Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-28 / 13. szám
Thursday, March 28, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ A tudomány v i I d g á b ól NAGYSZABÁSÚ TUDOMÁNYOS EGYÜTTMŰKÖDÉS ” Több mint száz magyar tudós vesz részt a nemzetközi geofizikai év munkájában A mesterséges holdtól a valódi holdig Mikor lép majd emberi láb először a Hold felszínére? Mikor rohamozza meg öt-hatezer méter magas hegyóriásait a földi turisták első csoportja? Ma még nehéz válaszolni e kérdésekre. Az első holdrakéta elindításától valószínűleg évek hosszú sora választ el bennünket. A'tudományos előrelátással, pontosabban a modern csillagászati távcsövekkel szövetkezett képzeletnek azonban ez nem jelent leküzdhetetlen akadályt. Ezért — bár még senki sem járt ott — meglehetős bozo- nyossággal megjósolható, hogy mit lát, érez és tapasztal majd a vándor, aki elsőnek jut el a holdhegyek lábáig. Idézzük Flammarionnak, a múlt század közismert francia csillagászának festői leírását, amelynek megállapításai (noha azóta egyes megfigyelések bizonyos, igen ritka légkör jelenlétét mutatják a Holdon), lényegében ma is érvényesek: “Ezen a rendkívüli világon, a Hold világán, nincs levegő, nincs viz. Ott semmi sem enyhíti a napsugarak égető hevét, ott szelíd enyhe Nap nem aranyozza be a vidékeket. Ott majdnem megvakit a Nap fénye, majdnem eléget a Nap heve; a sziklák árnyékában nincs vízcsepp, és dermesztő hideg fog el. A napsütötte sziklafalak csillognak a fényárban, a másik oldalukon nagyon sötét árnyék honol. Ott nincs fokozatos átmenet a meleg és a hideg között, ott nincs színárnyalat; ott a messze távol nem látszik kéknek, sem pedig szürkés gőzökkel fátvolozottnak, mint nálunk a Földön; mert a mert a távoli tárgyaknak a levegő adja meg ezt a szninezetet. Ott nincsenek havasok, nincsenek jéghegyek, a hegyszakadékokban nem zug a rohanó ár, a, völgyek mélyén nem csörgedez a patak. Mindenütt kopasz föld, kiszáradt .sziklák. Erdőnek, rétnek nyoma sincsen. A Hold az örök némaság, örök csend hazája!” Lépjünk még közelebb. A jellegzetes, kör alakú hegysánzokat, krátereket jól ismeri minden, ki, aki valaha látta távcsövön a Hold felszínét. Alakjukat, magasságukat sokan megmérték, kiszámították és leírták már. A Hold ismert félgömbjének domborzati térképei ma pontosabbak, mint azok, amelyek saját bolygónk egyes részeiről, például a Déli-sarkvidékről készültek. Mégis könnyen tévedhet az, aki ezeket a ha- , talmas hegyóriásokat csak a puszta adatok vagy a távcsőben látott kép alapján próbálja elképzelni. Az “impozáns” gyüriihegységek, közelről nézve általában jelentéktelen dombsorrá törpülnek. Az egyik nagy kráter átmérője több mint hatvan kilométer. A kráter óriási méreteihez képest a hegyek néhány száz vagy ezer méteres magassága nagyon csekély, és a lejtők ferdesége még jobban csökkenti a közeli szemlélőre gyakorolt hatást. A hold lelszin erősebb görbülete miatt egy átlagos magasságú ember látótávolsága a Holdon csak! 2 és fél kilométer, ugyanakkor itt a földön, sik területen csaknem kétszer olyan messzire látunk. A gyürühegy belsejéből tehát szinte észre sem lehet majd venni, hogy a síkságot egy kráter fala határolja. Az igazi magasugró-rekord Nehéz lesz megmászni a rideg, kopár holdhegyek csúcsait? Valószínűleg igen. Hiába találunk lapos lejtőket jg a hatalmas kráterek belsejében, azért egy 6000 m magas csúcs meghódítása teljes védőöltözetben (mely a szükséges légnyomást és oxigént biztosítja), nagy teljesítmény. Megkönnyíti majd a mozgást, hogy a Hold vonzóereje sokkal kisebb, s ezért saját testünk, a védőöltözet, valamint az egész felszerelés megszokott súlyának csak mintegy a hatod részét nyomj a. Ez különbéi, közismert