Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-11 / 15. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZŐ Andi 11, 1957 er/e/e C a f/se <?£ Nekünk nem volt ilyen alkalmunk i Tisztelt Szerkesztőség! Márc. 11-én szerencsés voltam és egész jól hallottam a budapesti rádió adását. Kárpáti Zoltánná megható beszédet mondott az édesanyákról, az anyai szívről, amely tpindenre képes, csakhogy megmentse gyermekét. Mi tagadás, sok minden eszembe jutott! Gondolatban visszamentem 30 egynéhány esztendőt, az akkori édesanyákhoz, akiknek fiai, vagy leányai készülődték kimenni a sokat ígérő nagyvilágba a magyar úri nincstelenségből. Szinte hallani véltem édesanyám kérdését: hát elmégy fiam? Emlékszem, hogy milyen nehezen jött erre a felelet: igen anyám, elmegyek» Itt nincs mire várni. Itt a szegény, ha megmondja az igazat, mindjárt zsandárkézre kerül. Azután jött a legnehezebb: bucsuzás az édesanyjától es elhallgatni a gondolatot, vajon látjuk-e még egymást. Azoknak az édesanyáknak is sok minden keserűség kijutott, hiszen csak pár éve, hogy legtöbbnek 'a fia hazakerült a négy és féléves pokolból, ahol a “hazáért, királyért” szenvedett. Újra siratta fiát, kérte: vigyázz magadra fiam! A mi édesanyánk nagyon jól tudta, hogy az a haza nem a mienk, hanem az uraké, csak a megvédése' volt a mi feladatunk, a hasznát lefölözték a hatalmasok. Sok minden történt azóta; azokból a jó édesanyákból a legtöbb nem látta viszont fiát, vagy leányát. Soknak a fia valahol a tengerentúl sóOlvasóink hozzászólnak a közügyekhez hajtozta a régi dalt: Édesanyám, de messzire mentem! Azután z öreg édesanyák helyét elfoglalták a fiatalabbak. Ezeknek már nem kellett volna azon a tragédián átmenni, mint a mi édesanyánknak. Ezeknek már jutott valami abból a földből, amit hazának neveznek. Ezek elől az édesanyák elől nem hordták el a “magyar” grófok, bárók Monte- carlóba, Abbáziába a magyar föld javait. Az édesanyák gyermekeinek sok minden megadatott, amire a mi édesanyáink gondolni sem mertek: iskola, tudomány, jog. S a legfontosabb, hogy a mai édesanyák már nem érezték azt a megvetést, amit a mieink éreztek, nem dobták az urak a szemük közé, hogy hazátlan bitangok! Most megint sok magyar anya mondott búcsút gyermekének, vagy sok magyar fiatal mondott búcsút anyjának. Nézzen szive legmélyébe minden amerikai magyar és adjon választ e kérdésre: Ugyanaz volt a helyzet szegény szülőhazánkban tavaly októberében, mint a század eleji években vagy mint az első és második világháború között ? Képtelenség volt a parasztnak, munkásnak megélni az óhazában? Nem arról van szó, hogy teljes volt-e a jólét, vagy akár csak félig teljes. Hiszen hány ország van a világon, amely erre a kérdésre igennel tud válaszolni ? A magyar nép életszínvonala, különösen a munkásság, értelmiség színvonala sokkal alacsonyabb volt, mint sok nyugati országban. Sokkal alacsonyabb mint lehetett volna az addigi vezetőség hibái nélkül. Sok volt az igazságtalanság is. De hogy a parasztság gazdasági helyzete ha nem is oldódott meg végkép, de közelebb jutott a megoldáshoz, amit az is bizonyít, hogy a parasztság közül igen kevesen mentek ki külföldre október-novemberben. A munkások közt nagy és jogos volt az elégedetlenség. Bérük nem volt elég a megfelelő ruházkodáshoz. A lakásviszonyok is csapnivalók voltak. De az a másfélmillió magyar a század elején azért jött ki Magyarországból, mert nem tudott jól öltözködni? Nem! Mi régi amerikások sok százezrei azért jöttünk ki, mert nemcsak öltözködésre nem jutott, hanem a mindennapi kenyerünkre. Sem nekünk, sem gyermekünknek. Ezért sújtotta á magyar népet minden más népnél súlyosabban a tüdővész. És gyermekeinknek még csak reményük sem volt, hogy jobb életük lesz iskoláztatás