Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-07 / 10. szám

March 7, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 *>&(/& fefC cl C MIÉRT SZÜKSÉGES A RÖVIDEBB MUNKAIDŐ Tisztelt Szerkesztőség’ Tudatom önökkel, hogy helyeslem véleményü­ket, hogy a munkások inkább a rövidebb időért harcoljanak és magasabb fizetésért. Én megpró­báltam az úgynevezett “part-time” műi kát 6 —7 évvel ezelőtt. Le voltam állítva a munkából be­tegségem miatt és amikor visszamentem, nem tudtak olyan munkát adni, ami a beteges szer­vezetemnek megfelelt volna. Azt mondták men­jek a munkanélküli irodára, ott majd fognak ideiglenes munkát keríteni. Kerítettek, volna is, de hol? Az egyik északi irányban, a másik délfe­lé 3—3 mérföldnyire, 2—3 különböző autóbuszon kellett volna odautazni, ami 65 centbe került vol­na. Ezenkívül ott kellett volna lenni reggel 6 órára. 90 cent órabérrel, 2—3 órára lepakolni a faimer teherkocsijáról a zöldséget a nagy kom­pánia üzletnél. Ilyen munkát tudtak volna adni. Még ha lett volna is, akkor sem tudtam volna odamenni a kitűzött időre. Nekem az a vélemé­nyem, hogy már most össze kell fogni a szak- szervezeteknek és kemény harcot indítani, hogy rövidebb időt dolgozzanak s a fizetést felemeljék aszerint, mintha 44 órát dolgoznának. Mert ha most nem fognak hozzá, nem kell sok idő, hogy nagy munkanélküliség, gazdasági válság lesz. A szemem előtt játszódott le, hogy behoztak egy gépet. Azelőtt vagy 84-en dolgoztunk azon a munkán és amikor behozták az uj gépet, csak 14 embert alkalmaztak mellette. A többi már fe­leslegessé vált. Ezt az uj gépet nem a saját zse­bükből kellett kockáztatniok, hanem levonhatták az'adójukból. így azután ők kétszeres aratást végeztek, illetve kétszeri dézsmát vettek a mun­kás verítékéből. Már száz gyáruk is van. Mikor gyűlésre hívtak bennünket, nyíltan megmondták, hogy 80 millió dollárt kellett volna befizetniük adóban, de nem fogják beküldeni, mert újjáépí­tésre, uj gépekre, uj gyárakra fogják felhasznál­ni. Kedves Munkástársak, ha a munkásság is ilyen könnyen le tudna számítani az adójából, akkor mégis csak tudna egy keveset segíteni magán, így azután könnyű meggazdagodni. Hosszan foly­tathatnám, ha Írni szeretnék. De nem szeretek. Nem okozna kárt, ha a társadalom részesülne a túltermelésből. Éppen ezért fog bekövetkezni az uj depresszió. J. T. New Jersey • • • Olvasóink hozzászólnak a köziigyekhez 22 és 23 évesek, egyiknek az apja bányász, a má­siknak a szülei az utolsó háborúban meghaltak. Szóval mindkettő szegény fiú és mégis rombol­tak. Talán gyilkoltak is, persze nem tudtam töb­bet kivenni belőlük, mint azt, hogy ha nem csi­náltunk volna hibát, nem lennénk itt. Mindkettő kitanult vegyész és mérnök, ingyen tanították ki őket és még büszkék arra, hogy többet tud­nak, mint az itt tanultak. Utálom is, meg sajná­lom is őket egyszerre, árván érzik itt magukat, én vagyok a tolmácsuk. Alig várják, hogy meg­látogassam őket. Még annyit, hogy nem volna szabad annyit emlegetni Rákosi és Sztálin hibáit. Mert mit eredményezett ezideig? A folytonos kritika meg­bontotta az egységet. Rákosiéknak tudni kellett volna, hogy 12 év alatt nem lehetett beleverni abba az elmaradt vallásos népbe a szocializmust. A Szovjetunió­ban már 40 éve tanitják, mégis vannak árulók. Az említett két fiút idézem, ezek lOés 11 évesek voltak 1945-ben, szegény fiuk és mégis mit látunk? Persze őket is elbolonditotta az Amerika Hangja sok mással együtt! K. T. AZÉRT SZÖKÖTT KI MERT NEM VOLT AUTÓJA Tisztelt Szerkesztőség A feb. 14-iki rovatukban olvastam a menekül­tek vagy szökevények, ami a Cs. A. aláírással van ellátva, Mi magyarok azt üzenjük a tisztelt Cs. A.