Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-05-31 / 22. szám
May 31, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Szemelvények Rákosi Mátyás önkritikái beszédéből (Az amerikai sajtó is felfigyelt és részletes tudósítást közölt Rákosi Mátyás május 18-i beszédéről, melyben nyíltan feltárta a maga s a Dolgozók Pártja vezetőségének hibáit a szemé- _ lyi kultusz megtörésével kapcsolatban. Lapunk multheti számában rövid hir keretében foglalkoztunk Rákosi Mátyás beszédével. Most alkalmunk van e beszédből bő szemelvényeket közölni, amelyek minden bizonnyal érdeklik az amerikai magyarságot. — Szerk.) Sztálin értékelése A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának legfontosabb tette, hogy minden területen érvényre jutatta a pártvezetés lenini normáit: a kollektiv vezetést, a kritikát, a pártós állami demokráciát, és kérlelhetetlenül hadat üzent a személyi kultusz minden megnyilvánulásának. Ez utóbbival kapcsolatban bátran felvetette és kritizálta Sztálin működését. Az SzKP Központi Bizottsága nem felejti el Sztálin nagy érdemeit, melyeket a pártban, a Szovjetunió létrehozásában, és az egész nemzetközi munkásmozgalomban szerzett. Közismert az a pozitív szerep, melyet Sztálin a szocialista forradalom előkészítésében és megvalósításában, a polgárháborúban, a párt és a központi bizottság harcában a leninizmus eltorzitói és ellenségei, a trodkisták, a jobboldali opportunisták, polgári nacionalisták ellen vivott harcban, a szocializmus építéséért folyó küzdelemben játszott. Sztálin kiemelkedő marxista volt, akinek müveiből tovább is fel kell használni azt, ami értékes és maradandó, és kritikusan el kell választani tőlük Ä helytelen tételeket. A Szovjetunió Kommunista Pártja, miközben józanul értékelte és elismerte Sztálin érdemeit, élesen rámutatott azokra a súlyos hibákra, melyek a vele kapcsolatos személyi kultuszból eredek, s azokra a nagy károkra is, melyeket Sztálin különösen élete utolsó két évtizedében okozott azzal, hogy gyakran megsértette a pártélet lenini normáit és a kollektiv vezetés elvét, hogy fontos párt- és állami kérdésekben gyakran egyedül döntött, amiből komoly hibák, a párt- és álamvezetés lenini -elveinek elferdítése, a szocialista törvényesség súlyos megsértése származott. A személyi kultusz, mely szerint egy ember mindent láthat, mindent meg tud tenni, mindenki helyett gondolkodhat, háttérbe szorította a párt és a néptömegek történelemalkotó szerepét és gátolta a dolgozó tömegek teremtő tevékenységének szabad fejlődését. A személyi kultusz nagyban hozzájárult a marxizmussal összeegyeztethetetlen dogmatiz- xnus elterjedéséhez, növelte a bürokratizmust, a nyers adminisztrátiv eszközök alkalmazását, helyes kezdeményezések semmibe vevését, a hibák elkenését és a felelőtlenséget a néppel szemben. Azt a bátorságot és határozottságot, mellyel a Szovjetunió Kommunista Pártja minden téren felvette a harcot a személyi kultusz ellen, helyenként egyesek félremagyarázták, s azt hitték, hogy a személyi kultusz elitélése egyben a vezetők szerepének tagadását, a gazdaságban az egyszemélyi vezetés elvetését is jelenti. Ez a nézet téves. Lenin szakadatlanul aláhúzta a vezetés és vezetők jelentőségét. “Egyetlen osztály a történelemben — tanította Lenin — nem jutott volna uralomra, ha ki nem emelte volna saját politikai vezetőit, élenjáró képviselőit, akik képesek szervezni és irányítani a mozgalmat.” A személyi kultusz elterjedt a népi demokratikus országokban, és sajnos, nálunk is. Káros hatásai a párt- és állami élet minden területén megmutatkoztak. Nekünk az eddiginél jobban, konkrétabban kell foglalkozni a pártvezetés lenini elveinek megszilárdításával és* ezzel kapcsolatban a személyi kultusszal is. Felülről, önbirá- lóan kell e téren példát mutatni. Eddig mi a nagy nyilvánosság előtt legtöbbször általánosságban beszéltünk a nálunk' eluralkodott személyi kultuszról. Ez nem elég. A valóság az, hogy ezt a személyi kultuszt én magam is eltűrtem, sőt nem egyszer támogattam. Ezt azért is kereken- ki kell mondani, mert különben azi elvtársakban