Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-09-13 / 37. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ September 13, 1956 Vita a szerkesztőségi jelentés fölött (Folytatás a 3-ik oldalról) a magánhaszonra berendezett társadalmakban csak bonyolultabbá teszi a problémákat. CSONT PÉTER (Los Angeles). Mélyenszántó- an elemzi a nemzetközi munkásmozgalomnak a 20. kongresszusból fakadó problémáit. E problémák nagy része azonban régibb eredetű a 20-ik kongresszusnál. Véleménye szerint tévedés a szovjet bürokráciának, az azzal kapcsolatos súlyos törvénytelenségek egyetlen gyökerét Sztálinban keresni. A Magyar Szó, hangsúlyozta Csont munkástár, nem kezelte a Sztálin-kérdést következetesen. Kapkodva, helytelenül foglalkozott ezzel az óriási horderejű problémával. Ettől eltekintve azonban a lap fejlődést mutat, különösen a hasábjain való szabad véleménynyilvánítás, a munkáslevelezés kifejlesztése, az irodalmi, művészeti, tudományos cikkek közlése tekintetében. A legnagyobb hiányossága a Magyar Szónak, hogy nem tisztáz bizonyos fontos alapvető kérdéseket, mint például azt, hogy mik az amerikai élet alapvető erői. Tiszteletreméltóan keresi a szerkesztőségi jelentés a kiutat számos politikai kérdésben, az elnökválasztás terén, a gazdasági problémákban, az amerikai magyarok társadalmi életében, de sehol nem találjuk meg pontos meghatározását a lap politikai vonalának. Vajon az a cikk adja ezt meg, amelyben az egyik külmunkatárs nemcsak a marxizmus és sztálinizmus, de a leninizmus likvidálását ajánlja vagy jelenti? Vajon az a cikk adja ezt meg, méh ben üd- vözlik Rákosi Mátyás lemondását? Vagy a Ko- minform feloszlatását. E konferencia egyik főfeladata e kérdésre határozott választ adni. HERMAN munkástárs (Lehigh Völgye). A politikai tisztánlátás elválaszthatatlan a gazdasági harcok jelentőségének szemmeltartása és ismerete nélkül. A lap igenis igyekezzen minél szélesebb amerikai tömegekhez, még a DP-khez is szólni, de ezzel párhuzamban mindig adjon politikai nevelést a régebbi és öntudatos olvasótábornak is. SZÁND munkástárs. Ne felejtse el a Magyar Szó szerkesztősége soha, egyetlen pillanatra sem, hogy ez a lap az öntudatos munkásoknak köszönheti nemcsak megalapítását, hanem ötvenöt esztendő roppant történelmi és társadalmi viharait átélő fennmaradását. Ezek az öntudatos magyarok helyeslik, ha lapunk kiterjeszti vonzóerejét az amerikai magyarság legszélesebb rétegeihez, hiszen e rétegek 99 százaléka munkásemberből áll. De munkásálláspontját fel ne adja. Kifogásolja, hogy a Magyar Szó nem nyúlt elég erélyesen hozza az IKKA által számított felháborítóan magas árakhoz. MIAMI delegátusa azt hangsúlyozza, hogy egy oly lap szerkesztése, amely kielégítse úgy a lapot több mint 50 esztendő óta fenntartó, politikailag előrehaladott magyarságot, mint azokat a magyar munkástestvéreket, akik részben a mi hibánkból évek óta kizárólag reakciós, munkásellenes nagyvállalatok hirdetéseiből fenntartott magyar napi- és hetilapokat olvasnak, igen nehéz feladat. Erre nincs előirt szabályzat, nem lehet kopirozni, a helyzetnek megfelelően kell szerkeszteni, éppúgy mint ahogy a lapot fenntartó embereknek a környezetükhöz kell alkalmazkodni, amikor a lapért dolgoznak. Másként teszik ezt Miamiban, másként Los Angelesben, Chicagóban, Pittsburghban vagy New Yorkban. Együttélés, együttműködés Helyteleníti a módszert, ahogy a szerkesztőség a Sztálin-ügyet kezelte. REV. GROSS, azt fejtegette felszólalásában, hogy az egységfront és az együttélés elvei rokon eszmék. Miként a nemzetközi porondon nincs más kiút a nemzetek számára, mint a békés együttélés, aként az amerikai magyarság számára is életkérdés a békés együttműködés, ha érdeküket hatásosan akarják védeni, képviseltetni. Csont Péter felszólalásában kirívó ellentétet lát a kiindulási pontban és a konklúzióban. Csont, szerinte, olyan végső konklúziókat vár el a szerkesztőségtől a munkásság feladatait illetően, amelyeket szerte a világon élő legbölcsebb és legtapasztaltabb vezetők sem képesek sem egyénileg, sem kollektive jelenleg levonni. RAPPAPORT (Cleveland), az East Side-i olvasók megelégedését fejezi ki a lappal. Az elszigeteltséget csak úgy tudjuk leküzdeni, ha minden olvasónk egyénileg kilép abból, az úgynevezett polgári egyletek