Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-04 / 14. szám
A Johnson — Amerikai történet — (Az alábbi történet színhelye “Rocus” képzeletbeli város, amely Georgiá-ban, az Északamerikai Egyesült Államok valóban létező egyik ál- i . lámában van.) Ebbe az álmos kis déli városba, a 174 North Clayton Streeten levő házba uj család költözött. A család kétszeresen örült a nagy szerencsének, hogy ebbe a házba beköltözhetett. Először azért, mert fedelet kapott a feje fölé, másodszor, mert a ház a “barna”, a “fifty-fifty” zónában feküdt, valahol a fekete és a fehér zónák között. Johnsonék éppen ilyen zónában akartak lakni, mert az ő társadalmi helyzetük is “fifty-fifty” volt. A család feje, Wilbur Johnson egyik őse néger volt és az ő ereiben egytizenhatod néger vér csörgedezett. Georgia állam törvényei szerint, — amelyek kimondják, hogy mindenki “színes”, akiben néger vagy afrikai vér állapítható meg, — Johnson a színesekhez tartozott. Johnson felesége az angliai Portsmouth-ban született és olyan szőke és fehér volt, mint akármelyik száz- százalékos georgiai család leánya. Két gyermekük, akikben apjuk őseinek “hibája” folytán megállapítható volt a néger vér, szintén színesekhez tartozott. Röviddel a család letelepedése után Mrs. Johnson Péter fiát a közeli középiskolába kisérte beiratkozásra. Péter büszkén mutatta be bizonyítványát, amely szerint Rome, New York állami városban kitünően végezte az elemi iskolát és igy semmi akadálya nem volt annak, hogy a felsőbb iskolába beiratkozzék. A beiratást végző nő előszedte a szükséges iveket és a kis Péter beiratása a középiskolába megkezdődött. “Név?” “Péter Johnson.” “Cim?” “174 North Clayton Street.” “Kor?” “Tizénhárom.” “Atyja neve?” “Wilbur Johnson.” “Faj ?” “Faj?” Péter az anyjára nézett és mégegyszer kérdezte: “Faj ?” Az anya megmondotta. A hivatalnoknő eltette az iveket és megadta a felvilágosítást: “Tévedtek. A színesek középiskolája a Pine Streeten van.” Anya és gyermeke elindultak a “színes” iskola felé. Útközben őrök felügyelete alatt menetelő fogoly-csoporttal találkoztak. A foglyok pontosan különválasztva meneteltek: feketék a feketékkel, fehérek a fehérekkel. Péterke megtanulta az első leckét. Már nem is kellett az anyját kérdezni. Johnsonék rövidesen beleszoktak az uj életbe. Minden vasárnap reggel a néger baptista templomba jártak, délután pedig uj színes barátaikat látogatták. Wilbur villanyszerelő lett egy helybeli gyárban: ehhez értett, ezt csinálta 20 éven át. Ahogy a hónapok múltak Johnson egyre több időt szentelt annak a feladatnak, hogy munkástársait megszervezze. Miután sok energiát és időt szentelt a szervezés munkájának és miután hasonló munkában gyakorlata is volt, társai a jövendő szei'vezet titkárává választották. A szervezet valóra vált és Johnson titkár maradt. Titkári minőségében, Johnson később az uj Progressive Party helybeli helyiségeit kezdte látogatni. Mrs. Johnson viszont a templom és női egyesületek kebelében végzett aktiv munkát, főleg olyan irányban, amely helyi viszonylatban “haladónak” számított. Rövidesen a város “jobb” körei is felfigyeltek az újonnan érkezettek “radikális” munkálkodására. Rocus csendes kis városka volt és senki nem beszélt lincselésről, sem arról, hogy “valakit” jó lenne bekátrányozni és tollazni. A “jobb” körök elhatározták, hogy Johnsonéktól “törvényes” utón fognak megszabadulni. A helybeli ügyész a város legjobb köreihez tartozott és nem volt nehéz rábeszélni őt arra, hogy vádiratot készítsen Johnsonék ellen, akik Georgia állam törvényei szerint nem voltak házasok, hanem állandóan és nyíltan “bűnben” éltek. Hallatlan eset. hogy egy ‘nigger’ együtt éljen egy szőkehajy, kékszémü fehér nővel és “fattyú” gyermekeket hozzanak a világra. Hallatlan és tűrhetetlen botrány... A vádirat alapján rövidesen tárgyalásra került a sor tiz hófehér esküdt előtt és az ügyész nagy felháborodással terjesztette elő a vádat. Wilbur 4 _________________________ AMERIKAI MAGYAR SZÓ család esete Johnson maga is beismerte, hogy egytizenhatod néger. A másik vádlott, Mary