Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-21 / 12. szám
s AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 21, 1957 fMRGiUSI GONDOLATOK Talpra magyar, hi a haza! Itt az idő, most ■vagy soha! — szavalta Petőfi a Nemzeti Muzeum lépcsőjéről az oda összegyűlt parasztoknak és munkásoknak, s ezzel forradalomba vitte az elnyomottakat az osztrák császár és talpnyalói, a “magyar” mágnások ellen. Tudjuk, hogy ez a harc a belső ellenség és a külső túlerővel szemben elbukott, mint minden régebben megindult magyar szabadságharc. Hosszú éveken keresztül a magyar paraszt csak félve merte kiejteni Kossuth, vagy Petőfi nevét, vagy a pincék mélyén, ahol a pandúr nem h’allotta, merték énekelni: “Letörjük meg a szarvát annak a nagy urnák, hogy ne parancsoljon a magyarnak. . .” Majd jött 1918 október 30-a, futott Lukasics a magyar katonák hóhéra a nagyurral, a császárral együtt. Azok a hatalmasok milyen szépen tudtak akkor a paraszttal, munkással, katonával beszélni. De mihelyt a levegő egy kicsit tisztult, azonnnal támadást kezdtek az ellenkormány ellen, ahol egyre-másra kilincseltek, “hüség-esküt” tettek. Akkor is a külföld segítségét kérték a magyar dolgozók és a földosztó Károlyi kormány ellen, hogy óriási birtokaikat és kiváltságaikat megtarthassák. Akkor nem volt szükségük "nagy” Magyarországra! Majd jött 1919 március 21. A mágnás osztály újból menekült, ismét külföldön kilincselt. Azok pedig, akik ennek az osztálynak a talpnyalói voltak, térdet hajtottak a munkásság előtt, kerestek, kutattak elődeik után, hogy bebizonyítsák, miszerint 100 évvel ezelőtt az ő elődjük is paraszt volt Sajnos a proletárok bedültek nekik. Igaz, hogy 1919-ben is külföldi haderőt hoztak be az országba ezek a kifutott “hazafiak” kiváltságaik visszaszerzésére, akárcsak 1849-ben. Az országban pedig megkezdték a fúrást a munkásuralom megtörésére. A kis paraszttól akinek 2 tehene volt az egyiket elvették sok helyen, de az uradalmakban a csordákat nem bántották, ami könnyű volt, hiszen sok helyen a földbirtokos volt az uradalom vezetője. Azután jött Horthy. A hiszékeny munkások egyik ámulásból a másikba estek. A nagyurak lakájai alázattal várták vissza régi uraikat, s minden biint, amit a négy hónap alatt elkövettek, rákentek a munkásokra. Kegyetlenebbek lettek a gazdáiknál, ők lettek a fővádlók, a munkások pedig megint “hazátlan bitangok” és a világ négy tája felé vitték kis fűzfa, kosaraikat és menteit uj hazát keresni Észak, vagy Dél-Amerikába. Jött aztán 1945, amikor idegen segítséggel sikerült a magyar munkásosztálynak ismét átvenni a hatalmat, a földet, a bányát, a gyárat. Azt gondolták, hogy végre megértük, annyi szenvedés után, hogy Dózsa unokáinak van már hazája. Némi elégtétellel szemléltük a volt “kegyelmesek” utazó bőröndjeit és azt gondoltuk, hogy végre-valahára ti “urak” megtudjátok, mi az ice- genbe menni, s főleg megtanuljátok, mi a becsületes munka, hogyan keresik a dollárt volt parasztjaitok. Mert most az egyszer nem lehetett a számadót értesíteni, hogy ennyit és ennyit küldjön szép Magyarországból. Sajnos a magyar munkásosztály nem tanult 1918-19-ból, nem tanulta meg kipucolni a régi rendszer maradványait. A régi rend talpnyalói megint jó állásokba kerültek, ügyesen manővereztek. Rákosiék szórták a pénzt rájuk gondolva, hogy kutyából is lesz szalonna. Kossuth dij, más érdemdijak, stb., az ifjúságnak hallatlan lehetőséget adtak a tanulásra, hogy felnevelhessék az uj munkás értelmiséget. Ez mind jó és szép lett volna, csak abban hibáztak, hogy a tanári karból nem távolították el József Attila gyilkosainak utódait-, a múltat visszaváró tanárokat. Ezek, mint az eseményekből látjuk, “gyönyörű” inun- • kát végeztek, sikerült nekik a diákokat a rendszer ellen nevelni, amely megadta nekik a lehetőséget, hogy