Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-07 / 6. szám

T 4

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

February 7, 1957

ALBERT E. KAHN:

AZ AMERIKAI REAKCIÓSOK KEZE MAGYARORSZÁGON

A hidegháború csúcspontja óta még nem öntötték el a nemzetet a Szovjetunió elleni szidalmak ilyen özönével mint jelenleg. Napról napra, óráról órára fröcskölte a sajtó, a rádió és a te- : Jevizió a Szovjetunió elleni átkokat és dicsőítette a “magyar felkelőket.”

Sokan azok közül, akik leghangosabban hirdették mennyire szivükön viselik a magyar szabadság ügyét, a múltban arra törekedtek, hogy mind saját országukban, mind más országban elnyomják a szabadságot. Közéjük tartoznak elsősorban azok a gentlemanek, akik egyetértenek azzal, hogy egykori SS-tisztek ismét hatalmi pozíciókba jussanak Nyugat-Németországban, akik boldogan támogatják a Csang Kaj-sekkel, Li SSzin-mannal és Francóval való szövetséget és azon a véleményen vannak, hogy az amerikai négereknek a számukra kijelölt területen kell maradniok.

A magyarországi helyzet feletti közfelháborodás szitásában talán egy “International Rescue Committee” (Nemzetközi Felszabaditási Bizottság) nevű szervezet vitte a főszerepet. Ez a bizottság azzal dicsekszik, hogy Münchenben, Isz- tanbulban, Párizsban, Stockholmban, Brüsszelben, Rómában és Londonban van fiókja és egy időben specializálta magát szovjetellenes propagandára, a “vasfüggöny mögötti területről menekültek” importálására az Egyesült Államokba és pénzügyi segítség nyújtására egész Európában éz ellenforradalmi elemeknek.

Akik a háttérben maradtak

A bizottság vezetőségében olyan emberek vannak, mint az' amerikai légierők egykori törzskari főnöke, Carl Spaatz tábornok, aki 1948-ban a Life c. lapban két hosszú cikkében egy légitámadás részletes tervét vázolta “precíziós bombatámadásokkal . . . orosz városok egész sora ellen”; Lucius D. Clay tábornok, a németországi amerikai zóna egykori katonai kormányzója és a ■“Crusade for Freedom” (Kereszteshadjárat a Szabadságért) nevű szervezet vezetője. Ez a ezervezet elősegíti a Szabad Európa-rádió adá- eait, amelyekben a kelet-európai népeket felkelésre szólítják fel; Ellis M. Zacharias admirális, az Egyesült Államok hajóhada titkosszolgálatának egykori főnöke; Thomas J. Wattson, az International Business Machines Corporation elnöke, aki 1937-ben a náci-Németország kormányától érdemrendet kapott és Walter S. Carpenter, a Du Pont de Nemours Company, a világ egyik legnagyobb hadiüzemi konszernje elnöke.

Előttem fekszik a “Life” c. lap november 12- i kiadásának egy példánya, a “Life”-nek a felkelés kitörésekor “véletlenül” éppen ott-tartózkodó fotóriporterei és levelezői által a magyarországi zavargásokról készitett 10 oldalnyi fényképpel és leírással. A képes cikk cime: “A hazafiak erőteljes csapást mérnek a zsarnokságra”, tartalftia pedig elevenen illusztrálja, mit ért a lap “hazafiak” fogalma alatt.

Képek a magyarországi borzalmakról

Az egyik oldalon négy nagy fényképen egy csoport fegyvertelen egyenruhás embert látunk, felemelt kezekkel, akiket egy csapat “felkelő hazafi” agyonlő.

Egy másik képsorozathoz, amelyen egy asz- ^zonyt látunk, akit a csőcselék brutálisan bántalmaz, a következő szöveg tartozik:

“Arca fehér volt. Jobbra-balra tekingetett a holttestekre, amelyek szanaszét hevertek körülötte. Egyszerre hozzálépett egy férfi és puskatussal ütlegelni kezdte. Egy másik a hajánál fogva megragadta és verte. Félig a földre hanyatlott. Tovább ütötték.”

A következő képnek egész oldalt szentelnek: égy félmeztelen ember véres holtteste fejjel lefelé lóg egy fáról; férfiak és nők csoportja, né- jányan fényképezőgéppel kíváncsian tolonganak a halott körül; egy asszony előrehajolva a halott arcába köp.

Ezeken a fényképeken mindenkit, akit halálra kínoztak, vagy akit éppen meg akarnak gyilkolni, a hozzátartozó képaláírásban “a titkosrendőrség tisztjé”-nek neveznek. Azokat pedig, akik e szörnyűségeket elkövették, “hazafiak”-nak és “hősök”-nek:.