Johnson, nyilvánvalóan fehér nő és igy Georgia állam törvényei szerint, amely tiltja fehérek és feketék bázasodá- sát, a törvényes házasság ténye nem forog fenn. Természetszerűleg következik, hogy a néger Wilbur és a fehér Mary bűnben éltek, fattyukat hoztak a világra és ezért a törvény rendelkezése szerint szigorúan büntetendők. A védőügyvéd Mrs. Johnsoht ültette a tanu- székbe. A szokásos kérdések és feleletek után átnyújtott egy régi bibliát és ügyfelét kérte, hogy ismertesse a biblia rövid történetét. Az asszony elmondotta, hogy a biblia több, mint 300 éven át volt a családja birtokában. Az ügyvéd arra az oldalra mutatott, amelyen a születések, halálesetek és házasságok voltak feljegyezve és Mrs. Johnson egymásután olvasta fel ősei nevét és születési helyét. Miután ehhez a feljegyzéshez jutott: “Mary Tolsome a mai napon felesége lett az indiai Bombay-bó! származó Ashim Hobar- nak... ”, a védőügyvéd a biró elé helyezte a bibliát és kérte a vád azonnali elejtését. Kérésének alapjául hivatkozott Georgia állam ama törvényére, amely szerint mindenki “színes”, akiben néger vagv afrikai, vagy ázsiai indián vér állapítható meg. Eszerint a szőkehaju, kékszémü fehér Mary is “színes”, akárcsak a másik vádlott, akivel “bűnben” élt és igy kettőjük házassága Georgia állam törvényei szerint is szabályos. A nagyhangon és felháborodással előterjesztett vádat el kellett ejteni. Rocus “felső és jobb” köreinek kényes erkölcsi érzéseit Johnsonék házassága többé nem sértette. Gyermekeik többé nem voltak “fattyuk”. ★ Hónapokkal később Johnsonnak a floridai Miamiba kellett utaznia, hogy ott a CIO kerületi konvencióján a helyi szervezetet képviselje. Atlantáig autóbuszon utazott és pedig egy hátsó ülésen, miután a vezetőnek megmagyarázta, hogy egytizenhatod néger és igy nem ülhet elől, a fehérek számára fenntartott üléseken. Atlanta-ban a helyi vonat “Jim Crow” kocsiját szinültig megtöltötték a közeli városba utazó néger munkások és Johnson a fehérek számára fenntartott kocsiban ült le. A vonat elindulása után egy utas a kalauzfülébe súgott valamit, amire az Johnsonhoz fordult: “Nem ön az, akinek az ügyét nemrégen tárgyalták?” És amikor Johnson helybenhagyólag bólintott, durván rákiáltott: “Mi a fenét keres ebben a kocsiban? Nem ismeri a törvényt?” A legközelebbi állomáson Johnsont rendőrrel dobatták ki a kocsiból és meg kellett várnia a legközelebbi vonatot, amelynek “Jim Crow” kocsijában folytatta az útját, amig át kellett szállnia az államközi gyorsvonatra. Itt annak a tudatában, hogy a felső bíróság Morgan-ügyben tett döntése alapján, az államközi vonatokon tilos különbséget tenni fehér és nem-fehér utasok között, beült a legközelebbi kocsiba. A kalauz, aki fehérnek nézte őt, a jegy átvételekor felszólította, hogy távozzék egy másik kocsiba, mert ebben csak színesek utazhatnak. Johnson hivatkozva a felső biróság döntésére, nem volt hajlandó kocsit változtatni. A legközelebbi állomáson kidobták őt a kocsiból és a helyi rendőrbiró elé állították. A biró kénytelen volt elismerni, hogy a felső biróság döntése szerint tilos különbséget tenni fehér és nem-fehér utasok között, de mégis 30 dollár pénzbírságra vagy 30 napi börtönre ítélte Johnsont, a vasúttársaság szabályainak megsértése címén. A legközelebbi gyorsvonat befutott és Johnson keserű tapasztalatai alapján a színesek számára kijelölt kocsiba ült. Pár óra múlva a kalauz értesítette őt, hogy átlépték a floridai határt és felszólította, hogy üljön át a fehérek számára kijelölt kocsiba... “Miért? — kérdezte Johnson és megkapta a választ: A floridai törvények szerint színesnek csak az számit, akiben több, mint egynyolcad afrikai vagy néger vér van. Mit volt mit tenni, Johnsonnak át kellett hurcolkodni a “fehér” kocsiba. Itt újabb baj támadt, mert a mellette ülő no rátámadt a kalauzra azért a “sértésért”, hogy melléje ültetett egy utast, aki most jött át a “nigger kocsiból”. Johnson hajlandó volt visszatérni előbbi helyére, ebben azonban a kalauz akadályozta meg, mert különben ő kerülne bajba... Miközben Johnson ilyen kalandok között utazott