Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)

1956-09-13 / 37. szám

September 13, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Irodalom^ Művészet'! EMLÉKEZÉS THURY ZOLTÁNRA HALÁLÁNAK ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN 1906 augusztusának végén a magyar irodalom egyik mellőzött tehetségét fedezték fel a kritiku­sok. Thury Zoltán felfedezésére nem újabb, min­den korábbi müvét meghaladó alkotása adta az alkalmat, hanem — mint már annyiszor a hazai és a külföldi literaturában — az elhunyt alkotó­művész búcsúztatásakor figyeltek fel igazi tehet­ségére. “Az öntudatosság öntudatosa volt — irta róla A Hét anonim nekrológirója —, bámulatos magaámitó, aki olyan objektivnek hitte magát, mint műtétet végző orvos kése. pedig lirikusabb, lélekadóbb volt mint a> pásztor keservét zokogó furulya. Ez a kettőssége, a saját idegkeserveinek ez a gőgös elhanyagolni akarása tette népsze­rűtlenné, félreértetté, később felfedezendővé, szó­val hosszú és csak majd ezután megszülető iro­dalmi életűvé...” Az élet igazságához, a valóság­hoz és a mélyen átélt élmények megszólaltatásá­hoz ragaszkodó, a mindenféle idealizálástól irtó­zó irót kortársai és kritikusai “borongónak”, pesszimistának tekintették. Thury Zoltán az 1890-es évek elején fellépő irodalmi nemzedék képviselője volt. Ez az év­tized fordulatot jelentett a magyar irodalom tör­ténetében. Az előző évtizedek regény és elbeszé­lés irodalmának középpontjában szinte kizárólag csak a dzsentri, a középnemesség élete és társa­dalmi helyzete állott. A nyolcvanas évek derekán egy széleskörű politikai és társadalmi vita zaj­lott le, mely a válságba jutott dzsentri életképes­ségét mérlegelte. A részvevők többsége felis­merte, hogy a dzsentri önmagában képtelen ko­rábbi vezető szerepét megtartani. A korszak iro­dalma is erre a meggyőződésre jutott. A dzsent­ri válságának felismerése és elismerése gyö­kerében renditette meg az addig harmonikusnak látott és ábrázolt világot. Az irodalom a valóság­hoz hűen akarta ábrázolni a dzsentri és a polgár­ság között zajló harcot is. A társadalmi valóság felmérésekor az irodalmi érdeklődésen kívül re­kedt osztályok, a parasztság és munkásság hely­zetét is számba óhajtotta venni. Az első bátor próbálkozások a magukat naturalistának nevező vagy naturalistának bélyegzett írók nevéhez fű­ződnek. A kilencvenes években fellépő uj nemze­dék ezt a már megkezdett utat folytatta, illetve fejlesztette tovább. És már csak a középnemesség mindenre elszánt apologetái ábrázolgatták a dzsentrit változatlanul hatalma teljében. Thury Zoltán a dzsentri hanyatlását anekdoti- kusan ábrázoló hosszabb elbeszélések, a tragikum felé hajló paraszt-ábrázolások után végül is meg­találta a művészi egyéniségének legmegfelelőbb témát: a kisemmizett kisemberek, parasztok, kis­polgárok és munkások életének művészi ábrázo­lását. E téma “feltalálásában” Thury nem állt egyedül. Haladó polgári és kispolgári irók (Tö­mörkény István, Papp Dániel, Goda Géza, Ré­vész Béla, Molnár Ferenc) már érezték, hogy a várt és publicisztikai tevékenységükkel is köve­telt polgári átalakuláshoz szervesen hozzátarto­zik az ország társadalmi helyzetének reális mű­vészi felfedezése. A könyörtelen igazmondás, a valóság kendőzet­len ábrázolása volt az alapja Thury Zoltán ars poeticájának is. Az iró feladatának azt tartotta, hogy “a köd helyett fix pontokat adjon a szem­nek és ki ne fogyjon a színekből abban az apos­toli munkában, hogy való életet rajzoljon az álomlátók milliói elé. Ez tudniillik körülbelül annyira szükséges az emberiség életére nézve, mint hogy kenyeret, húst tálaljanak az aszta­lunkra és nem ábrándot. . . A mesevilág csillogó kövei nem értékesebbek, mint ceruza végén a fé­nyes kupak, amit ha néz, hipnotikus mámorba merül az ember. Éltető csak a valóság. Ebben találhat rá arra a fegyverzetre az ember, amely- lyel a látott, ismert ellenséggel szemben küzdeni tud. A küzdés és az élet pedig egy.” Ez vezette a létükért küzdő kispolgároknak, a parasztok ke­serves