Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-07-05 / 27. szám
Julius 12, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 Olvasóiul? írjál? * * * ^ \_______________________r Ellenvélemény a magyar vízumok kérdésében Tisztelt Szerkesztőséi!:! Hát bizony a május 24-iki lapszámunkban Ge- réb munkástárs tollából megjelent, “Szülőföldem szép határa” cimü kritikával én nem értek egyet, mert 48-ban és 49-ben 11 hónapot töltöttem turista látogatóként Magyarországon. Magam is tanúja voltam olyan tűrhetetlen, botrányos esetnek amiket abban az időben amerikai magyar turisták elkövettek. Mikor mi amerikai polgárok Budapestre érkeztünk, jelentkeztünk az amerikai követségnél. Ott kaptunk egy angolul irt intő levelet, amiben körülbelül ez állott: mi amerikai polgárok tartozunk a magyar népköztársaság rendeletéit és törvényeit tiszteletben tartani és tartózkodjunk ellenséges magaviselettől és politikától. Legyünk méltó amerikaiak és méltó vendégei szülőhazánknak. Sajnos ezt sokan nem tartották be, hanem olyan sérelmes dolgokat követtek el, amit a magyar hatóság nem tűrhetett el. Több amerikai magyarnak azért kellett még idő előtt elhagynia Magyarországot, vagy nem kaphatott tovább tartózkodási engedélyt. Abban az időben igen sokan voltunk otthon látogatóban, én négyszer folyamodtam meg a bel- ügyminisztréiumnál továbbtartózkodási engedélyemért és csak rajtam mullott, hogy én tovább nem maradhattam. Egyszeri folyamodásnál ” hónapra adtak engedélyt. Egyszer megkérdeztem ott az együk hivatalnokot, hogy miért nem adnak hosszabb időre engedélyt, válaszul azt mondta: “sok a panasz, sok a nemkivánatos látogató naponta több kihágási esetről kapunk vidékről is jelentést. Van elég bajunk velük.” Nos tehát nem elég indokolt, hogy a magyar belügyminisztérium és a washingtoni követség megrostálja az engedélyeket? Kihágási esetekről, melynek szem és fültanu- ja voltam egyet, kettőt szeretnék it megemlite- ni. 1948-ban egy szép nyári napon a miskolci piacon vagyok, ahova a környékbeli falvakból behordja a nép termékeit, tejet, vajat, túrót, gyümölcsöt, főzeléket stb. Arra lettem figyelmes, hogy amerikai káromkodást hallok. Közelebb megyek, hogy megtudjam mi történt, látom, hogy egy bajuszos bácsi magasra lenget kezében egy amerikai bankót, nem emlékszem, hogy 5-ös, vagy tizes volt-e, de azzal akart fizetni a ^kofának és követelte, hogy az vissza is adjon belőle. “Ne okoskodjon jó ember, fizessen magyar pénzzel,’ mondta a kofa. “Micsoda! Ez a világon a legjobb pénz” bömböli a bácsi. Közelebb megyek és megkérem, hogy ne okvetlenkedjen itt a magyar piacon, itt nem hozhat' amerikai pénzt forgalomba, csak bajt csinál magának. “Miköze hozzá”, formed rám, miközben undorító pálinka szag ütött meg. Nem tartottam érdemesnek név- leg bemutatkozni, a bácsi meg még hangosabban ordítja, hogy “Ez a legjobb pénz a világon, nem a magyar kommunisták forintja”. Odajött végül egy piaci rendőr és kérdi a kofától mi történt. A kofa elmondja. A rendőr kérdi az embert, hogy hívják, hol van az igazolványa, de nem volt nála. Nem tudja, hogy itt csak magyar pénzzel fizethet? ‘Mit akar itt idegen pénzzel? Csak tréfálok, ’ mondja a bácsi. “Hát ez nem jó tréfa” mondta a rendőr. “Menjen haza, mig baj nem lesz.” A bácsi elkullog, a rendőr követi, nem tudom mi lett vek» később, de csodáltam a fiatal rendőr türelmét. Egy másik eset. Budapesten, a Keleti Pályaudvarral szemben, egy előkelő vendéglő ablakában ki volt Írva mi van vacsorára. Többek között borjú pörkölt szarvasgombával. Megkívántam, bementem. Szép tágas, előkelő vendéglő, az asztalok fehér abrosszal terítve, ízletes minden. Helyet foglalok, megrendelem vacsorámat, utána fizetek, a pincéi számlát ir, mindent külön-kíilön jegyezve, leves Itt,, paprikás 6ft., saláta, sütemény stb. hozzá egy pohár sör összesen 12ft. A számla alján külön felírva, zene 2ft. Még