Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-29 / 35. szám

HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D„ Th. M. Lahcr-Oay töprengés Ha drámai hatásra vadásznék, ennek a cikknek a címe “Az amerikai munkásság tragédiája” vol­na. És amikor az amerikai dolgozó-társadalom balsorsáról beszélünk, voltaképpen az egész or­szág tragédiájáról van szó, mert hiszen az ország sorsát egyszerűen lehetetlen különválasztani a határain belül élő dolgozók sorsától. Bár látszó­lag kát Amerika van: a dólgoáók Amerikája és a dolgoztatok Amerikája, EZ AZ ORSZÁG MÉG­IS A DOLGOZÓKÉ — a teremtés és alkotás joga alapján. A dolgozók verejtékének a gyümölcse ez a gazdag ország, még akkor is, ha ebből a gyü­mölcsből csupán a csutka jut nekik... A dolgo­zók alkotása ez az ország ugyanolyan értelemben, mint ahogy egv-egy világhírű művészi alkotást sem a jelenlegi tulajdonosa nevéről, hanem alko­tójának a halhatatlan nevéről ismerünk. Ameri­ka minden gazdasága a munkásoké, akik terem­tették — a szerzői jog alapján. Hiába van egy Rembrandt-festménv egy Van- derb’ltnek vagy egy Rockefellernek a birtoká­ban, azt a képet NEM Vanderbilt- vagy Rockefel- ler-festményként, hanem a náfey művész alkotá­saként ismerjük. Maga a művész, amikor ^ruba bocsátotta a képét, mert KÉNYSZERÍTVE VOLT RÁ, hogy pénzzé tegye, talán egy ezredrészét sem kapta annak az összegnek, amit ma egyik milk'omos képgyüjtő szemrebbenés nélkül kifizet a másiknak, hogy egy Rembrandt-képet a saját gyűjteményébe iktathasson. Hasonlóképpen a munkás, aki megteremtette ennek az országnak a gazdagságát, csak egy jelentéktelen töredékét kapja alkotása értékének — éppen csak annyit, hogy szűkösen megélhessen belőle és holnap uira kéznél lehessen a munka, a termelés zavartalan folytatására.. . Minden emberi és isteni igazság szerint a munka eredménye azt illeti, aki a mun­kát végezte; ebben a töméntelenül gazdag or­szágban az ^alkotóerőnek mégis csak hitvány mor- zsalékok jutnak abból a gazdagságból, amely az ő munkájának köszönhető. . . Nem kisebb egyéniség, mint Lincoln elnök mondotta az 1861. évben kelt kongresszusi üze­netében: “A munka megelőzi a tőkét és függet­len attól. A tőke nem ^tgyéb, mint a munka gyü­mölcse és nem jöhetett volna létre, ha előbb a munka nem létezett volna. A MUNKA FÖLÖTTE ÁLL A TŐKÉNEK ÉS ANNÁL .SOKKAL NA­GYOBB MEGBECSÜLÉST ÉRDEMEL.” Forra­dalmár volt a mártirhalált halt elnök? Egyáltalán nem! Szomorú volna, ha mindenki, aki felismer egy kézenfekvő igazságot, forradalmárnak szá­mítana. Forradalmár vagyok én, amikor ezt a felismert igazságot fennen hangoztatom? Távol­ról sem! Forradalmár az, aki felfedezi, hogy két­szer kettő az négy? Nevetséges! A számtannak ez az alapvető tétele nem nyugszik szilárdabb alapokon, mint az az igazság, hogv a munka ered- ménvp a munkást illeti, aki azt létrehozta. Mikor Lincoln azt mondta, hogy “a munka független a tőkétől,” nyilván azt értette ez alatt, hogy mig munka — teremtő, alkotó munka — igenis létez­hetik töke nélkül, addig töke sohasem jöhet lét­re nélkül. Igv jutott a nagv elnök arra a logikán következtetésre, hogy a munka tehát na­gyobb megbecsülést érdemel, mint a tőke. Ebből viszo-V világosan következik, hogy nem a mun­kát kell alárendelni a tőkének, hanem megfordít­va: a tőkének kell szolgálnia a munkát... Ez azonban csak olyan politikai és gazdasági rendszerben lehetséges, amelyben a tőke azok­nak a tulajdona, akik létrehozták: a munká­soké. Teljesen mindegy, minek kereszteljük ezt a rendszert: szocializmusnak, theokráciának vagy technokráciának — a lényeg az, hogy ebben a rendszerben az az elvitathatatlanul helyes elv érvényesüljön, hogy a munka eredménye, gyü­mölcse azoknak a tulajdona legyen, akik azt pro­dukálták. Egy ilyen rendszerben a tőke —- magá­tól értetődően — másodrangu, alárendelt szere­pet töltene be: ESZKÖZ lenne a munka szolgála­tában, nem pedig URA, parancsolója és kizsákmá- nyolója a munkának. Nincs még egy ország a földkerekségen, ahol a tőkének és a munkának ezt a szerepcseréjét olyan simán, olyan egyszerűen — és kifogástala- aul törvényes keretek között — meg lehetne ya­INFLUENZA-JÁRVÁNY FENYEGET Az ősz folyamán a jelek szerint vagy 17 mil­lió amerikai ágynak dől. Vagy öt napon keresz­tül erős fejfájás, hányinger, torokfájás, megrázó köhögés, fájdalmas izmok, hideglelés és láz kí­nozza a megbetegedőt. Egyesek tüdőgyulladást, sztreptococcus infekciót, bronchitist kaphatnak. Az uj antibiotikus orvosságok azonban annyira' segitenek; hogy országszerte nem több mint 5000 halálesetet várnak a járvány alatt. Közben már megindult az ellenszer, az oltó­anyag gyártása is, de csak majd februárra lesz annyi, hogy mindenkinek jut, — ha meg tudja fizetni. Az orvosok állítólag egy dollárért kapják, de biztosan 5 dollárt számítanak legalább is érte. Ezt a betegséget á?siai influenzának hívják, ál­lítólag onnan jött, aki azonban emlékszik 1918- ra, akkor is volt influenza-járvány, de nem hív­ták ázsiai influenzának, bár elterjedt az egész világon és több mint 20 millió áldozata volt. Ak­kor még nem tudtak védekezni ellene és a tüdő- gyulladás és más komplikációk okozták a nagy­arányú elhalálozásokat. Ma a tüdőgyulladást nagyszerűen kezelik pe­nicillinnel és nem tartozik a nehezen gyógyítható betegségek közé. Azért várják a betegséget az őszre, mert rendesen a hideg idő beálltával ter­jed. A legokosabb, ha az emberek a járvány alatt nem gyülekeznek és nem mennek nyilvános he­lyekre, ahol nagy tömegek vannak. Csak azt sze­retnénk tudni, hogy mit csináljanak a newyorki munkások, akik milliószámra utaznak naponta a földalattin és az autóbuszokon. lósitani, mint ebben az országban. Egyetlen or­szágos választás elegendő volna hozzá, feltéve, hogy volna egy valódi munkás-érdekekét képvi­selő országos párt, amely magához vonzaná a munkástömegeket. Ne tessék azt hinni, hogy a levegőből beszélek. A tőke ledegradálása és a munka tekintélyének az emelése senkinek sem le­het nagyobb érdeke és célja, mint a munkásnak — nemde? Munkás alatt pedig nemcsak az az egyén értendő, aki a két kezével dolgozik, hanem azoknak a sokasága is, akik íróasztalok, rajzoló- padok, laboratóriumi emelvények és tanítói pó­diumok mögött munkálkodnak. Mindezeknek a dolgozóknak AZONOS az érdekük. Nincs semmi komoly akadálya annak, hogy a dolgozó-társada­lom különféle rétegei az azonos cél felismerése után egymásra találjanak és közös táborban egyesüljenek. Ami akadály létezik, azt a mun­kásosztály természetes ellensége: a tőke helyez­te az egymástkeresés és az egyesülés útjába. Ezeket a mesterséges gátakat azonban egyálta­lán nem lehetetlen eltávolítani az útból, noha — elismerem — nem könnyű feladat. Ebben az országban legalább 16,000,000 a szer­vezett munkások száma. Ha e hatalmas tömegnek csak a felét tekintjük nős és családos munkások­nak és minden családra csupán még egy szavaza­tot számítunk, ez további 8,000,000 szavazatot jelent. Ha ehhez hozzátesszük azoknak a számát, akik nem szervezett munkások ugyan, de helyze­tüknél és politikai beállítottságuknál fogva azo­nosítják magukat a munkásosztállyal, akkor bát­ran merem állítani, hogy a dolgozók táborából ki­kerülő szavazatok száma az ország összes szava­zatainak egy fölényes többségét képezné. Ha ezek a szavazatok egy munkáspárti listára lennének leadva, a listavezető győzelme biztosítva volna. Törvényes, alkotmányos, békés utón, a legkisebb vérontás és felfordulás nélkül ennek az ország­nak a politikai arculata máról-holnapra átala­kulna olyanná, amilyent a munkások érdeke meg­követel És Lincoln szerint a dolgozók érdeke fö­lötte áll a tőke érdekeinek... A tragédia abban rejlik, hogy az amerikai munkásság zöme politikailag annyira éretlen még, hogv nem képes felismerni a saját jogait, a saját érdekeit és különösen: A SAJÁT ERE­JÉT ÉS HATALMÁT. A szervezett munkásság politikai nevelése körül a vezetőség lelkét évtize­des, jóvátehetetlen mulasztások terhelik. Lehet- e az amerikai sokmilliós munkásság tragédiáját szemléltetőbben demonstrálni, mint annak a szo­morú állapotnak a megállapításával, hogy a kong­resszus mindkét házában a munkásosztálynak