kenyérharcának, a munkások fokozódó elégedetlenségének és csatái iák ábrázolásához. Az igazság kutatása és a reális ábrázolásra való törekvés révén mind mélyebbre látott hőseinek életébe, már nemcsak szenvedésüket, hanem küz­delmeik utját-módját is kezdte érteni. Ez a fo­lyamat fokról fokra bontakozott ki művészeté­ben s az 1900-as évek elejére már tudatos mű­vészi szemléletté vált, amelyet a párhuzamosan végzett újságíró munka politikai és társadalmi radikalizmusa is kiegészített. Igaz, hogy Thury művészetének kibontakozása nem volt egyenle­tes, a milleneumi évek csillogása átmeneti pesz- szimizmusba sodorta, de a századforduló elejére elérkezett alkotómtivészetének csúcsára. A novella mestere volt. Az uj téma keresése nemcsak tartalmi változást jelentett elbeszélés­irodalmunkban, hanem a novella formájának, áb­rázoló eszközeinek átalakulását is megkövetelte. A korábbi évtizedek anekdotikus, terjedelme­sebb, kitérőkkel megtűzdelt elbeszélés-tipusa al­kalmatlan volt az uj tartalom, az uj gondolat ki­fejezésére; sokkal zártabb, sokkal tömörebb for­mára volt szükség az élet jelenségeinek reális ábrázolásához. Az uj forma kialakítása az uj iró- nemzedék lassú térhódításának köszönhető. Fok­ról fokra hántották le a novelláról a feleslegessé vált elemeket, kiküszöbölték az anekdotikus epi­zódokat, a körülményes expozíciókat. A kialakí­tott uj novella-forma természetesen nem jelen­tett sablont, nem univerzális elbeszélés-tipust, hanem az elbeszélés módszerének megváltoztatá­sát, amely az élet egy-egy jelenségének, az embe­ri magtartás egy-egy mozzanatának ábrázolásá­ra teremtett lehetőséget. Thurv Zoltán mindig megtalálta az elbeszélése tárgyát legjobban kife­jező formát. A megrázó erejű Ember-halál cimü novellájában egy eseménysorozat végét ábrázolja és csak érzékelteti az előzményeket. A kapitány címűben pedig megindítja az eseményt, a követ­kezményekre pedig csak utal. Több elbeszélésé­ben monológszerüen beszélteti hőseit, életük egyik jelentős pillanatában gondoljá végig éle­tük alakulását (Szerencsétlenség, A specialista). Kedvelte a nagy drámai feszültséget teremtő el­beszéléseket (Harminchat perc, Kőművesek), de irt lírai alaphangú novellákat is (A Kálvária). Ezeknek a tartalmi és formai újításoknak az értékét csak halála után kezdték felismerni. Ma már látjuk, hogy Thury Zoltán művészetének igazi értéke az az úttörő munka, amellyel előké­szítette a talajt a modern, 20. századi novella megteremtéséhez. Mégis újra fel kellett és fel kell fedezni, meg kellett és meg kell ismer­tetni életművét, e 1 b e s z é léseit és hátra­hagyott drámáit, mert irodalmi közvéleményünk még mindig nem méltányolja eléggé művészetét. (Budapest) A KÖNYV ÉVEZREDES ÚTJA A budapesti könyvhéten már első nap valóság­gal szétkapkodtak egy könyvet. S a kivételes ér­deklődést mindenképp meg is érdemelte. Annál inkább, mert tipográfiailag tökéletes kiállításá­hoz méltó, értékes tartalmat zár magába. Baráti szeretettel Írott előszavában megilletődve olva­som a könyvek végzetéről szóló, ismert latin mondást: Habent sua fata libelli... Valóban, megvan a könyveknek a maguk sorsa. Sőt, oly­kor íróiknak is. E szép, okos és tanulságos, éppoly hasznos, mint élvezetes könyv szerzője, Tevan Andor, a legkiválóbb modern magyar tipográfusmüvészek egyike, közvetlenül kéziratának nyomdába adása után meghalt. Heltai Gáspár és Misztótfalusi Kiss Miklós kései utódát, a “békéscsabai Elze- virt”, eredményekben gazdag élete delelőjén vá­ratlanul ragadta el a halál. A szép könyvek ál- modója és nyomtató mestere igy már nem érhet­te meg maga irta munkájának megjelenését. Nem végezhette el rajta a szükséges szövegpót­lásokat, utolsó simításokat, az illusztrációs anyag kibővítését és elrendezését. Ezért kiadója az el­hunyt régi, meghitt munkatársát, Keleti Artur költőt bizta meg a könyv végleges formábaönté- sével. , A kész miiről elmondhatjuk, hogy a szó szoros értelmében hézagpótló. Tevan — mint maga hangsúlyozza — nem a könyv általános történe­tét kívánta