Miami felé, két éves Ida leánykája hirtelen Thursday, April 4, 1957 ■" - ■ ■ --------—» beteg lett és kórházba kellett őt szállítani, megrémült anya gyorsan a legközelebbi kórház vitte a beteg gyermeket és véletlen Szerencs volt, hogy a “megfelelő” kórházat találta amelybe befogadtak színeseket. Ha véletl^j nem a megfelelő kórházba vitte volna az esz: letlen gyermeket, onnan elutasították volna áj “helyes” kórház keresése közben elveszített J talán végzetes lett volna a gyermekre. Lehet, hogy ez az “amerikai történet” hihet* lennek, fantasztikusnak tűnik olyanok előtt, al nem éltek az Egyesült Államok déli államaik vagy nem volt más módjuk megismerkedni a i gerek helyzetével. Johnsonék esetéről a “Pf Ion”, az Atlanta University folyóirat számolt ] Hasonló történetekről beszámolhatna minden 1 lyóirat és minden újság, ha a szerkesztő ura> különösképpen érdekelné a négerek és a többi sebbségek sorsa az Északamerikai Egyesült Ái. mokban. ^ Los Angeles MINDENBEN első Los Angeles a dél-kaliforniai prosperitás ki pontja. Ha máshol is van nagy prosperitás, 1 Angeles túltesz azon. Igaz, az élelmiszerek & egyre emelkedik, a közlekedés egyre rosszabb, villany, gáz, telefon stb. áraival együtt egy többe és többe kerül a megélhetés. A “smo- sem teszi kellemesebbé itt az életet. A prosperitás hangadói, a bankárok, a nyel ményeket osztogató művészek, a telekügynökc a találós kérdések nyerteseinek jelszavai; sárolni és vásárolni” egyre erősebben hangzanj az éter hullámain keresztül. Millió és millió r dió és televeiziós készülék hirdeti az “Ameril élet nagyszerűségét”. Igaz, Los Angeles mindig mindennek az él jár. Most például “itt van a legtöbb csődbe j tás is” — mondja David H. Head, aki a ke mány megbizottjia a csődök eldöntésére. Jó 1 üzleti élet, a munkások rendszeresen alka,<n zásban vannak. De... P 1 Ez az egyre növekvő prosperitás egy uj dasági tüneménynek adott életet: a csődbe tott munkásnak. A manapság csődbe jutót 1 legnagyobb része Mr. Head szerint nem üzlete- bér, hanem fizetésért dolgozó munkás, a* szintén egyik jelképe a nagy prosperitásnak, v. gyis a rengeteg munkaalkalomnak. Ez főképpen Dél-Kaliforniára, Los Angelt ra vonatkozik, ahol az 1956-os év folyamán, letve julius 1-ig 6495 csődöt jelentettek be, ai az egész országban előforduló csődök minted 11 százalékának felel meg. Mr. Head szerint jól kereső munkásaink ige könnyen lépre mennek a könnyű hitelt hirdető csábításának. Túl sokat vásárolnak jövedelműi höz képest, televíziókat, autókat, stb. Rengete csődöt jelent, mikor már csak néhány száz dd lár adóssága van. Képzeljék el, mindössze nt hány száz dollárért csődöt jelentenek... Mr. Head tisztában van az okával. A hitele zők lefoglalhatják a munkás fele fizetését. Hs vonta százával foglalják le a munkások fizetésé az egyik nagy repülőgépgyárban és a “nagy üzt mek nem szeretik a fizetések lefoglalását. Nép ad ki fó munkát az, akinek fele fizetését lefog lalják a hitelezők és aki örökös gondokkal küz ködik a hitelezők miatt.” Sok munkás inkább a csődöt választja, hog; megszabaduljon ezektől a lefoglalásoktól, külön ben egyik oldalról a hitelezők kínozzák, másik ol dalról pedig attól retteg, hogy elbocsátják mun kájából. Mr. Head a következőkben látja a munkásol csődbejutásának az okát: Túlságosan sok hitei re vásárlás, bajok a nőkkel, sokszor a könnyet mü feleségek, szeszesitalok élvezése, hazárdjátékok. Olyanok mint a főnökeik! Ugyanazok s bajaik, csupán azzal a különbséggel, hogy nincs meg hozzá a jövedelmük. Ahogy Mr. Head mutatja a csődbe jutott munkások 90 százaléka 65—85 dolláros heti kereset között váltakozik és sok majdnem annyi adósságot csinál, mint amennyi a jövedelme. Egy a vigaszuk: a demokrácia alapján a szegény vagy gazdag teljesen egyenlő a csődtörvények előtt. INDIÁBÓL jelentik, hogy az uj indiai törvér nyék annyira elszegényítették a Jaipur-i mahaf radzsát, hogy már csak négy elefántja maradt arf egykori 700-ból. (Indiában a gazdagság fokát először az elefántok számával, azután a paloták? kai és végre a feleségek számával jelölték.) i i