-nak, megszöktünk, mert nem bírtuk a jólétet, nem bírtuk, hogy saját autónkon járjunk dolgozni, hogy helyünkbe szállítsák az a kevés élelmet, hogy sorba álhassunk érte Amerikába... Jelige: Szökevény (Közöltük “Szökevény” Írását, habár nem szoktunk névtelen leveleket közölni. Ajánljuk, hogy ha legközelebb ir, akkor neve megjelölése mellett elfogadhatóbb érveket hozzon fel szökése igazolására, mint azt, hogy nem járt saját autó­ján. Amerikában sem jártak a munkások mindig autón munkába, de lovashintókon sem. 150 évi nehéz önfeláldozó munkájába került az amerikai népnek, amig a sors, a fölrajzi helyzet különleges kegyeitől kisérve mostani életszinvonalát szorgal­mas munkájával elérte. A magyar népnek 1945-ben a régi rendszer bűnei miatt a sárga földig lerombolt országban kellett uj életet kezdeni. 12 év alatt nem tudott még minden fiának autót adni. (ez még Amerikában sincs) De eredményeket igenis mutatatt fel. 12 év alatt kétszerakkorára építette iparát mint az előző 100 esztendő alatt. Senki sem tagadja a súlyos hibákat, de azokat ki lehetett volna küszö­bölni vérontás, pusztítás, önmarcangolás nélkül. Hisszük, hogy a magyar nép ön és az önhöz ha­sonlók nélkül igenis fog magának boldog jómódú országot építeni. — Szerk.) AZ AMNESZTIÁT OKOLJA Tisztelt Szerkesztőség Sok jó hozzászólást kapnak a hazai események­hez az oh ásóktól, de még mindig nincs tisztában a legtöbbjük az események okaival. Nekem úgy tűnik fel. hogy még maguk is úgy tesznek, mint ha nem tudnák, pedig a lap mindenről hirt adott. De sok olvasó nem gondolkozik és nem látja, hogy azt a kormány intézkedést mi kényszeritet- te. ki és hogy milyen következményei lehetnek; csak Kruscsevnek és Titónak szaladnak. Annyi közük nekik ehhez, mint a ma született gyermek­nek. A valódi okozója az a mindenáron úrhat­nám középosztály, nagyon kis kivétellel, ők kezd­ték, ők tervezték, még a mai napig is ők rontják, ahol csak tehetik. Ezt nemcsak én mondom, ha­nem a francia intellektuálisok már a szemükre vetették a hitványságukat. A kormányintézkedés alatt a 20 ezer elitéit szabadonbocsátását értem. W. K. “ÁTOK VERI A MAGYART . . ” “ÚGY SÍRTAM, MINT EGY GYERMEK” Tisztelt Szerkesztőség! Kérem, hogy a lapban több hazai hirt és ke­vesebb arthritis cikket Írjanak, mert az utóbbi­ból van elég nekem is, jobb. hogyha az ember nem is hall róla. A regényt szeretem, de azért, kevesebb novelát kérek. Az októberi eseményekkel kapcsolatban csak annyit, hogy mikor láttam a televízión a pusztí­tást, szégyen, vagy nem, de leirom, úgy sirtam, mint egy gyermek. Utálok minden menekültet, pedig itt is van, ahol dolgozom két szegény fiú, Olvasom a lapból, hogy a szökevény^bus ma­gyarok nem nagyon vannak megelégedve ebben a szép Amerikában. Ezek nem is lesznek meg­elégedve, mert ők nem a jó Habsburg-kormány idején jöttek ide, hanem munkás kormány ál­tal épített országból. Én tudtam és talán infor­máltam is a szerkesztőséget, hogy ott bajok lesz­nek. Node, a magyar holtig tanul és mégis bu- tul. Én 1914-ben szöktem meg a Jóska keze alól, amikor a Balkán háborúból leszereltem-és tud­juk, milyen rózsás volt itt a helyzet és még sem akartam visszamenni, pedig volt alkalom arra. Átok veri a magyart, mert nem tanul és nem tart össze. John Takács “NEM MIND ARANY, AMI FÉNYLIK” Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam a lap jän. 31-iki számában egy ma­gyar menekült panaszos levelét. Hát annak a ma­gyar menekültnek azt üzenem, hogy ő ne panasz­kodjon, még csak most jött, én