mindössze legföljebb két reprezentánsa ül??!! Olyan honatyák, akik — különösen a választások küszöbén — keresik a munkástábor barátságát és támogatását, természetesen fölös számban akad­nak, de akik kimondottan és elsősorban a mun­kások érdekeit képviselnék, ezen az’ egy-kettőn kívül még mptatóban sem akadnak... Vajon mi­kor ébred fel az amerikai munkásság? Még a tábornok is iiszián láija Douglas MacArthur öt aranycsillagos tábor­nok a Sperry-Rand részvényesei előtt a magas adók gonoszsága ellen tartott beszédében a kö­vetkező megállapításokat tette: “Kormányunk állandó félelemben tartott ben­nünket, — folytonos észszerütlen hazafias izga­lomban tartotta kedélyünket azzal, hogy örökö­sen súlyos nemzeti válság veszélyéről kiabált. Mindig valami borzalmas veszély fenyegetett bennünket, vagy valami szörnyűséges idegen ha­talom állt készen arra, hogy minket fölfaljon, ha vakon nem egyezünk velők és nem adjuk ke­zükbe azokat a rengeteg összegeket, amelyeket követeltek. Visszapillantva aztán azt látjuk, hogy szerencsétlenségek nem is történtek volna meg, sőt a veszedelem sohasem volt valódi”. Ha emlékezetünk nem csal, még nem is olyan régen Mac Arthur tábornok éppen eleget csör­tette a kardot, azért annál érdekesebb, hogy ma egészen másképpen gondolkozik. Jó volna, ha a többi hadvezér is hasonlóan gondolkodna, igaz, hogy katonák, még ha tábor­nokok is, nem beszélhetnek szabadon; a Penta­gonon keresztül nyilváníthatnak csupán véle­ményt. Mac Arthur tábornok szerencsésebb em­ber, neki nincs feljebbvalója. Ki is lehetne? Még Eisenhower elnökünk is mint ezredes szol­gált keze alatt. Akárhogy is van, örömmel vesz- szük a nagy tábornok nyilatkozatát annál is in­kább, mert jó magunk is hasonlóan látjuk a helyzetet. Nem szeretjük fizetni azokat a ször­nyű athíkat, ami éppen elég volna szegényes kis életünkben arra, hogy néhány dollárt megtaka­ríthassunk öreg napjainkra, ahelyett, hogy arra költenék, hogy az idejét múlt fegyvereket majd a tengerbe dobják, vagy a beteg, hamis prospe­ritást alátámasszák. Véleményünk szerint mindenkinek volna elég munkaalkalma, ha fegyvergyártás helyett in­kább a még fel nem épített, szegény országok­nak adnák el árucikkeiket. Többek között, micso­da piac lehetne termékeink számára Kina 600 milliós népe. Minden feleslegünket megvásárol­hatnák és biztosíthatnák prosperitásunkat leg­alább 25 esztedőre, még pedig hasznos és érté­kes munka, végzésével. Ami pedig a fő az, hogy nem kellene örökös rettegésben élnünk az atom és hidrogénbomba miatt, hanem végre a béke és valódi jólét várna az egész emberiségre, hi önkényesség netovábbja (Folytatás az első oldalról) társainkról sem, akik egész életükön át túrták a földet, vájták a szenet, vagy a kohó mellett iz­zadtak. Segítették Amerikát gazdaggá és naggyá tenni. ^ Centjeiket arra a nagy napra kuporgatták ösz- sze, amikor majd újra szülőföldjükre léphetnek, hogy viszontlássák rokonaikat, régi barátaikat. Sokra fia, leánya, vagy unokája vár, hogy meg­látogassa. Amerika polgárainak azonban tiltott az utazás Magyarországra, oda nem kapnak út­levelet. Petrás Pál sokszor emlegette: “csak még egy­szer szeretnék hazamenni, ha mindjárt rámenne az utolsó garasom is.” Szegény Pali nem érte meg, hogy útja valóra váljon. De sok Petrás Pali lehet Amerikában! Reméljük, hogy nemcsak Dul- leséktól függ, hogy vágyuk teljesüljön. GE. elbossá! £00 munkást Ohio. — A General Electric evandalei telepén 800 munkást bocsátanak el az év végéig. Az el­bocsátások oka az, hogy a légihaderő által meg­rendelt lökhajtásos gépek leszállítását hosszabb időre terjesztik ki. Az evandale-i gyár igy is 16 ezer munkást foglalkoztat. ■'1 ............................ 3 Amerikai Magyar Szó előfizetési árak: New York városában, az Egyesült államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4- Minden más külföldi országban egy évre $«., félévre $5. — Egyes szám ára 15 cent. tierkesztősée és kiadóhivata1 • 130 Ea«t ifitb Street New York 3, N. Y. — Telefon: AL 4-0397 iiuuouaj, augu Lí/<ü>|

Next

/
Oldalképek
Tartalom