Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-07 / 6. szám

T 4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ February 7, 1957 ALBERT E. KAHN: AZ AMERIKAI REAKCIÓSOK KEZE MAGYARORSZÁGON A hidegháború csúcspontja óta még nem ön­tötték el a nemzetet a Szovjetunió elleni szidal­mak ilyen özönével mint jelenleg. Napról napra, óráról órára fröcskölte a sajtó, a rádió és a te- : Jevizió a Szovjetunió elleni átkokat és dicsőítette a “magyar felkelőket.” Sokan azok közül, akik leghangosabban hir­dették mennyire szivükön viselik a magyar sza­badság ügyét, a múltban arra törekedtek, hogy mind saját országukban, mind más országban elnyomják a szabadságot. Közéjük tartoznak el­sősorban azok a gentlemanek, akik egyetértenek azzal, hogy egykori SS-tisztek ismét hatalmi po­zíciókba jussanak Nyugat-Németországban, akik boldogan támogatják a Csang Kaj-sekkel, Li SSzin-mannal és Francóval való szövetséget és azon a véleményen vannak, hogy az amerikai négereknek a számukra kijelölt területen kell maradniok. A magyarországi helyzet feletti közfelháboro­dás szitásában talán egy “International Rescue Committee” (Nemzetközi Felszabaditási Bizott­ság) nevű szervezet vitte a főszerepet. Ez a bi­zottság azzal dicsekszik, hogy Münchenben, Isz- tanbulban, Párizsban, Stockholmban, Brüsszel­ben, Rómában és Londonban van fiókja és egy időben specializálta magát szovjetellenes propa­gandára, a “vasfüggöny mögötti területről mene­kültek” importálására az Egyesült Államokba és pénzügyi segítség nyújtására egész Európában éz ellenforradalmi elemeknek. Akik a háttérben maradtak A bizottság vezetőségében olyan emberek van­nak, mint az' amerikai légierők egykori törzskari főnöke, Carl Spaatz tábornok, aki 1948-ban a Life c. lapban két hosszú cikkében egy légitáma­dás részletes tervét vázolta “precíziós bombatá­madásokkal . . . orosz városok egész sora ellen”; Lucius D. Clay tábornok, a németországi ameri­kai zóna egykori katonai kormányzója és a ■“Crusade for Freedom” (Kereszteshadjárat a Szabadságért) nevű szervezet vezetője. Ez a ezervezet elősegíti a Szabad Európa-rádió adá- eait, amelyekben a kelet-európai népeket felke­lésre szólítják fel; Ellis M. Zacharias admirális, az Egyesült Államok hajóhada titkosszolgálatá­nak egykori főnöke; Thomas J. Wattson, az In­ternational Business Machines Corporation el­nöke, aki 1937-ben a náci-Németország kormá­nyától érdemrendet kapott és Walter S. Carpen­ter, a Du Pont de Nemours Company, a világ egyik legnagyobb hadiüzemi konszernje elnöke. Előttem fekszik a “Life” c. lap november 12- i kiadásának egy példánya, a “Life”-nek a felke­lés kitörésekor “véletlenül” éppen ott-tartózkodó fotóriporterei és levelezői által a magyarországi zavargásokról készitett 10 oldalnyi fényképpel és leírással. A képes cikk cime: “A hazafiak erő­teljes csapást mérnek a zsarnokságra”, tartalftia pedig elevenen illusztrálja, mit ért a lap “haza­fiak” fogalma alatt. Képek a magyarországi borzalmakról Az egyik oldalon négy nagy fényképen egy csoport fegyvertelen egyenruhás embert látunk, felemelt kezekkel, akiket egy csapat “felkelő ha­zafi” agyonlő. Egy másik képsorozathoz, amelyen egy asz- ^zonyt látunk, akit a csőcselék brutálisan bán­talmaz, a következő szöveg tartozik: “Arca fehér volt. Jobbra-balra tekingetett a holttestekre, amelyek szanaszét hevertek körülötte. Egyszerre hozzálépett egy férfi és puskatussal ütlegelni kezdte. Egy másik a ha­jánál fogva megragadta és verte. Félig a föld­re hanyatlott. Tovább ütötték.” A következő képnek egész oldalt szentelnek: égy félmeztelen ember véres holtteste fejjel le­felé lóg egy fáról; férfiak és nők csoportja, né- jányan fényképezőgéppel kíváncsian tolonganak a halott körül; egy asszony előrehajolva a halott arcába köp. Ezeken a fényképeken mindenkit, akit halálra kínoztak, vagy akit éppen meg akarnak gyilkol­ni, a hozzátartozó képaláírásban “a titkosrendőr­ség tisztjé”-nek neveznek. Azokat pedig, akik e szörnyűségeket elkövették, “hazafiak”-nak és “hősök”-nek:. Néhány újságcikk és