Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-02 / 18. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ May 2, 1957 Irodalom í Művészet E. HEMINGWAY: AKIÉRT A HARANG SZÜL (Részlet a világhírű regényből) '* MÁRIA a fiatalember mellett állt, s Robert Jordan észrevette, hogy Pablo, válla fölött, a lányt figyeli. Borostás, kerek arcában izzó, éhes kis disznószeme a lányra meredt. Robert Jordánnak ez jutott eszébe: sok gyilkost ismertem meg ebben a háborúban, s azelőtt is már jó néhányat, de egyik sem hasonlított a másikra. Nincs egy közös vonásuk, nincs rajtuk ismertetőjel, amely leleplezné őket. De Pablo nem valami megnyugtató jelenség. — Nem is tudsz te rendesen inni! — mondta. -— Nem is vagy te részeg, csak adod a részeget. — Én? Részeg vagyok! — jelentette ki Pablo önérzetesen. — És még hogy én nem tudok inni ? Hiszen mindenki tud! De abban igazad van, hogy berúgni nem könnyű. — Nem vagy részeg — mondta Robert Jordan. •— Tudod, mi vagy te? Gyáva! Hirtelen olyan csend támadt a barlangban, hogy a tűz pattogását is hallani lehetett. Robert Jordan még a száraz báránybőr zörgését is meghallotta, amikor önkéntelenül megmozdította lábát, sőt, mintha a havazás puha neszezése is behallatszott volna a barlangba. — Torkig vagyok vele — gondolta. — Legszívesebben lepuffantanám. Nem tudom, mire készül, de sok jót nem várhatok tőle. Legkésőbb holnapután a hídnak a levegőbe kell repülnie! S itt ül ez a fickó, ez a gyanús, kiszámíthatatlan vaddisznó, s miatta esetleg kutbaesik az egész vállalkozás. Nem is kell sokat gondolkoznom: elő a pisztolyt, aztán. . . Ebben a pillantaban Pablo rávigyörgott, jelentősen fölemelte mutatóujját, majd vízszintesen végighuzta a torka előtt. Megcsóválta nehéz fejét, amely alig-alig mozdult vastag rövid nyakán. — Te Inglés... ne sértegess te engem! — Pi- larra tekintett. — így akartok megszabadulni tőlem? Nehéz lesz! — Singverguenza!! — mondta Robert Jordan, s most már el volt szánva a cselekvésre. — Co- barde! — Lehet, hogy az vagyok — bólintott Pablo. — De arra várhatsz, hogy megsértődöm. Igyál inglés, s közöld az asszonnyal, hogy nem sikerült a dolog. — Ne ugass! — kiáltotta Robert Jordan. —A magam számlájára sértegetlek. — Azért is! — mondta Pablo. — Úgysem sértődöm meg. — Te bicho ráró! — morogta Robert Jordan. Most már nem akarta elszalasztani az alkalmat; ha tegnap elmulasztotta, de most el volt szánva, hogy él vele. Úgy érezte, mintha ezúttal emlékezetből ismételne meg egy-egy jelenetet, amelyet egyszer megálmodott, vagy könyvben olvasott. — Igaz furcsa ember vagyok — helyeselt Pab- Jo. — "Furcsa és részeg. Egészségedre, Inglés! Teletöltötte poharát. — Salud y cojones! Furcsa ember — gondolta Robert Jordan. — Minden hájjal megkent, furcsa vén róka! Okos és ravasz! — Már nem hallotta a tűz ropogását: saját ziháló lélegzetvétele elnyomott minden külső nefezt. — Egészségedre! — bólintott Pablo felé, s ő is teletöltötte poharát. Jóravaló árulást el sem lehet képzelni pohárköszöntők nélkül — gondolta. — Hát koccintsunk vele! — Salud! — fordult ünnepélyesen a társaság felé. — Don Roberto — kezdte el Pablo nehézkesen. — Don Pablo! — Nem vagy igazi tanár, Don Roberto — folytatta Pablo. — Nincs szakállad. Én meg az utadban állok, félre akarsz tenni. Azaz megölni! Csakhogy ehhez meg neked nincs elég vér a co- jonesedben. Ráhunyoritott a fiatalemberre, s csufondáro- ean összeszoritotta a száját úgy, hogy ajka olyan formát vett fel, mint egy hal szája. Olyat, mint azok a halak, melyek felpuffadtak a levegőtől, miután kifogták őket. i — Salud, Pablo! — köszöntötte Robert Jordan, s felemelte poharát és ivott belőle. — Sok mindent tanulok tőled. Én tanítom a tanárt! — bólintott Pablo. — Igyekezz Don, Roberto, a végén