Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-06-14 / 24. szám
Thursday June 14, 195 AMERIKÁI MAGYAR SZÓ RÉSZLETEK NIXON ALELNÖK BESZÉDÉBŐL Jogi diszdoktori oklevelet adtak Richard Nixon alelnöknek a Lafayette College-ban, ebben az 1826-ban alapított presbiteriánus tanintézetben, amelyet Lafayette márkiról, az amerikai szabadságharc alatt a gyarmati csapatokkal együttküz- dő francia tábornokról neveztek el. Az intézet évzáró ünnepélyén tartott Nixon alelnök beszédet, amelynek fontosabb részleteit az alábbiakban közöljük: A Szovjetunió vezetői békés együttélésre szólították fel a világot. Ezzel a cselekedetükkel ugv- látszott, hogy feladják korábbi kemény vonalvezetésüket, sőt rendszerük múlt túlkapásainak némelyikét is megtagadták. Meg vagyok győződve, hogy kevesen lesznek, akiknek eltér a véleményük attól a következtetéstől, hogy tekintettel a Kreml embereinek múltjára, jelenleg továbbra is azok a katonai és diplomáciai módszerek kell, hogy irányítsák magatartásunkat, melyeket az elmúlt 10 év folyamán kovácsoltunk. Ez azonban még nem minden. Állhatatosan meg kell-e maradnunk ezen az állásponton és minden kezdeményezést át kell-e engednünk a másik tábornak? Úgy kell-e cselekednünk, mint ha semmi sem történt volna a Sztálin halála óta eltelt három esztendő alatt? Ezekre a kérdésekre azt válaszolom, hogy nem követhetnénk el nagyobb tévedést, mint azt, ha csökönyösen megmaradunk eddigi felfogásunk mellett s nem veszünk tudomást a szovjet diplomácia “uj köntöséről.” Ha ennek sikerül úgy feltüntetni a dolgokat, hogy mi főként katonai vasárut akarunk gyártani, könnyen elszigetelve találhatjuk magunkat, ha a világot arról győzik meg a Szovjetunió utazóügynökei, hogy ők más cikkeket gyártanak. Ma olyan vonallal találjuk szemközt magunkat, amely idővel sokkal veszedelmesebb lehet, mint a hányavetiség és nyers erő sztálini vonala. Itt tulajdonképpen az emberek szelleméért vívott harc folyik, harc, hogy megszerezzék behó- dolásukat, erőfeszítés, hogy békésen megnyerjék őket a szovjet tábor számára. Ebben a küzdelemben eszmék, nem pedig ágyuk vagy repülőgépek a fegyverek. Ebben a háborúban hadseregeink az egyetemi sapkát és köpenyt viselik, nem pedig a katonák egyenruháját. Könyvek és röpiratok s nem any- nyira tankok és csatahajók fogják eldönteni a versenyt. A szovjet módszerben történt változás egyik főoka nyilvánvalóvá lett. Sztálin utódai szemében nyilvánvaló lett, hogy nem tudják beadni az uj vonalat mindaddig, amig az embereknek a rabszolgatáborok, a tömeges tisztogatások és a titkosrendőrség örökké jelenvaló terrorja jár az eszükben. A külvilág szemében mégis ugv tűnik fel, mintha szakítottak volna a múlttal és rendeznék a több mint harmicéves terrorból származó hátrányokat. Be kell ismernünk, hogy hatalmas előnyök játszanak a szovjet kezére ebben a versenyben. Ha nem vizsgáljuk meg azokat tüzetesen és nem nézünk szembe velük a valóságnak megfelelően, könnyen élveszthetjük ezt az emberek szelleméért vívott harcot. Utazásaim alapján, amelyeket a föld legna- gyob részén keresztül tettem, meg szabad-e mondanom önöknek, mit akarnak az emberek — meggyőződésem szerint — az el nem kötelezett nemzetekben, hogy szembeállítsam a kommunista szózatot a saját magunkéval? Először is ott van a békevágy világszerte. Ez a vágy különösen erős a gyarmati kötelékek alól újonnan felszabadult nemzetekben. Ez nemcsak a háborúskodásba való belefáradás és a félelem értelmében tagadólagos. Ez gyakran sokkal határozottabb valami. Időt és szabadságot óhajtanak, hogy országaikat gazdaságilag, politikailag és kulturálisan felépítsék. Ilyen országokhoz szól a kommunista világ és igér békét. Ugylátszik, tiszteletben tartják a semlegesség iránti sóvárgásaikat. Ezzel szemben mi gyakran ugv tűnünk fel, mint ha csak háborúról és hadi szövetségekről beszélnénk. Nem azt mondom, hogy ezek a benyomások helyesek, hanem azt, hogy sokkal elterjedtebbek és őszintébbek, mint