tudósítás az ellenforra­dalmi elemek magyarországi túlkapásait “a Kreml sugalmazásá”-nak és egy “szovjet inter­venció ürügyé”-nek tünteti fel. De a “Life” fény­képeit nem Moszkvában agyalták ki. Sem az amerikai hírmagyarázó rádióbeszámolóját, aki a felkelés kezdetén azt az aggályát fejezte ki, hogy “a szabad világ véleményét” rosszul befolyásol­hatja, hogy a csőcselék a magyar városokban vá­logatás nélkül lőtte agyon és mészárolta le a “kommunistagyanusakat” és “baloldaliakat”. A magyar rabbik egy csoportjának táviratát, amely a New York-i “Jewish Daily Forward” cimü új­ságban jelent meg és budapesti fasiszta pogro­mokról számol be, hasonlóképpen nem Moszkvá­ban agyalták ki. A talajt a hibák készítették elő Nem akarom azt állítani, hogy a magyarorszá­gi felkelés csupán ellenforradalmárok és pogrom­lovagok müve volt. Még itt is, néhány ezer mér- földnyi távolságban és egy rémhirekkél, féligaz­ságokkal és szándékos hamisításokkal teli légkör­ben eléggé világossá vált, hogy Magyarországon széleskörű elégedetlenség uralkodott; a diákok­nak elegük volt a bürokratikus korlátoltságból; a lakosság minden rétege a demokrácia megva­lósítását, és a nemzeti függetlenséget követelte. Itt is olvastuk a szovjet nyilatkozatot, amely nemcsak a háború utáni Magyarország társadal­mi átalakulásának bonyolult problémájával fog­lalkozik, hanem a súlyos hibákkal is, “beleértve a szocialista államok közötti kapcsolatokban fel- merülőket, a túlkapásokkal és hibákkal, amelyek a szocialista államoknak az egyenlőség elvén ala­puló viszonyát sértik”. És tudjuk, hogy ezen té­nyezők nélkül kétségtelenül nem került volna sor a magyarországi felkelésre, és hogy sokan, akik részt vettek benne, azért tették, hogy való­ságom igazságtalanságokat küszöböljenek ki. Mé­gis ugyanilyen nyilvánvaló, hogy a felkelés jelle­ge közvetlenül annak kezdete után gyorsan és veszedelmesen megváltozott. Lenin mondta egyszer, hogy a kapitalizmus halála után hullája még egy ideig büzleni fog. Most világosan felismerhető, hogy a kapitaliz­mus Magyarországon nem volt halott, mint ahogy látszott, és hogy bizonyos elemek az orszá­gon belül csakúgy, mint külföldön türelmetlenül vártak,, hogy megkíséreljék feltámasztását, Az Egyesült Államok szakadásra számítottak Bebizonyosodott, hogy magasállásu amerikai kormányhivatalnokokat, noha hangosan bizony­gatták megdöbbenésüket, legkevésbé sem lepték meg vagy érintették kellemetlenül a magyaror­szági események hírei. Leleplezi valódi érzelmei­ket egy, a Wall Street Journalban nemrégiben megjelent cikk. Mint a cikk szerzője Írja, Dulles külügyminisztériumának egyik munkatársa elé­gedetten jelentette ki; “A dolognak még fejlőd­nie kell, de már megindult...” A cikk igy foly­tatja: “Hogy a legközelebbi tűzvész hol fog fellán­golni, azt a State Department (külügyminisz­térium) emberei nem akarják előre megmon­dani ... Az Egyesült Államok diplomatái kere­sik a Moszkvától való távolodás és a Nyugat­tal való kapcsolatok szorosabbra füzesének to­vábbi lehetőségeit mind Lengyelországban, mind Magyarországon...” Mindez az amerikai diplomatáknak termé­szetesen azért tetszik, mert minden, ami gon­dot okoz a “vörös világ”-nak segíti az Egye­sült Államokat. “Ha széttördelik a kommunis­tákat, könnyebb szabadulni tőlük” — ez volt egy amerikai hivatalos személyiség vélemé­nye. •. “Az amerikai politika támogatni akarja a csatlósállamokban a további felkelés lehetősé­gét” — mondta egy magasrangu tisztviselő. Tény, hogy néhány év óta bizonyos titokzatos és hatalmas kormányszervek, különböző, katonai vezetők és iparmágnások irányítása alatt álló félhivatalos szervezetekkel együtt serényen töre­kednek arra, hogy “felkeléseket” szervezzenek a “csatlós államokban”. így kapcsolódtak be 1948. április 9-én az “U. S. News & World Re­port” cimü újság nyilvánosságra hozott egy cik­ket a külföldi amerikai kém- és szabotázs-tevé­kenységről. A cikkben többek között ez áll: “Bizonyos washingtoni és külföldi felfogás azt kívánja, hogy a vasfüggöny mögött hasoh- ló taktikával dolgozon