Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-06-14 / 24. szám
Thursday June 14, 195 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 Szemelvények Kruscsov •/ A XX. szovjet pártkongresszus 1956 feb. 24—25'iki zár gyűlésén A párt központi bizottság-áriak jelentésében a huszadik kongresszuson, a kongresszus delegátusainak számos beszédében, valamint korábban a szovjet KP teljes ülésein is sok mindent elmondtak az egyéniség kultuszáról és annak káros következményeiről.' Sztálin halála után a párt központi bizottsága ahhoz az eljáráshoz folyamodott, hogy szabatosan és következetesen megmagyarázta, . hogy a marxizmus- leninizmus szellemétől idegen és nem megengedhető, hogy felmagasztaljon egy egyént és olyan felsőbbrendü emberré alakítsa át, akinek Istenhez hasonló, természetfeletti jellemvonásai vannak. Az ilyen ember feltehetően minden tud, mindent lát, mindenki helyett gondolkodik, mindent megtehet, magaviseletében pedig csalhatatlan. Ilyen hitet ápoltak közöttünk hosszú, hosszú éveken keresztül egy ember felől, Sztálin felől. Ennek a jelentésnek a célja nem az, hogy mélyreható felértékelését adja Sztálin életének és tevékenységének. Sztálin érdemeit illetően könyvek, pamfletek és tanulmányok teljesen elegendő mennyiségét írták meg azalatt, amig élt. Egyetemesen ismeretes Sztálin szerepe a szocialista forradalom előkészítése és végrehajtása körül és abban a harcban, amelyet vívtunk a szocializmus felépítéséért hazánkban. Jelenleg az érdekel bennünket, hogyan nőtt meg Sztálin személyének kultusza, amely egy bizonyos állomáshoz érve a pártelvek, a pártdemokrácia, a forradalmi törvényesség rendkívül komoly és súlyos elferdítései egész sorozatának lett a forrásává. Amiatt a tény miatt, hogy nem mindenki érti át teljes mértékben az egyéniség kultuszából folyó következményeket, a párt kollektiv vezetése elvének megsértésével okozott nagy kárt és az egyetlenegy ember kesében levő mérhetetlen és korlátlan hatalom felhalmozódásának veszélyét, — feltétlen szükségesnek véli a párt központi bizottsága, hogy az idevágó anyagot a Szovjetunió KP-ja huszadik kongresszusának rendelkezésére bocsássa. Lenin életében a párt központi bizottsága a párt és a nemzet kollektiv vezetőségének igazi kifejeződése volt. Lenin, aki harcos marxista forradalmár és elvek tekintetében mindenkor hajthatatlan volt, sohasem erőszakolta rá a maga szempontjait munkatársaira. Igyekezett meggyőzni őket. Türelmesen magyarázgatta nekik a maga véleményeit. Nagy teljesítményein fölül Lenin éles elméje abban is megnyilvánult, hogy Sztálinban még idejekorán meglátta azokat a negativ jellemvonásokat, amelyek később súlyos következményekben mutatkoztak meg. Féltve a párt és a szovjet nemzet jövőjét, Lenin Sztálin teljesen helyes jellemzését adta, amikor rámutatott, hogy szükséges dolog megfontolás tárgyává tenni Sztálin elmozdítását a főtitkári állásból, mert Sztálin rendkívül durva, nem tanúsít megfelelő magatartást elvtársai iránt, szeszélyes és visszaél hatalmával. Leninnek ezt a dokumentumát tudtára adták a 13. pártkongresszus delegátusainak, akik megvitatták Sztálin elmozdításának kérdését a főtitkári állásból. A delegátusok kijelentették, hogy hajlandók Sztálint meghagyni posztján abban a reményben, hogy képes lasz erőt venni hiányosságain, amelyek Leninnek komoly aggályokat okoztak. Amint későbbi fejlemények bebizonyították, Lenin aggályai helyesnek bizonyultak. A Lenin halála utáni első időszakban Sztálin még hajlott Lenin figyelmeztetésére, de később figyelmen kívül kezdte hagyni Vlagyimir Iljics komoly meg- intéseit. Ha elemzés alá vesszük Sztálin gyakorlatát a párt és az ország vezetésének tekintetében, ha elgondolkodunk mindazon, amit Sztálin elkövetett, arra a meggyőződésre jutunk, hogy Lenin félelme igazolt. Sztálin negativ jellemvonásai, amelyek Lenin életében még csak