Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-19 / 3. szám
January 19, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Válasz Egri Gábornak Tisztelt Szerkesztőség'! Egri Gábor 50 éves “Szabadság” olvasó, szemrehányást tesz lapunknak, hogy egyebet sem olvas benne, mint, hogy “ez kell a munkásoknak, béremelés itt, béremelés ott! Mért nem inkább arra tanítják olvasóikat, hogy dolgozzanak lelki- ismeretessen a munkaadóknak.” Nem tudom Egri Gábor milyen fáról származik, mi a foglalkozása, hogy jött Amerikába? Aranylánccal és arany zsebórával vagy gyémánt gyűrűvel az ujján, mint ahogy néhanapján itt- ott az uj magyar bevándoroltakkal találkozunk ilyen értékes felszereléssel. Lapunk mindenkor a munkások felvilágosításán fáradozott. Tényleg a “Szabadság” jobbsorsra érdemes olvasóinak is a felvilágosításán, mert még a hivatalos körök is megállapítják, hogy a mai átlagos munkabérek az átlagos munkáscsalád számára nem elégségesek. Ezért maga a kormánypárt is napi 90 centben állapította meg a minimum bért több demokrata képviselő ellenzésére, akik $l-t akartak. Nos Mr. Egri és mindazok a munkások, akik bedőlnek az olyan hírnek, hogy még olyan jó nem volt a helyzete az amerikai népnek mint most, nem tesznek semmit a saját javításukra. Annál nagyobb lelkiismereti kötelessége minden munkást becsülő embernek, hogy a munkások m^llé álljon és világosítsa fel őket, hogy General Motors, a Fordok, Goodyear gumigyárosok, a Standard Oil Oil társaságok stb., mikor milliárdos hasz^ nőt zsebelnek be az agyonhajszolt munkásokból, akkor azok jogosak magasabb munkabérre és csapnivaló rossz újság az, amelyik nem áll a munkások mellé. Én is ismerem a Szabadságot több mint ötven éve, amikor még Kohányi Tihamér szerkesztette és tette napilappá és feleségével együtt loholtak a magyar munkások között uj előfizetők után, de akkor sokkal több hasznos és tanulságos cikkek jelentek meg a lapban, mint a mostani szerkesztők álltai. Egri Gábor emlékeztet engem azokra a magyar bevándoroltakra, akik köztük még magukat öntudatosnak tartott munkások is voltak, akik szerencsés válalkozásuk révén nyitottak kis műhelyt és kettesével vagy hármasával kezdtek maguknak dolgozni addig amig ki nem tört az első világháború. Ekkor egyszerre megnőtt a gyár. A kis lukból az emeletet, végül az egész épületet kibérelték. Fellendült az ipar, megnőtt a jövedelem. Gyárosok és urak lettek az ilyen munkások. Még a lakásukat is át tették az urak területére. Három sőt 400 ember is dolgozott az uj gyárosoknak. De jött az 1929-iki válság! A kis gyárost felszívta a nagygyáros és a volt gyárosból lett üzemvezető és mire megöregedett, az igazgató urak letették és sírva panaszkodtak, hogy most már senkinek sem kellenek. Lapunk úgy akkor, mint most figyelmeztette a munkásokat, hogy készüljenek, szervezkedjenek a harcra, mert a válságot a munkásokon akarják megfizetettni. Akkor csak 2 és fél millió volt a szervezet munkások száma és dacára a szervezetlenségnek, megindultak a nagyarányú sztrájkok és a szervezkedés és ma már 15-16 millió az amerikai szervezett munkások száma. Hogy hol volt akkor Egri, nem tudom, de any- nyi biztos, hogy a Szabadság soha egyetlen ujját nem emelte fel, hogy a szervezkedést előmozdítsa. De igenis segített ebben a mi sajtónk, a mi olvasóink meglehetnek lapunkkal elégedve és nagyon is jó utón haladunk és ha jelenleg nem is, de a helyzet előbb-utóbb arra felé kergeti a ‘‘Szabadság” olvasóit, melyet mi már évek óta hirdetünk, hogy a nagytőke ellen szervezkedni kell gazdaságilag és politikailag, éppen úgy amint az egyesült CIO és AFL. Ez az igazi nevelési munka. Nem az amit a “Szabadság” az Egri Gáborokon keresztül ajánl. Petrás Pál ★ Tisztelt Szerkesztő Uram! Válaszolva az Egri honfitárs levelére, el sem tudtam képzelni, hogy még mindig léteznek ilyen hátramaradt emberek Amerikában, ahol tele van az ország könyvekkel és lapokkal. Hogyan állíthat ez a szegény ember olyat, hogy a munkások léhütök és nem dolgoznak eleget? Hát ki csinálta