még jó barátok leszünk. — Már most is azok vagyunk. — De még jobb barátok is lehetünk. — Hát akkor máris még jobb barátok vagyunk! — Én kimegyek — szólalt meg Augusztin. — Nem hagyom, hogy tovább tömjétek a fülemet ezzel a sok zöldséggel. — Mi a baj, Negro? — kérdezte Pablo. — Nem tetszik, hogy Don Roberto meg én jó barátok vagyunk ? — Vigyázz a nyelvedre! — mondta Augusztin, s ökölbeszorított kézzel Pablo elé lépett — Engem te ne nevezz Negrónak! De hiszen igy hívnak! — ugratta Pablo. — Mások hívhatnak, de te nem! — Blancónak nevezzelek? — kérdezte Pablo. — Nem! — Hát akkor minek? Vörösnek? — Azt lehet! Vörösnek! Rojónak! A hadsereg vörös csillagát viselem. De a nevemet is tudod, Augusztinnak hívnak. — Ez aztán a hazafi! — mondta Pablo. — ide nézz, Inglés, ha egy példás hazafit akarsz látni! Augusztin ebben a pillanatban előlenditette bal öklét, és szájonverte Pablót. A megütött ember mozdulatlanul ülve maradt, szája széléről csöpögött a bor, arckifejezése nem változott. De Robert Jordan észrevette, hogy a szivárványhártyája, mint egy macska pupillája, kis, függőleges vonallá sziikült, melynek mélyében baljós fény villogott. Ez sem hat! — mondta Pilar felé fordulva. — Hiába asszony, még most sem hívtatok ki! Augusztin újra megütötte; ezúttal teljes erejével vágott az arcába. Robert Jordan az asztal alatt megmarkolta pisztolya agyát, félrebillentette a biztonsági zárat, s közben balkézzel eltolta maga mellől Mariát. A lány alig mozdult; még egyszer, s ezúttal erősebben lökte meg, s Maria most már engedelmeskedett: félrehuzódott. A fiatalember szeme sarkából figyelte, amint a barlang fala mellett a tűz felé oson. Aztán megnyugodva, teljes figyelmével Pablo felé fordult. A nagy busa fejti ember Augusztinra bámult. Pupillája egyre vékonyabb vonallá szűkült. Megnyalta ajkát, karját felemelte, kezefejével megtörülte száját. Észrevette rajta a vért. Ismét megnyalta ajkát s köpött egyet. SZAKÁCSKÖNYV A XVI. SZÁZADBÓL Kultúrtörténeti emlék és nagybecsű ritkaság az a kézírásos szakácskönyv amely “Az erdélyi fejedelem udvari szakácskönyve” címet viseli. A névtelen szerző a hús elkészítésének számtalan módját ismerteti. így megtanulhatjuk belőle, hogy miképpen készítette el a hozzáérő főzőmester a tehénhust. “A tehén húsával eszerint élj: a hús följön a tűznél igen szépen. Tégy belé avas szalonnát. A káposztát szép apróra metéld, s mig a hús szép lassan fő abárolva úgy rakjad közibe. Mikor megfő egy kevéssé húzd félre a fűztől, hadd álljon magában. Annak utána feladhatod”. A tehénhust készítették még: fokhagymás kaszáslével, tiszta borssal, pecsenyének fenyőmaggal, vetrencelevesnek, murokkal, kakukkfüvei, vadalmával, ecettel, vöröshagymával, zsállyával, majoránnával, musttal. Tehén nyelve-tőgye sütve biborlével, tehénláb hidegen tehén lépe töltve, tehénbél töltve édestejjel, rizskásával stb. Érdekes, hogy a mai magyaros konyhának elengedhetetlen fűszerének, a paprikának nyomát sem találjuk a könyvben, de még a következő évszázadból fennmaradt hasonló jellegű Írásokban sem. Csak a XVIII. század második felében említik meg egyes szerzők, hogy a paraszti nép a török bors porrá tört, piros termésével borsozza ételét. (A paprika szó is a görög piper-borsból ered.) A távoli földről hozott — és a főként húsból álló étkezéshez nélkülözhetetlen — fűszereket a szegény nép megvásárolni nem tudta, ezért használták “pótanyagként” a paprikát. Ünnepségek, mulatságok fénypontja az ökör(Folytatás a 13-ik oldalon) “JÓ EMBERT KERESÜNK” Bertolt Brecht drámaírói pályafutásának csúcspontja. Még egy éve sincs, hogy Bertolt Brecht, e haladó gondolkozásu zseniális német iró meghalt. Költő és drámairó, rendező, teoretikus, színigazgató volt egy személyben. Brecht egész életével