Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-02-07 / 6. szám
February 7, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 A magyar munkásosztály és az októberi események 1957 január 25-én tartotta meg a Magyar Szabad Szakszervezetek Szövetségének Országos Tanácsa 10-ik teljes ülését. A fő jelentést Gáspár Sándor a Szaktanács főtitkára tette. A Magyar Szó szerkesztőségének véleménye szerint Gáspár Sándor jelentésének bevezető része, melyet alant közlünk, egyike a legmé- lyenszántóbb és legkiemelkedőbb elemzéseknek, amelyeket eddigelé bármily forrásból a magyarországi tragikus eseményekről kaptunk. Gáspár Sándor beszámolója elején a legutóbbi évek eseményeit értékelte. Népünk — mondotta — néhány év alatt szétzúzta a földesurak, a tőkések és bankárok hatalmát, visszaverte a külföldről támogatott restaurációs kísérleteket, megváltoztatta a termelési viszonyokat; a föld, a gyár és minden hatalom a munkásosztály vezette dolgozó népé lett. A magyar munkásosztály ebben a harci szakaszban történelmi jelentőségű eredményeket ért el. Megvalósította azokat a célkitűzéseket, amelyekért a magyar s nemzetközi munkásmozgalom legjobbjai évtizedeken keresztül vérüket hullatták. Ezt azért is szükséges ismételten hangsúlyozni, mert van kísérlet — nem ártó szándék nélkül —, hogy az eredményeket, ezek történelmi jelentőségét lebecsüljék. Ezen időszakban a gazdasági, politikai és kulturális téren elért eredmények a marxizmus megdönthetetlen igazságát bizonyítják. Ennek értékét a későbbi években elkövetett hibák sem csökkenthetik. Csökkent az életszínvonal A sikerekben gazdag időszak után kezdtünk hozzá az első ötéves tervhez, amely a termelőerők nagyarányú fejlesztését, az életszinvonal jelentős emelését tűzte célul. Az 1951-ben jóváhagyott módosított ötéves terv azonban nem vette figyelembe népgazdaságunk teherbíró képességét, hazánk gazdasági, földrajzi és történelmi adottságait. Bár a terv igen jelentés életszinvo- nal-növekedést is előirányzott, már a végrehajtás első évében megtorpant az életszinvonal addigi egyenletes emelkedése, sőt az 1951—53-as időszakban a reálbér évről évre csökkent. Jogos volt az elégedetlenség 1954-től némi javulásról beszélhetünk. Egyes foglalkozási ágakban növekedett a reálkereset, több lakás épült, javult — bár korántsem kielégítő mértékben — az egészségügyi és kulturális ellátottság is. A bérből és fizetésből élő dolgozók többségének az életszínvonala azonban nem alakult kielégítően. Különösen alacsony volt a sok- gyermekes családok és a nyugdíjból élők jövedelme. A népgazdaság egyes ágaiban igen alacsony volt a kereset: 1956 júliusában a munkások és alkalmazottak mintegy 20 százalékának a fizetése 800 forintnál alacsonyabb volt. A lakosság egy részének pedig a bérek és az egyéb juttatások együttesen sem biztosították a létminimumot. A dolgozók tekintélyes részénél tehát emiatt jogos volt az elégedetlenség. Túlzott iparosítás Gazdaságpolitikánk alapvető hibája az volt, hogy az utóbbi néhány év során a tervek kialakításánál nem a dolgozók élet- és munkakörülményeinek megjavításából indultunk ki, hanem alárendeltük ezt a legfőbb célt a népgazdaság termelőerői fejlesztésének, elsősorban a túlzott iparosításnak. Ennek következtében a munkásosztályra hárult a szükségesnél nagyobb teher és életviszonyai nem javultak a nemzeti jövedelem növekedésének arányában. Nem volt beleszólás A szocialista demokratizmus, a dolgozók bevonása a politikai életbe, sem fejlődött megfelelően. A vezetés bürokratikus eltorzítása lehetetlenné vagy formálissá tette a dolgozók beleszólását az ország sorsának irányításába, mert az ország akkori vezetői megfeledkeztek a legfontosabbról: 1. hogy a szocializmus építésének együtt kell járnia a dolgozók életkörülményeinek javulásával; 2. hogy a munkásosztály, a dolgozók nemcsak formálisan, hanem ténylegesen is a legszélesebb alapokon kívánnak beleszólni az ország, a közösség és a saját