munkájába való őszinte, jóakaf -4--------------------------------------------ratu, építő bekapcsolódással. De ezt elsősorban ne attól a maroknyi csoporttól várjuk, akik éjt nappalá téve dolgoznak a még fenálló munkás- inézményeink fenntartásáért, hanem azoktól, akik sem a mi szervezeteinkban, sem a polgáriakban nem aktivak. Jónak tartaná szervezők kiküldését a vidékre, 2—3 heti tartamokra, ha lehetséges volna. Szintén helyteleníti a Sztálin-ügy kezelését a lap hasábjain. NYEGRE (McKeesport) hozzászólásában azt fejtegeti, hogy Magyar Amerikában nem annyira “egységfront”-ra van szükség, hanem együttműködésre. A polgári intézményeink ép olyan súlyos problémákkal küzdenek mint mi. Az ő magyar házaik is sorra csuknak be. Ha a két csoport összefogna, uj felvirágzás köszöntene be életünkbe. Magyar testvéreinket ma már nem lehet sem csupán elmélettel, sem anyagi érdekeikre való appelálással megnyerni. Utóvégre e téren nem igen érthetjükó utói mondjuk az acél- uniót, amely az idén több mint egybillió dolláros életszinvonalemelést harcolt ki számukra. A mi programunknak amerikai magyar térre kell koncentrálódni. Rengeteg idős magyar van akik vajmi keveset élveznek a mai prosperitásból. Akiket érdekel az óhaza sorsa, és akik nem atombombával a zsebükben szeretnék azt mégegyszer meglátogatni. Ezekhez kell közelednünk, ezeket kell jóakaratu együttműködéssel barátainkká tenni. Ami a Sztálin-ügyet illeti, véleménye az, hogy minél magasabb állást tölt be valaki, annál nagyobb a lehetősége nagy hibák elkövetésére, különösen ha arra a történelmi, nemzetközi helyzetre tekintünk, amelynek keretében Sztálin működött. BORONA szerint a szerkesztőség az adott helyzethez mérten kielégítő munkát végzett és a maga részéről bízik abban, hogy ezentúl is a helyes irányban szerkesztik a lapot. RÓTH ERNŐ (Bronx). Az előző szónokok sokat foglalkoztak a 20. kongresszussal, a kül- és belpolitikai helyzettel. Miért nem hagyják a világügyek intézését a “nagy” emberekre? Miért nem azzal foglalkoztak, hogy hogyan fogunk 500 uj előfizetőt szerezni a lapnak. Miért nem azzal foglalkoztak, hogyan fogjuk az 50,000 dollárt ösz- szehozni lapunk fenntartására a következő 12 hónapban ? Mindenki sokat beszélt egységfrontról, holott magunk között sincs egységfront. Elsősorban magunk között kell az egységfront szép eszméjét megvalósitani. Bronxban például működik egy dogmatikus, szektás, baloldali csoport. Ha valaki nem ért velük egyet bármily kérdésben, azt kinevetik. Hogyan mehetünk mi más magyar testvéreinket megnyerni, ha nem tiszteljük a már köztünk levő munkástársak véleményét, érzését. Helyesli jó magyar könyvek kiadását, ellenzi angol könyvekét. Ez nem a mi kötelességünk. Van angol progresszív mozgalom, könyvklub, annak a kötelessége ez. WEISS (Bronx). Sajtónk az elmúlt félévszázad alatt kinevelt egy elveiben, meggyőződésében, módszereiben megcsontosodott baloldali csoportot, amely jottányit nem akar feladni elveiből. Ezért vagyunk elszigetelve. Vitatja azt, hogy sajtónknak valaha is “rendszerváltoztatás” lett volna a célja. Magyar munkások összetartása, a magyar nyelv művelése, a magyar kultúra terjesztése, az óhaza népe iránti szeretet ápolása, ezek voltak a főcélok. FODOR NAGY ÁRPÁD (N. J.). A Magyar Szó nem vezetett következetes harcot az amerikai magyar reakció ellen. Az ideszökött népellenes elemek ma már számos fontos amerikai magyar szervezet élére jutottak. A Magyar Szó elmulasztotta abbeli kötelességét, hogy következetesen foglalkozzon a szélső jobboldallal és leleplezze azt. Nagy óvatosságot ajánlott a nyugdijotthon kérdésében. RÁKOSI SÁNDOR (Ny. Pennsylvania). Az eddigi felszólalások azt a benyomást keltették benne, hogy az olvasótábor többsége meg van elégedve a lap szerkesztésével, ő kétségbevonja e megelégedés jogosságát. A szerkesztő jelentése öntelt, önelégedett volt. Mindent igen jól csináltak. Sőt jobban Még az értékelést is megcsinálták már évekkel ezelőtt. Hruscsov nyilván tőlük vette át az átértékelést. Minden a legjobb rendben van. Még a hisztéria is elmulófélben van, sőt a szerkesztő menetrendet is adott azzal, hogy már csak idő kérdése. És tette azt akkor, amikor haladó emberek tucatjai ülnek a börtön vasrácsai mögött, amikor becsületes bevándorolt munkások százait