Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-06-14 / 24. szám

Thursday June 14, 195 AMERIKAI MAGYAR SZA 9 MEGJEGYÉSEINK XRUSCSOVJELENTÉSÉHEZ Mai lapszámunkban szemelvényeket közlünk Kruscsov eddig- titokban tartott február 24, 25- iki beszédéből, melyben teljes egészében és nyíl­tan feltárta Sztálin bűnös túlkapásait a szovjet nép, a szovjet munkásság politikailag legöntuda- tosabb rétegei ellen. A beszédet az amerikai kormány hozta nyilvá­nosságra és kibocsájtásakor maguk is hangoz­tatták, hogy hiteletsségét nem garantálják. Min­den jel arra mutat, hogy tartalma, nagy általá­nosságban megfelel az eredeti szövegnek. Véle­ményünk szerint Ivruscsovék hibát követtek el azzal, hogy a beszéd szövegét oly sokáig titok­ban tartották. A leleplezést, Kruscsov szavaival élve, azért tették, hogy azok a borzalmas ese­mények a jövőben szocialista államban meg ne ismétlődhessenek. A 20-ik században ily óriási horderejű leleplezést és politikai vonal változást nem lehet titokban tartani és a titkolódzás nem járul hozzá a hangoztatott cél eléréséhez. A Magyar Szó olvasói — bár a leleplezés egyes részletei már ismertek voltak és azokkal foglal­koztunk már lapunkban — minden bizonnyal ép oly megdöbbenéssel olvassák majd e szemelvé­nyeket, mint amilyennel a szerkesztőségünk ol­vasta a N. Y. Timesben megjelent sokkalta bő­vebb és részletesebb részleteket. S a megdöbbe­nés és elképedés percei után igyekeznek majd válaszokat találni a tömegesen felmerülő kérdé­sekre ! Igazak-e a Sztálin elleni vádak? Nem lehetett volna az egész ügyet csendben elintézni, anélkül, hogy a szocialista államra ily súlyos szégyenfoltot a világ elé teregették volna? Helves-e Sztálint ily borzalmas vádakkal illet­ni, amikor ő már meghalt és nem tudja magát védeni, nem tud a vádakra válaszolni? Hogyan mehetett mindez végbe egy szocialista államban húsz esztendőn keresztül? Hol volt a párt ? Hol volt a nép ? Hol voltak azok a vezetők, akik most kritizálják Sztálint és elitélik önkény- uralmát ? Ha a szovjet nép, tegyük fel, nem tudott til­takozni a titkos rendőrség, a terror miatt, miért nem tiltakoztak más országokban élő kommunis­ták, szocialisták, a félmillió francia kommunista, a kétmillió olasz, a 6 millió kínai kommunista, a sok millió szocialista s más progresszív a nyugati államokban ? V’an-e garancia arra, hogy hasonló terror nem ütheti fel fejét még egyszer akár a Szovjetunió­ban. akár más szocialista államban, beleértve Ma­gyarországon — különös tekintettel a Rajk- és hasonló ügyekre? Mielőtt e kérdésekre, vagy akár csak némelyi­kére is megkísérelnénk a válaszadást, engedtes­sék meg nekünk néhány megállapítás tétele. Az amerikai magyar munkássajtót, melynek mai zászlóvivője a Magyar Szó, öntudatos, fel­világosodott, szocialista meggyőződésű munká­sok alapították több mint félévszázad előtt és tartották fenn mind a mai napig. Ezek a munkások hittek a szocializmus nagy, emberi ügyében akkor is, amikor a szocializmus csupán egy gondolat, egy eszme volt és hinnének benne akkor is, ha időközben az eszme nem öl­tött volna testet és nem vált volna 900 millió em­beri lélek uj társadalmi és gazdasági berendez­kedésének államformája. Ezért a mi olvasótábo­runk az első pillanattól kezdve igaz munkás szo­lidaritással üdvözölte az első szocialista állam, a Szovjetunió megalakulását, örvendezett sikerei­nek, együttérzett népével minden megpróbálta­tásai közepette. Ép ily szeretettel, megértéssel, barátsággal let­tünk volna a német vagy angol francia nép iránt, ha történetesen azok léptek volna először a szo­cialista társadalom építésének útjára. Ismerve a társadalom rugóit, szerkezetét, nem voltunk meglepve azon, hogy a tőkés osztály, minden ország tőkésosztálya, az első pillanattól kezdve azon volt, hogy megfojtsa, megsemmisít­se a szocializmust, hogy megakadályozzák elter­jedését a világon és ezzel megakadályozzák saját évszázados kizsákmányoló uralmuk bukását. Tudtuk és láttuk, hogy a tőkés osztály minden eszközt meg fog ragadni a szocializmus gyalázá- sára, hogy saját népeiket elidegenitsék a szocia­lista államok népétől. Tudtuk saját életünkből, hogy mire képes a tő­kés -osztály a SAJÁT munkásságával szemben, tudtuk, hogy hazudnak amikor például