az az érzés keletkezhetne, hogy kerülgetjük a dolgot, mint macska a forró kását. Hasonló a helyzet a személyi kultusszal összefüggő törvénytelenségek kérdésében is. Itt is tovább kell mennünk. Meg kell mondani nyíltan és őszintén, hogy abban, hogy nálunk ilyen súlyos törvénytelenségek előfordulhattak, hibás vagyok én magam is, aki a párt legfontosabb posztján állottam, de hibás bizonyos fokig pártunk akkori vezetése is. S legyenek meggyőződve az elvtár- sak, hogy mélyen fájlaljuk és sajnáljuk — és különösen én sajnálom és fájlalom —, hogy nálunk a szocialista .törvényesség megsértésének ilyen súlyos esetei fordulhattak elő. Az akkori pártvezetés nem dolgozta ki, és nem valósította meg az Államvédelmi Hatóság párt- és állami ellenőrzésének olyan rendszerét, mely lehetetlenné tette volna a törvénysértéseket. Ez volt a lő hiba, s ebben hibás vagyok magam is. Ez tette lehetővé Berija ügynökeinek, Péter Gábor és bandájának garázdálkodását. Pártunk Központi Vezetősége levonta ebből a szükséges tanulságokat, s mindent megtesz, hogy hasonló esetek soha többé meg ne ismétlődhessenek. A törvényesség megszilárdításáról Mi pártunk és dolgozó népünk előtt nem titkoltuk, nyíltan feltártuk elkövetett hibáinkat. “Ha mi nem fogunk félni attól, hogy a legkeservesebb és legnehezebb igazságról is egyenesen beszéljünk, akkor megtanuljuk, feltétlenül, biztosan megtanuljuk legyőzni az összes és mindenféle nehézségeket.” Ezt tanította Lenin. 1953 júniusa óta a Központi Vezetőség és a kormány jól átgondolt, sorozatos rendszabályokat foganatosított arra, hogy biztosítsa a szocialista törvényességet. E rendszabályokhoz tartozott az internálótáborok megszüntetése, széleskörű amnesztia, a rendőrbiráskodás eltörlése. e<rv sor politikai per felülvizsgálása, melynek elitéltjeit, amennyiben ártatlanok voltak, rehabilitálták, mások pedig, akik bűncselekményt követtek el, amnesztiában részesültek. Létrejött az ügyészség, mely állami vonalon rendszeresen ellenőrzi a szocialista törvényesség betartását. A Belügyminisztériumot, az Ügyészséget, az Igazságügyi Minisztériumot több száz becsületes, párthü elvtárssal erősítették meg. Azóta egyre fokozódott ezeknek a szerveknek állandó párt- és állami ellenőrzése. Ezen a téren az utolsó három esztendőben kétségkívül komoly eredmények mutatkoztak. Az összes volt szociáldemokraták is szabadlábra kerültek. Ezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert Kruscsov és Bulganin elvtárs múlt havi angliai tartózkodása alkalmával az angol Labour-party egyes vezetői ezt a kérdést felvetették, és az angol sajtóban vagy három hete meg is. jelent egy lista, rajta nálunk állítólag még börtönben ülő, volt szociáldemokraták neveivel. E névsoron szereplő szociáldemokraták valamennyien szabadlábon voltak, s az angol Labour-party egyes vezetői, akik mint Kruscsov elvtárs mondotta, nemegyszer reakciósabbak a konzervatívoknál, ezt nagyon jól tudták. Azt is tudták, hogy ezzel a lépésükkel csak a reakciónak, a békés együttélés ellenségeinek malmára hajtják a vizet. A szektaszellem elleni harc A mi pártunkban a felszabadulás napjától kezdve erős volt a szekta-szellem, a 25 éves illegalitás velejárója. Az elvtársak emlékeznek arra, hogy 1345-ben, 1946-ban milyen szívósan kellett harcolnunk a szektaszellem különböző megnyilvánulásaival, bizonyos elvtársak baloldali túlzásaival szemben. Amikor a dolgozó nép hatalomra jutott, sok eb társunkban az a nézet kerekedett felül, hogy mert már nincs szükség érvelésre, hogy most már nem is olyan fontos a tömegek meggyőzése, a gondos, aprólékos agitáció és propaganda, helyette megfelelnek az adminisztratív rendszabályok. az utasitgatás, a parancsolgatás. A szocialista törvényesség megsértése, a személyi kultusz e velejárója, ugyancsak abban az irányban hatott, hogy elszaporodtak a basáskodó, öntelt kiskirályok, és velük együtt a karrieristák, a talpnyalók, a lejbólogató jánosok, akik nem egy régi rendes elv társat háttérbe szorítottak és megbántottak. Ilyen körülmények között nem fejlődhet megfelelően a bátor kritika és