Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)

1956-10-11 / 41. szám

Thursday, Oct. 11, 1956. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 AMYAN IN LÁTOM... írja: EHN “HEINZ 57“ 87 évvel ezelőtt, 1867-ben, a háza mögött elte­rülő háromnegyed holdon Henry J. Heinz nem virágot, hanem tormát termelt, amit azután kis konyhájában savanyítva és üvegezve árusított a szomszédságban lakó háziasszonyok között. A házilag készült tormával házaló fiatalember szenzációs sikereket ért el, ami arra bátorította öt, hogy a tormán kívül ecetes hagymát és egyéb savanyúságot is kínáljon egyre növekvő vásárló körének. A konyha egy-ketőre túl kicsinynek bi­zonyult. A vállalkozó üzletember gyártási célokra kis épületet bérelt, a termelést immár 25 holdon végezte és nagy előrelátással további száz holdat bérelt, ami megadta a lehetőséget, hogy hozzá­fogjon a zeller-mártás, mustár és savanyított káposzta gyártásához is. A kezdetbeli sikerektől számítva, mindössze hat év kellett ahhoz, hogy7 az ifjú Heinz komoly gyárat béreljen Pittsburghban, szétosztó raktárt St. Louisban és egy másik raktárt Chicagóban. Végül 1893-ban felépítette az első állandó Heinz- gyárat Pittsburgh ban, ahol a vállalat főirodája, jelenleg is áll. Ez időponttól a fejlődés és siker rohamos volt: a “Heinz 57” nemcsak Ameriká­ban, hanem az egész világon közismert háztartá­si cikk lett. Jelenleg az Egyesült Államok terü­letén 12 gyárban, Angliában, Kanadában és Ausztráliában egyenkint két-két gyárban és Spa­nyolországban egy gyárban keverik, főzik, fű­szerezik, kannázzák a tormát, leveseket, savanyú­ságokat, babokat, húsokat, mártásokát. Az ere­deti 57 fajta gyártmány egyre szaporodott. Ma a pittsburghi gyár felett és a Hefnz-gyártmányok kannáin még mindig ott díszeleg az 57-es szám, a tény azonban az, hogy több mint 400 különbö­ző gyártmány kerül elő a Heinz gvárak konyhái­ból. A pittsburghi nagy gyár nyitva áll a látogatók előtt és több, mint másfél óráig tart a túra, amelynek folyamán egyenruhás, csinos leányok magyarázzák a különböző élelmiszerek gyártási módját, — kivéve persze a féltve őrzött “titko­kat”. amelyek a Heinz-gyártmányokat oly kapós­sá teszik. A munkát gépek végzik, amelyeket na­gyobb részt munkásnők kezelnek,—kivéve a leve­sek keverését, amit valami titkos okból nem gé­pek, hanem evezölapátokkal működő markos fér­fiak végeznek. A kannák millióit, amelyekbe a gyártmányokat ömlesztik, szintén helyben készí­tik nagy fémlemezekből, eltérően a Hershey cso­koládégyár módszerétől, ahová a kannákat ké­szen szállítják. A kannagyártás, ami a látogató szeme előtt történik, az egész túra legérdekesebb, leglebilincselőbb része. Az 1930-as depressziós évek folyamán, amikor a gyártás az egész országban minimálisra csök­kent, a Heinz-vállalat két uj gyárat építtetett és lő uj eladási központot nyitott. Ez magában arra mutat, hogy a Heinz-gyártmányok szükségleti cikkek lettek és a társaságnak sikerült oly hatal­mas tőkét összegyűjteni, amelynek még a dep­resszió pusztító hatása sem tudott lényegesen ártani. A “Heinz 57” fennállása óta elmúlt 87 év alatt a vállalat élén először az alapitó Henry J. Heinz állott. 1919-ben beállt halála után fia, Howard, vette át a vezetést, majd az ő halála után, 1941- ben H. J. Heinz II. lett 32 éves korában a válla­lat elnöke. Sok hasonló gyár von a világon, de a ketchup, ecet és savanyúságok terén a "Heinz 57” a legnagyobb, a legismertebb. Elismerésre méltó, hogy a gyár egész területén példás tisztaság fogadja a látogatót. Úgyszintén az is, hogy a Heinz Quality Control and Research Division kutatói a gyár állandó alkalmazásában hivatottak arra, hogy évről-évre minél jobb mi­nőségű élelmiszert bocsássanak a köz rendelke­zésére. Egy dologban teljes a hasonlatosság a Heinz, a Hershey és más gyárak között: a gépek egyfor­mán gyorsak, egyformán szívtelenek és egyforma érzéketlenséggel kergetik az alkalmazottakat, hogy a mindenható profit a szokott magasság­ban maradjon és lehetőleg évről-évre emelkedjék. [ AMERIKAI LÁTHATÁR 1 AMERIKA, A NÉPEK HAZÁJA Amerika első telepeseinek megérkezte (1607) után, a Függetlenségi Nyilatkozat kikiáltásáig (1776) Hollandiából, Franciaországból, Skóciából, Írországból, Németországból, sőt Magyarország­ból származó bevándorlók, egyre tömegesebben kötöttek ki az amerikai ismeretlen partokon. El­búcsúztak őseik földjétől, ahol családjuk gyökeret vert, hogy az uj világban uj otthonra, hazára ta­láljanak. Miért jöttek? Mert az óvilág megtagadta tőlük az anyagi föltételeket a tisztességes megélhetés­hez, vagv mert vallási vagy politikai felfogásuk miatt, üldözőbe vették őket. Ezzel szemben Ame­rikát-a Gondviselés bőségesen ellátta természeti kincsekkel. Vad szárnyasok csapatai az erdőkben, mezőkön, kimeríthetetlen halbőség a tengerben és tavakban, izes gyümölcsök fákon és bokrokon. Mérhetetlen kiterjedésű megművelhető szüz-föl- dekben .kiaknázható erdőkben duslakodott az Uj Világ. A természeti kincsek azonban nem hullottak a bevándoroltak ölébe. Össze kellett fogniok, hogy a természeti erőket legyőzzék, megzabolázzák. Az egyes bevándorlók eddigi szokásaiban, nyelvében mutatkozó különbségek eltörpültek a megpróbál­tatások erejével szemben. Ha életben akartak maradni, folytonosan és kölcsönösen segiteniök kellett egymást. 178^-ben, röviddel az amerikai forradalom le­zajlása után, Hector St. John de Crevecour, a Pennsylvaniában letelepedett francia bevándorló, pontos megfigyelésről tanúskodó levelet irt ko­rábbi hazájába. “Itt minden nemzet fiai egy kö­zös uj nemzetté forranak össze. Van barátom, akinek nagyapja angol polgár volt, hollandus lányt vett el feleségül, a fiuk francia nővel há­zasodtak össze, akinek 4 fia 4 különféle nemzeti­ségű lány férje...” Az igazsághoz híven el kell ismernünk, hogy az angol kultúra hatásai voltak legjobban érez­hetők. A különféle nemzetiségi kötelékek azon­ban meglazították az Angliával való szorosabb kapcsolatot. A telepesek mindinkább ellenálltak Anglia korlátozó, mostoha intézkedéseinek, és vé­gül is a különféle nemzetislégekből alakult uj nemzet elvágta a köteléket, amely a gyarmatositó Angliához fűzte. Német bevándorló fia: John Peter Zenger volt, aki a newyorki gyarmatban a sajtószabadságot kivívta. A skót és ir szülőktől származó Patrick Henry vágta oda bátran az angoloknak “Give Me Liberty Or Give Me Death!” (Szabadságot vagy halált!) John Morton, a Függetlenségi Nyilat­kozat aláirója, svéd származású volt. Kovács Mihály ezredes, Washington egyik legmegbizha­Félrevezető megokolás az autóárak , felemelésére A három nagy autógyár bejelentette, hogy fel­emeli az autók árait s ennek megindokolásul fél­revezetőén “az anyagok megdrágulását és a munkabérek felemelését” emlegette, mondja az autómunkások szakszervezete. Pedig hát a Gen­eral Motors, a legnagyobb autógyár tulajdonosa, elég profitra tett szert ahhoz is, hogy a kocsik és teherautók nagybani árát vagy 100 dollái'ral le- szállitsa és mégis legyen 19.4 százalékos évi jö­vedelmi rátája a nettó értékhez mérten, mondja a szakszervezet. A gyártás nagy csökkenésének ellenére 1955- ben a GM ez év- első felében több mint 1 billió dollár hasznot húzott adólevonások előtt és több mint félbilliót a levonások után. Az egv-egv mun­kás által ledolgozott minden órán a levonások előtt 2.73 dollár profitja volt. A Ford-gyár ennek megfelelő adatai: 276 millió dollár profit a levo­nások előtt, 132 millió a levonások után és 2.10 dollár profit a levonások előtt minden munkás ál­tal végzett munkaóra után. Világos, hogy igazolatlan állítás a felemelt munkabérekre hárítani az okot az áresésekkel kapcsolatosan. Az autóiparba bevezetett automa­tizálás és más műszaki változtatások bőségesen kiegyenlítik azt a költségtöbbletet, amelyetéa fel­emelt bérek tényezője okozott. Egy munkásíevél a Kárpáti Igaz Szóból Az Uzshorodon megjelenő Kárpáti Igaz Szó a közelmúltban egy teljes oldalon közli olvasói le­veleit. E levelek közt rendkívül érdekes és figye­lemre méltó uzshorodi villanvteleu egyik vil­lanyszerelőjének írása, melyből megtudjuk, hogy csupán a Kárpáton túli területen több mint tiz magyar és moldován középiskola működik, s az uzshorodi egyetem filológiai karán külön magyar tagozat is van. A levélíró elismeréssel ir a nem­zeti kisebbségi iskolák fejlődéséről, de bírálja a felsőbb szerveket, mert a magyar nemzetiségű munkásoknak, akik a szovjet rendszer bevezeté­séig nem végezhették el a középiskolát, s egy ré­szük oroszul vagy7 ukránul sem tud jól, eddig még nem tették lehetővé, hogy esti iskolákban sze­rezhessék meg a megfelelő képzettséget. tóbb segédjét, a magyarok vallják fiuknak. Paul Revere pedig, aki az angol csapatok közeledtét az éjszakán keresztül vágtató paripáján hozta a massachusettsi polgárok tudomására, francia hu­genották leszármazottja volt. Az ő híradására következett be a fegyveres összeütközés az ame­rikai polgárok és az angol katonaság között és tört ki az amerikai szabadságharc. A közös ügy érdekében az elnyomóval szemben tanúsított egységből fakad a hagyományos ame­rikai tiirelmesség a különféle fajuakkal, vallásu- akkal és nemzetiségüekkel szemben. Common Council ERDEI BÁCSI 87-IK SZÜLETÉSNAPJÁN Szeretetteljes üdvözletünket küldjük a mi drá­ga Erdei munkástársunknak, kinek 87-ik szüle­tésnapját ünnepi bankett keretében7 ünnepük meg a haladószellemü clevelandi magyarok most szombaton, okt. 13-án a clevelandi Dalárda épü­letében. Erdei munkástársban az amerikai magyar munkásmozgalom és sajtó egyik alapitóját, hosz- szu évtizedeken át kiváló vezetőjét, építőjét, az egyetemes munkásmozgalom hűséges magyar katonáját tisztelik az amerikai magyar dolgozók. íirdei munkástárs a jól végzett munka tudatá­ban vonult vissza néhány évvel ezelőtt a mozga­lomban való aktiv részvételtől. Kevesen érdemel­ték meg jobban a pihenőt, mint Erdei munkás- társ, aki csaknem 70 esztendőn át küzdött fárad­hatatlanul a magyar munkások, az egyetemes munkásság érdekeiért. Megelégedetten tekinthet szét a világon: mégis csak volt eredménye ennek a 70 évi munkának, mégis csak volt eredménye annak, amit a nép hozzá hasonló hü fiai végeztek a világ minden országában. Kívánjuk, hogy Erdei munkástárs még sokáig éljen, hogy megérje a béke és haladás teljes és végleges győzelmét az EGÉSZ világon! A LAP ÉRDEKÉBEN!! Legyen szives nézze meg a lap borítékján az Ön neve felett levő dátumot. Ha 56—10-nél, tehát ez év okt.-nél korábbi dátujn van rajta, az azt jelzi, hogy el van maradva előfizetésével. Ha na­gyon sok olvasónk lesz nagyon sokkal elmaradva, képtelenek leszünk lapunkat tovább is 16 oldalon megjelentetni. Mi tudjuk, hogy ön nem akarja ezt. ezért kérjük tegyen egy szivességet nekünk, küldje be hátralékát vagy annak legalább egy kis részét, minél előbb. Köszönjük. Alex Rosner, Manager Használja az alanti szelvényt: ALEX ROSNER, Manager 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Rosner .Munkástárs! Megértettem felhívását. Tudom mit jelent egy munkáslapnak ha sok a hátralékos, ezért most igyekszem egy részét letörleszteni. Csatolva küldök ..................... dollárt. (Ha niég nem küldte a Remekírókért vagy a Ta­vasz a Dunánért az összeget, jelölje itt mennyit küld e könyvekre: $ .......................) Név: .............................................................................................. | Cim: ..............................................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom