Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-08-11 / 32. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ August 11, 1955 is de mégis feltűnt a láthatáron annak lehetősége, hogy a kelet és nyugat közötti válaszfalak leomlásával ismét meglátogathatjuk a szülőhazát és kiépülhet a baráti kapcsolat Amerika és szülőhazánk között. És örömteljes mindenekfölött azért, mert bebizonyult, hogy a béketábor erejébe, az emberiség békeakaratának hatalmába vetett hitünk, bizalmunk jogos volt. A mi nagyszerű táborunk, melynek nagyrésze több mint félévszázada támogatja a munkásmozgalmat, a haladás eszméit, megérte nemcsak a szocialismuz diadalát a világ felén, hanem azt is, hogy ha talán még távolról is, de megpillantotta az ígéret földjét, az igazság, emberiség, testvériség végső győzelmének előjeleit. De ha az esemény örömteljes, de az az öröm — nem teljes. Hosszú, súlyos küzdelmeket kell még vívni úgy az amerikai népnek, mint a világ többi népeinek, a Genfben megcsillant Ígéret és remények beteljesüléséért. De az emberiség nem fogja többé kiengedni kezéből a győzelem lobogóját! E küzdelmekben még mindig nagy és fontos szerep vár — amerikai magyar viszonylatban — a mi lapunkra. A lehetőségek, az uj fejlemények következtében nagyobbak, jobbak, mint bármikor ezelőtt. Tegyük sajtónk félévszázados munkálkodására a koronát a lehetőségek megteremtésével hogy az előttünk álló nagy időkben lapunk az e^- sők között harcolhasson szeretett hazánk békéjéért, jólétéért, demokráciájáért, magyar szülőhazánk népe, az egész világ boldogabb jövőjéért. Deák Zoltán Mit végzett a 84. kongresszus ? Mint már jelentettük, múlt héten a szerdára virradó éjszaka lezárult a 84. kongresszus első üléssorozata. Hogy azért üléseztek-e honatyáink a késő éjjeli órákig, hogy elhitessék a választókkal, hogy ők éjt-napot egybekötve “dolgoznak” és megérdemlik fizetésüket, vagy azért, mert valóban sok elintéznivalójuk volt, azon lehet vitatkozni. Lehet az is, hogy a washingtoni hőségben az esti órákban könnyebb a szónoklat. Ha a 83. kongresszust, amelyet a mccarthyz- mus és a gazdagoknak juttatott “nemzeti ajándékozások” jellemeztek, összehasonlítjuk a 84. kongresszussal, mindenesetre szembetűnik az, hogy az amerikai nép az 1954-es választásokkal r.émelyest megjavította a helyzetet. Ámde ha azokkal a követelésekkel hasonlítjuk össze, amelyet a munkásság és a néger nép sürgetett, továbbá, ha egybevetjük az uj genfi éghajlattal, akkor bizony nem sok jót mondhatunk erről az ülésszakról. A 83. kongresszussal szemben a helyzet főleg abban a tekintetben javult, hogy Joseph McCarthy szenátort teljesen elszigetelték a közügyektől. Gondoljunk csak vissza a republikánus párt által vezetett 83. kongresszus napjaira, amikor egy kevés kivétellel a szenátus vagy támogatta McCarthyt vagy pedig reszketett előtte. Akkor aztán gondoljunk a 84. kongresszus záró napjaira, amikor McCarthy magános farkassá vált s ha másképpen nem, legalább a nyilvánosság előtt elhúzódtak tőle legmegbízhatóbb cimborái, azaz kollégái. A 84. kongresszus úgy indult, hogy a demokraták szinte maguk végezték a kínai kijáró szervezet munkáját a képtelen és veszélyes formózai határozattal. A nép visszahatása azonban olyan heves volt, hogy néhány hét múlva egy-két liberális demokrata elsőizben ujjat kezdett huzni a kétpárti hidegháborús politikával. A 84. kongresszus tanúja volt, mint vetettek véget Eisenhower elajándékozási programjának és — legalább is a Dixon-Yates-ügyben — ténylegesen helyrehozták a már okozott károk némelyikét. A munkásság nyomása alatt a kongresz- szus 1 dollárra felemelte a minimális órabért, az Eisenhower által javasolt 90 cent és a munkásság által követelt 1 