Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-21 / 12. szám

March 21, 1957

A ME R1 KAI MAGYAR SZÓ

DEBRECEN NÉPE ÉS AZ OKTÓBERI ESEMÉNYEK

Beszélgetés dr. Juhász Géza professzorral

Vihar helyett kikelet Szentgyörgypusztán

— Magyarországi riport —

A Kálvinista Róma, Debrecen hires Piac utcáján békés kép fogadja az érkezőt, amint baktat — vagy ha nem sürgős:, villamosozik — a még híresebb Nagytemplom felé. A kép békés: ki tudja, hová siető, igyekvő debreceniek, csilingelő, dromedár talpú parasztszánkók, ép házak, csillogó ablakok. Az emberek már békétlenebbek, ahogy belefülel az ember a beszélgetéseikbe- Politizálnak, latolgatnak, háborognak a legkülönfélébb dolgok miatt — de minden beszédet valami tiszteletre méltó realitás, el nem rugaszkodás, okosság sző át. Érdekes város ez, érdekes, túlnyomó többségben nyugodt tempójú, józan emberekkel. Egyet közülük, nagyon is jellegzetesét, dr. Juhász Géza professzort, a Kossuth Lajos Tudományegyetem tanárát, irodalomtörténet-irásunk és irodalmunk jeles személyiségét sokan ismerik.

Megtudom: beteg volt, lábadozik. De üzeni, hogy szívesen fogad.

A tanár ur úgy fogad, mint vendéget, nem mint újságírót. Ügy is kezd beszélni: halkan, őszintén, mintha csak hangosan gondolkodnék.

— Debrecenről kérdezett, arról fogok beszélni, de tán nem baj, ha egyben-másban az, egész országról is. Azt firtatja, hogyan vélekednek ma a debreceniek az én véleményem szerint. Nos, az én véleményem szerint nem is az a legfontosabb, miként vélekednek, hanem mindenekelőtt az: miként cselekszenek. Azt hiszem, mindent'egybevet- ve helyesen cselekszenek.

Kis szétnézési szünetet enged, amint észreveszi, hogy a képek, himzések, kis szobrok is érdekelnének, amelyek -diszitik a szép lakószobát. Helybeli művészek képei, magyaros himzések, egy kis Medgyessy-szobor teszik éppen olyanná a lakást, amilyen a lakójuk.

— Hát igen, ez a város kétségkívül adott egvet-mást ahhoz, amit úgy hívunk: Magyarország — folytatja a nézdelődéssel félbe sem szakadt gondolatot. — Nem akarok itt magának történelemórát tartani: hosszú a sora annak, hogyan takarodtak ki innét a nemesek a török hódoltság alatt, hogyan alakult ki itt egy viszonylagos magyar demokrácia, amely kétségkívül magasan felette állott a hűbéri Magyarország akkori viszonyainak. S most ugróm egy nagyot: két nagyon jelentékeny ember szerette (s éppen ezért bírálta is szakadatlan) századunkban ezt az érdekes várost. Móricz Zsigmond volt az egyik, Németh László a másik. Emlékek, irodalmi kapcsolatok, barátság fűzte, illetve fűzi ide mindkettőjüket. Móricznak volt egy félig tréfás tétele: szellemi tekintetben Debrecent egy kicsit az ország fővárosaként kezelte— Mindezt most csak azért említem — s igazságtalan, ha emiatt helyi sovinisztának bélyegez —. mert Debrecenről kérdett. S érzésem szerint ezek a dolgok elválaszthatatlanul hozzátartoznak a válaszhoz, amelyet szükebb kérdésére adhatok: milyen az idevalósi nép magatartása a történelem döntő időszakaiban, amilyen a mai is.

— A választ ebben tudnám összefogni: a magyar valóságot, a realitást figyelembe véve, mindig az adott történelmi időszakban elérhető maximumot sikerült itt biztosítani, a nép tevőleges részvételével. ,

— Nem véletlen, hogy négy évszázaddal ezelőtt a reformáció nagy ágazatai közül éppen a kálvinizmus, a “magyar vallás” vert itt gyökeret. Annak is a Melius Juhász Péter-féle változata, amelynél az egyetemes kálvinizmus zordabb valamivel, *és amely századunkban tán leginkább

. —. _ . _ )■.

szakemberek elmentek, s nekünk nincs még elég tapasztalatunk az uránérc-bányászatban. Nagy segítséget jelent viszont, hogy az értékes felszerelések hiánytalanul megvannak, sőt október 23 óta is folyamatosan érkeznek a Szovjetunióból. Szókincs tehát arról, hogy zsákutcába jutott volna a magyar urán bányászata. A Szovjetunió gazdasági segítségével folytatjuk ezt a fontos munkát. Az uránérc bányászata viszonylag kevés energiát igényel és sok embernek ad munka- lehetőséget. Szénben elég szegények vagyunk, s * ezért is döntő jelentőségű, hogy uj energiaforrásokat tárjunk fel. A közeljövőben újabb szovjetmagyar tárgyalásokra kerül sor ebben az ügyben, és ez év második feléhen megkezdődik az uránérc folyamatos kitermelése.