egyéni életük intézésébe; 3. hogy a nemzeti hagyományok elhanyagolása sérti a nemzeti önérzetet. Az 1953 júniusa és 1956 nyara közötti három esztendőben voltak is próbálkozások a hibák kijavítására. A hibák kijavítását azonban megakadályozta az intézkedésekben érvényesülő következetlenség, a sok huzavona és félmegoldás. Az SZKP 20. kongresszusa után erősödött a tömegek nyomása a hibák kijavítása érdekében. A párt akkori vezetése azonban képtelen volt a jogos követeléseknek érvényt szerezni. A dolgozók jogos bírálata mellett az ellenség jól leplezett általános támadást indított a párt és a proletárdiktatúra alapvető intézményei ellen. A magyar munkásosztály nem a szocializmus, hanem annak eltorzítása ellen lépett fel 1956 október 23-án az ifjúság kiment az utcára, hogy követelje a szocializmus építésében elkövetett durva hibák felszámolását. Az ellenforradalmi erők — jól álcázva tényleges céljaikat — részt vettek a tüntetés előkészítésében, és a tüntetést néhány óra alatt fegyveres felkeléssé változtatták: a fegyverraktárakat kifosztották, és támadást intéztek a középületek ellen. A békés tüntetők még fel sem ocsúdhattak, és az események irányítását máris azok tartották kezükben, akiknek célja nem a hibák kijavítása, hanem a régi rendszer visszaállítása volt. A belső ellenforradalmi erők nem álltak támogatás nélkül. Azo,k a nyugati reakciós körök, amelyek évek óta a kedvező alkalmat várták és készítették elő, minden erejükkel segítették a belső ellenforradalmi erők katonai és politikai tevékenységét. A munkásosztály magatartása a 23-án bekövetkezett eseményekben, az október előtti időszak elemzésében leli magyarázatát. A magyar munkásosztály nem a proletárdiktatúra és a szocializmus, hanem annak hazánkban a gazdasági és politikai életben megmutatkozott torzulatai ellen lépett fel. Itthon is és külföldön is nem kevesen vannak, akik azt szeretnék bizonyítani, hogy a munkások a rendszer ellen keltek fel és a szocializmus, a népi demokrácia rendszerét gyűlölték meg az elmúlt évek alatt. Az események azt bizonyították be, hogy a magyar munkásosztályt nem lehet a szocializmussal, a népi demokráciával szembeállítani. Nem engedi, hogy megfosszák az elmúlt 12 év gazdasági és politikai eredményeitől. De el van szánva arra is, hogy megtisztítsa a népi demokráciát minden torzulástól, elvesse a helytelen módszereket és a szocializmus építésének olyan útját akarja, amely leginkább megfelel a sajátos viszonyoknak. A magyar munkásosztály hűségét a szocializmushoz azok is felismerték, akiket már 23-án sem tiszta szándék, hanem ellenforradalmi célok vezettek. Ez a magyarázata, hogy jelszavaikat, politikai célkitűzéseiket mindig a munkásérdekek és a demokratizmus álarcába bujtatták. Ezek a jelszavak megtévesztették a munkásosztály nagy részét is. A munkásosztály például elitélte és elitéli a régebbi időszak pártvezetési módszereit. Az ellenség tudta ezt, és a párt elleni általános támadásra használta fel. A vezetők elleni harc jelszavával, a munkáshatalom vezető ereje, a párt szétverését tiizte célul, megtévesztette a vezetéssel elégedetlen jószándéku munkásokat is. Minden becsületes dolgozó igazságérzetét mélyen sértették, sőt gyűlöletét is kiváltották a törvényesség terén elkövetett súlyos bűnök és hibák. Ennek 23-a előtt és utána is hangot adott. El volt és el van szánva arra, hogy az e téren elkövetett hibák és bűnök megismétlődését minden erővel megakadályozza. De azok, akiknek valódi céljuk a hatalom megdöntése volt, ennyivel nem érték be. A törvényesség védelme jegyében és a törvényesség leple alatt becsületes, ártatlan embereket mészároltattak le. A munkások nagy részét is elégedetlenséggel és elkeseredéssel töltötték el a Szovjetunió és Magyarország baráti kapcsolatait megzavaró komoly hibák. Hangot adtak annak a jogos követelésnek, hogy rendezni kell viszonyunkat más népekkel, igy a Szovjetunióval is. A Szovjetunió és Magyarország