Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-10-04 / 40. szám
October 4, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ iL: VÁLASZOLOK EGY LEVÉLRE Irta: REV. GROSS A. LÁSZLÓ, B. D., Th. M. • Asszonyom! Mivel a szerkesztőséghez intézett levelében a “tisztelt Reverend urak” kötelességeit teszi szóvá, már pedig a Magyar Szó portáján tudtommal én vagyok az egyetlen Reverend, úgy érzem: helyénvaló dolog, ha én felelek a levélben foglalt komoly kritikájára. Lássuk csak, hogy’ is szól az a levél: “Nagyon kívánatos volna a lapuk színvonalát emelni olyanképpen, hogy a tisztelt Reverend urak a politika helyett az Ur Jézus Megváltó Messiásunk üdvözítő evangéliumát hirdetnék, amire minden élő léleknek olyan nagy szüksége van, a “Piszkos Olaj” és a hasonló cikkek kovácsolni letennék a tollat és valamilyen tiszteletreméltó és tehetségüknek megfelelő mesterséget folytatnának ebben a csudás áldott Amerikában, ahol talán, úgy tiinik, néha igen sok a szólásszabadság. Nem keresünk és nem is lehet, “tökéletes uralom és government” nem lesz a földön, csak az Ur Jézus 1000 éves uralkodása alatt, azért lenne jó a Bibliáról is tudomást venni a Rév. urak- nyak, főképpen a Darwin tanai helyett, annak helyet adni lapuk hasábjain, hogy a vakok szemei megnyílnának és a süketek halljanak.” Hát Asszonyom, mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy Ön olyasmit követel a Magyar Szótól, amire az ország minden részében megjelenő mintegy 40,000 heti- és napilap egyike sem hajlandó. Miért kívánja pont ettől a kifejezetten munkáslaptól, hogy hasábjait az evangélium terjesztésének szentelje, amikor — ugv látom — a többi 39,999 laptól ezt nem találja magától értetődőnek?! Az evangélium hirdetése NEM a napi- vagy hetilapok feladata. Bízzuk ezt a munkát a templomi szószékekre, a misszionáriusokra, valamint a hit- buzgalmi sajtó toliforgatóira — azok hihetőleg jobban is értenek hozzá. . . Ha el is ismerjük — mint ahogy e sorok szerény Írója fenntartás nélkül elyismeri —, hogy az evangélium minden politikánál fontosabb és szükségesebb valami, abból még nem következik, hogy a politikával való foglalkozás szükségtelen, helytelen és kárhozatos dolog. Mikor Jézus azt mondta, hogy “nemcsak kenyérre! él az ember, hanem az Istennek minden igéjével,” akkor nem azt akarta értésünkre adni, hogy a kenyérről feledkezzünk meg, hanem azt, hogy a nyomasztó kenyérgondok közepette ne feledkezzünk meg lelki táplálékunkról, de afelől nyugodt lehet Asszonyom, hogy Jézus a kenyér fontosságát egy pillanatra sem tévesztette szem elől. Nos, a Magyar Szó “politikája” — amint azt Ön is megfigyelhette — a dolgozó társadalom “kenyerével” foglalkozik. Szükségtelen, helytelen, kárhozatos dolog ez? Ellenkezik ez a politika az Isten országa törvényeivel? Avagy rosszallná Jézus a Magyar Szónak azt az igyekezetét, hogy megismertesse a verejtékező munkással annak veleszületett (vagy ha jobban tetszik: Istenadta) jogait? Hiszen ennek a tevékenységnek az a célja, hogy a “vak szemek lássanak és a süket fülek halljanak...” Avagy kárhoztatná-e Jézus, a názáreti ács fia — maga is munkásember 30 éves koráig — a Magyar Szónak azt a törekvését, hogy a munkásnak és családjának nagyobb karéj kenyeret: emberségesebb életviszonyokat vívjon ki? Nem, Asszonyom! A mi lapunknak ez az igyekezete nagyon szépen beleillik az evangélium programjába. A Magyar Szó voltaképpen azt a munkát végzi a templom falain kívül, amit az arra hivatottaknak kellene végezniük a templom falain belül — de sajnos^ legtöbbjük nem végzi. .. Felteszem, hogy aki a politikát annyira szeretné száműzni a lapok hasábjairól és helyette az evangéliummal megtölteni azokat, mint Ön szeretné, az valamelyest ismeri a Bibliát. Vájjon melyik része a Bibliának helyesli azt például, hogy ebben a csudás áldott fogadott hazánkban a nemzeti vagyonnak 90 százaléka a lakosság 10 százalékának a kezében összpontosuljon, mig a lakosság 90 százalékának — a dolgozók sokaságának — a fennmaradó 10 százalékon kell osztozkodnia? A Bibliának melyik verse tiltja meg a nemzeti vagyon igazságosabb felosztását? Isten az igazság Istene — nemde? Hát