Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-07 / 10. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 7, 1957 ffiEKCSI MARGIT IRASAl) MlftMi-l LÁTKÉP Miamiba menet már a vonatban integetett felém a szerencse. Egy nagyon kedves középkorú nő —, nemyorki ápolónő — kedves, barátságos mosollyal é^ ezen szavakkal ült le mellém: “Lehet, hogy meggazdagodva megyünk vissza New Yorkba, feltéve, hogy te is Miamiba mégy!” Megvallom, nem értettem meg és csak bambán néztem, mire nagyot nevetett és azt mondta: “Hát kutyázni, és lovazni fogunk!! Nekem szerencsém van — mondja —, én már sokat nyertem, igaz, hogy mindég el is veszítettem.. (Ami azt illeti, én is jól megfizettem valamikor azért, hogy megtudjam, hogy egyik kutya gyorsabban fut mint a másik.) Hosszú évek után visszontlátva Miamit, nagy általánosságban sokat változott. Kinyujtózkodott és szétterpeszkedett. Rengeteget építettek úgy Miamiban, mint Miami Beachen, de mint mindenütt — legfőképpen a fényűző, pénzben és minden jóban dúskáló osztály számára. A kis családi házak nem igen szaporodtak sem a fehér — sem a város négerlakta részén, sőt. . .ez utóbbi sokkal szomorúbb képet mutat mint régen ! Érdekes psychologiai tünet, hogy mindezt a kisemberek, a nehezen dolgozó munkások — fehérek úgy mint a négerek — (kivéve a maroknyi haladó szellemű munkást,) a legnagyobb gyönyörűséggel, egy kérdés, vagy megjegyzés nélkül nézik. Hogy a pénz urai — akiknek millióit ők halmozták fel — milyen szépen élnek, mulatnak, dőzsölnek akkor is, amikor ők az igát húzzák, és akkor is amikor ők a napi fáradságukat kipihenni akarják, hogy másnap újra kezdhessék! Közben érzik a drágaságot, panaszkodnak. Elém tesznek egy újságot amelynek első oldalán — egy oldalon — igy sorakozott a “Head Line”, ‘'Házárak 5—10 százalékkal mennek feljebb 57 januártól kezdve” — “Élelmiszer rekord magasságot ért.” — “Ruházati cikkek ára emelkedik.” — Orvosi és kórházi költség is emelkedést mutat.” — Villany és a háztartásban használt kerosene lépést tart emelkedésben a fenti cikkek árainak emelkedésével.” SIMON MÓZES emlékére A borzalmas magyar tragédia közepette — jól tudom — eltörpülnek, elvesznek egyéni tragédiák. Mégis — úgy érzem — nemcsak felejthetetlen, régi fegyvertársam emlékének áldozok, amikor visszaidézem néhány részletét, önfeláldozó forradalmi munkásságának. Talán az ő tragikus, idő előtti elmúlása, némi bevilágitást is nyújt, a sokágú és mély rétegezödésü mostani tömegtragédia belsejébe is... Simon Mózest lapunk olvasóinak legnagyobb része, csak a második világháború idejéből és amerikai emigrációjából ismeri. Csak kevesen tudjuk — a még megmaradt régi harcosok — hogy ez az érző szivü, lelkes szellemi munkás, még 1919-ben kapcsolódott be aktivan a magyar munkásmozgalomba, akkor amikor az elbukott magyar forradalomhoz való közeledés, csak üldözést és semmikép sem személyes érvényesülést, könnyű lehetőségeket jelentett. Simon Mózes, mint jőmodu család gyermeke, szülővárosában, Beregszászon — mely cseh fennhatóság alatt védett terület volt a magyar Horthy pribékek uralma idején, — mint jókeresetü ügyvéd nyugodt polgári életet élhetett volna. Mint annyi sok más jó polgár kiknek nyugalmát pillanatig sem zavarta, hogy tőszomszédságukban, Magyarországban, ezrével gyilkolták Horthy fehér bandái politikai ellenfeleiket, hogy a wilso- ni jelszavak megcsúfolásával gúzsba kötik a magyar dolgozókat. Simon Mózes ép ebben a legsötétebb időszakában a magyar munkásságnak kötötte össze sorsát a munkásmozgalmakkal. Jól emlékszem: 1920 tavaszán jött föl Bécsbe, hogy közvetlen kapcsolatot keressen az ottani magyar emigráns csoportokkal. Ez időben, csak néhány ezrünknek sikerült kijutni az akkor is “semleges” Ausztriába, miután csodával határos módon átvészeltük a fehér terror börtöneit és kinzókamráit. Minket nem várt a határon sem Másszóval — ez is Amerika., Még a vérengző fenevadakból is megmaradt hírmondónak annyi, hogy éjjel alattomban, mikor