Terénvi Éva — Lőricz János

Móricz Zsigmond bővérű életkedvében “érhető tetten”.

Ebben a pillanatban feketekávét hoz be a professzor ur leánya. Juhász Géza észreveszi, hogy én cukor nélkül iszom, ő viszont bőven cukorral.

— No látja — fűzi a beszélgetésbe —, körülbelül ez a különbség. Maga zordabb. Én viszont debreceni vagyok. De komolyabban szólva: az adott korban ez volt az elérhető maximuum, ha a lutherizmussal, az unftárizmussal vetjük egybe. Nem véletlen, hogy a gyökeret vert vallás magasan százalékarányán felül tudott Írókat nevelni a nemzet számára. Valami hasonló történik, amikor a 18. században beáramlik a felvilágosulás Magyarországra. Adva van ekkor a Dugonics— Gvadányi-féle magyarkodó ut, s a másik szélsőség: Kazinczyék európaisága. Csokonai és Fazekas Mihály e két szélsőség között kialakítanak itt valami olyant, amit ma is valóságosan olvasnak. Müvük népkönyv Igtt, nemes értelemben vett ponyva. A nép előbb értette meg őket, mint az irodalmi közvélemény. Miért? Mert Csokonai mindazt jelenti, amit a felvilágosodás eszmei tartalmába be lehetett fogadni és a nemzet közkincsévé tenni- Hogy a refrénemet mondjam: az adott korban ez volt az elérhető maximum, ha ugyanezt elmondhatom 1849 nagy esztendejéről. A szabadságharc idejére is jellemző szélsőségek nemigen befolyásolták az itteni népet, amely Kossuthért lángolt. S valóban benne testesül meg e korban az a bizonyos elérhető maximum. Tán nem kell mondanom, hogy elég radikális volt ez is. hiszen a debreceni nép nagyon aktiv közreműködésével nem kevesebbet kiáltottak ki itt abban az időben, mint az első magyar köztársaságot.

— Mármost hogyan állunk napjainkban, illetve közvetlen tegnapunkat illetően, ami szintúgy történelem. Megítélésem szerint nagyjából hasonlóan. Nagy Imre útja bizonyul napjainkban a jobboldalnak, az egyik útnak — a dogmatizmus, szektarianizmus a másiknak, a baloldali szélsőségnek. A hibáktól, torzulástól ment szocializmus: ez ma a kor diktálta elérhető maximum. Merem állítani — bármennyire ismerem az itt közbevethető, közkeletű ellenérveket —, hogy a nép ezt akarja. Az a része is, amelyik igy megfogalmazva ezt ma nem Írná alá. A kérdés itt már szélesebb, mint debreceni — de megengedi, hogy azért az eredeti méretnél, Debrecennél maradjak, hiszen itt éltem át sok egyéb után az elmúlt hónapokat is.

— Nem vonom kétségbe, a történtek során itt is fokozatosan ellenforradalmi elemek váltak hangadóvá, és sajnos, arra is sor került, hogy abszolút becsületes vezetőket letartóztattak. A sztrájkot is csak hosszú hetek keserves munkája árán lehetett megszüntetni a gyárakban. De azt is látni kell — örömmel kell látni —, hogy a valódi munkásság csak fogcsikorgatva tűrte a tehetetlen állapotokat, a lelkiismereti terrort; hogy a harmincféle párt szervezése egyszerűen nem ment; hogy a nép java és zöme csalhatatlan ösztönnel távoltartotta magát az ellenforradalomtól. S mindebben — ne vegye kérkedésnek — a mi egyetemi oktatóink és hallgatóink helyes, becsületes magatartásának is számottevő része volt. Engedtessék meg nekem, hogy Debrecen hagyományos gondolkodásmódjának újabb örvendetes megnyilvánulását lássam mindebben.

— A beszélgetés »elején mondottam: jó és kell tudni, mint vélekedik a nép, de még inkább azt, miként cselekszik. S amit most mondok, az már nem helyi vonatkozású. A történtek egyik legnagyobb és legörvendetesebb tanulsága szerintem: végleg megdőlt az a bizalmatlanságra épült, ki nem mondott, de egyesektől feltételezett tétel, hogy a parasztság az ellenforradalomé- Nincs igy! Ez a parasztság cselekedeteiben bizonyosodott be. A többi és fontosabbak mellett abban is, ahogyan Mindszenty hercegprímás uszítását fogadták. Mondhatom, sok itteni paraszt csaknem lerúgta rádióját a primási felhívás elhangzása után. S a bányászok utóbbi hetekben tapasztalható cselekedetei is meggyőzőbbek számomra, mint a felkorbácsolt szenvedélyek megnyergelői által szitott-sztrájk.