kapcsolatában levő hibák nem érinthetik a Szovjetunió és Magyarország alapvetően baráti viszonyát. Nem homályosithatják el annak az elvtársi, baráti segítségnek a jelentőségét, amelyet a Szovjetunió nyújtott hazánknak a felszabadulás óta szüntelenül. Az ellenség eltúlozva a kapcsolatainkban levő hibákat, szovjetellenes, nacionalista törekvését a szuverénitás jelszavával leplezve, ki akarta szakítani hazánkat a szocialista nemzetek közösségéből, hogy ezzel megfossza attól a védelemtől, amelyet a szocialista tábor nyújt. Hogyan tudták a munkásosztályt megtéveszteni? Mi az oka, hogy a magyar dolgozók, még a munkásosztály tisztánlátását is igy megzavarhatták, hogy nem ismerte fel az ellenforradalmi veszélyt, hatalmának közvetlen veszélyeztetését? Az egyik ok azokban a már említett súlyos politikai és gazdasági hibákban van, amelyek a munkásokat elkeserítették és amelyek kijavításáért, a szocializmus védelmében, maga is kész volt harcolni. E törekvések tiszta szándékához szó sem férhet. A másik ok: A munkásosztály soraiba az utóbbi években nagy számban kerültek a volt uralkodó osztályok tagjai, akiket a munkáshatalom megfosztott gazdasági és politikai hatalmuktól és akiknek titkos vágya volt, hogy alkalmas időben visszaszerezzék régi osztályhatalmukat. Ezek október 23-a után elérkezettnek látták az időt és mindent elkövettek, hogy a munkásosztály soraiban zavart keltsenek, hogy álcázott jelszavakkal megtévesszék és saját érdekeik ellen fordítsák a munkásokat. A leglényegesebb ok azonban, amely a munkásokat ilyen helyzetbe hozta, az volt, hogy a munkásosztály vezető ereje, a párt, amely a helyzet felismerésében időben segítette volna a munkásokat, megmutatta volna a helyes utat, ideológiailag nem volt egységes, szervezetileg szét volt zilálva. Politikai életünket hosszú idő óta tartó fellazultság, ideológiai zűrzavar jellemezte. Nem csoda tehát, hogy a munkásosztály ebben a zűrzavarban, amely október 23-a után még csak fokozódott, ebben a történelemben is ritka, rendkívül bonyolult helyzetben nem talált magára és lényegében vezető erő nélkül, eszmeileg lefegyverezve, nem ismerte fel azonnal a veszélyt és a helyes utat. Az események ellenforradalmi jellege azt jelenti-e, hogy a részvevő dolgozók és munkások ellenforradalmárok ? Erre a leghatározottabban csak igy lehet felelni: nem! Igaz, voltak és vannak a munkásosztály soraiban is ellenforradalmárok. Ezt hiba lenne tagadni, hiszen ez felhígult állapotából is következik. De a munkásosztály, a munkások döntő többsége a leghatározottabban szemben áll az ellenforradalommal és szándéka szerinti részvétele az eseményekben kizárólag csak a szocializmus, a népi demokrácia hibái ellen irányult. Csak azoknak állt érdekükben ezt a két dolgot összekeverni és a munkásosztályt ellenforradalmi ténykedéssel vádolni, akik továbbra is a helyzet tisztázatlanságára, a nyugtalanságra spekulálnak: Egyszóval: akik még mindig nem mondtak le ellenforradalmi ábrándjaikról. A szovjet hadsereg szerepe Ma még nem mindenki érti meg azt az igazságot, hogy a szovjet hadsereg segítsége nélkül, a fegyveres felkelés a szocializmus bukásához és a háború kirobbanásához vezetett volna. így is csak mérhetetlen áldozatok árán tudunk majd kilá- bolni ebből a katasztrófából. “Tevékenységünk alapja a marxizmus” Ismeretes, hogy a magyar szakszervezeteknek nagy múltjuk, közel egy évszázados tradíciójuk van. Évtizedeken keresztül egyedüli hordozói voltak a magyar munkásmozgalomnak, majd később bázisai a szocialista mozgalomnak. A magyar szakszervezetek politikai és szervezeti ereje 1945-ig mindig abban volt, hogy a dolgozók legjobbjai meggyőződésből tömörültek soraiba. A magyar szakszervezetek fejlődésének uj szakasza kezdődött 1945-ben. A fejlődés vonala 1950-ig felfelé Ívelő volt. A fejlődésnek ebben a szakaszában a szakszervezetek maguk mellé tudták állítani a bérből és fizetésből élő dolgozók (Folytatás a 8-ik oldalon)