révén, mert ugyan hány paraszt és hány munkás volt képes tanulnivágyó és jóeszü gyermekét egyetemre küldeni? Ugyebár igen kevés. Most sajnos ezekből a nagyszerűen kiképzett tanult fiatalságból hagyták el hazájukat oly sokan. Ahelyett, hogy mint más nép, otthon ve- rekedje ki magának demokratikus és politikai eszközökkel azokat az intézkedéseket, amelyek a már birtokukban levő ország n ivekvő gazdaságát valóban az ő jólétükre fordította volna. Hej, ha nekünk öregeknek i yen alkalmunk lett'volna úgy 40—50 esztendővé ezelőtt ! S. P. C. OOM EiY BÁNYÁSZASSZONY LEVELÉRŐL 1 1948 januárban kérdeztem egy öreg óhazai bányászcsaládtól, hogyan és miből élnek. Azt írták, kapunk 200 forint havi nyugdijat, terem borunk és jól vagyunk. Itt, Tatabányán csak elvesztett egyetlen fiunkat nem tudjuk feledni, akit a fasiszták megöltek. 1956 januárban kérdeztem, élnek-e még az öregek? Arról értesítettek, hogy élnek, 1178 forint havi nyugdijat kapnak, hiányt nem szenvednek, de már elöregedtek. Ezekből azt állapítottam meg, hogy a fejlődéssel javult a munkások életalapja is, habár nem emelkedhetett minden igényt kielégítőre és mindenki részére. Qtt. egy lerombolt országot kellett felépíteni, bányákat megnyitni, gyárakat építeni a semmiből. A föld méhéből kellett ezeket eleven, működő életre hozni, hogy a nemzetnek legyen életforrása. ’ Ebben az elvégzett munkában dicsőség a bányászoké, akik a föld mélyéből előhozták az anyagot, amely embertársaik életéhez szükséges. Tisztelet a bányászasszonyoknak, akik férjeiket táplálták és ápolták, hogy munkájukat jókedvvel, odaadással tudják végezni. De visszaélés az édes szülőhaza iránt, hogy valaki idegenbe vándorolva hazáját vádolja azért, hogy itt elismerést szerezzen. Keressünk igaz elismerést a termelő munka végzésében és ne a szovializ- mus gyalázásábán. Ha őszintén megvizsgáljuk, minden rendszernek vannak hibái, ahol a dolgozó embereket éri a legnagyobb sérelem. Amint látjuk, a szociális államok — bár lassan — de iparkodnak kijavítani a hibáikat. A sors üldözi a szegény magyar nemzetet saját volt urai és azok talpnyaló bérencei által. akiknek a haza csak éléstár volt, a dolgozó nép pedig csak eszköz, mint fejsze a favágó kezében. Ez az időszak a történelem azon szakasza, amikor a dolgozóké kell, hogy legyen valóban a haza és annak gyümölcse. A dolgozó ember a haza hűséges fia. Sokaknak r ,lt régi vágyuk Amerikába és Kanadába vára rolni rokonaik, hozzátartozóik után, de e?„ a hide« aáborus nemzetközi viszonyok nem tették lehetővé. Most. mikor októberben a határ kitárult, siettek régi vágyaikat kielégíteni ingyenes utazással. Hogy erre leplet húzzanak, a nyilvánosság előtt bizonyságot akarnak tenni, hogy igenis méltók az ingyenes utazás élvezetére, mert ellenségei .a szocializmusnak. A márciu - 21-i Magyar Szóban egy menekült jelzi, hogy , ints jövője a szocializmusnak. Ennek a levélírónak tökéletesen igaza van, csak meg kell érteni. Mindazok számára, akik “kezicsókolom ténsuram” és “ténsasszonyok” akarnak lenni, határozottan nincs és sohasem lehet jövője a szocializmusnak. De a dolgozó embereknek egyedül a szocializmus adhat biztos jövőt, ahol a bányák, a gyárak a munkásoké és a jövedelmet munkabér formájában osztják el. A földművelés is csak szociális közösségben lehet kifizető a jelenlegi gépkorszakban. 