Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-22 / 12. szám
March 22, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 KRITIKA EGY MONUMENTÁLIS KÖNYVRŐL f AHOGYAN ÉN LÁTOM ] S.__________írja: EHN___________f Uj templom épül Nem tudom, van-e még egy város, ahol annyi templom és imaház verseng a hívők pártfogásáért, mint Los Angeles. A mormonoktól kezdve Father Divine-ig, az Amee McPhaerson által alapított “négyszögletes” templomtól kezdve a boyle heights-i “zsidó-keresztény” templomig, budhis- ták, baptisták, mazdazdánok, gyógyító, “egyedül” üdvözítők a szombati újságok hasábjain hívják, hívogatják, csábítják a nagyérdemű közönséget a fényes, a mindennapi, vagy az egész szerény templomokba. Mindegyik igér valami különlegeset, filmet, előadást, bingót, szórakozást, ami biztosíték arra, hogy az ima valóban eljut oda, ahová az ájtatos hivő juttatni óhajtja. Nyilvánvaló, hogy mindez nem volt elég, mert most kerül befejezésre egy újabb templom építése, amelyet hónapok óta az emberek tizezrei látogattak, — köztük e sorok írója is. A templomot a mormon egyház építteti West Los Angelesben, a Santa Monica Boulevardon. Méreteiben és kivitelben túltesz mindenen, amit eddig ezen a téren Los Angeles produkált. A látogatók azért rohanták meg a templomot, mert a pompa hire elterjedt a környéken és csupán február végéig állt a látogatók rendelkezésére. Attól kezdve, a templom felavatása után, már csak a “jótálló” tagok közül kiválogatott szerencsések léphetik át annak küszöbét. A látogatókat egy kisebb terembe gyűjtötték össze, ahol 10 perces előadás előzte meg a 85 perces túrát. Az előadó nagy vonásokban vázolta a templom célját, egyben értesítette a jelenlevőket, hogy a túra folyamán tilos a beszélgetés és a templom egész területén tilos a dohányzás. A látogatókat földalatti folyosókon vezették a templom különböző részeibe, kivéve a bénákat, akiket tolókocsikon és liften szállítottak az erre jelentkező önkéntesek. Egyedül a fő épületet 20 mh-földnyi csövezet szolgálja, forró vízzel fűtésre, hütött vízzel hűtésre, gázzal, villannyal, telefonnal. Egyedül a főépületet 20 hatalmas villany- szűrő látja el tisztított levegővel. A folyosókat és persze a termeket is, süppedő szőnyegek fedik. Az ablak és ajtó keretek csillogó márványból készültek. A bútorzat, a csillárok és a függönyök vagyonokat képviselnek. A látogatók betekintést nyertek a női és férfi öltözőkbe, ahol a zuhanyok százai állnak majd a “jótálló” tagok rendelkezésére. Az éttermek és konyhák minden elsőrangú szálloda díszére válnának. Más forrásból értesültem, hogy a telefon-vezetékek beszerelését csak a telefontársaság mormon tagjai végezhették, ők is csupán ugv, hogy munkájuk végzése közben, mögöttük egv-egy “mormon elder” állott. A hatalmas épület tulajdonképpen öt temulo- mot foglal magában és mindegyik jellegét a falakat betöltő freskók adják meg. Az első: A világ teremtése Isten által. A második: A paradicsom. A harmadik: Ádám és Éva kiűzése a sivár világba. A negyedik: Utolsó állomás a “mennyei temn- lom” előtt. Az ötödik: A “mennyei templom”, ahol a felszenteltek az “Ur társaságában tartózkodnak.” Ez utóbbi templomban egyedül a szőnyeg 88 ezer dollárba került! Az egyik csarnokban 12 életnagvságu bronz- biká hatalmas medencét emel, amelyben a b'---- málás (alámerités) fog történni a templom felszentelése után. Az emberben önkéntelenül felmerül a kérd-'s: miért e hatalmas épület, az azt övező dús park, a pompa és a nagy anyagi áldozat? A válasz erre az, hogy eddig Los Angelesben nem volt mormon templom, csupán imaházak. A bérmálásokra és esketésekre tehát sok száz mérföldet kellett a hívőknek utazni, oda, ahol már volt templom. A párok esketése nem egy életre szól, “amíg a halál elválaszt,” hanem halál utánra is, mert az ilv templomban megesketett párokat a halál sem választja el egymástól. Ez némely párokra megnyugtató, másokra nem. A bikákon nyugvó medencéibe is fontos hivatás vár. Nemcsak az, hogy abban történik jótálló tagok bérmálása, hanem az is, hogv abban képletesen (by proxy) bérmálásra kerülnek a mormon tagok ősei is, évszázadokra