a tőkéseknek azt a több mint 40 billió dolláros profitot az idén, csaknem ezer dollárt minden egyes munkáson? És ki tart ki több mint egy millió ingyenélőt, akikinek egyedüli foglalkozása a kuponvagdalás ? Ki tartja ki a nemzet minden nem-produktiv tagját, tehát a hivatalnokok, a fehérgallérosok, a betegek, az öregek, a nem termelő katonák millióit? Mindazt, amiből a nemzet él, ezek a “léhütök” a munkások és földmivelők teremtik elő. És most Egri ur azt akarja, hogy a mi lapunk azt tanácsolja ezeknek, hogy még többet termeljenek — még kevesebbért! Én úgy tudtam, hogy nekünk munkásoknak azért nem jut mindenből elég, mert nincsen elég pénzünk, hogy meg tudjuk venni mindazt, amit Imi termelünk. Ez a volt Szabadság olvasó azt mondja, hogy azért nincs elég nekünk, mei’t lusták vagyunk. Én azt mondom, hogy ez az Egri Gábor vagy egy tudatos ágens provokátor vagy valami lecsúszott kis burzsuj, aki nem tud versenyezni a nagy burzsujjal, hát a munkást okozza mindenért és azt akarja, hogy ha a munkás két dollárt kap bérbe, akkor legalább 10 dollárnyit termeljen a munkaadónak. De ki fogja megvenni a felesleget? Mert mostan “csak” 5 dollárt csinálunk a tőkésnek minden két és fél dollár bér után és még igy is csak úgy tudják a mi vezetőink a termelést fenntartani, hogy annak egy részét fegyverek készítésére használják, amit nem a nép vesz meg, hanem az állam. Vagy pedig külföldre szállítják “ajándékának más kormányok megvásárlására. Ha az a tökfejü honfitársam csak egy kicsit gondolkozna, megértené, hogy az amerikai munkás nincs túl fizetve. Hiszen, ha az a félkótyagos Bob Hope 100,000 dollárt kap egy órára az ő bárgyú vicceiért a televízión, akkor el lehet képzelni, hogy mekkora profitot csinál a szegény tőkés, amelyik ennyit tud költeni árui hirdetésére. (General Motors) Tudja-e Egri honfitárs, hogy a Ford 1934-ben 7000, mond hétezer ingyenélőt tartott a fizetési listáján. Ezek valóban ingyenélő paraziták, fegyveres gengszterek, kémek, besúgók voltak, akiknek az volt a munkájuk, hogy leselkedjenek a dolgozó munkásokra, hogy elejét vegyék a szervezkedésüknek. Ezektől bezzeg nem sajnálta a Ford a jó fizetést! De az Egri sajnálja a bért azoktól a munkásoktól, akik véres verejtékükkel nap nap után előállítják mindazt, ami a társadalmunk életét lehetővé teszi. Tavaly a Ford eldicsekedett, hogy egy év alatt nagyobb profitot csinált mint 1939 előtt 20 év alatt, 600 millió dollárt. Felesleges hát Egri honfitársnak a Fordék meg a többi nagy munkaadó védelmére kelni. Elég szép profitot csináltak igy is még a munkások “lustálkodása” mellett is. Egri ur olvashatta volna a lapokban hogy' az utolsó 15 év alatt az amerikai nagytőke megöt- szörözte befektetését. Pedig egyetlen nagy tőkés sem dolgozott többet mint a legszerényebben fizetett munkás. A General Motors elnöke 700,000 dollárt húz évente és amikor nyugalomba fog menni, kétszázszor akkora nyugdijat fog huzni mint az a munkás, aki 30 évig csinálta neki a profitot- Mit szól ehhez Egri honfitársam? Én is olvastam egyidőben a “Szamárság ’-ot, de feladtam, mert nincs abban semmi jó, csak hazugság és butaság, azért támogatják is azt a lapot a tőkések és magyar kiszolgálóik. De igazat megvallva, nem gondoltam arra, hogy 1956-ban még értelmes emberek olvashatják azt a lapot. Meglehet, hogy az ilyenek akarnák felszabadítani a magyar népet? B. .1. Detroit Vélemények a naptárról Tisztelt Szerkesztőség! Megkaptuk a naptárt, melyet igen jóleső érzéssel olvasgatunk. Nem sietünk vele, mert minden, ami benne van, igen tanulságos, önök a nehéz idők dacára összetömöritve betették az idők folyásáról mind azt, ami a legfontosabb. Köszönjük szives figyelmüket, hogy elküldték. U.I. — K. J. lesújtó véleményére mi úgy vélekedünk, hogy ha az illető annyira tudná, hát siessen összehozni azokat, akik szerinte ezerszerte megfelelőbb munkát tudnának produkálni a naptár előállításánál. Nézetünk szerint 40 éven keresztül a lapnál és naptárnál soha jobb irodalmat nem adtak, mint amit manapság kapunk. K. J.