igazság az, hogy ebben a csudás áldott országban — a világ leggazdagabb országában — milliók élnek emberhez nem méltó nyomorúságban ? Istenellenes dolog ez ellen harcolni ? Lám, a Magyar Szó ezt teszi. S bizonyára nem tenné, ha azt látná, hogy az evangélium hirdetői — az egyházak vezetői — maradéktalanul eleget tesznek ebbeli kötelességünknek. Ha majd a Magyar Szó úgy látja, hogy az evangélium hirdetői minden erejükkel és befolyásukkal azon munkálkodnak, hogy az égbekiáltó igazságtalanságok, megkülönböztetések és visszaélések megszűnjenek, akkor talán abbahagyja a jobb és tökéletesebb kormányrend- szer érdekében folytatott küzdelmét, de addig nem teszi és nem is teheti. Azért mondom “talán”, mert a tökéletesebb kormányrendszer felé vezető ut végeszakadatlan; alig hiszem, hogy valaha is lesz olyan tökéletes rendszerünk, aminél különbet, jobbat kívánni vagy elképzelni nem tudnánk. Ha pedig csak egyetlen lehetőség^ vagy eshetőség is van egy különb, “tökéletesebb” rendszer létrejöttére, akkor a Magyar Szó kötelességének fogja tartani, hogy azért törvényes eszközökkel harcoljon, az Alapitó Atyák szellemében, akik szintén a “tökéletesebb” kormányrend- szer felé törekedtek. .. (Lásd alkotmányunk bevezető sorait: “WE THE PEOPLE of the United States, in Order to form a more perfect Union...”) Ha az evangélium hivatásos és hivatott hirdetői — a Krisztus aklán belül — elhanyagolják az emberiség jólétéért való szüntelen küzdelmet és megalkusznak a fennálló igazságtalan állapotokkal, sőt azokat legtöbb esetben támogatják is, akkor szükséges és fontos, hogy a Krisztus aklán kívül álló erők hallassák a szavukat. Ismeri, Asz- szonyom, Jézusnak azt a mondását, hogy “Más juhaim is vágynak nekem, akik nem ez akólból valók... azok meghallják az én szómat”? (Ján. 10:16.) Majd — ugyancsak ezekre a más akólból való juhokra célozva — Jézus így szól: “Az én juhaim hallják az én szómat és én ismerem őket. és ők követnek engem. (Ján.. 10:27.) Nem tartja lehetetlenségnek, Asszonyom, hogy ezek a más akólból való juhok, vagyis a haladó tábornak a milliói és milliói, akiket a Magyar Szó és a hozzá hasonló sajtóorgánumok képviselnek, a valóságban az Isten országa építését segítik elő, anélkül, hogy tudatosan magának az Istennek kívánnák hódolatukat bemutatni? Tudja-e, Asz- szonyom. hogy ezek a milliók néhány évtized alatt többet tettek az evangéliumi elvek megvalósításáért ezen a földön, mint az összes vallási intézmények tettek tizenkilenc évszázad alatt és ilymódon — talán akaratlanul — az Isten dicsőségét öregbítették? Avagy nem olvasta volna a Krónika második könyvében és a Királyok első könyvében, miként sikerült Salamon királynak a Jehova-Isten dicsőítésére szánt jeruzsálemi szentélyt felépíteni? A bölcs király kénytelen volt Hirámtól, a szomszédos Tirus királyától kölcsönkérni építő-, kőfaragó-, ács- és ötvösmestereket, mert Istennek választott népe között nem igen akadt olyan “tudós mesterember,” aki a nagyszabású építkezési munkálatok elvégzésére alkalmas lett volna. Ilyenformán a Jehova-Isten tiszteletére emelt szentély felépítésének munkájából az oroszlán- rész bálványimádó idegeneknek jutott, akik nem hittek a Jehovában és eszük ágában sem volt annak a dicsőségét szolgálni. A valóságban mégis az ő tudásuknak, ügyességüknek és szorgalmuknak volt köszönhető, hogy az Isten tiszteletére szánt hatalmas épület tető alá került. . . Nem ismétlődhetik meg ez a történet a huszadik században, Asszonyom? BSBEBEBEEHBSBBESEBBBBBBBBBBBBBflEBBBBBBBB Hol sírjaink domborulnak... Szenzációsnak bizonyulható kutatásokat folytat Erdélyben, Petőfi elestének színhelyén, Segesvár környékén egy nemrég alakult magyar— román tudományos bizottság, mely nem kevesebbet tűzött ki magának, mint pontosan állapítsa meg a halhatatlan magyar költő sírhelyét, SŐT HA LEHETSÉGES EXHUMÁLTASSA PETŐFI SÁNDOR FÖLDI MARADVÁNYAIT! A munkaközösség e feladattal kapcsolatban 1956 augusztus 6 és 22 közt a helyszínen vizsgálatot végzett. Behatóan tanulmányozta a csata színhelyét, megkereste és megállapitotta azokat a pontokat, amelyek szerepet játszottak az ütközet lefolyásában és Petőfi