sztrájk van, amikor a munkások béremelést kémek. Tud­juk, hogyan szítják a népek közötti gyűlölet ezernyi változatát, a négergyiilöletet, a zsidó- g.vülöletet, a fehér sovinizmust, más népek meg­vetését. Tudjuk, hogyan mészárolják néha saját népüket (Ludlow Massacre, Memorial Day Mas­sacre Homestead). Tudtuk, hogyan szőnek hálót a nép legjobb fiainak elpusztítására (Havmarket, Big Bill Haywood, Eugene Debs, Sacco, Vanzetti, Tom Mooney, Rosenberg ügy.) Ezek a tények nagy mértékben felelősek azért,, hogy a szocializmus amerikai hívei, beleértve la­punk szerkesztőségét is, nem volt képes a Szov­jetunióban VALÓBAN előforduló súlyos igazság­talanságok elleni JOGOS KRITIKÁT megkülön­böztetni a szovjetellenes, munkásellenes rágal­mazó propagandától. És hozzátehetjük, egyszerűen túlhaladta kép­letünket még annak a feltevése is, hogy egy szo­cialista államban bármely szocialista államban, legyen az orosz, magyar, német, vagy kínai, olyan borzalmak előfordulhatnak, a szocializmus védelmének jogcímén, aminőket Kruscsov most a világ elé tárt! Hozzájárult ebbeli magatartásunkhoz termé­szetesen a rengeteg tényleges társadalmi és kul­turális teljesitménv, amelyről nemcsak szovjet forrásból értesültünk, hanem semleges megfigye­lők (Sidney and Beatrice Webb, Henry Wallace, Joseph E. Davies, H. G. Wells, Bemard Shaw, Edgar Snow, stb. stb.) révén. Ki hitte volna el, hogy a Szovjetunióban, amelynek nemzetiségi politikájáról, népei barátságáról, kultúrájáról áradozva jelentett még a szocializmust különben gyűlölő világsajtó is, hogy ugyanabban a Szov­jetunióban egy egész nemzetet, a kalmüköt, de­portálták saját országukból? (a háború alatt.) Ki hihette volna el, gondoltuk mi, hogy az a Sztálin, -aki törvénybe iktatta az antiszemitiz­musnak halállal való büntetését, és aki az anti­szemitizmust a kannibalizmus egyik formájának határozta meg, hogy ugyanaz a Sztálin adhatott ki utasítást a Szovjetunióban levő zsidó kultúra felszámolására, zsidó irók, művészek tömeges ki­végzésére? Józan ésszel ilyent nem tudtunk elképzelni. Nos, mindez megtörtént. A mércék, nyilván, amellyel ezeket a dolgokat mértük, nem bizonyul­tak megbízhatóknak. Ép úgy, mint ahogy a mér­cék, amelyeket a szocializmus megalapítói a leg­magasabb fokú demokrácia, a szocialista demok­rácia és a szocialista törvényesség biztosítására elegendőnek és megfelelőnek tartottak, nem bi­zonyultak elengendőnek sem megfelelőnek. ★ Mindazt, amit eddig szovjet vonatkozásban el­mondtunk, vonatkozik a magyarországi helyzet­re is. Nem fogadtuk el, amikor egyes amerikai ma­gyarok, gyakran saját olvasóink is kritikai meg­jegyzéseket tettek a magyar népi demokráciára. Mindig készek voltunk a válasszal, hogy azokat a magyar nép ellenségei sugalmazzák. Nem azt akarjuk itt mondani, hogy minden kritika, minden vád, amellyel az uj, szocialista társadalmat épitő magyar népünket illetnék, igaz volt. Távolról sem. Nem fér kétség ahhoz, hogy a horthysták, a nyilasok tudatosan rágalmazták és rágalmazzák a magyar szocializmus minden megnyilvánulását. De voltak komoly, jóakaratu, épitő kritikák is. Mint példáyl a vámok terén, csomagszállitás te­rén, rokonok kiengedése terén, otthoni bürok­rácia, stb. Be kell ismernünk, kritikátlan maga­tartásunkkal nem szolgáltuk sem az amerikai, sem a magyar nép érdekeit. Nem azt akarjuk mindezzel kifejezni, hogy helytelen volt eddigi magatartásunk a Szovjet­unióval, vagy a többi szocialista állammal szem­ben. Büszkék voltunk és vagyunk arra, hogy tá­mogattuk a «Szovjetuniót. Az élet, a történelem bebizonyította, hogy ennek a szocialista állam­nak a létezése saját, fogadott hazánk, az Egye­sült Államok életmentője lett, mert ha nem lett volna Szovjetunió, vagy ha gyenge lett volna, akkor ma az Egyesült Államok náci vagy japán uralom alatt lenne. Elvesztettük volna a második világháborút. A legsúlyosabb tévedés volna akár a mi ré­szünkről, akár más progresszivek részéről, ha a Szovjetunióban nyilvánosságra hozott súlyos túl­kapások, a demokrácia és törvényesség borzal­mas és hosszantartó megcsonkítása miatt szem elől tévesztenék mindazt, amit a szovjet nép és az emberiség nagy része a Szovjetunióban elő­ször testet öltött szocializmusnak köszönhet. A szovjet nép ezt köszönheti: Modern ipari államberendezést, amely néhány év múlva az Egyesült Államokkal teszi őket egyenlő gazdasági erejűvé gs ámely már ennek a nemzedéknek és a jövő nemzedéknek a gazda­sági jólét HATÁRTALAN lehetőségét fogja biz­tosítani. Kultúrát. A 80 százalékban Írástudatlan orosz népből a világ egyik legkulturáltabb, legmaga­sabb tudománnyal rendelkező népét tették. 