Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-10-04 / 40. szám
October 4, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 2 Tildy Zoltán nyilatkozik Hosszas hallgatás után megszólalt a volt köztársasági elnök és egységre szólítja fel a magyar népek — Magyarországi riport — Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás látogatóinak seregében találkoztunk- Tildy Zoltán volt köz- társasági elnökkel, aki lemondása óta nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Nagy figyelemmel tanulmányozta a kiállítást, tapasztalatairól és a mezőgazdaság helyzetéről elbeszélgetett az állat- tenyésztés, a növénytermelés és a gépesítés szakembereivel. Hozzá intézett kérdéseinkre a kcvet- köző nyilatkozatot tette: — Nyolc évig alig volt egyéb kapcsolatom a közélettel, mint amit az újságok elolvasása és a rádióhirek hallgatása jelentett. Tudtam a nagy építkezésekről, a politikai, gazdasági, szociális és kulturális fejlődésről, volt valami fogalmam a nehézségekről is, amelyekkel az ország vezetőinek és magának a népnek a szocializmus építése közben meg kellett és kell küzdenie, azonban a sajtó- és rádió jelentések nem tudták kielégíteni a bennem élő mély érdeklődést, hogy minden részletében ismerjem a magyar valóságot. — Első vidéki utamon két termelőszövetkezetben jártam: a kisbéri Virágzóban és a koppán- monostori Dózsában. A látogatás nagy élmény volt számomra. Amennyire a rövid idő engedte, megnéztem a földeket, az állatállományt, a gazdasági épületeket, beszélgettem a szövetkezetek s az egyes munkaágak vezetőivel, tagjaival, igyekeztem megismerkedni a munkarend ß munka- szervezés helyi kérdéseivel. Gazdaságot, földet, jószágot, sokat láttam életemben, s volt idő, hogy magam is dolgoztam és termeltem. Természetes tehát, hogy igen érdekelt, hogyan áll a szövetkezetek gazdasága. E tekintetben — futó látásra is — igen jó benyomásokat nyertem. A szövetkezetek szántóföldi (az egyikben kertészeti) termelési eredményei, a még 1 íbon álló kukorica, a földben levő cukorrépa, igen jók. Jól áll a földek jövő termelési évre való előkészítésének munkája is. Tudom, hogy ez a két szövetkezet a legjobbak közül való, s bizonyára vannak gyengébbek, amelyek ma még a kezdet nehézségeivel, vagy a megalakulás körül régebben jelentkezett hibák következményeivel küzdenek. Régóta foglalkoztatnak az egész termelőszövetkezeti kérdés emberi, társadalmi vonatkozásai, a magyar földművelő ember viszonya a közös nagyüzemi termeléshez uj politikai és társadalmi rendszerünkben; elhelyezkedésének, munkájának, egész életberendezésének kérdései ebben a termelési rendben. Kétségtelen, hogy ez a termelőszövetkezeti mozgalom egyik döntő problémája, s ez a probléma — megismétlem: az ember viszonya a közös nagyüzemi termeléshez — rendkívüli mértékben befolyásolja magának az egész ügynek jelen helyzetét és jövendő fejlődését. A két szövetkezet meglátogatása ebben a tekintetben is adott (ha nem is azonnal általánosítható) feleletet a kérdésekre, és főleg bizonyos perspektívát tárt a lehetőségekre és a jövendőre. Uj magyar embertípus a szövetkezetekben Mindkét szövetkezetben öntudatos, kiegyenesedett. biztos gazdasági helyzetükben nyugodt embereket találtam, telve a múlthoz képest jelentősen és örvendetesen megnövekedett életigénnyel. A gazdaságra, földre, fákra, terményekre, állatra úgy néztek, mint a magukéra. Nem az “enyém”, de a “miénk”, a szövetkezeti nagy családé, a tagságé. Ez az éledő, fejlődésben levő, egyik-másikukban már egészen megszilárdultnak látszó, közösségi tudat uj volt és örvendetes volt számomra. Jó volt észlelnem azt is, hogy a hibákról, amelyeket kívül vagy belül, vagy a szövetkezeti mozgalomban általánosságban észleltek, nem izgatott mértéktelenséggel, hanem a jövőben bizó ember mértéktartásával beszéltek. A múltban sokszor