egy pohár söi t i endelek, hogy tovább hallgassam a cigányzenét. Már majdnem minden asztal el volt foglalva, nem messze tőlem az együk asztalnál két nő és két férfi ül. Az egyik férfi int a prímásnak, az asztalhoz hívja. A prímás visszaint, de nem mozdul, a helyén marad, mig el nem játszotta a darabját. Akkor odament, bocsánatot kért, hogy nincs megengedve most Magyarországon a fülbemüzsikálás, mert “bennünket a közönség minden tagja fizet most, és valamennyinek játszunk.” Ez az ur is amerikai magyar volt és igen meg volt sértve, lármát csapott és itt is a rendőrségnek lett vele dolga. Nagyon igaz a magyar közmondás, hogy “kinek jelleme nem elég, az henceg és pénzével tüntet.” Sok ezekhez hasonló eset, de még roszabb is fordult elő abban az időben Magyarországon. Nem csoda, ha megfontolják kik méltók vízumra. Ha ez valóban közügy, hát szóljunk mindkét oldalához. Sokan vannak itt élő amerikai magyarok, kiknek halvány sejtelme sincs arról, mit tett, mit alkotott rövid tiz év alatt a magyar nép- köztársaság, pedig köteteket lehetne arról írni. Meg is van Írva, de sokan olyan újságot és olyan irodalmat olvasnak melyek erről a nagy alkotásról egy szót sem írnak és igy nem csoda, ha ilyen magyarok sajnálatosan tudatlanok. Vannak olyan magyarok, hogy csak azért szeretnének hazalátogatni, hogy meglássák, áll-e még az eperfa ? Él e még az öreg cigány ? Ezért nem érdemes hazamenni. Azt ajánlom, hogy csak aludjanak itt tovább és álmodjanak a vén eperfáról meg a többiről. A. J. NEM ELÉG HARCOS A LAP Tisztelt Szerkesztőség! A szerkesztőség felkért bennünket, hogy szóljunk hozzá a lap ügyeihez a tervbevett konferenciával kapcsolatban. Én már rég készültem Írni, de vártam mit szólnak mások. Hát ha máA SZOVJET IPARI EREJE (Folytatás) Többé már nem lehet úgy gondolni a szovjet veszélyre, mint ahogy eddig tette a nyugat, mondván, hogy itt elmaradt parasztok hordájáról van szó, amelyet kérlelhetetlen diktatúra hajt-terel előre. Az amerikaiak többé már nem remélhetnek vigaszt attól a ténytől, hogy a szovjet csak felforgatás és árulás utján juthat hozzá azokhoz az ismeretekhez, amelyektől a háború túlélése és a győzelmes béke függ. Csak most kezdik megérteni azt a vonzóerőt, amely a szovjet műszaki vívmányokból kisugárzik az el nem kötelezett országokra. Tény az, hogy a példátlan gazdasági fellendülés és a munkások teljes méretű alkalmazásának korszakában a nyugat — Németország kivételével — nem volt képes felérni a szovjet műszaki és gazdasági haladással. Az általános szovjet fejlődés — beleértve a földművelés gyenge pontját is — 6—10 százalékos évi haladást mutat a mindenkori előző évhez képest. Ipari terjeszkedésük talán még ennél is gyorsabb, 11—12 százalékos, vagy több. Más szóval, a szovjet nemzeti termelés minden tizenkét esztendőben eléri a kétszeresét. Ezt a sebességi menetet a háború óta vessük egybe USA gyári termelőképességének 5—6 százalékos évi emelkedésével. Ugyanennyi az angol emelkedés is. A nyugat általános fejlődése még ennél is kisebb: 2 és 1 ■> és 4 százalék között váltakozik. Az angol konzervatív kormány a virágkora delelöjén sem számított többre, mint hogy huszonöt évenként sikerül megduplázni az angol nemzeti jövedelmet. Ez pedig csak fele a szovjetének. Az elkövetkező évek pedig még ennél is silányabb eredményeket'tehetnek lehetővé. Csakis Németország volt képes a szovjet színvonalhoz hasonló módon fokozni befektetéseit. Bonn pedig azért lehette ezt, mert a szovjettől eltérően nem kellett fegyverkezésre fordítania nemzeti jövedelme 12—15 százalékát. Sőt a nyugat-német szakszervezetek gyöngesége, amelyet részben a keletről jövő menekültek beáradása idézett elő, oh magas emelkedést hozott létre a nemzeti jövedelemben és profitban, ami politikailag sem Angliában, sem USA-ban nem lett volna megvalósítható. Utolérheti USA-t Csak tökéletlenül értik meg az emberek mindennek megdöbbentő következményeit. A háború sok nem akarnak, vagy nem mernek Írni, hát irok én. Véleményem szerint lapunk elvesztette ré$i harcos jellegét. Ma már csak olyan csendes nyárspolgári újság lett belőle, amely nem igen hallatja szavát, nem sújt le kímélet nélkül a munkásság ellenségeire és félrevezetőire. • "• Ha valaki, aki mondjuk 20—25 évvel ezelőtt volt olvasója sajtónknak és más országba költözött el, szóval 25 évvel nem olvasta volna az iijS- ságot és most először venné kezébe a Magyar Szót, az nem hinné el, hogy ez az amerikai magyarok egykor harcos sajtójának utódja. Ennek tudható be, véleményem szerint, hogy a lap körül nincs már élet a vidéki városokban, nem mennek érte agitálni, mint régen tették. Nincs ami buzditsa, lelkesítse az embereket. A lapban nincs rendszeres munkásmozgalmi tanítás. Nagyrészt politikai elmélkedés meg kiollózott óhazai cikkek. Ilyen újságot nem csoda, ha nem tudnak olvasóink terjeszteni, meg talán nem is akarnak. Lehet, hogy az ilyen irás nem tetszik a szerkesztőségnek, de ha őszinte véleményt akarnak, hát én ezt küldöm el őszint« véleménynek, mert mást nem mondhatok. J. K. Chicag® MIT CSINÁL A SZERKESZTŐSÉG? Tisztelt Szerkesztőség! ' A külmunkatársak Írásaitól és dr. Pogány egyes cikkeitől eltekintve nincs a lapban eredeti anyag, nincs benne mit olvasni, miből tanulni. A Bél-munkásnak nem volt egyetlen fizetett szerkesztője de több eredeti irás volt benne, mint a Magyar Szóban. Az igazat megvallva én nem. tudom, hogy a mi szerkesztőségünk mit csinál az idejével. Jó lesz, ha a konferencia belenéz ebbe a kérdésbe. alatt Amerikában eszközölt számítások szerint a szovjet gyári termelés már alig maradt el az angol mögött. Újabb értesülések megerősítik ezt. Ha a befektetésben és kiképzésben kifejtett erőfeszítések közt észlelhető jelenlegi különbözőségek továbbra is fennmaradnak, akkor a szovjet liz éven belül utolérheti a jelenlegi amerikai gyári termelőképességet, aztán pedig még kevesebb időre lesz szüksége, hogy elérje az általános amerikai termelést. Csakhogy a szovjet életstandard csupán egy töredéke az amerikainak, igy tehát valóban óriási lesz termelőereje, amelyre támaszkodhat háború esetén vagy gazdasági segélynyújtás dolgában, hogy a világ elmaradt országait a. maga oldalára édesgesse. Ez áll majd akkor is, ha a szovjet belső fogyasztást évi 6 százalékkal emelkedni engedik, ami egyébként még mindig a. kétszerese a reálbérek angliai emelkedésének. A szovjet aranytartalék Csak a Sztálin-uralom elfogult szigora gátolta meg a Szovjetuniót abban, hogy felhasználja irtó nagy aranytartalékát a nyugat nemzetközi kereskedelmének rovására. Még fenyegetőbbnek látszik az a lehetőség, hogy a szovjet behatol az angol piacra s ilymódon fel tudja majd javítani saját, proteinben gazdag élelmiszerszükségletét. A gazdasági ostromzár, amely 1950-ben igazolható volt, abban a mértékben válik veszedelmmé, amily mértékben önellátásra készteti a szovjetet. Annyira felfokozza a Szovjetunió gazdasági versenyképességét, hogy még csak katonai erőlehetőségeit sem kell csökkentenie. A nyugatnak voltaképpen buzdítania kellene a szovjet kihatási körrel való kereskedelmet, természetesen a tényleges fegyverkereskedelem nélkül. Minthogy a szovjet élelmiszertermelésének reálköltségei jóval magasabbak, mint gyáriparáé, könnyűszerrel lefőzheti a nyugati országokat saját életstandardjai javára. A szovjet versenyképességnek ezt az oldalát csak tökéletlenül értik meg az emberek. A nyugati politika kudarcát még nem ismerték be nviltán, enélkül pedig semmiféle uj politikát nem lehet kifejteni: Dulles legutóbbi üres kijelentései csak félelemmel és csüggedtséggel tölthetik el barátait és szövetségeseit. “Nincs olyan ember aki elég jó arra, hogy más embert kormányozzon annak beleegyezése nélkül. (Lincoln) ★ Minél több az olvasó, annál jobb a Magyar Szó F. R. Duquesn®