tény. Szinte minden fantasztikus regényben azzal kezdődnek a holdutazó hős kalandjai, hogy kilépve az űrhajóból, egy hatalmas, tiz méteren felüli ugrással megdönti a földi magasugró ‘‘világcsúcsot”. Elképzelhető ez? Csak ha felületesen gondolunk utána, véljük, hogy a tiz méteres ugrás mellékbolygónkon egyáltalán nem tartozik a lehetetlenségek közé. A kérdés könnyűnek látszik. Természetesen a Nap, a Föld, a bolygók és a csillagok. Sőt, mi— Magyarországi riport *— , ,i::íni»»« ItiiliMfl iboÍK/ Nehanv hónap múlva, julius 1-én kezdődik és 1958 december 3í-ig tart századunk egyik legnagyobb tudományas együttműködése a világ hetven országa között: a nemzetközi geofizikai év. Legutóbb 25 évvel ezelőtt rendezték a világ tudósainak e nagyszabású összehangolását, amelyet akkor a második poláris évnek neveztek, az elsőt pedig 1882-83-ban tartották meg. A nemzetközi geofizikai év célja: nagyszabású adatgyűjtés, bizonyos meghatározott rendszer szerint és meghatározott területen. A mérések során megfigyeléseket készítenek a világ legkitűnőbb geofizikai, atomfizikai, meteorológusai a föld légrétegeinek változásairól és jelenségeiről. Ebben a nagyszabású munkában természetesen részt kér a nagy államok mellett a kis Magyar- ország is. A magyar előkészületekről dr. Egyed Lászlóval, a bizottság titkárával, a Tudomány- egyetem geofizikai tanszékének vezetője gondoskodik. A “rendetlenkedő” ionoszféra Külön érdekessége a nemzetközi geofizikai évnek, hogy ellentétben a legutóbbival, amikor napfolt-minimum volt, most napfolt-maximum idején figyelhetik meg például az ionoszféra rendellenességeit. A mérések során Magyarország területén több mint száz vezető tudós és tudományos munkatárs foglalkozik majd a meghatározott mérésekkel, adatgyűjtésekkel. A földrengéstani vizsgálatok keretében például Magyarország tizenhét pontján mesterséges rengésekkel határozzák meg a földkéreg vastagságát. Elindulnak a mesterséges holdak A nemzetközi geofizikai év “slágere” a mesterséges holdak kilövése lesz. Az Egyesült Államok tudományos körei már bejelentették, hogy valószínűleg még ez évben kilövik mesterséges vei a Holdon nincs légkör, amely szétszórná a Nap sugarait, és ezzel elhomályosítaná a többi égitest fényét, mindezek nappal is jól megfigyel- hetően ott ragyognak az örökké fekete égboltozaton. Ismét Flammariont idézzük: “Nem kevésbé érdekes az a látvány is, amely a Holdról az égre tekintve tárul föl előttünk. Ott nincs kék égboltozat, minőt a Föld fölött a levegő képez. Fényes napiad, a Nap vakító fénye mellett, végtelen sötét űrnek látszik az ég, teleszórva csodás fénnyel csillogó csillagokkal.” Igaz ez? A. C. ClarKe, neves angol űrhajózási szakembernek egészen más a véleménye. “A holdbéli tájék nappal elég látványos lesz —Írja —, de épp olyan csillagtalan, mint a Földről látható égbolt délben.” Ezt a megállapítását a következőkkel támasztja alá: Az emberi szem érzékenységét tág határok közt képes vátoztatni; mindig önműködően alkalmazkodik a környezet megvilágításához. Éjjel például a szem ezerszer érzékenyebb, mint nappal. Ha viszont a félhomályban teljes biztonsággal haladó kocsi vezetője hirtelen erős reflektor fénycsóvájába kerül, szeme káprázni kezd, és annyira elvakul, hogy már nem is látja az útjába kerülő, gyengébben megvilágított akadályokat. A holdhegyek sziklái nappal szétszórják a tűző Nap sugarait, és izzó hehér ragyogásuk ugyanúgy el vakítja majd az odakerült embert, mint a reflektor a gépkocsivezetőt. Aki viszont távcsővel vizsgálja majd a Hold fekete egén ragyogó csillagok elhelyezkedését, fényességét és mozgását — aligha talál lényeges eltérést a megszokott képhez viszonyítva. A légkör hiánya miatt nem szikráznak, pislognak