1941- 45-ben képes volt az egész, az emberi kultúra és szabadság legnagyobb ellenségét, a nácizmust megsemmisíteni, illetve megsemmisítéséhez dön­tő módon hozzájárulni. Ázsia és-Afrika népei — köztük a 600 milliós kínai nép — példamutatást találtak benne, mi­ként lehet évezredes elmaradottságból EGY UG­RÁSSAL a 20-ik századba lépni, függetlenséget kivívni és példátlan gyorsasággal iparosítani és émelni népük jólétét. 'Olyan katonai erőt, amely lehetővé tette szá­mukra, hogy a legnagyobb megpróbáltatásban, amelyben egy népnek valaha része volt, a máso­dik világháborúban, az óriási német haderő tá­madását leküzdjék és azt négy évi élet-halál harc után megsemmisítsék. Mindezekért, most már tudjuk, FÉLELMETE­SEN ÉS HIHETETLENÜL NAGY ÁRAT FIZE­TETT a szovjet nép és számos más, a szocializ­mus ösvényére lépett nép. Részben külső nyomás, de nagyobb részben bel­ső okok következtében, a szocializmus egyik leg­fontosabb követelménye, az emberi szabadságjo­gok, a demokrácia biztosítása tragikus sérelmet szenvedett. A nép ellenségei, a szocializmus ellenségei ezt magának a szocialista rendszernek tudják be. Ezt mi tagadjuk. Ezzel szemben tudomásul kell vennünk, hogy bebizonyosodott miszerint a gazdasági demokrácia nem feltétlen biztosítéka a politikai demokráciának a szocialista államban mint ahogy a politikai demokrácia a tőkés álla­mokban (már t. i. ott ahol egyáltalán létezik) nem garantálja a gazdasági demokráciát, “örökös éberség a szabadság ára!” Miket tekintünk számukra a legfontosabb ta­nulságoknak? Belátjuk és beismerjük egyoldalúan Ítéltük meg a szocializmus építésének számos fontos kér­dését. Nem igyekeztünk megkülönböztetni a jo­gos, jóakaratu kritikát a rosszakaratú kritikától. Túlságosan idealizáltuk a szocializmus építőit, vezetőit, de idealizáltuk magát a szocializmust is. Elképzelhetetlennek tartottuk benne az igazság­talanságot, az elnyomást. Nos, az élet bebizonyí­totta, hogy ha a nép nem éber, akkor szocialista államban is megcsonkíthatják vagy megsemmi­síthetik demokratikus jogait. Ám azt is látjuk, hogy idővel képesek a hibákat helyrehozni. Ha­bár az is igaz, hogy sokkal megnyugtatóbb lett volna, ha nem kellett volna Sztálin halálára vár­niuk, hanem még Sztálin életében demokratikus eszközökkel véget vetettek volna Sztálin kezdődő önkényuralmának. A szocialista társadalom szov­jet formájában az automatikus védőberendezések vagy nincsenek meg, vagy nem működnek kielé­gítő módon. A cikk elején felsorolt kérdésekre a következő cikkben igyekszünk válaszolni. POTOFSKY NIXONRcL Az “Amalgamated Clothing Workers” szak- szervezet elnöke, Jacob Potofsky figyelmeztette a szakszervezet tagságát, hogy a republikánus győzelem Nixont ülteti a nyeregbe és ez mc- Carthysta kormány jelentene az országnak. A szakszervezeti vezér a szervezet 20-ik konvenció­jának megnyitásánál mondta a fentieket. Az 1165 delegátus lelkére kötötte, hogy komolyan gondolkozzanak arról, hogy mit tehetnek a Nixon veszedelem ellen. “Rendes körülmények között” mondta Potofsky, “nem említeném a választásokat, amig szerveze­tünk nem teszi meg ajánlatait a jelöltekre vo­natkozólag, de a mostani veszedelem olyan nagy­fokú, hogy úgy érzem, hogy nyilatkoznom kell.” “A politikai gyalázkodás fegyver lett Nixon kezében, cinikus pártoskodó részrehajlás soha nem ismert pokoli mélységeket ért el alatta. “Ha Richard Nixon elnök lenne, nyoma se ma­radna egyéni és politikai erkölcseinknek. Mi tör­ténne türelmi elveinkkel, a haladás szellemével? Jó lesz, ha gondolkozunk e kérdések felett.” Potofsky beszéde mutatja, hogy a férfiruha­iparban dolgozók nem ülnek ölhetett kézzel a vá­lasztások szempontjából. Nem mindegy részük­re, hogy “Mit számit az alelnök?” Tudják, hogy adott helyzetben az alelnök könnyen az elnöki székbe kerülhet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom