Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-10-11 / 41. szám
í Thursa >. Oct, 11, 1956. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 l'ÍLÁGOSSÁÖOT ÄZ ÚTLEVÉL-KÉRDÉSBEN! Magyarországi riport — Mitől kényesek az úgynevezett “kényes kérdések’’? Néha egyszerűen attól, hogy ismeretlen okból valaki “tabunak” kiáltotta ki és attól a szent pillanattól senki nem mer beszélni róluk. Kényes a nyugati útlevelek kérdése is. Aki egy napot eltölt a Belügyminisztérium Vörösmarty utcai utlevélosztálvának várószobájában (ahogy e sorok Írója is tette), az leküzdhetetlen vágyat érez, hogy világos feleletet kapjon rá. Számtalan egyéni probléma, gond, panasz torlódik össze itt, s valóban sokszor tanácstalanul és tudatlanul áll előttük az ember. Miért nem kap útlevelet március óta dr. Csóka Imre, az Országos Korányi TBC Intézet főorvosa, hogy meglátogathassa idős beteg édesanyját Franciaországban? Miért veszett el özv. Havas Gyuláné (Sallai Imre utca 38--a > uüevélkérelme 1954-ben. s miért nem kap választ februári ismételt kérelmére az idős asszony, jóllehet egyik fia itthon komoly vezető beosztásban dolgozik, a másik pedig várja őt látogatóba Párizsba? Mit mondjunk Wil- land Jánosnénak, aki olasz nemzetiségű és szeretné 8 testvérét meglátogatni odakint — de 1955 decembere óta mindhiába? Miért utasították vissza, özv. Lengyel Józsefné utlevélkérelmét januárban, hiszen egyedlülálló asszony, idehaza önálló lakása és nyugdija van, húga pedig a párizsi Magyar Intézet alkalmazottja, várja látogatását Párizsban? Vagy miért nem kap kivándorló útlevelet szüleihez Ausztriába Antolescu Gabriella 18 éves tisztviselőnő? Jól tudom, ma már a helyzet sokkal jobb, mint néhány évvel ezelőtt. A statisztikai adatok is ezt bizonyítják. 1955-ben (pedig már akkor is jobb volt a helyzet, mint annakelőtte) összesen 1703 Nyugatra irányuló magán-utlevélkérelmet teljesítettek. Idén az év első felében összesen 2647-et, tehát máris sokkal többet, mint tavaly mégegy- szerannyi idő alatt. Még kedvezőbb képet kapnának, ha 1956 júliusát hasonlítanánk össze a múlt év azonos havával. A helyzet tehát javult, méghozzá sókat. Pásztor György százados, a Belügyminisztérium utle- vélosztálya alosztályának vezetője szerint is 1953 júniusa előtt rendkívül mereven kezelték az utle- vélkérelmeket, tömegesen utasították vissza azokat, majd fokozatosan méltányosabbá vált az elbírálás. Nem nehéz ennek okát találni. A nemzetközi helvzet. enyhülése, a békés együttélés gondolatának térhódítása, valamint az általános politika merev, szektás vonásainak háttérbeszoru- lása éreztette hatását itt is. Mi hát a bai? Az, hogy kevesen kapnak útlevelet? Ez is, feltétlenül. Meggyőződésünk, hogy a rosta még mindig túl sürü, a merevgörcs még nem oldódott fel teljesen, pedig külföldre vágyó honfitársaink több bizalmat érdemelnének. Látogató útlevelet például elvileg minden magyar állampolgár kaphat, ha utazása indokolt, vagyis ha szülőjét, gyermekét, testvérét kívánja meglátogatni. De a megbízhatóság itt is elsőrendű feltétel, s úgy tűnik, hogy ennek eldöntésénél indokolatlan bizalmatlanság érvényesül. Másfelől viszont' felül kellene vizsgálni, nem kaphatnának-e látogató útlevelet — ha nincsenek is Nyugaton hozzátartozóik — olyan rételmiségiek (irók, művészek, konstruktőr-mérnökök stb.), akiknek világlátása bőségesen kamatozik. Nem ártana tehát felülvizsgálni — helyesebben enyhíteni — az útlevél engedélyezésének elveit. De mégis az a véleményünk, (hogy ez a kisebbik baj. Egyrészt — mert mint mondottuk — a helyzet máris sokat enyhült, ötven éven felüliek kivándorlását például az esetek többségében engedélyezik. Tagadhatatlan az is. hogy' a devizaproblémák reális korlátot jelentenek. A legnagyobb baj azonban az, hogy bár az elvek már nem olyan szigorúak, mint a múltban, bár több látogató és kivándorló kap útlevelet — az egész folyamatot olyan sürü homály és titok fedi, amely jogos alapot ad a bizalmatlanságra, sokszor a reménytelenségre és az elkeseredésre. Először is senki nem tudja, ki kaphat útlevelet és ki nem. Az információk beszerzése, az adatok ellenőrzése, s az indokoltság elbírálása teljes titokban történik, s ha valakit