Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-18 / 16. szám
Thursday April 18, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 Külpolitikai Szemle---------------------------------------------------------------------------------------------===---------------------------—^ Hogyan igyekszik Franco a növekvő politikai válságot megoldani ? Spanyolország az 1936—39-es polgárháború óta Franco kíméletlen fasiszta diktatúrája alatt él. Ma ezért inflációval küzdő, eladósodott, súlyos nyomorban élő ország. A spanyol munkás- osztály, amely jelenleg több mint másfélszerese a húsz évvel ezelőttinek, egyre inkább nagyipari pro!etáriátusr á válik. Jelentésen nőtt az ezer munkásnál többet foglalkoztató üzemek száma, a kis- és középipar pedig elpusztul, felszívódik. Az utóbbi hét év alatt húsz százalékos béremelkedés mellett 110 százalékkal nőttek a létfenntartási költségek. Talán még a munkásosztály elnyomorodásánál is nagyobb a parasztságé. A köztársaság tőidet osztott — de Francóék visszavették a földeket. 1954 óta módszeresen számolják fel a még megmaradt kisebb paraszti birtokokat is. Törvény biztosítja a nagybirtokosok kisparcella-felvásár- lási jogát. Ez a törvény eddig is több mint egymillió szegényparasztot sújtott — a hárommillió amúgy is eleve földnélküli paraszton kivid. Széleskörű elégedetlenség A súlyos helv/Át következményeit nemcsak a munkás-paraszt rétegek nyögik. Egyre szélesebb a terror ellenére is feltörő elégedetlenség a legkülönbözőbb rétegek közt. A burzsoázia egy részét az fordítja szembe a francóista rendszerrel, hogy az amerikai tőke a spanyol nemzeti tőke vállalkozási lehetőségét nehezíti, profitját korlátozza és veszélyezteti. Az értelmiséget, középrétegeket a szakadatlan áremelkedés és elnyomoro- dás alig sújtja kevésbé, mint az egyéb dolgozó rétegeket. A monarchisták egy része Francóban a királyság visszaállításának egyik fő személyi akadályát látja és ezért kerül vele szembe — bár Franco ismételten igyekszik eloszlatni aggályaikat. A széleskörű elégedetlenség hatására még jelentős egyházi körök is szembefordulnak a rendszerrel; a spanyol katolikus egyház, amely hosszu évekig nemcsak oszlopa, de előharcosa volt a Franco-rezsimnek, hivatalos lapjában, az Ecclesiában ma már “nem krisztusi berendezé- sir’-nek minősiti a rendszert. Ilyen különleges helyzet különleges harci módszereket kíván és teremt. Az utóbbi években ismét nagyszámúvá vált szociális megmozdulások, sztrájkok, diáktüntetések sorát a múlt hetekben az egyik legjelentősebb társadalmi mozgalom tetőzte be: Madrid és Barcelona népe a közlekedési viteldijak felemelése elleni tiltakozásként teljes egységben bojkottálta a közlekedési eszközöket. A spanyol fasizmus viszonylagos szilárdságának oka eddig éppen az ellenzéki, a helyzettel elégedetlen erők szétforgácsoltsága volt. A fő kérdés, amelyben az összefogó erőknek egyet kell érteniök: a Franco-rendszer megbuktatása. A fő feladat: minden bal- és jobboldali Franco-ellenes erő összefogása. Ezen az egységen belül a fő feladat a munkásegység megteremtése. Az utolsó válság Francóék természetesen igyekeznek menteni a menthetőt. A közelmúltban lezajlott kormányátalakítás nem a tömegnyomásnak tett enged- nény, hanem azzal szembeni védekezés: még ‘francóistább” kormány alakult. Még egy svájci lap, a Journal de Génévé szerint is ez a kormány- válság “kétségtelenül a legsúlyosabb és valószínűleg az utolsó válság, amelyet a Franco-rendszer még át tud vészelni”. Az elégedetlenség valóban oly széles és fenyegető, hogy még a Falan- ge, a spanyol fasiszta párt is “megbízhatatlanná'’ kezd válni. Még a közlekedési bojkottban is aktivan részt vettek jelentős íalangista erők. Franco tehát “szabadulni” igyekezett a Falange egyes csoportjaitól. A kormány-átalakítás során leváltotta Jósé Luis Arrese-t, az eddigi főtitkárt és utódjául a fasiszta munkáskamara vezetőjét, Jósé Sális-t nevezte ki. A munkáskamara irányitó ereje természetesen a munkáltatók, gyárosok. Miután az egyház sem tekinthető töretlen szövetségesnek, különleges szervezetén, az Opus I)ei-n keresztül épül be a kormányba — és ez az uj francóista kormánytaktikának egyik legjelentősebb vonása. Ez az Opus Dei “világi” klerikális szervezet, amelynek feladata —, mint a pápai utasítás leszögezi —, “az élet evangéliumi tökéletességének hirdetése a társadalom minden osztálya, elsősorban az értelmiségiek között”. Ez a szervezet legszélsőségesebb jobboldali, több Március 6-án uj nemzet született Afrika forró ege alatt. 