- re bízzuk, hogy' a jövőben tud-e jobbat produkálni. Várunk jövő évig. Jakab Anna 5_ A SZAMOK BESZÉLNEK írja: Eörsi Béla BESZÉLJÜNK A GYAPOTRÓL Ha az újságokban Egyiptomról vagy más idegen országról szenzációs hireket olvasunk, — álljunk meg egy pillanatra és gondoljunk arra mit is termelnek azok az országok—akkor mindjárt világosabb lesz a hir jelentősége. így az arab államok eseményei mögött rendszerint a nyersolaj, Egyiptomban a gyapot, a Maláj félszigeten a nyersgumi a döntő. Egyiptom igen szegény ország, de még szegényebb volt, mielőtt a gyapot termelését bevezették. Bevezetése közvetve az amerikai polgárháborúnak köszönhető. Anglia szövő-ipara részben Amerika gyapottermelésére volt felépítve, igy a polgárháború idején a textilgyárak nem tudtak elég neyrs- anyagra szert tenni. Az angol gyárak nem tudtak elég nyersrészben dolgoztak, az angol munkások szótlanul bürték a beállott munkanélküliség okozta szenvedéseket, hogy a négerek felszabadulását elősegítsék. Azonban az angol tőkésosztály —, mely nyíltan szimpatizált. a rabszolga tartókkal — felbiztatta az egyiptomi alkirályt*, hogy vezesse be az országba a gyapottermelést. Ez meg is történt — a dolgozó nép földjeinek kisajátításával. — így született meg az egyiptomi gyapottermelés. Ha ezt szem előtt tartjuk, megérthetjük, hogy Egyiptom érdeke ma Oroszországgal és a többi népköztársasággal jó kereskedelmi viszonyt fenntartani, mert nem várhat semmit amerikai kereskedelmi összeköttetésektől. Amerikának túltermelése van gyapotban, mig az Oroszország által képviselt gazdasági egység növekvő tömeg-piacának igen nagy szüksége van gyapotra. A gyapot fájó pontja az amerikai közgazdaságnak. A technikai vívmányok és jobb termelési módszerek révén nagy túltermelés van és lesz a jövőben is — most pedig a világpiacok Amerika számára mindjobban összeszűkülnek, dacára annak, hogy valóban a világpiac növekszik. Dullesék azonban nem akarnak az emberiség egy igen jelentékeny részével (kb. 900—1,000 millió emberrel) kereskedelmi kapcsolatokat fenntartani. Ennek számos oka van, csak néhányat akarok megemlíteni: az egész világ dollár-hiányban szenved, mert mi csak eladni akarunk, vásárolni nem; továbbá a belföldi gyapot-árakat mesterségesen tartjuk, igy azok nem versenyképesek a világpiacon. Hivatalos adatok szerint 11 millió bála gyapot van felhalmozva raktárakban mint szükséglet feletti, de a mai árakon nem lehet eladni. Például 1955 októberben a mi árunk 34.56c volt fontonként, India ugyanakkor, hasonló minőségű gyapotért 27.29 centet kért. A jobb minőségért mi 36.39 centet kértünk, Mexikó pedig 32.05 centért árulta. A legjobb minőségű perui gyapot fontonként 31.06 centért kerül a világpiacra, mi csak 38.28 centért tudjuk adni. Természetesen a feleslegektől való megszabadulás érdekében, — olcsóbban lehetett volna eladni, ha John Foster Dulles nem félt volna, hogy evvel még jóbarátainkat is elvesztenénk. Amerika a II. világháború előtt évi 5.6 millió bála gyapotot adott el a nagyvilágban, ami az akkori világpiac negyed részének forgalmát (26 százalékát) jelentette. Ma kisebb ugyan a tőkés világpiac, de gyapotszükséglete 21.6 millióról 26.6 millióra emelkedett, a mi részesedésünk pedig ebből csak 3.4 millió bála; vagyis azelőtt az egész világ szükségletének egynegyedrészét láttuk el, ma pedig csak egynyolcad részét. Hiába termelünk mi csodás módon az országban, ha az egész világon elveszítjük gazdasági előnyeinket, saját igen rossz külpolitikánk révén. HÉTSZERANNYI New York város lakosságának a száma, mint az egész Észak-Amerikáé volt, mikor Kolumbusz felfedezte azt. ★ A LEGRÉGEBBI ismert térkép 4500 évvel ezelőtt készült. Régi romok közt való ásatások folyamán agyagból készült nagy táblát födöztek fel 200 mérfölddel északra Babilontól, amelyen a trékép volt. Az érdekes leletet a Harvard-egye« tem könyvtárának múzeumában őrzik.-------------------------------:---------------------------\ Oá ciSÓinh irjáh ... \_______________________________________t*