megirni. Ilyen teljességre nem töre­kedett, csupán a szép könyv kialakulásának fej­lődési útját igyekezett végigkísérni századokon at, kezdettől napjainkig. Bár közben bőséges nyomdatörténeti anyagot ad, és a nyomd atechni- kai eljárásokat is ismerteti, könyve főképp a könyvillusztrálás válfajaival foglalkozik. Rávilá­gít ugyan arra: hogyan jutott el a könyv fejlő­dése mai megjelenési formájáig, de célja tuíaj- donképp elsősorban a szép könyvek iránti érdek­lődés és szeretet felkeltése1 volt. Az első fejezetek az ősember közlési módjával, a barlang-rajzokkal, az Írásjelek kialakulásával, az egyiptomi hieroglifákkal, a sumir ékirással, a hires moabita kővel, s a görög alfabet kelet­kezésével foglalkoznak. A továbbiak aztán a ró­maiakat ismertetik, mint a görögök tanítványait, akik a betűk kiképzését már művészekre bízták — bemutatják a görög-római könyveket, az ókori könyvkiadókat, a könyv alakjának változásait, a kódexeket, láncos könyveket és Mátyás király világhírű könyvtárát, mindenütt a művészi szem­pontokat tartva szem előtt. Majd, a kínaiak pa­piros-készítését és nyomtató eljárását vázolva, a szerző részletesen tárgyalja Gutenberg szere­pét s nevezetes találmányának jelentőségét, a könyvnyomtatás elterjedését, a német, olasz, francia és angol ősnyomdászatot, az első magyar nyomtatómesterek: Hess András és Karai Lász­ló működését. A könyv legérdekesebb, egyúttal legtanulsá­gosabb része azonban csak ezután kezdődik, a német Schönpergerrel, Dürer nyomdászával, a strassburgi Grüningerrel, a baseli Frobeniussal és ennek barátjával, Rotterdami Erasmussal. A könyvnyomtatás fénykora ez, amelynek Olasz­országban Aldus, Franciaországban Geoffroy Gory, Németalíöldön Elzevir volt a legjelentő­sebb nyomtató-művésze. A továbbiak során a XVIII. és XIX. század nagy külföldi és hazai officináiról, legkiválóbb mestereiről és legszebb nyomtatványairól ad jellemző képet Tevan köny­ve, amelynek majd minden oldalát korjellemző szövegközti illusztrációs anyag, s néhány színes művészi tábla díszíti. Köztük a Bécsi Képes Kró­nika, a Brüsszeli Missalénak nevezett Corvina, a Kálmáncsehi Breviárium és Gutenberg 42 ^so­ros Bibliájának egy-egy lapja, Dürer és Krav- csenko fametszete, Oudry rézmetszete és Dau­mier litográfiája. Külön fejezetben kapott helyet a szocialista-realista könyvillusztráció és könyv­művészet. Végül egy függelékben a kiadó el­mondja, hogyan készül a könyv, s beszámol a könyvnyomtatás különféle mai technikai eljárá­sairól. A negyedfélszáz oldalás kötet sokfelé mutató anyagáról természetesen csak halvány képet ad­hat egy ilyen jelzésszámba menő felsorolás. Ma­gát az értékes könyvet kell kézbevenni és fel­lapozni ahhoz, hogy igazi jelentőségéről meggyő­ződjünk s formájának és tartalmának harmoni­kus egységét épp annyi haszonnal, mint gyö­nyörűséggel élvezhessük. Kárpáti Aurél Nenni nm akar szakítást Pietro Nenni, az Olasz Szocialista Párt főtit­kára, szerdán Chamonix-ban a France Soir lap­nak adott nyilatkozatában kijelentette: nem akarja, hogy szakításra kerüljön sor a kommu­nistákkal. “Csupán agyrém az, ha velem kapcso­latban a kommunistákkal való feltűnést keltő szakításról beszélnek, vagy pedig Saragat szo­cialistáival való demonstrativ kibékülésről. A va­lóság egészen más. Remélem, hogy nem kerül sor ilyen szakadásra, de egyben azt is remélem, hogy nagymértékű közeledésre kerül sor a két olasz szocialista párt között és egyszer majd elérjük a két szocialista párt egyesülését, ha célra ve­zetnek közös fáradozásaink”. Arra a kérdésre, hogy megváltozott-e az atlan­ti szerződéssel szembeni álláspontja, Nenni a kö­vetkezőket válaszolta: “Két év óta valóban van bizonyos közeledés közöttünk és a nyugati szoci­alista pártok között, ebben és bizonyos más kér­désben. A helyzet megváltozott azok fáradozásai következtében, akik a békéért harcoltak. Még ha figyelembe is vesszük ezt a közeledést, a mi álláspontunk mindenesetre még meglehetősen el­tér több nyugati szocialista párt álláspontjától «,

Next

/
Oldalképek
Tartalom