475 éves elnyomás után Ghana néven független néger köztársasággá alakult Aranypart angol gyarmat. Néhány nappal ezelőtt pedig egy másik afrikai országban, Tuniszban ültek örömünnepet: az ország függetlenségének egyéves évfordulóját nemzeti ünneppé nyilvánították. A nyugati sajtó feltűnően napirendre tért a két esemény felett. Az újságok egzotikus leírásait és képeit a g'hanai minisztertanács európai szem számára szokatlan nemzeti viseletbe öltözött tagjairól, a tuniszi burkolt asszonyokról csakhamar felváltották más hírek, kommentárok. A francialapok szalagcimeikben újra azt találgatják, milyen hosszú életű lesz Guv Mullet kormánya, s ha a kormány megbukik, melyik probléma okozza bukását a sok közül. A londoni sajtót Salisbury lord tanácsos lemondása foglalkoztatja, s az újságokban arról folyik a polémia: eladta vagy nem adta el Macmillan az angol érdekeket a bermudai találkozón? Olaszországban változatlanul a Montesi-ügy foglalja el leggyakrabban a nagy lapok első oldalait^ S igy lehetne tovább sorolni az Atlanti Szövetségről, az újabb kelet-európai rágalmakról szóló “szenzációkat”, amelyeket a nyugati sajtó naponta olvasói elé tálal. KORUNK “NAGY SZENZÁCIÓJA” Pedig. .. pedig.. . Miféle szánalmas szenzációk ezek ahhoz képest, amiről a nyugati sajtó mostanában annyira hallgat, s amiről annyira szeretnék elterelni a figyelmet. Hiszen lehet-e véletlennek tekinteni, hogy ghanai és tuniszi ünnepségek alkalmából nem vetik fel korunk egyik “legnagyobb szenzációját” a gyarmati rendszer alkonyát, amit pedig ez a két esemény világosan kifejez? Nem, erről most — legalább is a nyílt színen — nagyon kevés szó esik. Sőt. hogy a gyar- matositók óriási vereségeit leplezzék, akadnak olyanok is, akik vitatják, egyáltalában nem tul- haladott-e a “gyarmatosítás” kifejezés. Ezek a szakértők egyszerűen tagadják a gyarmati rendszer létét. Egyikük, egy bizonyos Gheebrandt nevezetű francia ur, például kijelentette, hogy “ostobaság és elvakultság” ma a “gyarmatosítás” szó használata. S ebből — legalább is szerinte — logikus a következtetés: a gyarmatosítás elleni harc is “esztelen és céltalan dolog.” Ugv látszik azonban, hogy Algériában a francia gyarmati terror ellen fegyverrel küzdő szabadságharcosok nem akarják megszívlelni Gheeb- randt ur egyedül iidvözitő tanításait. Sőt mi több, Gheebrandt ur kinyilatkoztatásának hatására a történelmi fejlődés sem fordul visszájára. A gyarmati és félgyarmati elnyomás alatt élő népek — bármennyire igyekszik ezt elködösiteni a a nyugati sajtó — mind hatásosabban és eredményesebben folytatják az állítólag “céltalan” és “esztelen” harcot. 1911: GYARMATOK A VILÁG NAGYOBBIK FELÉN Lapozzuk csak fel egy 1914-ben kiadott atlaszban Ázsia és Afrika térképét. Csaknem ugyanazokat a földrajzi adatokat találhatjuk ma is, mint 1914-ben. Ásia és Afrika földrajzi képe az azóta elmúlt 43 év alatt alig változott. Legfeljebb uj csatornák, városok, duzzasztógátak épültek. De milyen óriásiak a változások, ha a politikai térképekre pillantunk! 