Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-16 / 20. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ May 16, 1957-2-, Amerikai Magyar Szó Előfizetési árak: New York városában, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4 Minden más külföldi országban egy évre $8., félévre $5. — Egyes szám ára 15 cent. Szerkesztőség és kiadóhivatal 130 East 16th Street New York 3, N. Y. — Telefon: AL 4-0397 Még mindig fennáll a Magyarországba utazás tilalma Egy terjedelmes cikk jelent meg a magyar sajtóban, mely azzal foglalkozik, hogy hogyan készülnek a turisták fogadására a Balatonon. Azt mondja a cikk: “Mindenekelőtt biztosítani fogjuk, hogy a fel- szabadulás előtt Amerikába kényszerült magyarok hamarosan viszontláthassák hazájukat. Ötezer Amerikába szakadt magyarnak készítettünk helyet egv-két hónapos hazai nyaralásra.” Ebből a tudósításból csak ennyit. Szeretném ^uáni, hogy a magyarországi közegeknek van-e ,^’ami különleges összeköttetésük a State Department fő emberének irodájával, mert tudomásunk szerint jelenleg tilos amerikaiaknak a a magyarországi utazás. Az biztos, hogy harminc negyven, sőt ötven évi ittartózkodás sem ölte ki a vágyat szivünkből, hogy még egyszer láthassuk szülőhazánkat. Kis akáclombos falunkat. “Csak még egyszer haza tudnék menni!”, száll a nóta, mint egy fohász ezrek kebeléből. Sok magyar amerikai kuporgatta, szájától is megvonva, dollárjait arra az esetre, hogy valaha még egyszer meglátogathassa szülőföldjét. Hány öreg magyarnak az egyetlen vágya, hogy elzarándokoljon szülőföldjére mielőtt utoléri a végzet. Hány menne, repülne, ha lehetne. . . Meg tudja érteni Dulles külügyminiszter, hogy a hidegháború ezrek szivét facsarja össze? Mikor érti meg már, hogy hidegháború ide, hidegháború oda, a szeretet nem hal ki az emberi szívből szülőhazája iránt! Az egyszerű, kifáradt, öreg amerikai magyar munkás nem politizálni menne Magyarországra. Mindössze mégegyszer, csak egyszer látni óhajtja szeretettéit. Itt az ideje, hogy a külügyminisztérium is belássa és megadja az alkalmat az amerikai magyaroknak, hogy ellátogathassanak szülőföldjükre. Beszüntették az eljárást Sen Gold eien Állami ügyészek ajánlatára, Curran washingtoni bíró elejtette Ben Gold munkásvezér ellen négy évvel ezelőtt hozott vádat, hogy hamis nemkommunista nyilatkozatot tett. Gold több mint harminc évvel ezelőtt állt a newyorki szőrmemunkások élére, akik szakszervezetüket a befurakodott gangszterek és munkásárulóktól igyekeztek megszabadítani. Törekvésük, nagy harcok árán, sikerült is és szervezetük vezetése becsületes uniótagság kezébe került. Ben Gold országos vezetője lett a szőrmemunkásoknak. A hidegháború egyik korcsszülöttje, a Taft-Hartley-törvény követelésére nyilatkozatot irt alá, hogy nem tagja az amerikai kommunista pártnak. Ezért a kormány hamis eskü vádjával bíróság elé állította, ahol 6 heti tárgyalás után 1954-ben bűnösnek találták és 1—3 évig terjedő börtönre Ítélték. Gold az ítéletet megfellebbezte. Felkerült a Legfelsőbb Bíróság elé, amely az ítéletet megsemmisítette. Az államügyész most úgy találta, hogy nincs elég bizonviték arra, hogy az ügyet ismét sikerrel tárgyalhassák a bíróság előtt. Eisenhower és Montgomery kritizálják y a régi harcosokat ' Gettysburg, Pa. — Eisenhower elnök és bajtársa Montgomery tábornagy újra harcolták a gettysburgi csatát és mindketten megállapították, hogy elcsapták volna a polgárháború két generálisát Meadet és Leet. Eisenhower azért megjegyezte Montgomery- nek.; “ki tudja, talán ha itt lennének, a mi harcmodorunka1 is megkritizálták volna”. Erre fejét bólintó, a megegyezésül az angol tábornagy. A két Il-ik