ahogy mi azt gyakran elképzeljük magunknak. Másodszor: a nyugatnál kevésbé fejlett nemietekben él a gazdasági haladás utáni vágy. Ezek előtt a nemzetek előtt a Szovjetunió fel játssza saját gyorsanfejlődő ipari haladásának példáját a kommunizmus alatt. Másfelől az Egyesült Államok csaknem hihetetlen prosperitása sok nemzet előtt elérhetetljennek látszó cél gyanánt merül fel. v Harmadszor: az elismerés, a tekintély és függetlenség utáni vágy él az emberekben. Ázsia, és Afrika nagy részében heves neheztelés kerekedett felül a nyugati nemzetek ellen a múlt vagy jelen gyarmati és imperialisztikus módszerei miatt. Máskülönben pedig úgy véljük, hogy sokan azt hiszik, hogy mi itt Amerikában túlságosan anyagiasak vagyunk ahhoz, hogy eszményeink legyenek. Bennünket értelmiség-ellenesnek, hiányos kultúrájúnak s vallás tekintetében felületesnek néznek. És ami aztán igazán bámulatos, az az, hogy a kommunizmus apostolai ugyanazoknak az eszményeknek hirdetőiként parádéznak, amelyeknek elhanyagolásával bennünket vádolnak, holott saját bölcseletük a materializmus teteje és a vallás tagadása. Az alapkérdés De megint csak azt látjuk, mily leleményesen adják elő ügyüket. Hangsúlyozzák, hogy a tudósnak s az értelmiséginek nagy a becsülete a Szovjetunióban. Művészek és irók a legjobban fizetett emberek közé tartoznak és rendszerükben a legnagyobb tiszteletnek örvendő polgárok ők. Még a vallásüldözést is háttérbe szorítja az az állítás, hogy a vallásgyakorlás szabad és csakis az egyházak politikai tevékenységét tiltották el. Biztosak lehetünk, hogy katonai és gazdasági programjaink, bármily lényegesek is, nem a legfontosabb elemeknek fognak bizonyulni ebben a csatában. Az el nem kötelezett nemzetekre nem fogunk tudni katonai erővel úgy ráijeszteni, hogy a nyugattal hadi szövetségre lépjenek, s dollárokkal sem fogjuk birni megvásárolni behódolá- sukat. Nem elég bevádolni vagy leleplezni a kommunizmust. Be kell bizonyítanunk, hogy jobb választékunk is van a számukra. Ezt nem azzal érjük el, ha felsőbbrendü anyagi életstandardunkkal páváskodunk. Az élet totális mintaképének kell itt győzedelmeskednie, nem pedig csak egyik részletének. A mi eszménk valóban forradalmi, dinamikus eszme. A kommunista eszme elnyomó és — reakciós. Azt hiszem, hogy gyakran túlságosan nagy bizalmat helyezünk abba, hogy az el nem kötelezett országokra rádióleadásokat, mozgófényképeket és sajtóközleményeket záporoztatunk, amelyek ismertetik az amerikai szempontot. Ezek a műsorok fontosak és szükségesek, de végső soron az a meggyőződésem, hogy vannak hatásosabb dolgok is erre a célra. Az uj nemzetek holnapi vezetői azért vannak ellenünk, mert mi a szabadság eszményeire tanítottuk őket, miközben országaikat a gyarmati szolgaságban tartottuk. Amikor annak szükségességéről vitatkozunk, hogy nekünk kell megnyernünk az emberek szelleméért vívott háborút, keveset szóltam arról, hogy közvetlen kapcsolatokat vegyünk fel a vasfüggöny mögött élő népekkel. Ha a jelenlegi irányzat folytatódik a Szovjetunióban és sok más vele szövetséges országgal, lehetséges lesz szélesebb alapon érintkezni ezekkel a népekkel, kicserélni eszméinket, egybevetni életformáinkat. Sok amerikai honfitársam meglehetős kétellyel fogadja, ezt az uj lépést. Némi jogosultsággal valami titkos cselfogásra gyanakszanak, talán olyanra, amely a kommunizmust tiszteletreméltóvá teszi és elbátortalanítja a vörös hadseregek által leigázottságban tartott népeket. Én nem teljesen osztom ezt a felfogást. Én azt hiszem, hogy idővel a szabadság ügyét a vasfüggönyön való áttörés fogja szolgálni, bármikor nyilik is majd arra alkalom. AZ ATLANTI ÓCEÁN legelhagvottabb szigetén, Gough Island-on (340 mérföld Tristan Da Cunká-tól) ezer láb magasságú sziklák övezik. Ezért ember nem tehette még rá lábát, csak repülőgépen lehetne földjére lépni, ha volna valakinek kedve hozzá. í SZÉLJEGYETEK A régi Rómában volt egy hires iró, Juvenalis, aki