és évezredekre visszamenőleg, nehogy azok kimaradjanak a tulvilági boldog életből. Mindez jól hangzott egészen másnapig, amikor Jehova egyik tanúja kezembe nyomott egv “This good news of the Kingdom” cimü kis füzetet. Rosenbergéket 1953 junius 19-én kivégezték, de a Rosenberg-ügynek azért még nincs vége. Tavaly jelent meg John Wexley 672 oldalas könyve a Cameron és Kahn-vállalat kiadásában, amely ismét feleleveníti és teljes részletességében kimutatja ennek a borzalmas justicmordnak egész történetét és Rosenbergék ártatlanságát. Másrészt a folyamatban levő mozgalom, hogy a Ro- senbergékkel egyidőben harmincévi börtönre elitéit Morton Sobell mérnök ügyét felülvizsgálják s ártatlanságát bebizonyítsák, szétbonthatatlanul egybe van kapcsolva Rosenbergék ártatlanságával és ügyüket, mint egy örökké folyamatban levő nagy pert, ébren tartják az ország emlékezetében és sok tekintetben rossz lelkiismeretében. Tegyük fel, hogy valaki függetlenül az ország hidegháborús és hisztériás hangulatától, a sajtó befolyásától, a befejezett tények elriasztó valóságától, elhatározza magát, hogy a saját szemével győződik meg a Rosenberg-ügy tényleges mivoltáról, és tekintetbe véve a tárgyalások folyamán felmerült valamennyi tényt, szereplőt, tényezőt, részletet, adatot, elhangzott szót, levonja a maga következtetését és meghozza a maga Ítéletét. A legkevesebb, amit erről a tanúvallomásról mondani lehet, az, hogy minden körülmények közt is figyelemreméltó. Nos, ezt a munkát, ezt a bámulatos munkát végezte el John Wexley és arra a következtelésre jutott, hogy Rosenbergék teljesen ártatlanok. Igazat szólva, Jóim Wexley monumentális munkája nem kapta meg a sajtótól azt az elismerést, amelyet teljesen megérdemelt, főleg a jobboldali sajtó részéről nem. S ez érthető. De éppen azért keltett országos feltűnést a konzervatív utahi egyetem negyedévi folyóiratának, a “The Western Political Quarterly”-nek 1955 decemberi számában megjelent négyoldalas, kimerítő kritika, amelyet a Morton Sobell érdekében szervezett bizottság kiilönlenvomatban megküldött a sajtónak. A nagytekintélyű folyóirat kritikusa Wexley mellé áll. Az alábbiakban ennek a kritikának összevont ismertetését adjuk: Francis D. Worthmuth, az igazságos Francis D. Worthmuth, a birálat írója, nem vonja kétségbe Wexley adatainak pontosságát azon az alapon, hogy ha Wexley akár a jegyzőkönyvekből vett idézeteiben, akár a tények ismertetésében hibát követett volna el, az érdekelt felek feltétlenül megtennék helyreigazításukat. (Eddigelé semmi ilyesmi nem történt. — Szerk.) Az események, a szereplők tömör összefoglalása után a bíráló leszegezi a következőket: “Mr. Wexley rámutat, hogy a bőséges idő, amely az egymásután következő letartóztatások, vádemelések és tárgyalások közt eltelt, azt sugalmazza, hogy nyomást gyakoroltak a tanukra avégből, hogy meséiket kidolgozzák és kellő idejük legyen azok egybeszerkesztésére. A szerző nem hisz az ügyészség vádjait alátámasztó tanúvallomásokban. Bizonyos, hogy az olyan kóros hazudozónak a szava, mint amilyen Harry Gold, nincsen súlya és feltétlenül bizonyos, hogy semmiféle felelős kémszervezet nem szemelne ki magának még a legcskélvebb feladatra sem ilyen embert, nem szólva a történelem ez egyik legnagyobb kémkedési műveletéről.” Harry Gold, a kóros hazug, mint tanú Goidról John Wexley könyve alapján a Quarterly kritikusa ezt irta: “Harry Gold laboratórbírni asszisztens volt s 1932-ben egy Jersey City- beli Tom Black nevű ember szervezte be szovjet amelyből megtudtam, hogy a mormonoknak nincs igazuk, mert nincs se menyország, se pokol, csak “mennyei királyság”, ahová csupán 141 e^er kiválasztott lélek juthat be. Bejutási eshetőségemet csökkenti az, hogy a kiválasztás 19 évszázad óta folyik, tehát a konkurrencia óriási és már nagyon kevés hely áll az érdemesek rendelkezésére. Ahogyan én látom, okos dolog lenne az egész városra, országra vagy világra szóló kongresszust összehívni, amely véglegesen elhatározná, hogv melyik templomnak van igaza. Elvégre mindenki szeretné tudni, köztük jómagam is, hogy mikén állunk a mennyországgal és pokollal