kezdetbeli állapotban voltak, az utolsó évek folyamán, a hatalommal való súlyos visszaéléssé változtak át, ami kimondhatatlan kárt okozott pártunknak. Sztálin nem meggyőződéssel, magyarázattal és a néppel való türelmes együttműködéssel járt el, hanem úgy, hogy felfogását ráerőszakolta másokra és azt követelte, hogy nézeteinek feltétel nélkül hódoljanak be. Bárki ellene volt nézeteinek vagy megpróbálta szempontjának és állásfoglalásának helyességét próbára tenni, arra a sorsra jutott, hogy eltávolították a vezetőségi együttesből és később erkölcsileg és fizikailag megsemmisítették. Ki kell jelentenünk, hogy a párt erélyesen küzdött a trockisták, a jobboldaliak és a polgári nacionalisták ellen és ideológiailag leszerelte a le- ninizmus valamennyi ellenségét. Ezt az ideológiai harcot sikeresen vivtuk meg s ennek lett az eredménye, hogy a párt megerősödött és mérsé- kelődött. Ebben Sztálinnak lényeges szerepe volt. Megjegyzésreméltó, hogy a trockisták, a zinov- jevisták, a bukharinistálc és mások ellen vívott dühös ideológiai harc folyamán sem alkalmaztak ellenük szélsőséges, elnyomó intézkedéseket. A harc eszmei téren zajlott. Ámde néhány évvel később, amikor a szocializmus felépült országunkban, amikor a kizsákmányoló osztályokat általában véve felszámoltuk, amikor a szovjet társadalmi szerkezet gyökeresen megváltozott, amikor a párttal szemben ellenséges politikai mozgalmakat és csoportokat erőszakkal megszüntettük, amikor a párt eszmei ellenfeleit politikailag már régen megbuktattuk, az ellenük irányuló elnyomás akkor vette kezdetét. Tömeges elnyomás — baloldaliak ellen Pontosan ebben az időszakban — 1935—1937- 1938-ban — született meg a kormányapparátus utján eszközölt tömeges elnyomás gyakorlata, először a leninizmus ellenségei: trockisták, zinov- jevisták, bukharinisták ellen, akiket a párt politikailag már régen megsemmisített, és azután sok becsületes kommunista ellen is, azok ellen a pártkeretek ellen, amelyek a polgárháború, valamint az iparosítás és kollektivizálás első és legnehezebb éveinek súlyos terheit viselték, akik tevékenyen harcoltak a trockisták és a jobboldaliak ellen — a lenini pártvonal érdekében. Sztálintól származik a kifejezés: “a nép ellensége”. Ez a kifejezés automatikusan szükségtelenné tette, hogy bebizonyítsák egy- ember vagy emberek ideológiai tévedéseit, akik vitába keveredtek. Ez a kifejezés tette lehetővé a-legkegvet- lenebb elnyomás alkalmazását,- a forradalmi törvényesség minden szabályának megsértésével, bárki ellen, aki valamilyen módon nem egyezett meg Sztálinnal, azok ellen, akiket csak ellenséges szándékkal gyanúsítottak, azok ellen, akiknek rossz volt a hírnevük. “A nép ellensége”, ez a kifejezés ténylegesen kiküszöbölte az ideológiai harc bármiféle fajtájának lehetőségét, vagy azt, hogy bárki is köztudomásra hozhassa nézeteit ilyen vagy olyan kérdéssel kapcsolatban, még akkor is, ha azok gyakorlati jellegűek voltak. Nagyjában és ténylegesen, a bűnösség egyetlen bizonyítéka, amelyet az elfogadott jogtudomány minden szabálya ellenére használtak, a vádlott “önvallomása” volt, és amint a későbbi vizsgálatok kiderítették, a “vallomásokat” a vádlott ellen alkalmazott fizikai nyomások utján csikarták ki. Ez a forradalmi törvényesség teljes megsértéséhez és ahhoz a tényhez vezetett, hogy sok teljeséggel ártatlan személy, aki a múltban a pártot védte, áldozatul esett. Ezreket végeztek ki Ki kell jelentenünk, hogy azok ellen a személyek ellen, akik annak idején ellenezték a pártvonalat, nem volt elégséges ok fizikai megsemmisítésükhöz. Ezt a formulát, hogy “a nép ellensége”, kiváltképpen ilyen emberek fizikai megsemmisítésének céljából vezették be. Tény az, hogy sok ember, akit később mint a párt és a nép ellenségét mesemmisitettek, együttdolgozott Leninnel, de Lenin hasznát tudbeszédéből ta venni munkájuknak, javítgatta