müveit emberek legyenek Nagyon jól tudják a tanári karban megbújt eílenfarra- dálmárok, hogy ami készül, az nem a diákok és dolgozók érdekeit fogja képviselni, hanem a volt kegyelmesek visszahozatalát fogja eredményezni. Ép úgy tudják ezt a “Petőfi Kör” tagjai. Mint látjuk az események után, az annyira'dicsért Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez papság is megmozdult vagyonaik visszaszerzésére. Azon pár becsületes pap ellen, akik őszintén támogatták a népet, azonnal támadásba mentek. Remélem, hogy a magyar munkásság ezután végre le fogja vonni'a következtetést és oda fog sújtani, ahová kell. - S. P. C. • • ® Akiket sohasem idéztek be! Tisztelt Szerkesztőség! Nem akarok hátralékban lenni ezekben a zűrzavaros időkben, amikor pénzre a legnagyobb szükség van a lapnál. Ezenfelül a lap támogatását is kötelességemnek tartom, mert el sem tudom képzelni, hogy honnan kapnánk megfelelő tájékoztatást a Magyar Szó nélkül. Olvasom a beküldött leveleket, melyekben a jóérzésü elkeseredett munkások elitélik a saját hazájuk lerombolásával hencegő fiatal “szabad- ság”-harcosokat. De nem is érdemelnek mást, mint megvetést. Ez tehát a hála azért a sok jótettért, odaadásért, szeretetért, melyben szülőhazájuk részesítette őket? Látom a legújabb hir szerint, hogy -beidézték lapunk vezetőit a képviselőház “Amerika-ellenes” cselekményeket vizsgáló bizottsága elé. Nem ez az első eset a történelemben, hogy azok, akik az emberi haladás érdekében emelik szavaikat, inkvizíció elé kerülnek. Bezzeg nem idézték be sohasem azon magyar újságok szerkesztőit, akik helyeselték azt a rendszert, amely másfél millió magyart kivándorlásra kényszeri- tett, a Habsburg és a Horthy-Hitler rendszert! Ügy a naptárral, mint a lappal meg vagyok elégedve és itt küldök harminc dollárt előfizetésre és laptámogatásra. F. C. Nincs jövője a szocializmusnak? Tisztelt Szerkesztőség! önök imák Ghana függetlenségéről, egy uj esetleges depresszióról, a nagytőkéről, az ÁVO- sok lelövéséről, az ellenforradalomról, a menekültekről, akik “állítólag” könnyen elhagyták hazájukat és anyjukat egy könnyebb élet reményében. Nagyon tévednek, tisztelt uraim! Az Önök szava nem az Önök által fennhangon hirdetett igazság, meg sem közelíti azt. Menjenek Magyarországra, éljenek ott munkásként vagy bármiként anélkül, hogy a dicső pártot szolgálnák, akkor majd Írhatnak cikkeket a szocializmusról, melynek, higgyék el, sok jövője nincs, legalább is annak a szocializmusnak, amely most uralkodik keleten. Én nem agitálok, csak azt Írom, ami valóság, mert én benne éltem. És ha vannak a menekült magyarok között rosszándékuak, — mert ilyenek is vannak, a társadalom majd kiveti maga közül. Menekült (Köszönjük k. sorait, őszinte véleményeknek mindig helyt adunk lapunkban, beleértve olyanokat is, amelyek nem egyeznek a mi véleményeinkkel. Ön azt írja, hogy menjünk Magyarországra, éljünk ott munkásként. Hát mit gondol Ön k. honfitárs — vagy kézírásából ítélve, honfitársnő, — az a két millió magyar, aki az elmúlt két emberöltő folyamán idevándorolt, az mi volt odahaza? Földbirtokos, bankár, nagykereskedő, nagyiparos? Hát persze, hogy valamennyi, vagy túlnyomó többségük zsellér, nincstelen földmunkás, ipari munkás volt. Az amerikai magyarság megmaradt jó magyarnak és szive leghőbb óhaja az volt, hogy végre olyan rendszer alakuljon Magyarországon, hogy a magyar népnek ne kelljen többé más országokba vándorolnia a megélhetésért. Minden gondolkozó ember tudja, hogy ennek a kétmillió magyarnak azért kellett kivándorolnia, mert a nép nagy hányadának nem volt saját földje, azaz szükség volt földreformra. Aztán meg nem volt Magyarországon akkora ipar, amely foglalkoztatni tudta volna az agrármunkásfölösleget. E két feltétel valóra vált 1945-ben, de a kidolgozásban súlyos