azonban itt va­gyok már 45 éve velem jobban elbántak, mint vele és hozzá őt ingyen kezelik, én pedig megfi­zettem- mégis kidobtak az itteni Christian Wel­fare Hospitalból. Ez úgy történt, hogy 1955 októberében a házam festése közben leestem a létráról. Megütöttem a lábamat, de nem gondoltam, hogy komoly do­log lesz belőle, lefeküdtem, de mindjobban foko­zódott a fájdalom, ugyannyira, hogy este 9 óra­kor már annyira fájt, hogy kórházba akartam menni. El akartam vinni a Blue Cross kártyámat, melyért már tiz esztendeje fizettem és még soha­sem használtam. De amikor a villanyt meg akar- tem gyújtani az hirtelen kialudt. Taxin mentem a kórházba, ahol mindjárt azt kérdezték, hogy ki az orvosom. Mondtam, hogy orvosom nincs, hi­szen nem voltam beteg, csupán leestem a létrá­ról és megütöttem a lábamat. Azt mondták, hogy a kórházban nincs hely. Elvittek az Emergency- be, ahol bekötötték a lábamat és habár mondtam nekik, hogy a lakásom rendkívül hideg, sötét és nem tudom befűteni, s legalább reggelig engedjék meg, hogy ottmaradjak, akár a váróteremben is, sőt a nálam lévő 20 dollárt is felajánlottam, még­sem engedték meg, hogy ott maradjak és a toló- kocsin kitoltak és taxiba ültetve hazaküldtek. Nagynehezen kihúztam az éjszakát, ruhástól le­feküdtem. Reggelre kicsit enyhült a fájdalom és taxin elvitettem magam Dr. McCann irodájába. Délután 4 órakor került reám a sor. Mondtam neki, hogy milyen embertelenek voltak a kórház­ban, mutattam neki a Blue Cross kártyát, ami­ért tiz év óta fizetek és sohasem használtam, ő csak hallgatott, mert semmit sem tudott mon­dani. — Szerencsére másnapra lábra tudtam állni, a szomszédom segítségével beszereztem a szenet. Egy hét múlva a kórház egy számlát küldött, hogy fizessek öt dollárt. Akkor elvittem magam­mal a Blue Cross kártyát a nyugtával együtt és megmondtam, hogy én nem fizetek semmit, mi­ért is fizetnék, mert kidobtak a kórházból? Ami­kor azután eljött a nap, hogy a Blue Crossra kel­lett fizetni, megkérdeztem, hogy miért fizetjük azt? Elmondtam nekik az esetet, mire azt mond­tam nekik, hogy honnan vettem volna akkor or­vost; miért nem hívtak egyet, én szívesen meg­fizettem volna. De miért nem engedték meg, hogy reggelig ott maradjak? Ehelyett hazaküld­tek a jéghideg lakásomba. Azt üzenem annak a Camp Kilmer-i magyar- nák, hogy ilyen is megtörténik Amerikában és hogy is mondja a magyar közmondás: Nem mind arany, ami fénylik. Szabó József • • • ELISMERŐ SOROK Tisztelt Szerkesztőség! Maguk egy nagyon jó újságot csinálnak. Ab­ban a helyzetben vagyok, hogy összehasonlítás alapon mondhatom ezt, mert én öt különböző nyelvű újságot olvasok. Nagyon tetszett a Dobozy cikk. Érdémes vol­na angolul is leközölni. H. E. A. • • • Itt küldünk három dollárt a lap javára. Meg­éri, mert mindig az igazat Írja, nem vezeti félre az olvasókat holmi pletyka hírekkel. Többet nem tudunk küldeni, mert már 73 felé megyünk mind­ketten és hol az egyik, hol a másikunk beteg. Jó munkát kívánunk. Soósélc • • • A NAPTÁRRÓL ÉS A SZOCIALIZMUSRÓL Tisztelt Szerkesztőség! A naptárt már majdnem el is olvastam, elég jól van megszerkesztve, abból tanulhat minden­ki. Részemről úgy a lappal, mint a naptárral na­gyon meg vagyok elégedve. Sajnos, hogy már év­tizedeken át hirdetjük, hogy mi is az a szocia­lizmus és még most is kevesen értik meg, amint látjuk a magyarországi eseményekből és, hogy több a fasiszta meg nácipárti itt, mint a munkás­párti ember. De azért a világ kerekét nem lehet visszafordítani, a szocializmus megy a maga ut­ján. J. R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom