Azt követelik, hogy a hitelvásárlásnál sokkal nagyobb százalék készpénzt kelljen letenni mint eddig. Ez csökkentené a hitelvásárlást. Ez azonban korántsem elegendő, — mondják. Szerintük az igazi baj az, hogy túl sok pénz került forgalomba, egyrészét tehát ki kellene vonni. De ezt csak az iparok lecsendesitésével lehet elérni. Erre viszont szükséges a fegyverkezés levágása. íme ez a magyarázata annak, hogy az utóbbi hónapokban végre az Egyesült Államok is hajlandónak mutatkozott a lefegyverzési tárgyalásra, sőt mi több, a napokban már Dulles külügyminiszter is a háború meredeke helyett a békére való törekvésről beszélt. És ez magyarázza meg azt is, hogy a háborús iparokat eddig készségesen támogató kongresz- szus is levágta az Eisenhower által kért 71 billiós költségvetés egy részét. Hét millió munkanélküli A ‘WARFARE” termelés alátámasztói a közelgő gazdasági szünetet szeretnék megúszni anélkül, hogy a jelenlegi nagy profit ráta leesne. Azért azt hirdetik, hogy az infláció igazi oka az* hogy túlsók munkás dolgozik. A munkanélküliek száma jelenleg 3 millió körül van, ami itt NORMÁLIS. Ha azonban a munkanélküliek száma elérné a 7 milliót, akkor már meg lehet törni a munkabéreket s akkor meg lehet állítani az inflációt anélkül, hogy a munkáltatók profitját érintené. V Hét millió munkanélküli még nem depresszió, — mondják. Különösen nem az most, amikor jóidéig munkanélküli segélyt húznak a munkások és az idős szüleiket sem kell eltartani, mint évtizedekkel ezelőtt. Mindenesetre ez lesz az első próba arra, hogy a jóléti intézkedések képesek lesznek-e megakasztani a depressziót? De még égetőbb kérdés az, hogy mit csinálnak majd azok, akik tele vannak adóssággal, hacsak egy félévre is a munkanélküliek listájára kerülnek? És ezeknek a száma olyan nagy, hogy az aggodalmukat az egész ország átérzi és azért az amerikai nép félve várja, hogy gazdasági életében vajon milyen változást is hoz a közeljövő? Schweitzer: “Félelmetes” veszély j a bombakisérletek következménye Egy tokiói hírlap a “Mainichi” közölte európai levelezőjének, Akira Tsunoda, interjúját Dr. Albert Schweitzer hires orvosprofesszorral, aki kijelentette, hogy egy harmadik világháború “az emberiség végét” jelentené. Az atombombakiser'- letek további folytatása “félelmetes” veszélyt rejt magában. Dr. Schweitzer, aki áprilisban világszerte közölt felhívásban kérte a kísérletek beszüntetését, azt mondta a japán hírlapírónak: “Tisztára orvosi szempontból mondom, hogy az atomkisérletek- ből és robbantásokból eddig felszabadított rádiumkisugárzás nemcsak veszélyes az emberiségre, de a kísérletek továbbfolytatása ezt a veszélyt valósággal félelmessé teszi. Testünkbe került ra- diókisugárzás fenyegeti egészségünket és fenyegeti leszármazottaink életét.” A legnagyobb problémát abban látja Schweitzer, hogy a világ népei közömbösen veszik a, figyelmeztetéseket. “Ha az emberiség elhanyagolja a magateremtette kisugárzás veszélyét, akkor az emberiség súlyos árat fog azért fizetni”. Úgy véli, hogy azért nem jutott megállapodásra a kísérletezés betiltása kérdésében a három nagyhatalom, Anglia, Egyesült Államok és a Szovjetunió, mert a “közvélemény nem követelte elpg erélyesen a tilalmat” e három országban. Egyedül Japánban volt erélyes a tiltakozás. As utóbbi években Japánban sok fertőzött lecsapódás volt a különböző atomkisérletezések következtében. Azt mondta Dr. Schweitzer, hogy itt az ideje, hogy a tudósok, orvosok, intellektuelek és filozófusok komolyan foglalkozzanak a kérdéssel. ________________________________5_ A FASISZTA KORSZAK utolsó amerikai megnyilvánulásának tartja egy osztrák szocialista újság Bécsben a Little Rock, Ark.-i eseményeket. Nyomasztó hatásuk van azoknak a fényképeknek, ahol fehér tanulók kigunyolják a néger diákokat és meggátolják őket az iskolába menéstől, “Neger katonák segítettek a fehéreknek a szabadságot védeni, de nekik igen kevés jut belőle”, volt a szerkesztő észrevétele. ,