1914-ben hat európai imperialista nagyhatalom gyarmatbirodalmának nagysága elérte a 65 négyzetkilométert! Csupán egyetlen példa: 1914-ben Anglia minden lakosára 720,430 négyzet kilométer angol gyarmati terület jutott! Az első világháború kitörésének évében szárazföldi világunk háromötöde gyarmati terület volt. A gyarmati és félgyarmati országok lakosainak száma elérte a 930 milliót s a földkerekség össes többi országában pedig csak országra kiterjedő klerikális szervezet, amely a középkori jellegű feudalizmus visszaállítását tekinti főfeladatának. Francóék tehát a legradikálisabb jobboldali erőket, a hadsereget, az Opus Dei-t, az amerikai tőke embereit fűzik egységbe — még a Falan- ge-t, eddigi legfőbb pillérüket is háttérbe szorítva —, hogy a szélesedő nemzeti egységfront nyomásával szemben védjék egyre szorongatot- tabb várukat. De ahogy erősödik és szélesedik a nemzeti erők összefogása, úgy gyengül Franco kilátása fasiszta rendszerének fenntartására. 727 millió ember élt. Vagyis 1914-ben a gyarmati, rendszer az egész akkori világ nagyobbik felére kiterjedt! S hogy teltek-multak az évek. a gyarmati rendszer területe egyre zsugorodott. 1917-ben az orosz Szocialista Forradalom csapást mért a gyárin?.-i rer Iszerre. Megerősödött a gyarmati, népek függetlenségi mozgalma. De még a második világháború kitörésekor is hatalmas területek tartoztak az angol és francia gyarmatbirodalmakhoz. A második világháború után kezdetét vette a gyarmati korszak napjának szemmellátható le- áldozása. Az elnyomott népek Ázsia sok országában fegyvert ragadtak, hogy elűzzék elnyomóikat. Győzedelmeskedett Kina forradalma és a 600 milliós kínai nép kivívta szabadságát. A francia gyarmatosítók súlyos katonai vereséget szenvedtek Vietnamban. Az 1954-es genfi értekezletben kénytelenek voltak békét kötni a vietnami szabadságharcos erőkkel, s lemondani egykori gazdag gyarmatokról. Anglia sem tudott megbirkózni az indiai népek hatalmas nemzeti mozgalmával, s el kellett ismernie India és Pa.- kisztán függetlenségét. így folytathatnánk tovább a felsorolást. Az ázsiai és áfrikai népek a második világháború után egyetlen évtized alatt össze Toppantottá k a gigászi gyarmati rendszer1 gerincét. Hasonlítsunk össze egy 1946-os és 1957-es ázsia-afrikai térképet, máris kibontakoznak előttünk az óriási változások. Egy évtized alatt busz uj független ország jelent meg a történelem színpadán. Körülbelül egy és negvedmilliárd ember a földkerekség lakosságának csaknem a fele megszabadult a gyarmati és félgyarmati függéstől: A gyarmatosítók talpa alatt ég a talaj ott1 is, ahol erőszakkal, megvesztegetéssel vagy más sötét eszközökkel még sikerült uralmukat fenntarta- niok. Minden nap olvashatunk például jelentése- kte Algériából ezek mind, mind azt tanítják, hogy a francia gyarmatosítók a modern haditeehnika vívmányaikat csatasorba állításával sem tudják leküzdeni az algériai nép fegyveres függetlenségi harcát. Igaza lehet adni az osztrák dr. Frank Fi- schernek, aki néhány éve ezeket irta a Weltpresse hasábjain: “Afrika megszólalt. Egyszerre csak megszólalt miután évszázadokig hallgatott. Ez a hang nem pusztába kiáltott szó, Afrika népei most benyújtók a számált.” A TÖRTÉNELMET NEM LEHET BECSAPNI Mindhiába kísérleteznek is Londonban. Párizsban és az imperialista világ más fővárosaiban, Az angol lordok, a francia telepesek, a holland és a belga ültetvényesek mindhiába törik fejüket uj terveken, módszereken, amelyekkel megmenthetnék gyarmatbirodalmuk zsugorodó maradványait. Hiába remélik hogy feltartoztathatják a történelmet. Mindhiába kiáltják világgá Gheebrandt ur példájára, hogy nincs is gyarmati rendszer, értelmetlen tehát ellene harcolni. Az ő szavuk valóban a pusztába kiáltott szó. A gyarmati rendszer eresztékeiben recseg-ropog. S a gyarmati, rendszer éjszakájának beköszöntését és a népek, szabadságának diadalmas hajnalát semmiféle erővel sem lehet megakadályozni. DUNASZEKCSŐ községben Bakó András 16 éves fiú a magasfeszültségű villanyvezetékről villanyt akart bevezetni lakásukba. Ezért a magasfeszültségű vezetékre négy méter drótot dobott, a fiú édesanyja, Bakó Józsefné, amikor a vezetékhez ért, áramütést kapott és a helyszínen, meghalt. ★ A. U. S. POSTAHATÓSÁG jelenti, hogy az 1956 év folyamán az amerikai posta 56.441,216,- 000 levelet és egyéb postai küldeményt továbbított. 20 Oi ÁLLAM ALAKULT AZ ELMÚLT 10 ÉV FOLYAMÁN