üldözik, deportálják, igyekeznek polgárságunktól megfosztani. Ez a jelentés a “wishful thinking” netovábbja volt. Mit látunk az ügyvezető jelentésében? Ugyanazt az önteltséget. Nincs az ügyvezetőnek nagyobb gondja és nagyobb büszkesége, mint az, hogy balanszírozta a költségvetést! Akárcsak Eisenhower—Cadillac-kormány. Hát valami baj van az olyan munkáslap vezetőségével, amelynek a költségvetés balanszirozása a főcél, nem pedig a lap terjesztése, építése. Sem a szerkesztő, sem a kiadó jelentésében nincs egyetlen egészséges javaslat az egységfront első lépésére. De ezt nem a lapnak kellene különben sem megtenni. A szerkesztőség összetéveszti, összezavarja a lap szerepét szervezeti kérdésekkel. Deák javaslata az eg ys égfrontra? Összeházasítani a newyorki magyar házat a Kossuth- egylettel. így képzelik ők el az egységfrontot. Nyugdijas otthon? Majd felkapja azt a gondolatot a Verhovay—Penn és csinálnak egy nyugdijas otthont. Mit ér el azzal a progresszív magyarság ? Ajánlja egy országos szervező beállítását, aki ne a lapbizottságnak, hanem egy külön Országos Szervező Bizottságnak legyen felelős. A lap politikai főszempontja ezekben az időkben a bevándoroltak védelme kell, hogy legyen. VASS KÁROLY (New Brunswick), azoknak az öntudatos munkásoknak életét ecseteli, akik egy jobbadán reakciós vezetés alatt élő magyarok által lakott kisvárosban élnek. És mégis, a megfélemlítés ellenére New Brunswickban sok magyar tekinti a Magyar Szót a haladás szócsövének és reményének. A reakciósok gyűlölnek bennünket, de mégis rajtunk keresztül figyelik a jövőt. A nyugdijas otthon terve a szenzáció erejével hatott. Lehetséges, hogy ez a gondolat az, amely végre egy táborba fogja összehozni a becsületes, őszinte amerikai magyarság nagy többségét. Elitéli az olyan jellegű cikkeket, mint amelyet az amerikai Máriapócs létesítéséről közölt a lap. FERENCZI (Eston), emlékezteti a konferenciát egy régi tagtárs: Penvácska, egyszeri kijelentésére, hogy “nincs olyan munkáslap, amely oly jó volna, hogy meg lennék elégedve vele, de nincs olyan rossz sem, amelyet ne támogatnék.” Tömörüljünk lapunk köré, hogy még sokáig végezhesse munkáját, amelyben lehetnek hibák, de mégis csak miértünk ir és küzd. Ő megérti a “máriapócsi” hir közlésének indokait. Utóvégre azt is amerikai magyar munkások építik. Azok között is lehettek, akik piketeltek a nagy acélsztrájk idején. Ezután Alabama állami vendégünk tartott rövid érdekes beszámolót az ottani farmerek életéről, gazdasági kérdéseiről. HERMAN munkástárs (Lehigh Völgye) a békemozgalomban kifejtett úttörő munkánkra mutat rá, mint egyre a sok közül, amelyben lapunk bátran, megfélemlítés nélkül az élen haladt, amikor ezért üldözés, fenyegetés, hajsza járt. Ma már úgy a republikánus, mint a demokrata platformban főhelyet foglal el. Vita a munkáslevelek körül A munkáslevelek, az óhazai viszonyokat kritizáló levelek közlésével kapcsolatban nagy vita fejlődött ki. Voltak, akik teljesen a szerkesztőre akarták bizni annak eldöntését, voltak, akik egy szerkesztői bizottságra. Deák szerkesztő egyeztető javaslatára a konferencia hét-tagu bizottságot választott e kérdés tanulmányozására és eldöntésére és pedig: Rév. Gross, Morandini professzor, Fodor Nagy Árpád, Weiss József, Róth Ernő, Csont Péter és Deák Zoltán. E bizottság rövid beható tárgyalás után a következő nyilatkozat tételére utasította Deák Zoltán szerkesztőt: Sajtónk régi hagyományaihoz híven olvasótáborunknak messzemenő jogokat biztosítunk a lap szellemi irányításában. E jogokat az Országos Lapkonferencián s annak bizottságain keresztül gyakorolja az olvasótábor. Ezen keresztül szervezik és ellenőrzik azt az anyagi támogatást is amelyben az olvasótábor az állandó deficit betöltésére részesíti a lapot. Az Országos Konferencia hatáskörét az év folyamán a konferencia által választott ügyvezető Bizottság gyakorolja, amely viszont a maga köréből egy Szerkesztői Bizottságot választ. A lap szerkesztésének napi problémáit a főszerkesztő intézi. Mellette a Szerkesztői Bizottság tanácsadói szerepet tölt be. Vitás esetekben a szerkesztő köteles a bizottság tanácsát illetve jóváhagyását kikérni. A további vitához e kérdésben hozzászóltak: Rev. Gross, Morandini professzor, Cincár, Borona, Csont, Vass, Weiss és Rosner Sándor.