a csillagok, és hiába keressük az égbolt egyenletesen lassú napi mozgását is, amely pusztán Földünk tengelyforgásának következménye. De alapholdjukat. amely az egyenlítő, a 40. szélességi fok körül körlübekil harminc-hegy Ven napig bolyong majd a világűrben. A Szovjetunió ugyancsak bejelentette, hogy a geofizikai év keretében, kilövi a saját mesterséges holdját is. Egy ült a világ első tudósai A nemzetközi geofizikai év keretében eddig példa nélkül álló tudományos együtt mii kötlés alakul ki a Szovjetunió és az Egyesült Állaoipk között is. A tudományos jelentések egybegyűjtésére és feldolgozására ugyanis a nyugati régióban Washingtont, a keleti régióban pedig Moszkvát jelölték ki központnak. , Igen érdekes a szervezeti felépítésnek az a része, amely az úgynevezett riasztásokról szól. A riasztások Washingtonból történnek, mégpedig általában egy óra alatt, meteorológiai géptávirón. Washington feladata ugyanis az, hogy valameny- nyi államot riasza az előre megállapított! úgynevezett világnapokon, amikor jelzik az ügyeleti idő kezdetét, annak folyamatát és végét. Ez idő alatt állandó permanenciában vannak a világ összes tudósai és tudományos eszközeikkel figyelik az eget, a földet és a vizeket. Van ugyanakkor rendkívüli riasztás is, amikor a washingtoni központ valamilyen rendellenességre hívja fel sürgősen a részt vevő országok figyelmét. A fiasztá- sok alapján végzett tudományos eredmények feldolgozását minden ország közvetlenül Washingtonnak küldi be. A nemzetközi geofizikai év élén a világ legkitűnőbb tudósai, közöttük a szovjet Bargyin akadémikus és a világhírű amerikai tudós, J. Kaplan állanak. A nemzetközi geofizikai év eredménye nem válható rögtön “készpénzre”, de a nemzetközi együttműködés eredményeként néhány éven belf ! bizonyára uj felfedezésekkel, uj tapasztalatokkal és uj tudományos eredményekkel gazdagodik majd a világ. jában kevés a meglepő változás, hiszen mit jelent a csillagok és bolygók irtózatos távolságához képest az a mintegy négyszázezer kilométer, amennyivel a Földtől eltávolodtunk?! A téli és a nyári csillagképek a régiek maradtak, és az egész égbolt a megszokott módon végzi látszólagos évi forgását is. Az egész égbolt, — egyetlen égitestet kivéve ( Ez a hatalmas kékesfehér korong, amely szinte mozdulatlanul függ a Hold egén, saját bolygónk, a Föld. A látvány csodálatos lehet. Átmérője négyszer akkora, mint a jólismert hordkorong, és “teleföldkor” 90 telihold fényével sugározza be kísérőnk élettelen felszínét. A Föld ugyanis szintén fél hónap alatt változtatja alakját “uj- földtől” “földtöltéig”, mint a Hold a mi egünkön. Egyszer keskeny sarló, máskor teljés korong alakjában mutatkozik aszerint, hogy megvilágított félgömbünknek éppen mekkora'szelete fordul a Hold felé. Helyzetét viszont — mint mór említettük — csak igen kevéssé váltöztatja. E jelenségnek az a közismert tény az oka, hogy a Hold mindig ugyanazt az oldalát fordítja felénk. A Hold túlsó felét tehát — épp ezért — emberi szem még sohasem látta. n‘li *'■ ' Már történtek ugyan szellemes kisé^jek at- ra, hogy a Hold ismert hegy vonulatainak menete és egyéb domborzati adatok alapján “kitalál ják”, milyen lehet a másik oldal. Ezek ^..találgatások azonban aligha megbízhatóak. Mindenesetre az első űrhajósok egyik legkönnvebbp.és, Jég- hálásabb feladata lesz mellékgolvgónk túlsó félgömbjének feltérképezése. Ezenkívül a holdhegyek eredetére, a -kőzetéit összetételére stb. vonatkozó tadományosVlprdblé- mák egész sora várja megoldását attól'a pillanattól, amikor az első holdrakéta — sikéVékTitja után — visszaérkezik: a Földre. A külörtfélé o: szagok tudósai most azon fáradoznak, hogy e-i a pillanat minél hamarabb megvalósuljon.11-11