Néhány újságcikk és tudósítás az ellenforradalmi elemek magyarországi túlkapásait “a

Kreml sugalmazásá”-nak és egy “szovjet intervenció ürügyé”-nek tünteti fel. De a “Life” fényképeit nem Moszkvában agyalták ki. Sem az amerikai hírmagyarázó rádióbeszámolóját, aki a felkelés kezdetén azt az aggályát fejezte ki, hogy “a szabad világ véleményét” rosszul befolyásolhatja, hogy a csőcselék a magyar városokban válogatás nélkül lőtte agyon és mészárolta le a “kommunistagyanusakat” és “baloldaliakat”. A magyar rabbik egy csoportjának táviratát, amely a New York-i “Jewish Daily Forward” cimü újságban jelent meg és budapesti fasiszta pogromokról számol be, hasonlóképpen nem Moszkvában agyalták ki.

A talajt a hibák készítették elő

Nem akarom azt állítani, hogy a magyarországi felkelés csupán ellenforradalmárok és pogromlovagok müve volt. Még itt is, néhány ezer mér- földnyi távolságban és egy rémhirekkél, féligazságokkal és szándékos hamisításokkal teli légkörben eléggé világossá vált, hogy Magyarországon széleskörű elégedetlenség uralkodott; a diákoknak elegük volt a bürokratikus korlátoltságból; a lakosság minden rétege a demokrácia megvalósítását, és a nemzeti függetlenséget követelte.

Itt is olvastuk a szovjet nyilatkozatot, amely nemcsak a háború utáni Magyarország társadalmi átalakulásának bonyolult problémájával foglalkozik, hanem a súlyos hibákkal is, “beleértve a szocialista államok közötti kapcsolatokban fel- merülőket, a túlkapásokkal és hibákkal, amelyek a szocialista államoknak az egyenlőség elvén alapuló viszonyát sértik”. És tudjuk, hogy ezen tényezők nélkül kétségtelenül nem került volna sor a magyarországi felkelésre, és hogy sokan, akik részt vettek benne, azért tették, hogy valóságom igazságtalanságokat küszöböljenek ki. Mégis ugyanilyen nyilvánvaló, hogy a felkelés jellege közvetlenül annak kezdete után gyorsan és veszedelmesen megváltozott.

Lenin mondta egyszer, hogy a kapitalizmus halála után hullája még egy ideig büzleni fog. Most világosan felismerhető, hogy a kapitalizmus Magyarországon nem volt halott, mint ahogy látszott, és hogy bizonyos elemek az országon belül csakúgy, mint külföldön türelmetlenül vártak,, hogy megkíséreljék feltámasztását,

Az Egyesült Államok szakadásra számítottak

Bebizonyosodott, hogy magasállásu amerikai kormányhivatalnokokat, noha hangosan bizonygatták megdöbbenésüket, legkevésbé sem lepték meg vagy érintették kellemetlenül a magyarországi események hírei. Leleplezi valódi érzelmeiket egy, a Wall Street Journalban nemrégiben megjelent cikk. Mint a cikk szerzője Írja, Dulles külügyminisztériumának egyik munkatársa elégedetten jelentette ki; “A dolognak még fejlődnie kell, de már megindult...” A cikk igy folytatja:

“Hogy a legközelebbi tűzvész hol fog fellángolni, azt a State Department (külügyminisztérium) emberei nem akarják előre megmondani ... Az Egyesült Államok diplomatái keresik a Moszkvától való távolodás és a Nyugattal való kapcsolatok szorosabbra füzesének további lehetőségeit mind Lengyelországban, mind Magyarországon...”

Mindez az amerikai diplomatáknak természetesen azért tetszik, mert minden, ami gondot okoz a “vörös világ”-nak segíti az Egyesült Államokat. “Ha széttördelik a kommunistákat, könnyebb szabadulni tőlük” — ez volt egy amerikai hivatalos személyiség véleménye. •.

“Az amerikai politika támogatni akarja a csatlósállamokban a további felkelés lehetőségét” — mondta egy magasrangu tisztviselő.

Tény, hogy néhány év óta bizonyos titokzatos és hatalmas kormányszervek, különböző, katonai vezetők és iparmágnások irányítása alatt álló félhivatalos szervezetekkel együtt serényen törekednek arra, hogy “felkeléseket” szervezzenek a “csatlós államokban”.