hibáikat és minden lehetőt megtett, hogy megtartsa őket a párt soraiban, rábírva őket, hogy kövessék. Sztálin elvetette a meggyőzés és nevelés lenini módszerét. Felhagyott az ideológiai küzdelemmel, és közigazgatási erőszakkal, tömeges elnyomással és tenorral helyettesítette. Egyre fokozódó méretekben és egyre makacsabbul járt el a büntető szervek révén, egyben gyakran megsértette az erkölcsiség és a szovjet törvények összes fennálló szabályait. Egyetlen személy önkényes magatartása felbátorította és lehetővé tette az önkényeskedést másoknál is. Sok ezer ember tömeges letartóztatása és deportálása, a törvényszéki eljárás és szabályos nyomozás nélkül való kivégzése megteremtették a létbizonytalanság, a félelem, sőt a kétségbeesés körülményeit. Ha Lenin elveit e harc folyamán betartották volna, bizonyára nem észleltük volna a forradalmi törvényesség ily brutális megsértését és sok ezer ember nem esett volna áldozatul a terror módszereinek. Lenin csak a legvégső esetekben használt szigorú módszereket. Sztálin viszont olyankor használt szélsőséges módszereket és tömegelnyomásokat, amikor a forradalom már kivívta a győzelmet, amikor a szovjet állam már megerősödött, amikor a kizsákmányoló osztályokat már felszámolták és a szocialista viszonyok már mély gyökeret vertek a nemzetgazdaság minden területén, amikor pártunk már politikailag megszilárdult és megerősödött mind szám szerint, mind ideológiailag. Világos, hogy itt Sztálin az esetek egész sorozatában megmutatta türelmetlenségét, brutalitását és a hatalommal való visszaéléstét. Ahelyett, hogy bebizonyította volna politikai helyességét és mozgósította volna a tömegeket, gyakran az elnyomás és a fizikai megsemmisítés útját választotta, nemcsa*k tényleges ellenségek, hanem olyan egyének ellen is, akik semmiféle bűncselekményt nem követtek el a párt és a szovjet kormány ellen. Mi ebben nem látunk bölcsességet,, hanem csakis a nyers erőszak bizonyítékát. Betartották-e pártunk szent lenini elveit Vlagyimir Iljics halála után? Gyakorlatban Sztálin nem vette figyelembe a pártélet szabályait és eltaposta a kollektiv pártvezetés lenini elveit. A bizottság áttanulmányozta az NKVD irattárának nagymennyiségű anyagát, valamint más hivatalos irományokat, és megállapította, hogy sok adatot meghamisítottak kommunisták ellen, hamis vádakat gyártottak, a szocialista törvényességgel szembeszökően visszaéltek s ez okozta ártatlan emberek halálát. Kiderült, hogy a pártban, á szovjetben és a közgazdaságban tevékenyen működő sok embert 1937—38-ban “ellenségnek” bélyegezték meg, holott ezek sose voltak ellenségek, kémek, szabot- őrök, stb., hanem mindig becsületes kommunisták. Csak rájuk sütötték a bélyeget, és mivel már nem bírták tovább a barbár kínzásokat, a vizsgálóbírók és hamisítók parancsára megvádolták magukat súlyos és valószínűtlen bűnök mindenféle fajtájával. 139 vezető közül 98-at , kivégeztek A bizottság a központi elnökségnek bő és bebizonyított anyagot nyújtott át, amely világot vet a 17. pártkongresszus delegátusaival és az e kongresszuson megválasztott központi bizottsági tagokkal szemben alkalmazott tömeges elnyomásra. Bebizonyult, hogy a párt központi bizottságinak 139 tagja és jelöltje közül, akiket a 17. kongresszuson választottak meg, 98-at, vagyis 70 százalékot, letartóztattak és agyonlőttek (többnyire 1937—38-ban.) Ugyanez a sors érte nemcsak a központi bizottsági tagokat, hanem a 17. pártkongresszus delegátusainak többségét is. Ez volt annak az eredménye, hogy Sztálin visszaélt a hatalommal, amikor tömeges terrorral lépett fel a pártkeretek ellen. Mi az oka, hogy a 17. pártkongresszus után jobban fokozódott a tömeges elnyomás a púit aktiv tagjai ellen? Az, hogy ebben az időben Sztálin annyira a párt és a nemzet fölé emelte magát, hogy már nem hederitett sem a bizott(Folytatás a 8-ik oldalon) t