világháborús öreg baj társ végigjárta a polgárháború terepét a térképen, aztán autón és gyalog is. Együtt vizsgálgatták “Culp HM”-t, végigjárták a harc terepét. Az újságírók megkérdezték Montgomery tábornagyot, hogy valóban elküldte volna az északi és a déli vezért is? “Hát bizony én nem így vezettem volna le a harcot”, mondta az angol hadvezér. “El is csaptalak volna, ha úgy vezetted volna!” vetette közbe Eisenhower generális. Törvényjavaslatot fogadtak el a szovjet Ipar átszervezésére New York Times és más polgári lapok nagy jelentőséget tulajdonítanak annak a hónapok óta húzódó vitának, mely a Szovjetunióban folyik. A szovjet ipar átszervezése azért olyan jelentőségteljes, mert az ország vezetősége a gazdasági és termelési politikát, úgy akarja ástzervezni, hogy az ipari adminisztráció minél egyszerűbb legyen és az önkormányzati területek a központi adminisztrációtól minél fiigetlenebbiil dolgozhassanak. A Christian Science Monitor a következőket irja ezzel kapcsolatban: “A világ legnagyobb állama ismét nagy átszervezésen megy át. Hruscsov, a kommunista, párt első titkára olyan törvényjavaslatot adott be, amely radikális változást fog hozni az ország gazdasági terveiben. A második világháború óta megindult gazdasági fellendülés fokozása érdekében fel fogják osztani az ország 8 millió négyzetmérföldnyi területet 92 kerületre, amelyek függetlenül intézhetik a termelést és építkezést. A sarkvidéktől a gazdag ukrajnai búzaföldekig 200 millió ember fogja érezni ennek az átszervezésnek a hatását. A gyönyörű moszkvai földalattitól, a karéliai favágóktól, a sátras kirgiz és uzbek népekig, a kis paraszt kunyhóktól a pártvezetők villájáig, a szovjet nép várja és vitatja ezeknek a változásoknak a jelentőségét és életükre való kihatását’. Alomsnergia békés célokra Eisenhower elnök a UN nagygyűlése előtt 3 és félévvel ezelőtt tartott beszédében drámai hatást ért el az “atom békés célokra” tett javaslatával. Azóta megalakult a 80 államból álló Nemzetközi Atomenergia Szövetség. Végre rákerült a sor arra, hogy az Egyesült Államok szenátusi külügyi bizottsága is foglalkozik ezzel a kérdéssel, kihallgatásokat tart, mielőtt eldöntené, hogy Amerika tagja legyen ennek a nemzetközi bizottságnak. A tagállamok már lefektették e bizottság működését szabályozó törvényeket és a Szovjetunió már hivatalosan ratifikálta is. Dulles külügyminiszter volt az első tanú a szenátusi bizottság előtt és kijelentette, hogy egy nemzetközi szervezet az atom békés célokra való fejlesztése érdekében még a legjobb remény arra, hogy a Szovjetunióval való együttműködéssel csökkentse a nemzetközi feszültséget. Kérte a szenátust, hogy minél előbb ratifikálja azt, hogy az Egyesült Államok tagja legyen ennek a bizottságnak. De van ellenzéke ennek az ajánlatnak Know- land és Hickenlooper republikánus szenátorok vezetésével. Szerintük az Egyesült Államok már eddig is hozzájárult ahhoz, hogy más országokban atomerő müvek létesüljenek. Már eddig 29 országgal van errevonatkozó szerződése, és külföldi diákok tucatjainak ad alkalmat arra, hogy itt folytathassák tanulmányaikat ezen a téren. Az ellenzéknek az ellen van főleg kifogása, hogy ha egy nemzetközi bizottság kezébe kerül az atomenergia fölötti kontrol, akkor — Isten ments — még valamelyik kommunista tagállam is részesedik benne. Még Kina is tagjává válhat annak a bizottságnak! És mi lesz ha a kontrol kikerül az Egyesült Államok kezéből? Ennek megakadályozására erős akadályokat kell felállítani. Ha az ellenzék győz, akkor US abba a furcsa helyzetbe kerül, hogy az elnök ajánlatát más országok elfogadják, a Szovjetunió támogatja, de az Egyesült Államok