hiven bizonyította, hogy a szocializmus táborához tartozik. írói pályafutását a weimari Németországban kezdte, részt vett a militarizmus, a fasizmus elleni küzdelemben, Hitler hatalomra, jutása után pedig elhagyta hazáját. Mily jellemző, hogy ennek az antifasiszta írónak később, 1948-ban el kellett hagynia Amerikát is, mert véleménye ellenkezett a hidegháborúra uszitókéval, s ezért amerikaelle- nes tevékenységgel vádolva megidézték Washingtonba a kongresszus bizottsága elé. Brecht színmüvei, a Dobszó-az éjszakában, a hires Koldusopera, Courage Anyó és gyermekei, Galileo Galilei élete, Puntila ur és szolgája, Matti, a Kaukázusi krétakör hatalmas sikerrel járták be a világ különböző színpadait, elnyerve az egész nemzetközi színházi világ elismerését. — Shakespeare és Moliere óta — irta róla egyik francia kritikusa — nem volt ilyen teljes arculatú szinházi ember a dráma-irodalomban. A kiváló amerikai drámairó, Arthur Miller, egy alkalommal a következő szavakkal nyilatkozott: “Lényegesen uj drámai törekvést, figyelemre méltó jelenséget napjainkban csak egyet ismerek. Ez pedig: Bertolt Brecht munkássága”. Lion Feuchtwanger, a jeles német iró szerint: Brecht Shaw halála óta az emberiség lelkiismeretének egyik legmagasabbrendü megszólaltató ja. Jó embert keresünk cimü drámája legjobb, s művészetére legjellemzőbb szinjátékai közül való. A darab meséje ez: Egy kis kínai városba, Szecsuanba, három főisten látogat le egyszerre. Céljuk, keresni egy jó embert, mert kétezer év óta egyebet sem hallani a mennyek országában, mint a vádat, szitkot, szemrehányást az emberek rosszaságáról, és emiatt már-már isteni állásuk kerül veszélybe. Vándorlásuk hasztalan, talpukat hiába koptatják, mig végül a derék Vang, a vizhordó segítségével találnak egy jó embert, Sen Tét, a kis utcalányt, aki szállást ad nekik. Az istenek Sen Tét jóságáért busásan megjutalmazzák. A leány a pénzből trafikot nyit és kiderül, hogy nagyon nehéz jónak lennie. Brecht Sen Te, a jóérzésü, jószivü, jószándéku kis utcalány sorsával bizonyítja művészileg, hegy a mai társadalomban nehéz egyszerre jónak lenni magunkhoz és másokhoz is, nehéz egyszerre jónak lenni és boldogulni is, mert a többiek kihasználják, tönkreteszik, elpusztítják, széttépik az embert. Nehéz, mert a gonosz boldogul és a jó elbukik, mert ehhez az élethez keménység és ravaszság is szükséges. Nehéz a tőkés társadalomban emberi életet élni, mert csak más kárán, embertársaink hántásával, tiprásával boldogulhatunk. A társadalomban nincs boldogság és nincs szerelem, mert a magántulajdon, a szerzés vágya önzőkké, ragadozókká teszi az embereket. A jószándék kudarcot vall, kihasználják, gyengeségnek tartják, a szerelem édessége keserűvé válik, az emberi viszonyok őszintesége hazuggá, és az ölelés fojtogatássá. És a jó emberek jósága, ha nem is teljesen eredménytelen — mert hisz a szegények végül Sen Tét is megszeretik, — de nehéz vesszőfutás, tele szenvedéssel. Brecht színdarabja megrázó, megdöbbentő, tragikus élmény. Tragikus, de nem pesszimista. Mert az iró világosan kifejti színmüve cselekményében és epilógusában is, hogy mindezért a szörnyűségért nem az embereket, hanem azt a társadalmat okolja, mely eltorzítja az életet, elpusztítja Sen Te s Szun, a pilóta szerelmét is. A tisztaszivü Sen Te-ből embereket kihasználó, nyomorgató gyárost csinál, a magasba vágyó, kiváló repülőből pedig silány emberhajcsárt, kor- bácsos munkafelügyelőt. A Jó embert keresünk rendkívül alkalmas arra, 'hogy tükrében megvizsgáljuk e nagy iró művészetét. Brecht mondanivalójában, tartalmában és formájában egyaránt újat teremtett. Művészetében egyesíti a nyugati drámairodalom legmodernebb, legérdekesebb formai kísérleteit a leghaladóbb mondanivalóval.