4—5 hold föld nem képes fenntartani egy traktort, az egy- lovas ekével pedig nem tud versenyt tartani a földműves, hogy abból lova is, tehene is és ő maga is megélhessen. A földműves nép csakis a szociális szövetkezeti gazdálkodásban találja meg boldogulását, ahol a közösen termelt javakat szétosztják a végzett munkák arányában. Megértem azok gondolatát, akik a szocializmus ellen emelnek szót. Akad ezek között szép számmal, akik maguk is cselédek voltak, de azt képzelik, hogy majd szednek sok dollárt, urak lesznek és ők is cselédekkel fognak dolgoztatni. Ez az ösztön széles rétegbe van belegyökerezve. Sokan számítottak visszavándorolni, otthon birtokot venni, olcsó munkaerő után könnyen élni, de a világ fejlődése áthúzta terveiket. A munkás bőrén megélni ma már Magyarországon nem lehet. Ezek persze nem is szeretik a szocializmust. De a fejlődés nalad, nem vár egyéni véleményekre. Én szántottam Magyarországon kezdve egylovas ekével négy ökrös kettős ekéig. Kanadában négy lóval, hat lóval, nyolc lóval, négyes ekével. Ezek az utóbbi évtizedekben letűntek, fölváltotta őket a traktor. Egy traktor elvégzi tizenkét ló és három ember munkáját és csak egy ember kell a három helyett. A Í2 ló abrakjának ára valamivel kevesebb, mint a traktor benzin- és olaj fogyasztása. Itt is megtakarította a gazdag farmer 2 ember .fizetését, 12 ló évi takarmányozását és minél nagyobb a gép, annál olcsóbb a munkabér. Ennélfogva a szegény farmerek sorvadnak a gazdag farmerek mellett, mert a szegény farmer csak kis gépet tud vásárolni. Ezzel szemben a gazdag farmer nagy gépeket tud használni, melyek elvégzik három kis traktor munkáját, megtakarítja két ember munkáját és fele kiadást á benzinen és olajon. Ilyen fokozatosan szorítja ki a gép az állaterőt, a nagyobb gép a kisebbet, a kis farmer kiesik az élet teréről, elmegy munkásnak, földjét a gazdag bérbeveszi, vagy átváltja, a félproletár farmerból egész proletár lesz, A munkában engerré dagad benne és szocimár rá van utalva a szervezkedésre, ha addig nem is törődött vele. Ezáltal automatikusan érlelődik a proletár folyam, mig és medréből kitör, mert nem fér ális viz borítja be a határokat. Tehát nem az egyén elképzelése, véleménye vagy kívánsága a döntő tényező, hogy van-e jövője a szocializmusnak hanem a fejlődések egymásra való ,hatása kergeti az embereket kenyerük biztosításáért és más parton nincs számukra kikötési lehetőség, csak a szocializmusnál.. Majd harminc év múlva tegyen bizonyságot a menekült honfitárs, vagy honfitársnő, hogy van-e jövője a szocializmusnak. A jelenben csak annyit lát, hogy az emberek élnek, mozognak, de az életforrásokat, azok mélységeit nem volt ideje megismerni. Tehát ítélete öntudatlan, de ezért ne rójuk meg, mert véleménye nem mérvadó. Kozma Dénes Négy menekül! véleménye Tisztelt Szerkesztőség! Az elmúlt hetekben négy újonnan érkezettel volt alkalmam beszélni. A mi városunkban nagyon sokan vannak közülük. Az első azt mondta, hogy ha az ő lányát meggyilkolják odahaza, hazamegy és százezreket fog meggyilkolni. A második azt mondta, hogy azért jött ki, mert a paraszttól elvették a termést és majdnem, éhenhalt. A harmadik, ő ugylátom, semleges, mert azt mondja ő maga sem tudja miért jött ki. A negyedik egy fiatalember, igen le volt törve. Egy hétig dolgozott, most letették munkából és nem tudja mihez fogjon, mert nem tud jól angolul és nehéz munkát kapni. Pennsylvaniai olvasó SPANYOLORSZÁGBAN egv lépésmérövel megállapították, hogy egy futballb’tó egyetlen labdarugó mérkőzés levezetésekor 17 kilóméiért tesz meg. A spanyol sport bitók erre való hivatkozással most béremelést kémek. • • • Úgy látom, hogy a lap tartalma kezd javulni, amiért fogadjátok elismerésemet. Azon legyetek, hogy a lap nívója magas legyen és ne féljetek aa igazság megírásától. Természetes csakis a tiszta igazság megismerése után. Persze tudjuk azt is, hogy az igazság megírása a legnehezebb. Ebből a szempontból a reakciós magyar lapok előnyösebb helyzetben vannak, mert - ha az igazság elferdítéséről van szó, akkor azok ott vannak és nem kéri tőlük számon senki, hogy miért írnak valótlanságokat. Akroni olvasó * v