szenátusa visszautasítja. TÖBB FIZETETT ünnepnapot adnak a munkásoknak, a Munkaügyi minisztérium jelentése szerint. Kilenc város áttekintésével állapították ezt meg. A legtöbb üzem hét ünnepnapot fizetett. Bostont találták a legjobb városnak e tekintetben, ahol négy közül három munkás 10 ünnepnapért kapott fizetést. És erre mit szólnak a halak? New York város viz, gáz és villany osztálya hiiségesküt követel azoktól, akik halászati engedélyért folyamodnak az állami kötelékbe tartozó vízmedencék területére. Ennek alapján megtagadták az engedélyt két newyorki kommunistától, Smith Act vádlottól, akik pedig kijelentették, hogy “Nem tartozom olyan szervezethez, amely a kormány erőszakos megdöntését támogatja. Az amerikai KP ellenez minden erőszakot”. A két szenvedélyes halász fellebbezni fogja az ellenük hozott döntést és olyan ügyvéd segítségét keresik, ki ingyen, a szabadság elve alapján vállalná védelmüket, mert pénzük nincsen. CBeBBSaESaEflflEBflBBBSáBEBBEBflflflflEEflBBaaBB Ki koilekfálja az adói? (Folytatás az első oldalról) Humphrey cinikusan megtagadta részvényeinek eladását, amikor pénzügyminiszter lett. Charles E. Wilson, védelmi miniszter nagy nyomásra kénytelen volt ezt tenni. Humphrey kereken kijelentette, hogy a birtokában lévő részvényeket megtartja. Lemond az igazgatói tagságról, de nem a tulajdon-jogairól. Ünnepélyesen kijelentette, hogy privát ügyvédei, akik a Hanna cég szolgálatában állnak, biztosították arról, hogy jutalékai nincsenek összeköttetésben az acél- és szénbányákkal. Ezt még a szenátoroknak is sok volt lenyelni. Mi van a hajókkal — kérdezték. George Washington törvénye megtiltotta a pénzügyminiszternek, hogy egészben, vagy részben is saját hajója legyen. Humphrey erre azt válaszolta, hogy a kanadai Iron Ore Co. más vállalattal is kapcsolatban van és ennek a vállalatnak két tengeri gőzhajója van. “De ügyvédei biztosították” — mondta — hogy “az nem számit.” Ezt is lenyelték a szenátorok. Meg se kérdezték arról a hajórajról, amelyet az M. A. Hanna szénbánya-vállalat használ a “Great Lakes”-en. A szenátorok is a washingtoni milliomosok köréhez tartoznak. Néhány szenátor megkísérelte az adók utáni tudakozódást. “Hogy kezelné saját vállalatait az adók kérdésében?” — kérdezték. Humphrey minden szégyen nélkül válaszolt, de ezzel még külön is foglalkozni fogunk, amikor az adókról lesz szó. Az adókérdés Humphrey olaj érdekeit-foglalja magában. Az olaj érdekeltségek kihatnak Texasra, Venezuelára és a Közép-Keletre. Befolyásolják Amerika külügyi politikáját is. Morse oregoni szenátor meg is mondta, hogy Humphrey rendkívül nagy befolyással van Eisenhower elnök külpolitikájára.' “Labor” a vasutasok szakszervezetének lapja felvetette a kérdést, hogy milyen szerepet fog játszani Humphrey, ha csapatok küldésére kerülne sor a Közép-Keleten. •Jó lenne, ha a lakosság írna a szenátoroknak, kérve Humphrey pénzügyminiszter ügyeinek kivizsgálását. Morse szenátor úgy nyilatkozott, hogy “Humphrey teljes kivizsgálása megmutatná, hogy üzleti érdekei és a velejáró konfliktusok alkalmatlanná teszik a pénzügyminiszteri tárca viselésére.” IBBBBBBaBEBBBBBBEBBBBBBBBBBBBBBflBBBfllBB* KÖSZÖNTJÜK AZ ANYÁKAT! I B József Attila: MAMA I s ii g , E Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva. Nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serém en. 1 .a g Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. | Hagyja a dagadt ruhát másra, Engem vigyen föl a padlásra. l2 1 Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. 1 i Ngm nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ö — szüxke haja lebben az égen, kékitőt old az ég vizében, i _ _____I