hibák következtek be. De mi hisszük, hogy az alapzata már meg van a magyar nép boldogabb jövőjének. A civódás helyett fogjon össze a népét valóban szerető minden magyar s hassunk oda, hogy a balsors tépte magyar nép demokratikusan, igazságosan, békében oldja meg boldogulása minden további kérdésé'-. — Szerk.) • • • A szibillák jóslata Tisztelt Szerkesztőség! Ma 72 éves vagyok, s 10 éves koromtól zsíros parasztoknak voltam rabszolgája, akárcsak az apám, s öregapám is. Már akkor megtanultam felismerni, hogy mi a gyűlölet, mert a zsíros paraszt gyűlölte a szolgáját, kedvesebb volt neki a kutyája. 19 éves korom óta a munkáseszmének élek és figyelem a napi eseményeket. Gyermekeimet, akik Magyarországon élnek, szerencsére nem sújtotta a zendülés, de annál jobban sújtotta az uszitókat, mert hosszú évekre bebörtönözték őket. Én úgy látom, hogy ez jó lecke volt nekik, de annál nagyobb lecke kell, hogy legyen az igazszivü munkásokra, hogy ezekután jobban figyeljenek, hogy ki és mit beszél. Le kell nekik leplezni az uszitókat, mert gyűlölet lesz, amig elnyomás létezik. Ezen csak a fokozatos adórendszer fog változtatni. Gyűlölet áll fenn a vagyon, a vallás és nyelvkülönbség miatt, az állás < miatt, de nemcsak a magyar nemzetnél, hanem az egész földgolyón. Olvastam szibilla jóslatok történetét arról, aki az egykori római király été vitte kilenc könyvét teleirva jóslatokkal, hogy hová fog a világ jutni. Még csak nyolc éves voltam, de sírtam azokkal, akik a szibilla könyvét olvasták. Sajnos, 10 éves kórom óta most látom először tisztán, hogy a világ nemzetei két óriássá alakultak. így kénytelen vagyok Harwich Ernő jóslatát helybenhagyni, azzal a különbséggel, hogy nemcsak Magyar- országon fog ez lefolyni, hanem az egész földön. Remélem, hogy a jóslások nem teljesednek be, s hogy a világ igazi békeszerető népeinek ügye, győzni fog. Egykori kanász SZERKESZTŐI ÜZENETEK “DUDÁS OTTÓ” — Levelében azt Írja, hogy a Magyar Szó szerkesztője “gúnyolja és szidja”; a magyar szökevényeket. Ez nem felel meg a valóságnak. Kezdettől fogva hangoztattuk, hogy nem szabad egy kalap alá venni azokat, akik Magyar- országot az októberi események következtében elhagyták. Ami a közöttük levő bűnözők arányát illeti, azt egy amerikai közéleti vezető Dr. Saunders jelentése alapján irtuk meg, aki az ausztriai magyar menekülttáborok két heti tanulmányozása után itt Amerikában a sajtó előtt kijelentette, hogy az Ausztriába érkezett magyarok között csak egy-ötöd a “szabadságharcok”, két-ötöd a börtönökből kiszabadult elem és kétötöd azok száma, akik kimondottan gazdasági okok következtében hagyták el Magyarországot. Burleson, texasi demokrata képviselő ehhez hozzátette még azt is, hogy véleménye szerint Amerika olyan magyarokat tisztel meg a “hősi” jelzővel, akik tulajdonképpen “cserbenhagyták azokat, akik otthonmaradtak, hogy folytassák a harcot a szovjettől való függetlenségért.” Ezekből is láthatja, hogy az amerikai közéletben is megoszlanak a vélemények az újonnan érkezettek ügyében. DUPIA VAGY SEMMI! Egy connecticuti város seriff fe a napsütést élvezve, békésen üldögélt a helyi vendéglő teraszán, amikor váratlanul megpillantotta azt az autót, amelyet egy héttel azelőtt loptak el a templom elől. Nyomban felugrott helyéről, kocsijába vetette magát, s nagy tempóban a tolvaj után iramodott. Az üldözött egyre’ fokozta a sebességet, mig végül egy fának ütközött. Ekkor ért oda a seriff és elkapta az égő autó előtt álló ifjút. “Ne velem törődjék, hanem a bent ülővel” — szólt a fiatalember. A seri ?> kocsihoz ugrott, felrántotta az ajtót, de senkit sem talált a lángok között. Mire visszafordult az “elfogotthoz”, annak már csak hült heh t találta.. A tolvaj ezúttal a seriff autóját “kisaj.; át- va” távozott el. (/6 Íq. fC a Jgfé7 -y/ieStíOh