önkritika, a pártdemokrácia, a kollektív vezetés. Ugyanakkor erősödött minden téren a centralizáció, s a helyi egyéni kezdeményezés helyét egyre inkább a felülről jövő utasítás foglalta el. , Ezért nekünk most fel kell venni a szektaszellem minden megnyilvánulása ellpn is a harcot, mert enélkül nem tudjuk megerősíteni és elmélyíteni kapcsolatainkat a tömegekkel. Minden módon bátorítsuk és támogassuk a kritikát és önkritikát, azt a kritikát, amely épito, segítő szándékú, s amelyet a szocializmus erősítésének, szelleme hat át. Bátran támaszkodjunk a tömegekre, szívleljük meg kritikájukat, hallgassuk meg javaslataikat, orvosoljuk jogos panaszaikat, legyünk figyelmesek velük szemben. Ugyanakkor informáljuk őket a lehető legszélesebb mértékben, hogy módjuk legyen a kérdéseket minden oldalról látni, és hozzájuk helyesen állást foglalni. Harcoljunk kíméletlenül minden olyan kísérlet ellen, mely el akarja fojtani a szabad kritikát. Ha a munkások, dolgozó parasztok és haladó értelmiségiek azt tapasztalják, hogy mindenütt, a pártban csakúgy, mint az államgépezetben erőteljesen érvényesül a demokratikus szellem, úgy ez fokozza a párttagok és pártonkivüliek politikai aktivitását és egyben megnöveli tömegbefolyásunkat. Már most is tapasztalhatjuk, hogy a XX. kongresszus óta sokkal bátrabb, elvibb természetű hiányosságaink bírálata, és szaporodnak azok a hasznos javaslatok, melyeknek az a célja, hogy hibáinkon, hiányosságainkon segítsenek. A második ötéves tervről A második ötéves terv irányelvei azt az alapvető feladatot tűzik ki célul, hogy az egész’ népgazdaság termelőerőinek további jelentős fejlesztésével egyidejűleg a mezőgazdaságban is uralkodóvá váljanak a szocialista termelési viszonyok, rendszeresen emelkedjék a dolgozó nép életszínvonala és szilárd alapon folytatódjék az ország további felvirágozása. A szocialista ipar termelése öt év alatt 50—52 százalékkal, az 1950—54. évek összes mezőgazda- sági termeléséhez képest az 1956-—60. évek ösz- szes mezőgazdasági termelése minegy 27 százalékkal nő. Ennek alapján a nemzeti jövedelem 1960-ban 4?—43 százalékkal lesz nagyobb, mint 1955-ben. öt év alatt mintegy 78 milliárd forintot kell beruházni, amihez még a termelőszövetkezetek körülbelül 2 milliárd forint összegű beruházása járul. A lakosság fogyasztása 1360-ban 34—35 százalékkal lesz nagyobb, mint 1955-ben volt. A munkások és alkalmazottak egv keresőre jutó reálbérét a második ötéves terv időszakában n+lae-osan legalább 25 százalékkal kell emelni. Ugyanez idő alatt a parasztság pénzbeli és 'orméizetheni jövedelmének mintegy 25 száza- lékkkal kell emelkednie. A második ötéves terv folyamán Fokozatosan meg kell kezdeni elsősorban a nehéz, a földalatti és az egészségre ártalmas munkáknál a hétórás munkanapra való áttérést. A második ötéves terv idején tehát a dolgozó nép anyagi és kulturális színvonala jelentékenyen emelkedik. Építő kritikát! Nem szabad megengedni, hogy néhány demagóg pártellenes kritika miatt csökkenjen az egészséges kritika, a pártdemokrácia szabadabb levegőjének áramlása. Miközben az elkövetett hibákat s bajokat bíráljuk, mindig azt tartsuk szem előtt, hogy ez a kritika erősítse s ne gyengítse a pártot, azt mutassa, hogy hogyan tudunk jobban dolgozni, hogyan tudjuk a hiányosságokat kiküszöbölni. így minden téren gyorsabban és eredményesebben haladunk előre. A kritika mellett nem szabad megfeledkeznünk az önkritikáról sem. A kritika és önkritika egymást gyaki*an kiegészíti, alátámasztja. Ezért arra kell törekednünk, hogy az egészséges bírálatot hamarosan mindenütt kiegészítse a helyes önbirálat. Akik csak a hibákat látják Nem kell félni attól, ha az egyszerű dolgozók kritikája nem mindig találó vagy csak részben helyes. Mi magunk vagyunk' hibásak abban, ha . az egészséges építő kritika nehezen bontakozik ki, mert azelőtt az ilyet bizony nem nagyon bátorítottuk és támogattuk. Az egyszerű emberek alulról jövő kritikáját akkor is fogadjuk el, ha annak csak egy része is a megfelelő. Ismétlem, ne féljünk a legszélesebb kritikától (Folytatás a 10-ik oldalon)