— Az a véleményem, hogy a rengeteg szenvedésnek, amelyen népünk keresztülment, a roppant kárnak, amely érte — mégis megvolt a maga történelmi méretű haszna. Megvalósítjuk a korunkban elérhető maximumot: a szocializmust a maga valódj, nem pedig eltorzított, néptől elide- gentilt formájában. (rajk)

A tatai gróf pusztáján — Szentgyörgypusztán. •— maradt minden a “régiben”. Miért ne maradt volna, ha az a régi nem is olyan rossz. 1949 óta az ötvenegy pusztai családnak módjában volt oly termelőszövetkezetet összehozni, hogy mindany- nyian megtalálták a számításukat.

Az őszi vihar a puszta fölött süvített át. Kár nem esett a Dózsában. Sőt, alkalom lévén, éppen, azon vannak, hogy lehetne

nagyobb haszonra, jobb megélhetésre

szert tenni. És lehet I

Hosszas, de hasznos viták után a közgyűlés módosította az alapszabályt. Nem önmagáért —- csak hogy csináljanak valamit —, hanem önmagukért:. Esztendők tapasztalata alapján megszüntették például az állattenyésztési brigádvezetői beosztást. Alapszabályba foglalták, mit kaphat a nyugdíjas tsz-tag. Helyrebillentették az egyensúlyt az állattenyésztők és növénytermesztők javadalmazása között. Olyanformán, hogy az eddigi évi 150—180 munkaegységnyi eltérés 60—70 munkaegységre csökkenjen a két termelési ágban. A gyöngypusztai viszonyokhoz igazították a munkaegység normákat. A kapálás 750 öles előírását például 400 ölre csökkentették, a brigádvezetőt viszont kötelezték iá, hogy a felületes munkát kijavíttassa a tagokkal. Viták és- kölcsönös ráfizetések elkerülése végett kéthárom kivételtől eltekintve — mint például a majori munkák meg az acatolás — megszünteték az óradíjas munkákat.

Az elnök. Mike István szava szerint a beadáson túl legtöbbet az önálló tervezéssel nyernek. A Dózsának több mint 100 tehene, szép sertés- meg juhállománya van De mindig bajuk volt a takarmánnyal. Most növelhetik a takarmánytermő területet: nagyobb hasznot látnak majd a jószágból. És ott van a szerződéses termeltetés. A beadási kedvezmény szorította őket eddig s a kis pénzt hozó növényekre is szerződtek, hogy kevesebb legyen a beadnivaló. Szerződnek ők az idén is cukorrépára, rostlenre és mindenre ami jól fizet.

És a kertészet? Fejleszthették, bővíthették eddig is, senki azt nem akadályozta, csak éppen, nem futotta az erejükből a sokféle előirt növényféleség, a harminc hold kötelező cukorrépa miatt. Pedig Tata is, Tatabánya is öt-öt kilométerre van csak a pusztától — s jó piac mind a kettő. Uj nyereségforrás lesz a traktos is, teherautójuk mellé a napokban vásárolták: harmincezerért.

Majd minden családból ketten dolgoznak a tsz- ben. Könnyű belátni, hogy ha ötven forintot ér egy munkaegység — és tavaly annyit ért — nemigen kívánkozik senki kifelé. Egyetlen család, Siposék indultak szerencsét próbálni Tatabányára, de a napokban ők is visszajöttek. Pedig van híja az ootani életnek is. Keresztes bácsi, a tsz. 80 esztendős nyugdíjasa ugyan semmi hibát nem lel se a pusztán, se a tsz.-ben. Legfeljebb azt hiányolja, hogy sose ihat már három krajcárért egy deci pálinkát. De a fiatalbbja meg az elnök.

SOK JAVÍTANI VALÓT találnak Szentgvör- gyön Ami rajtuk múlik megteszik. Októberben éppúgy szedték-hordták a kukoricát, mint más őszön. Jószág, föld kárát nem látta a “meggu- balvodott” világnak. De az ut, a pusztára vezető 1200 méteres útszakasz kövezése bizony abbamaradt. Megvan már az'állami támogatás, csak ép- pen'nem akad, aki kikövezzet ezt a pár száz méteres sártengert — életük keseritőjét. Három család legfőbb gondja meg 'az építési engedély. Tavalyelőtt öten építettek rangos házat, de most ők hárman sehogysem tudják megszerezni az engedélyt. El nem gondolhatják, mi akadálya lehet, hogy otthagyják a hajdani cselédlakásokat, ha egyszer megvan hozzá a tehetségük. Azt mondják a tagok, ritkán látnak mostanában városi embert a pusztán. Igaz, most tél van — bár találgatják, hogy az idén nyáron sem lesz nagy a forgalom —, de az útépítés meg az építési engedélyek ügyében most nem haragudnának meg egy kiszálló-vendégért.

Igaz is, nem is hát, hogy Szentgyörgy-pusztán minden maradt a régiben. A Dózsa minden esetre maradt, s egy nyolcadik esztendős szövetkezetről lévén szó, illik rá a jelző, hogy: régi. De ha számba vesszük az alapszabály, a jövedelemelosztás meg a tervezés változásait: soha ennyi uj.

örvendetes módosítás nem érte a tsz-t egy esztendőben. Nem is fáj a pusztaiak feje — a holnapi napért. S. M.

5