menekülésében. A helyszínen került sor a régi tereprajzok, egykorú vallomások és későbbi visszaemlékezések kritikai megrostálására. Ezt a munkaközösség tagjai- a legnagyobb tudományos alapossággal igyekeztek végezni; a téves emlékek, a szándékos hamisítások és az idők folyamán kialakult meseszerü hagyományok kirostálása során megmaradtak azok az adatok, amelyeknek hitelességét az is támogatja, hogy összefüggenek egymással, igazolják egymást és logikus láncolatba foglalhatók. Ezen az alapon a munkaközösség a helyszínen, több szakaszra osztva rekonstruálta Petőfi menekülésének útvonalát. A költő a Sárpatak hídjának nyugati hídfője környékéről indult el az általános támadás és a magyar arcvonal összeomlásának perceiben; a lovas és szekeres menekülőktől lemaradva a falun át menekült, valószínűleg azért, hogy Bem közelébe kerülhessen. Kiszabadult a bekerítő ulánusok gyűrűjéből és elérte a buni kaptatót; itt, az Ispánkut közelében szúrták le az országút megtisztítására kiküldött ulánusok. A munkaközösség ezzel lényegében arra az eredményre jutott, mint Dienes András 1949-ben megjelent A Petőfi-titok cimü könyvében. A kutatások menetéről és megállapításairól kortárs- vallomásokkal, vázlatokkal és térképpel kisiért jelentés készült, amelyet a munkaközösség benyújtott a Magyar Tudományos Akadémiának és a Román Népköztársaság Tudományos Akadémiájának. A halálhely tisztázásával kapcsolatban a munkaközösség az u. n. Cionta-kertben próbaásatásokat is végeztetett. Ezeket számos körülmény nehezítette meg: a fel-feltörő talajvíz, néhány napig a kedvezőtlen időjárás és nem utolsósorban a Cionta-kerti tömegsírra vonatkozó korábbi adatok pontatlan és ellentmondó volta. A próbaásatások közvetlen eredményt nem hoztak; a munkaközösség megállapitotta, hogy csak a kert rendszeres, teljes feltárása vezethet célhoz. Éppen ezért javasolja a két Akadémiának: tegye lehetővé a rendszeres, nagyobb méretű ásatás mielőbbi megindítását. Az egyéni kultusz felszámolása Magyarországon Az amerikai sajtó is hirüladta, hogy a magyar kormány a Dolgozók Pártja javaslatára rendeletet adott ki az üzemeknek, városoknak élő emberekről való elnevezése megszüntetéséről. A rendelet — ha mérvadónak tekintjük a budapesti Magyar Nemzet szept. 4-iki számában megjelent cikket — a nép általános helyeslésével találkozott. A lap egyébként a,következő megjegyzéseket fűzi a rendelethez: “Megértéssel és örömmel fogadjuk mi is ezt a határozatot, tudva, hogy ez uj, komoly, de még nem utolsó lépés a személyi kultusz rossz, káros szellemének eltüntetésében. Igaz, hogy az élő magyar állampolgárokról elnevezett intézmények nevének megváltoztatásával csak égy lépést teszünk előre — de nagy lépést. Ez az intézkedés egyenességével és következetességével már segít abban, hogy hamarosan megszűnjön az a kóros lelkiállapot is, amely eltűrte, hogy egyesek sajátmagukat ünneplő ütemes tapssal fejezzék be még saját felszólalásaikat is. Segít abban is, hogy elitéljük azokat,' akik nemrég még árgus szemekkel figyelték, hogy felállunk-e minden alkalommal, ha a szónok egy-egy nevet kiejt, s akik ha a családi otthonok falán a díszhelyen nem találtak egy-egy ismert képmást, gyanakvó arckifejezést öltöttek. Nem szűnik meg egycsapásra minden rontás hatása, amelyet a személyi kultusz tett néplélek- ben, közgondolkozásban, állami vezetésben, életünk minden területén, de az, hogy a párt a legszembetűnőbb megjelenési formák megszüntetésére határozatot hozott, könnyebbé teszi a többi maradvány gyors eltakarítását is. A párthatározat országos jó viszhangja azt fejezi ki, hogy a párt jól ismeri a milliók gondolkodását, vágyait. Az ilyen intézkedés valóban komoly segítség abban, hogy előrejussunk a szocialista demokratizmus kiteljesítésében s alapjának. a kölcsönös bizalomnak a megszilárdításában.” A BRAZÍLIAI köztársasági elnök szerdán rendeletet irt alá, amely kilátásba helyezi, hogy Brazília fővárosát a jövőben az ország egy központi fennsíkján jelölik ki. Az uj fővárost Brazíliának fogják nevezné A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE, EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE.