és melvik tulvilági intézmény fogad el folyamodványokat 1956-ban? kémügynöknek. Ez a Black egy kedvenc fekete kígyót viselt a nyaka köré tekerve és játékgolyókat dobált egy kedvenc varjújának, amely azokat röptében elkapta. Gold utálta a kommunizmust, nem volt hajlandó belépni a KP-ba, de hogy megszabaduljon Black követelődzéseitől és meghálálja, amiért állásba juttatta, beleegyezett, hogy apróbb-cseprőbb dolgokban kezére játszik, mint orosz ügynök. Ezután szovjet ügynökök egész sorozatával voltak tárgyalásai, valamennyien hat láb inch magasak, szőkék, elszánt arckife- jezésüek, csak egyikük járt macskaszerü léptekkel. 1950-ben azt vallotta, hogy Klaus Fuchs amerikai összekötő embere, — Gold vallomása után Fuchs azonosította Goldot. (Ezt megelőzőleg azonban Fuchs nem ismert rá Gold fényképére és egy másik emberrel azonositotta. Gold külseje nem egyezett meg Fuchs leírásával. Gold meséje lényegbevágó részletekben elütött Fuchs meséjétől.) Goidnak ezenkívül magánélete is volt. Beleszeretett egy gyönyörű leányba, Helénbe, akinek egyik szeme barna volt, a másik kék, de egy gazdag rágógumigyároshoz ment feleségül, akit Franknak hívtak. Azután “egy bájos, jóki- nézésü fiatal hölgyet” vett el feleségül csak azért, hogy megmentse egy leánykereskedő karmaiból. Ezt a nőt Sarahnak hívták. Sarah két édes gyermekkel ajándékozta meg őt, később azonban szerelmével egy vagyonos ingatlanügynököt ajándékozott meg. Ettől kezdve Gold szomorkásán vágyakozó szemmel csak távolról leshetett gyermekeire, amint a parkban játszadoztak. Mindezt Gold vallomásaiból tudjuk. Tény azonban az, hogy Gold sohasem volt nős.” A botcsinálta “atomszakértö” Ezek után vessünk egy pillantást a másik tanúra. Greenglassra: “Ahhoz hogy elhigyjük Greenglass tanúvallomását, fel kell tételeznünk, hogy egy autószerelő, aki a high school mind a nyolc műszaki tantárgyából megbukott, össze tudja rakni azokat az állítólagos kijelentéseket, amelyeket atomtudósok tettek füle hallatára, azoknak a lopva vetett pillantásoknak segítségével, amelyekkel állítólag megfigyelt dolgokat, s ezeket működésre képes atombombává állította össze úgy, hogy a bomba tervrajzát pontosan el tudta készíteni és ezt a hőstettet emlékezetből csaknem hat évvel később meg tudta ismételni. A kritika szerzője ezt ép penolyan lehetetlenségnek tartja, mint Harold C. Urey, a világhírű atomtudós.” Greenglass vallomásában hemzsegett a sok egymásnak ellentmondó kijelentés. Wexley szerint az alatt a kilenc hónap alatt, amig a Tombs-fegyházban tartották a tárgyalás előtt, betanították. Elitcher, a kém Wexley minden adatot elmond Rosenbergről, hasonlóképpen Morton Sobellről, aki ellen mindössze egyetlenegy tanú, legjobb barátja, Max Elitcher tanúskodott. Ez az Elitcher, aki a kollégiumban osztálytársa volt Rosenbergnek és So- bellnek, de Rosenberggel csak köszönő viszonyban állt, azt vallotta, hogy 1944-ben találkozott Rosenberggel, akit alig ismert, Rosenberg állítólag felkereste őt és alig egy félóra alatt beszer • vezte szovjet kémnek. Elitchernek a törvényszéki tárgyalások alkalmával két dolgot kellett csinálnia: azt állítani, hogy Sobell sülve-főve együtt volt Rosenberggel; továbbá, hogy előkészítse a talajt Elizabeth Bentley, “a szőke kémkirálynő” bevezetésére, aki aztán azt vallotta a biró előtt, hogy szeretője, egy Colos nevű ember, értesítése két kapott egy bizonyos ismeretlen “Julius”-tól. Harry Gold, Greenglass és felesége és Elitcher tanúvallomásai alapján Ítélték el Rosenbergéket (Ethel Rosenberg Greenglass nővére volt) és végezték ki. F igyelembe kell még venni a következő tényeket : A pert Roy Cohn és Irving Saypol készítették elő. Kaufman volt a biró. Greenglass és Elit eher ügyvédje 0. John Rogge volt, ez a zavaros- múltú politikus. “A bizonyítás nem állná meg helyét” Wexley könyvének bírálója, Francis U. Wort- muth, ezek után a következő szakasszal végzi be kritikáját: “A fellebbviteli törvényszék bírája, Jerome Frank, azt a megjegyzést tette, hogy ha Greenglass vallomását nem vennék tekintetbe, a bizonyítás nem állná meg helyét. De ahol a tárgva- (Folytatás a 11-ik oldalon)