az “Operation X”, mint amilyet a háború folyamán az “Office of Strategic Services” (Stratégiai Szolgálatok Hivatala) alkalmazott. Ez a felfogás kímélet­len eszközök alkalmazásáért szállt síkra, be­leértve, ha szükséges, a gyilkosságot is, hogy a világ orosz részét nyugtalanságban tartsák. Ez látná el pénzzel a földalatti mozgalmakat Oroszország csatlósállamaiban.” Az “Associated Press” hírügynökség 1949. ok­tóber 30-án a következőket jelentette a “Central Intelligence Agency”-ről (Központi Kémügynök­ség), amelyet azért alapítottak, hogy valamenv- nyi amerikai kémszervezet munkáját koordinál­ja és erősítse: “Bár az amerikai kémhálózat még gyermek­cipőben jár, de már erős és növekszik. . . Az amerikai kémek most zajtalanul és látha­tatlanul dolgoznak az egész világon.” 1950 júniusában ifj. Henry Cabot Lodge sze­nátor, az Egyesült Nemzetek későbbi amerikai képviselője, a kongresszusban törvényjavasla­tot terjesztett elő, amely megengedné az ame­rikai hadseregnek, hogy akár 10,000 külföldit is toborozzon, akik. mint a “New York Times” kö­zölte, “feltehetően a vasfüggöny közelében és mögött kell, hogy bevetésre kerüljenek”. Dewey Short kongresszusi tag ekkor kijelentette: “Valljuk be becsületesen. Ez piszkos üzlet.” Anthony Leviero, a New York Times 1951. december 12-i számában “amerikaiak és velük dolgozó külföldiek által, kritikus területen” a kelet-európai országokban kifejtett propagandát kommentáló cikkben azt Írja, hogy háromfajta propaganda létezik, mégpedig fehér, fekete és szürke propaganda. Ezt a következőképpen ha­tározta meg: “Fehér propaganda nvilt, egyenes akció, mint az Amerika Hangja rádióadásai... A fe­kete propaganda nem jelöli meg, vagy megha­misítja, honnan ered és felölelheti az erőszak alkalmazását, rémhírek terjesztését, zavargá­sok kirobbantását és elhiresztelését és egyéb tevékenységet, amely azt szolgálja, hogy bajt keverjen és bizalmatlanságot hintsen el. A szürke propagandát a fekete és fehér közötti félhomályban alkalmazzuk.” 1952. februárjában Washingtonban kétnapos konferenciát rendeztek, amelyen a New York Times szerint “kongresszusi tagok, a vasfüg­göny mögötti terület menekültjei, pedagógusok, diplomaták és volt kommunisták vettek részt”. E lap szerint itt “a Szovjetunió és csatlósai el­len alkalmazandó pszichológiai hadviselés újabb technikáját” fejtegették és javaslatokat tárgyal­tak milliónyi földalatti csoport létrehozásáról, abból a célból, hogy “forradalmi légkört teremt­senek”. Ennek a konferenciának egyik főszónoka az a Robert A. Vogeler, az International Telephone and Telegraph Corporation alelnöke volt, aki nemrégiben töltött 17 hónapot egy magyar bör­tönben, miután beismerte ottani kém- és szabo­tázs-tevékenységét. Hat hónappal a konferencia után Vogeler veze­tése alatt létrehoztak egy American Liberation Center (Amerikai Felszabaditási Központ) nevű szervezetet; ez közölte, hogy “45,000 kelet-euró­pai menekült felfegyverzését és a vasfüggöny mögötti országok földalatti hálózatának elősegí­tését” tekinti feladatának, és hogy ez “forrada­lomhoz fog vezetni”. Anthony Leviero, a “New York Times” mun­katársa a “Nation’s Business” c. lap 1952 ápri­lisi számában megjelent cikkében megjegyezte: “Egyetlen kormányhivatalnok sem fogja ugyan bevallani, de mi kémeket, szabotőröket és a “pszichológiai hadviselés” kíméletlenebb formáinak szakembereit képezzük ki. Megta­nítják őket arra, hogyan kell önállóan az orosz rendszerbe behatolni és azt bomlasztani. Meg­tanulják, hogyan kell hidakat, vonatokat és hadiüzemeket felrobbantani, megtanítják őket. mindenféle fegyver kezelésére.. •” “Kockáztassanak egy kis vért!” 1955. elején Allan Dullest, John Foster Dulles testvérét kinevezték a Central Intelligence Agen­cy igazgatójának. A második világháború alatt Allan Dulles az Office of Strategic Service kém- és szabotázsszerve európai osztálya veze­tője volt. Allan Dulles, aki résztulajdonosa an­nak a Sullivan & Cromwell nemzetközi ügyvédi irodának, amely 1930-ban közreműködött náci

Next

/
Oldalképek
Tartalom