hallottam azt a jóslatot, hogy “a mágvar paraszt soha nem lesz kanható közös gazdálkodásra”. Ez a jóslat nem vált be. Láttam egy sereg embert — s azt gondolom, hogy az egész országban napról napra szaporodik a számuk — akik parasztok voltak, magyarok. s egész szívvel élnek és dolgoznak (s hozzá jó!) a közös gazdaságban, a maguk közös gazdaságában. Bizonyos, hogy ahol szervezési hibák voltak, ahol rossz volt az indulás és nem íordiTILDY ZOLTÁN tottak kellő gondot a hibák kiigazítására, jóvátételére, ott baj lehet egyes szövetkezetekben az emberi vonalon és ott következésképpen baj van termelési gazdasági vonatkozásban is. uJövőnk szép perspektívái!’ Igen örülök a fejlődésnek, amelyről a mezőgazdasági kiállítás számot ad. Természetesen láttam egyes hiányosságokat is és erről szivesen elbeszélgetek a szakemberekkel. De aki végiggondolja, hogy honnan indultunk 1945-ben, s hová fejlődött a mezőgazdaságunk, ha jószándéku magyar ember, nem a hibákon rágódik, hanem azoknak az eltüntetésén fog fáradozni. Ez az országnak és a népnek az érdeke. Munkával, szorgalommal, emberséggel, egyetértéssel meg tudjuk gyorsítani a fejlődést a mezőgazdaságban éppen úgy, mint az életünk egyéb területein. Sok a tennivalónk és ehhez nyugalomra van szükségünk, ami alatt nemcsak belső békességet értek, hanem a világpolitikai feszültségek enyhülését is remélem. Kis ország és kis nép vagyunk, formálni nem tudjuk a világpolitikát, de nem vagyunk tehetetlen játékszerei a világpolitikának. Országépitésünkben eddig elért eredményeink és jövőnk szép perspektívái parancsoló erővel írják elő számunkra, hogy egységbe forrva, szilárdan vigyük tovább azt a politikát, amely biztosítja hazánk és népünk számára a nyugodt fejlődés békéjét és biztonságát — mondotta nyilatkozata befejezésében Tildy Zoltán. KÖZI A PUSZTÁN — Magyarországi riport — A látóhatár alján bandukol már a nap korongja, közeleg az este. Csöndes, eseménytelen hétköznap este, amilyen a legtöbb itt. Hantoson, a Mezőföld kellős közepén. Sennvei gróf hajdani cselédei befelé ballagnak kicsiny parcellákra tagolt. vagy immár széles táblákba egyesitett földjükről. A csöndet távoli motorzugás veri fel. A nagy- lóki bekötőuton. Mezőfalva felől autó közeledik. Nagy, kékes-szürke autó, vaskos terepjáró kerekekkel. Alig áll meg a tanítói lakás előtt, máris 25—30 főnyi gyereksereg zsibong körülötte. “Meggyüttek a mozisok!” — kiáltozzák. Aztán áhítattal figyelik a kocsi tetejére szerelt hangszóróból megszólaló szavakat: “Ma este kilenc órakor a kultúrterem előtti téren mozielőadást tartunk. A harag napja eimü uj magyar filmet mutajuk be. Belépődíj 1 forint 30 fillér. Minden kit szeretettel várunk.” Ismét megindul az autó, nyomában a gyerekhaddal, befordul a földutra. Lassan, szinte lépésben halad el az öttantermes iskolává alakított grófi kastély, majd az “újtelep” állami kölcsönnel épült csinos házacskái előtt. A hangszóróból újra és újra felhangzik a szives meghívás. Aztán a puszták következnek: Erdömajor, Világos- puszta, Kis- és Középhantos apró települései (alig öt esztendeje egyesültek önálló községgé). Azóta nyilt meg az állandó óvoda, az orvosi rendelő, a könyvtár, a sportpálya meg a kultúrterem. Azóta jár erre az autóbusz is; egyszóval, Hantos nem olyan istenhátamögötti hely már, amilyen régen volt. De azért ma is hiányzik egy és más. Legjobban: a villany. Jövőre már lesz az is, de addig bizony csak h ' petróleumlámpái? fénye világit a hantosi házakban. Az autó újra ott áll ozelle Mihály ne igazgató- tanító háza előtt. A falon nagy lehér vászon, mellette hangszóró, odébb az átamfejiesZfő motorja, zakatol. A kocsiból szür.ie vetítőgép szegezi le a- csészémét a vászonra. A mozi-kocsi körüli füves térség megtelik emberekkel. Egymásután lépnek a “pénztár”, azaz a sofőrülés ablakához, jegyet