állandóan szatírákat irt. Egyszer barátai megkérdezték miért ir mindig szatírákat, mire azt felelte: Nehéz nem írni szatírát. Ez az anekdota jut eszembe, mikor az újság hireit olvasom társadalmunk, illetve kormányzatunk különféle vezető férfiainak szinte sorozatos baklövéseiről és elszólásairól. Tulajdonképpen nagyon jókat lehetne kacagni fölöttük, ha nem lenne a dolog olyan tragikus. Vegyük csak az utolsó idők egy néhányát szemügyre: Mr. Wilson megjegyzése a “kennel dog” és a “bird dog”-ról (eltekintve attól, hogy a megjegyzés magában is téves volt), Mr. Dulles megjegyzése, nagy büszkeséggel, arról, hogy az országot a háborús szakadék (brink of war) szélére vezette s legutóbb M. Pyle, az elnök személyes titkárának megjegyzése a detroiti munkanélküliekhez a szenvedés gyönyörűségeiről. A N. Y. Times május 31-iki száma egy kicsit megtoldja a megjegyzést. Az eredeti hírek szerint Mr. Pyle azt mondta, hogy: “A szenvedéshez való jog egyike egy szabad gazdasági rendszer örömeinek.” Ehhez a Times hozzátoldja a megjegyzés befejezését: “éppúgy, mint a jóléthez való jog.” Az elszólások olyan jól sikerültek, hogy az urak kényszerülve voltak 24 órán belül megjegyzéseiket “kimagyarázni” vagy azokért bocsánatot kérni. Ahogy magyarázatot keresve vizsgálom ezeket a megjegyzéseket, mindegyikben bizonyos megvetést lehet kiérezni az egyszerű nép iránt. Mr. Pyle nyilván a jólét jogát választotta, nem úgy mint ezek a buta munkanélküliek, akik a munkanélküliség “jogát” választották ebben a szabad vállalkozási rendszerben. Mr. Wilson szerint a munkanélküliek, ha nem lennének olyan ügvefo- gyottak, mennének “madárra vadászni”, ahelyett, hogy a gazdájukhoz (az államhoz) szaladnának a tál ételükért. Mr. Dulles nem tételezi fel, hogy a polgárságnak van elég esze észrevenni, hogy amikor ő az országot a háborús szakadék szélére vezeti, akkor az országot másszóval a tönk szélére vezeti. Érdekes megjegyezni azt is, hogy egyik ur se részesült semmiféle dorgálásban vagy kézlegyintésben, tehát arra kell következtetni, hogy a kormánykörök nem is helytelenítik ezeket a megjegyzéseket, vagyis, hogy egyetértenek velük. Ezek az urak mind jó házból kerültek ki, kellően megolajozva dollárokkal, mivel a legjobb egyetemekre jártak, nem lehet feltételezni, hogy tudatlan emberek, akik nem tudják felfogni szavaik jelentőségét. Mi az ami ezeket a tanult, egyébként értelmes urakat arra viszi, hogy az elszólások ilyen sorozatát produkálják? Csak egy magyarázat állhatja meg a helyét, ez pedig az a pökhendi önteltség, amivel ezek az urak el tudják hinni, hogy ők már mindörökké a magas ló hátán fognak maradni és onnan lenézhetik a gyalogjáró tömegeket. De mivelhogy ösztönösen érzik, hogy ezek a lenézett tömegek egy szép nap talán lelökik őket a lóról, mindenáron meg kell akadályozni, hogy a valóság megnyilvánuljon előttük. És ennek eszközei vagy tiszta hazugságok és rágalmak (lásd a hidegháború “filozófiája”) vagy pedig pufogó és hamis frázisok hangoztatása, aminek célja a tömegek félrevezetése. Érdekes, hogy Mr. Arthur Krock, a N. Y. Times egyik vezető rovatirója, erről Írva a május 29-iki számban, maga is pedzi, bár leplezni igyekszik, hogy ezekben az elszólásokban a “Big Business Administration” gon- doldozása nyilvánul meg, miután az elnök részéről semmi tiltakozás nem történik. Idetartozik Mr. Truman megjegyzése is, amikor olaszországi kéj útja során egy csípős megjegyzést tett a háború generálisaira. És, bár valószínűleg kritikája alapos volt, mégis 24 órán belül le kellett tagadnia, amit mondott, hogy nem is igaz, hogy mondta. A legkomikusabb mindezekben az elszólásokban, hogy minden alkalommal a kimagyarázásokkal csak még jobban elrontják az ügyet, csak még jobban felhívják rá a figyelmet. Ezek az elszólások leleplezik vezető férfiaink igazi gondolatmenetét. V. HA MÁR MINDENKI BEKÜLDTE VOLNA A TAVASZ A DUNÁN-ÉRT JÁRÓ ÖSSZEGET, UJ MAGYAR KÖNYVET TUDNÁNK KIADNI! _________5.