elutasítanak, többnyire sohasem tudja meg, miért történik. Ez a legnagyobb találgatásokra ad okot. Az “utlevele- sek” (a kérvényezőket értjük ezen) tucatjával sorolnak eseteket, hogy párhuzamosan beadott, egyformán indokolt kérelmek közül az egyiket elfogadták, a másikat indokolás nélkül elutasították. Az elutasítás szövege lakonikus rövidséggel rendszerint ennyi: “Kérelmét ez idő szerint nem áll módunkban teljesiteni.” Álljunk meg itt egy kicsit. El kell ismerni, akadnak esetek, amikor különleges államérdekek miatt a Belügyminisztérium nem közölheti az elutasítás indokát. De ez csak kivételes lehet. Szerintünk az útlevél-kérelem sem más, mint egy állami hivatalhoz intézett beadvány, amelyre a kérelmezőnek záros határidőn belül választ kell kapnia konkrét indokolással. S hogy ez nem igy történik, annak, úgy gondoljuk, az az oka, hogy az egész útlevél-procedúrát még mindig elsősorban rendőrségi és nem közigazgatási ügyként fogjuk fel. Természetesen vannak ennek a problémának rendőri vonatkozásai is, de ez nem nyomhatja rá .bélyegét az egész eljárásra. Az imént arról volt szó, hogy a kérelmezőnek “záros határidőn belül” választ kell kapnia. Nos, a homályt, a titokzatosságot, a bizonytalanságot a hallatlanul lassú,-bürokratikus huzavona a végletekig fokozza. Ha már egyszer enyhítettük az útlevél-kiadás elveit, ha már egyszer elértünk oda, hogy kétszer vagy háromszor annyian kapnak útlevelet, mint tavaly — akkor legalább ezek miért nem kapják meg gyorsan, miért tartjuk őket bizonytalanságban hosszú ideig. Bármennyire furcsa is, a legtisztább, a leginkodoltabb kérelemmel is megesik, hogy hat-nyolc, tiz, sőt tizenkét hónap múlva intézik el. Nem ritka az sem, hogy valaki tizenkét hónapi reménykedés után kapja meg az elutasító választ. És ami különösen-furcsa: közben semmi, sem egy éresités arról, hogy az ügye folyamatban van, sem egy közbeeső határozat stb. A tudakozóban nyüszögnek az emberek, félnapokat, sőt napokat várnak, mert egyetlen ember ül az információs szobában. Mi hát a baj ? őszintén szólva meg lehet érteni, hogy a kérvényezőkben felébred a gyanú: vajon nem szándékosan lassitják-e ezt az egész folyamatot, hogy az embereknek elmenjen a kedvük a körülményes és nehézkes eljárástól. Pásztor György százados (akit egyébként is ügybuzgó, lelkiismeretes, intelligens embernek ismertünk meg) őszinte beszélgetésben ezt mondotta: szivük szerint minden kérést azonnal vagy a lehető legrövidebb időn belül elintéznének. De — bármennyire is furcvsán hangzik — ez a törekvésük elsősorban a létszámhiányon bukik meg. Csaknem ugvanany- nyi emberrel intézik a mai útlevél-forgalmat, mint a jelentéktelen 1953 előttit. Kiderült, hogy amíg a kérelem az iktatóig eljut, tehát csupán addig, amíg számot kap — három-négy hét is eltelik. Az előadóknál hónapokig fekszik az ügy. És — megdöbbentő,* de igaz —, ha már engedélyezték az útlevelet, esetleg egy hónap is beletelik, mig kiadják, mert híján vannak olyan adminisztrátoroknak, akik orosz és francia nyelven kitölthetnék az útlevelet. (!!) Ehhez járulnak még más gondok is. Pásztor százados maga mondja, hogy az osztály sok előadója — habár a többség iparkodik, sokszor éjt nappá téve dolgozik — annyira átitatódott az előző évek helytelen gyakorlatával, a merev elutasító felfogással, hogy most nem tud tőle szabadulni. Ez a szemlélet körülbelül abban fejeződik ki, hogy: “Lassan megy a dolog, de örüljön, aki egyáltalán megkapja.” A létszámhiány volna a legnagyobb probléma? Nem látszik valószínűnek. De ha feltételezzük, hogy igen: hát megengedhető, hogy ez nyugtalanságban tartson tiz- és tízezer kérvénve"ő+. <•*'- nak több tízezer hazai és ugyanannyi külföldi hozzátartozóját? Megengedhető-e, hogy a m közvélemény tájékozatlan legyen az egész trbvü ■ • kérdésben ? A Belügyminisztérium vezetői lássák ba. az utlevélkérelmezö ügyét emberségesen, megértőén és a lehető leggyorsabban kell kezelni. Ha már nem adunk mindenkinek útlevelet, legalább ne keserítsük az életét a szerencsésebbeknek. De adjunk világos és minél gyorsabb választ azoknak is. akiket elutasítunk. Hogy mi volna a megoldás? A létszáma gvet nem is említem, (őszintén szólva, szégvenlem magam — habár nem sok közöm hozzá —. hogy ez a probléma még felmerülhet.) De a dolog kulcsa nem ez. Pásztor századosnak feltettem egy olvan kérdést is, hogy milyen jogszabály — törvény vagy rendelet — szabályozza nálunk az útlevelek kiadásának rendjét? A válasz az volt: semilyen. (Leszámítva természetesen bizonyos minisztertanácsi határozatokat, amelyek néhány kérdésről rendelkeznek _ de amelyeket a lakosság nein ismer.) Ugv hiszem, itt a baj. A homály, a titokzatosság elsősorban azzal magyarázható, hogy az állampolgároknak fogalmuk sincs, ki kaphat útlevelet, milyen feltételek mellett és milyen eljárással, azért úgy érzik, teljesen ki vannak szolgáltatva egyes tisztviselők jó vagy rossz indulatának, h- - lyes vagy helytelen ítélőképességének. Alkotmányos államban ez tarthatatlan. Úgy hallottuk, most a törvényesség megszilárdítása jegyében megindult valami mozgás ezen a fronton is, előkészületek történtek megfelelő jogszabály alkotására. örömmel üdvözöljük. Csupán annyit tennénk hozzá, hogy nagyon sürgős a dolog. Az u‘ - levél-törvény megalkotása, ezzel egyidejűleg a7 eljárás meggyorsítása, az utlevélkérelmek jóindulatú, mindenki számára érthető, közigazgatási és nem rendőri jellegű intézése —- növelné n~ emberek bizalmát a párt és a kormány programjában. Novobáczky Sándor MIKOR fizikai vagy szellemi dolgozók jólétéről van szó, akkor a Cadillac-kormány soha sem volt bőkezű. A 2.2 millió kormánvalkalmazott keresetének 6 százalékát fizeti a U. S. Civil Service Retirement Fund nevű nyugdíjalaphoz. Ez ar. alap most 13 millió dollárral hátralékban Vandákhoz, hogy kötelezettségeit teljesíteni tudja. M . pedig azért, mert a munkaadó washingtoni kormány lefogta ugyan a 6%-ot munkásai fizetés bői a nyugdíjalapra, de a kormány által fizetendő részt elhanyagolták befizetni. Thomas, texasi demokrata képviselő szerint 8 ’.?> millió dollárra volna szükség, hogv a kormány az azt illető részt egészében kifizesse. De az F-i- senhower-adminisztráció erre csak 295 millió“ kért költségvetésében. No lám! Ki mondta, hogy nem takarékosak ezek a dixiekrata republikánusok! De még ennél is érdekesebb a kifogás a megrövidítésre. /• , mondják, hogy nem kell búsulni a kormánv i-i fog tenni magáért majd akkor, ha nyugdijakat kett fizetni és nem lesz miből! ★ Azok a Connecticut állambeli honfitársaink, akik ismerik államuk történetét, e héten fel fogják idézni egy nagy amerikai hazafi, Jonathan Trumbull emlékét, aki 246 évvel ezelőtt e héten .született: 1710 október 12-én. A szabadsácrha>'c idején Trumbull volt Connecticut kormányzója A elévülhetetlen érdemeket szerzett a győzelem k:- vivásában. George Washington igen nagyrab-« cäülte és “Jonathan testvér”-nek szólította. LESZÁLLÍTOTT ÁRON KAPHATÓ A “SPRINGTIME GR TKE DARUSÉ” Az országos konferencia határozata értelmében leszállított áron. 50 CENTÉRT kapható J. Bouissounouse és L. Villefosse, hires francia iró- házaspár rendkívül érdekes és tanulságos könyve Magyarországról. Már ideje, hogy mindenki gondoskodjon olcsó és szép karácsonyi ajándékról! Ezt a színes kötésű, 214 oldalas, illusztrációkká 1 ellátott könyvet büszkén adhatja karácsonyi ajándékul angolul beszélő gyermekeinek, unokáinak, barátainak és ismerőseinek! Ha még 10 centet hozzátesz, saját nevével ellátott szép karácsonyi kártyát is mellékelünk a könyvhöz. Küldje be rendelését még ma! Vágja ki az alanti szelvényt! MAGYAR S7ő 130 East 16th .street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Kérem küldjék el a “Springtime on the Danube” c. könyvet a következő címekre: ’ I Név: .............................................................. . , i)J Cim: ................................................................ I Név: ....................!.............................................; Cim: .............................................................: .. . Név: ......................,............................................. : /- í! Mellékelek S. ......T a könyvekre és .............. a mellékelendő karácsonyi kártyákra. Nevem:............................................................... • . - ■ - . - : - • *Címem: .............................................................