váltani. Mól- dicz Mihály idős parasztember megjegyzi: “Bizony, gyakrabban is jöhetnének. . Tavaly, amikor a hantosiak hónap,aton át hiába várták a vándormozit, a tanács végrehajtó bizottsága írásban fordult a megyei népművelési osztályhoz. Amikor pedig ez sem használt, a mezőn dolgozó hantosi lányok az országúton szabály szerien feltartóztatták a mozisautót; egymásba £<)- gózva elállták az útját, mondván: “Addig tovább nem mennek, míg meg nem mondják, mikor jönnek hozzánk is!. . . ” Kilenc óra. A pénztár ablakán a kétszázhetedik jegy árát nyújtják be éppen; de még jönnek, egyre jönnek. Kialakul a “nézőtér”: elől a füvén gyerekek ülnek, mögöttük néhány pádon, hazulról hozott széken a felnőttek. Peregnek A harag napja izgalmas jelenetei. A nézők lélegzetvisszafojtva figyelik a szegény proletárasszony drámai találkozását és szőha> cát egykori úrnőjével. Egy öreg parasztasszony türelmét vesztve, hangosan kifakad: “Mit vesz- kődik vele annyit, miért nem dobja ki!” A kívánság végül is teljesül a filmben, s az izgalom rövid időre enyhül kissé.. . Közel az éjfél, mire az előadás közönsége lassan elindul hazafelé... Robog az autó, az MM 3-16-os, robog vissza. Fehérvár felé. Répa- és kukoricaföldek között visz az ut. A vezető hasztalan igyekszik kikerülni a gödröket. Társa, aki fejét a hangerősitőre hajtva szunditani próbál, minduntalan felriad, a hatalmas zökkenőkre. Bizony, a vándormozis sorsa már ilyen. S nem is nagyon régen, még ilyen sem volt!. . . Néhány évvel ezelőtt két hétig is eltartott egy-egy útja; egyik falu adta a másiknak, s ha valahol éppen száilitóeszköz, sőt szálláshely híján voltak, a vándormozis előadás után ott hált meg az iskolapadban. . . S hányszor mondott csődöt vetités közben a hangerősitő! Ilyenkor aztán a mozis vagy elvonult szégyenszemre, vagy — maga mondta tovább a film szövegét De minden csoda — még a mezőföldi tanyavilágban is — csak három napig tart. Az emberek rájöttek, hogy mozi nélkül “nem élet az élet”. Csákváron és még egy sor helyen állandó filmszínház nyilt, a megye harminchat településére pedig körzeti mozi jár vetíteni. De jó párezer ember még ma is csak olyankor láthat filmet, ha a megyei tanács vándormozija begördül a főutcára . .. Reggel van ismét. Az MM 346-os most a székesfehérvári garázs udvarán áll, vezetője a rakoncátlan áramfejlesztővel bajlódik. El-elfojfc egy ásitást, mert bizony rövid volt az éjszaka. Vadász László mégsem panaszkodik sorsára: maga kereste, maga választotta. Volt ács, traktoros, azután lett gépkocsivezető. Apránként elleste a mozigépésztől mestersége titkait. Szenvedélyes mozilátogató volt mindig. No, meg aztán, hiába 32 éves, tanulni ma is nagyon szeret. Rádiótechnikus akar lenni, odahaza a szakkönyveket bújja, s az a legfőbb gondja, miképp iratkozhatna be valami tanfolyamra. A vetítőgépet, azi egész be* rendezést immád két éve önállóan kezeli; az agre- gátort tegnap is reggeltől délutánig javítgatta. Délután négy óra: indulás ismét a tanyákra. S amint a kocsi lassan végiggördül a kicsiny Hatvanpuszta egyetlen utcáján, Móri bekapcsolja a mikrofont. Hangjára egymásután dugják lei fejüket a házak lakói... “Bemutatásra kerül a Fel a fejjel című magyar film. Jó ideje múlt, hogy itt jártak. S a legközelebbi moziig 11 kilométer az ut... Szürkületkor már gyülekeznek a nézők a kultúrteremben. A hatvanöt családból száznyoleván- ketten váltanak jegyet. Az előadás végén tiz- tizenkét fiit és leány a teremben marad: egy kis zenét kérnek. Éjfélre jár, de Farkas Annus tszkönyvelő és a többiek még eltáncolnának sokáig. Hiszen vasárnaponként leginkább csak a Nagy Mihály bácsi gombos harmonikája szavára járhatják. .. A tanitóéknál ízletes vacsora várja a mozisvendégeket. Köszönet, úgy mondják, nem jár érte, csak erős Ígéret: “Eljövünk megint, nemsokára . ” Berényi’ György