így kapcsolódtak be

1948. április 9-én az “U. S. News & World Report” cimü újság nyilvánosságra hozott egy cikket a külföldi amerikai kém- és szabotázs-tevékenységről. A cikkben többek között ez áll:

“Bizonyos washingtoni és külföldi felfogás azt kívánja, hogy a vasfüggöny mögött hasoh- ló taktikával dolgozon az “Operation X”, mint amilyet a háború folyamán az “Office of Strategic Services” (Stratégiai Szolgálatok Hivatala) alkalmazott. Ez a felfogás kíméletlen eszközök alkalmazásáért szállt síkra, beleértve, ha szükséges, a gyilkosságot is, hogy a világ orosz részét nyugtalanságban tartsák. Ez látná el pénzzel a földalatti mozgalmakat Oroszország csatlósállamaiban.”

Az “Associated Press” hírügynökség 1949. október 30-án a következőket jelentette a “Central Intelligence Agency”-ről (Központi Kémügynökség), amelyet azért alapítottak, hogy valamenv- nyi amerikai kémszervezet munkáját koordinálja és erősítse:

“Bár az amerikai kémhálózat még gyermekcipőben jár, de már erős és növekszik. . . Az amerikai kémek most zajtalanul és láthatatlanul dolgoznak az egész világon.”

1950 júniusában ifj. Henry Cabot Lodge szenátor, az Egyesült Nemzetek későbbi amerikai képviselője, a kongresszusban törvényjavaslatot terjesztett elő, amely megengedné az amerikai hadseregnek, hogy akár 10,000 külföldit is toborozzon, akik. mint a “New York Times” közölte, “feltehetően a vasfüggöny közelében és mögött kell, hogy bevetésre kerüljenek”. Dewey Short kongresszusi tag ekkor kijelentette:

“Valljuk be becsületesen. Ez piszkos üzlet.” Anthony Leviero, a New York Times 1951. december 12-i számában “amerikaiak és velük dolgozó külföldiek által, kritikus területen” a kelet-európai országokban kifejtett propagandát kommentáló cikkben azt Írja, hogy háromfajta propaganda létezik, mégpedig fehér, fekete és szürke propaganda. Ezt a következőképpen határozta meg:

“Fehér propaganda nvilt, egyenes akció, mint az Amerika Hangja rádióadásai... A fekete propaganda nem jelöli meg, vagy meghamisítja, honnan ered és felölelheti az erőszak alkalmazását, rémhírek terjesztését, zavargások kirobbantását és elhiresztelését és egyéb tevékenységet, amely azt szolgálja, hogy bajt keverjen és bizalmatlanságot hintsen el. A szürke propagandát a fekete és fehér közötti félhomályban alkalmazzuk.”

1952. februárjában Washingtonban kétnapos konferenciát rendeztek, amelyen a New York Times szerint “kongresszusi tagok, a vasfüggöny mögötti terület menekültjei, pedagógusok, diplomaták és volt kommunisták vettek részt”. E lap szerint itt “a Szovjetunió és csatlósai ellen alkalmazandó pszichológiai hadviselés újabb technikáját” fejtegették és javaslatokat tárgyaltak milliónyi földalatti csoport létrehozásáról, abból a célból, hogy “forradalmi légkört teremtsenek”.

Ennek a konferenciának egyik főszónoka az a Robert A. Vogeler, az International Telephone and Telegraph Corporation alelnöke volt, aki nemrégiben töltött 17 hónapot egy magyar börtönben, miután beismerte ottani kém- és szabotázs-tevékenységét.

Hat hónappal a konferencia után Vogeler vezetése alatt létrehoztak egy American Liberation Center (Amerikai Felszabaditási Központ) nevű szervezetet; ez közölte, hogy “45,000 kelet-európai menekült felfegyverzését és a vasfüggöny mögötti országok földalatti hálózatának elősegítését” tekinti feladatának, és hogy ez “forradalomhoz fog vezetni”.

Anthony Leviero, a “New York Times” munkatársa a “Nation’s Business” c. lap 1952 áprilisi számában megjelent cikkében megjegyezte:

“Egyetlen kormányhivatalnok sem fogja ugyan bevallani, de mi kémeket, szabotőröket és a “pszichológiai hadviselés” kíméletlenebb formáinak szakembereit képezzük ki. Megtanítják őket arra, hogyan kell önállóan az orosz rendszerbe behatolni és azt bomlasztani. Megtanulják, hogyan kell hidakat, vonatokat és hadiüzemeket felrobbantani, megtanítják őket. mindenféle fegyver kezelésére.. •”

“Kockáztassanak egy kis vért!”

1955. elején Allan Dullest, John Foster Dulles testvérét kinevezték a Central Intelligence Agency igazgatójának. A második világháború alatt Allan Dulles az Office of Strategic Service kém- és szabotázsszerve európai osztálya vezetője volt. Allan Dulles, aki résztulajdonosa annak a Sullivan & Cromwell nemzetközi ügyvédi irodának, amely 1930-ban közreműködött náci