már alvásra csukódnak szemeid, halk zümmögéssel repdessen arcod felett s addig csapkodsz ide-oda, miig végre egy sikerült csapással arcodra simíthatod. Legyeket is csak néha látni, legfőképpen a vendéglőben a tányér szélén sétálva. Hiába, ez is élni akar és az is ott keresi megélhetését ahol neki tetszik. De van ám ott egy másik Miami is! A mi — magyarok számára az a városnak sőt egész Floridának, még annál is több; egész Amerikának a szive. Ez a legismertebb hely az egész országban, ide futnak be, itt találkoznak az ország, sőt Kanadából is az összes — télen is “nyaralni” akaró magyar testvéreink. Az a szeretet, tisztelet és figyelem, amellyel engem ott fogadtak mélyen meghatott. Bár tudom, ez csak részben illeti szerény személyemet, és nagyobb részben azt a két lapot, a “Magyar Szót” és “Nők Világát”' amelyek felvilágosító és egyben szórakoztató cikkeit oly nagyrabecsülik, s nekem annyi tiszteletet adtak, mintha any- nyit dolgoznék a két lapért amennyit szeretnék . . . ! Nem volt szándékom neveket sorolni fel, mégsem hagyhatom emlités nélkül Fehér Lajost, aki annyi jóakarattal akarja — nem venni észre, hogy “Lajos bácsi...hej mikor magát még...! És ez sikerül is neki! S a nagyszerű, sokoldalú tehetséggel megáldott Márky házaspárt, a kedves Ackermanékat, Kovács Icát, és a Nők Világa körüli nagyszerű fáradhatatlan kis csoportot; Bujánéval és az örök ifjú Monus Erzsivel az élén. De éppen úgy adózom elismeréssel azoknak is, akiknek nevét nem is tudom, mint azoknak, akikkel szerettem volna — de nem volt alkalmam kezet szorítani. Itt is sokan voltak akikkel már régen ismerjük egymást, csak még nem volt alkalmunk találkozni. Az a megtiszteltetés is ért, hogy részt vehettem a női csoport gyűlésén, ahol a szokásos születésnapi partykat is megtartották s engem is szép rózsával díszítettek1 fel. Az “American-Hungarian Cultur Club’’ rádiójának vezetését uj kezekbe helyezték. Sajnos, — hogy ennek a rádiónak hangja nem juthat el az ország minden részébe. Ezúttal Márky István kiapadhatatlan szellemi kincstára teszi élvezeüdvözlő tömeg, ingyenes ellátás, vagy amerikai vizűm, mint a mostani “szabadságharcosok”-at. Az akkori szociáldemokrata bécsi közigazgatás a politikai menedékjogot nagyon is szűkre méretezte. A volt népbiztosokat a steinhofi örültek házába internálta,, a többi forradalmi emigránst pedig szigorú rendőri ellenőrzés alá vetette. Simon Mózes bámulatos politikai éleslátását bizonyítja, hogy ehhez a politikai passzivitásra kényszeritett emigrációhoz kész tervvel jött Velünk való tárgyalásai során rámutatott arra, hogy az emigráció súlypontját, a döglődő s entente — imperialista nyomás alatt álló Wienből. Ruszinszkóba és Szlovenszkóba — a volt magyar Felvidékre — kell átvinniük, hol ezernyi lehetőségek tárulnak eredményes munkára hazafelé. Többen megszívleltük Simon érvelését s rövid idő múlva jó néhány aktivista, többek közt Gyet- vai János, Pór Ernő, Seidler, Illés Béla és magam is, Beregszászon, Ungváron, Munkácson, Kassán munkához kezdtünk. Magyar, szlovák és rutén nyelvű lapjainkkal életet vittünk a helyi munkás és paraszt mozgalmakba. Egyidejűleg illegális röpiratainkkal, hírszolgálatunkkal uj reményt, bizalmat öntöttünk a vérig kinzott magyar tömegekbe. Simon Mózes nemcsak kezdeményezője, de mindvégig lelke, központja volt aktivitásunknak. Az ő utján vettük fel a kapcsolatot Károlyi Mihállyal is, ki prágai emigrációs elszigeteltségében, örömmel kapcsolódott be munkánkba. Börtönö^, üldözések, a náci invázió s végezetül az uj világháború, évtizedekre elszakítottak egymástól. Csak szűkszavú újsághírekből szereztem t udomást, hogy a felszabadulás után Budapestre aktiv munkába visszatért Simon Mózes barátunkat, hamis “kémkedési” vád alapján börötönbe vetették. Azok kik ismertük és szerettük, soha sem hittünk e vád alaposságában. Az, aki a magyar munkásmozgalom legnehezebb időszakában, polgári lehetőségeit sutba dobva, hozzákötötte sorsát a szenvedő tömegéhez, nem adhatta el magát nyugati imperialista hatalmaknak. Tudtam, hogy abba a rendszerbe, mely kicsinyes személyi becsvágytól vezetett, vagy fejbólintó latessé a programot. Gazdag, kulturális szempontból magas nívójú — a magyar történelem alig ismert vagy rég elfeledett eseményeit hozza vissza emlékezetünkbe. És éppen úgy — időszerűen az amerikai, a bevándoroltak által alig ismert eseményeket is. Mindez tréfás jelenetekkel, szép zenével és szavalatokkal fűszerezve. Mindenki akivel beszéltem a legnagyobb elismeréssel adózott Márky Istvánnak ezért. Bár a Klub két különböző gondolkozásu táborból áll, mégis szép összmunka folyik —. legalább is látszatra. Dehát, nézeteltérések, zökkenések előfordulnak a legjobb családokban is. A fődolog az, hogy az irányítást azok tartsák kezükben akik a munkát végzik, akik dolgoznak. Még azzal szeretnék eldicsekedni, hogy milyen nagyszerű ajánlatokat kaptam. Igazán megszívlelendő ajánlatokat. S miután mindnyájan tudjuk, hogy a házasságokat most is az Égben kötik. . .de hosszú éveken át Renó-ban s az utóbbi években ezt a — való és képzelt szenvedésektől megváltó hivatalt Floridába, szorosabban Miamiba helyezték át. ..,féleértések elkerülése végett szükségesnek tartom megemliteni, hogy az ajánlatot tevők egyike sem volt férfi. .. ! Asszonyok voltak, drága melegszívű asszonyok, akik felajánlották, hogy megosztják velem otthonukat. — teljesen díjmentesen és maradhatok velük amig szükségesnek látom. Ugye!.. .Vannak még jószivü egyének. Még valamit: Van a klubban egy “ujjonan- jött” fiatal pár, inkább két gyereknek nézném őket s nagyon szépen táncoltak. Mig őket néztem, eszembe jutott egy asszonyka akit kislányával együtt kihozatott a férje, évekkel ezelőtt. “Még nem voltam kész az indulásra” —- mondja nekem, még megakartam tanulni egy pár szép uj táncot. Meg is tanultam, de külön órákat vettem és az többe került. Pár hónap múlva láttam újra, s elmondta, hogy “janitori job”-ot kaptak, de férje dolgozni jár és neki kell a szemetet összegyűjteni, az udvart és a hallt tisztán tartani és a lépcsőket és karfát lemosni mindennap az 5-ik emelettől lefelé. . .Nagyon megsajnáltam és nem volt szivem megkérdezni, hogy mikor táncol. .. ? Miami-i barátaim, mindent újra köszönve, szivem egész melegével üdvözöllek benneteket a viszontlátásig — lehet, hogy nem nagyon sokára! kájokat nevelt ki, régi forradalmi harcosok mint Simon Mózes nem illett bele. Miközben a tehetségtelen “második kategória” fontos kulcs pozíciókban, mint a hadsereg, politikai rendőrség álnéven befurakodott volt nácikat vegy egyéb osztály ellenségeket hagyott, hűséges régi harcosokat mint Kádárt, Simont és másokat kicsinyes csoport érdekektől vezetve elnémított. A nagy összeomlásnak egyik nem utolsó okozója volt ez. Vájjon mit érezhetet a hamis vád súlya alatt ez az áldozatkész régi harcos miközben talán tegnapi volt náci vagy polgári “nyomozók” faggatták? Nem tudjuk. Csak annyit, hogy február elsején eltemették. “Meghalt komor, büszke fővel”. Nem használta fel a könnyű1 alkalmat: “az uj októbert”, hogy mint a sok “szabadságharcos” elpanaszolja szenvedéseit a “szabad világ” sajtójának, mely bizonyára örömmel tárta volna fel hasábjait, a “megtért bűnösnek” Simon Mózes otthon maradt. Talán egyetlen elégtétele volt a sorstól, hogy még megérte a torz ellenforadalom elvetélését. Rácz László RÖVIDEN A CENSUS BUREAU jelentése szerint az Egyesült Államok lakossága február 15-én elérte a 170 milliót. ★ A TUDÓSOK állítása szerint az állatvilág legnagyobb példányait a régen kihalt “brontosaur” család szolgáltatta. A jól kifejlett növényevő brontosaur körülbelül 70 láb hosszú és 30 tonna súlyú volt. ★ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN körülbelül negyedmillió olyan hid van, amelyek nem vizek, hanem közutak vagy vasutak felett vezetnek el. ★ AZ AMERIKAI Kongresszusi Könyvtárat az abban elhelyezett igen értékes gyűjtemények következtében 2 billió dollárra becsülik.