dollár 25 cent ellenében. Igen sovány eredménynek kell tekinteni az építkezési törvényjavaslat nyélbeütését, amely évente mindössze 45,000 szoba építéséről gondoskodik. Nem hangzik-e nevetségesnek Johnson szenátor megállapítása, aki vállveregetően kijelentette, hogy ennyi is “igyekszik kielégíteni a gyorsan terjeszkedő Amerika szükségleteit”? Á javaslat, amelyben a republikánusok és a demokraták kompromisszumos alapon megegyeztek, csak egy töredéke annak a 135,000 szobának, amelyet a szenátus által elfogadott demokrata javaslat elfogadott már. Hogy ilyen sovány kompromisszumot kötöttek, azt az ingatlantröszt ás- kálódásának kell tulajdonitani. Ez különben is nagyon megfelel az Eisenhower-kormány hely- bentopogó politikája szellemének. Ezek volnának hát a legnagyobb eredmények. Most pedig nézzük meg a kép másik oldalát. Igaz ugyan, hogy 84. kongresszus elszigetelte McCarthyt, de azért megengedte, hogy folytassák a McCarthy-féle eretneküldözéseket. A demokrata Walter vette át a kalapácsot a republikánus Veidétől. A demokrata Eastland ült be az : azelőtt a republikánus Jenner által melegített Székbe. Igaz továbbá, hogy az ülésszak nem ho- .«ptt semmiféle uj McCarthy-törvényt és félre- itette a Butler-féle rostáló javaslatot. Ámde mégsem göngyölítette vissza a korábbi évek McCar- thy-törvényhozását és megengedte, hogy Brownell igazságügyminiszter felhasználja ezeket a itörvényeket a Bill of Rights (a Jogok Törvénye) .«lien intézett támadásaira. , A genfi konferencia szelleme á népek százmillióit lelkesíti. Ez a szellem tette lehetővé, hogy a törvényhozás csarnokainak néhány sötét zugába uj fénysugarakat löveljenek. Ámde ha összehasonlítjuk a kongresszus éghajlatát azzal a magatartással, amelyet az iowai gazdászok tanúsítottak a szovjet farmerek iránt, azt tapasztaljuk, hogy a kongresszus a hidegháború befejezése helyett szívósan ragaszkodott hozzá, ameny- nyira csak ereje futotta. Vegyük különösen fontolóra azt a csaknem a semmivel felérő eredményt, amit a kongresszus felmutathat a munkásság gazdasági programja és a teljes semmit, amig a nép jogai tekintetében cselekedett. Ennél a pontnál érintjük a 84. kongresszus igazi szégyenkeznivalóját és ez az oka, amiért a munkásság és a néger nép annyira neheztel az eredményekre. E tekintetben Eisenhower elnök Cadillac-kor- mánya és a kongresszus republikánusai minden haladásnak útját tudták állni. Ezt pedig csak azáltal tehették, hogy szövetségre léptek a hasonlóképpen reakciós déli dixiekratákkal. Ami a Rayburn-Johnson vezérséget illeti, saját kapcsolataik a dixiekratákkal és a belső “pártösszhang” módszere lehetővé tették, hogy eltiporjanak minden küzdelmet a dixjekraták ellen. A munkásság és a néger nép voltak a republi- kánus-dixiekrata szövetség főáldozatai. Viszont azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha> a munkásmozgalom mozgósította volna 16 milliós szervezett erejét és a tagok családjait, sok problémával kapcsolatos eredmények — adók, építkezés, iskolák, közegészségi ügy és elkülönítés — egészen más lehetett volna. Ez, meggyőződésünk szerint, a kulcsa annak is, mi fog történni a kongresszus következő ülésszakán, amely januárban fog megkezdődni. Ha a munkásság kei'eszttilverekszi programját a januári ülésszakon és lefekteti az 1956-os választások alapmunkálatait, a választ megkaphatja a tömegkampányozásban. Kora ősszel kell megindítani az akciót. A genfi konferencia szellemének és ígéretének valóra váltása a hidegháború befejezésével, a munkásság gazdasági programjának törvénybeiktatása, igazi polgárjogi program és a Bill of Rights teljes hatálybahelye- zése sok munkával és harccal fog járni, de ezt a harcot meg lehet nyerni. RÖVIDEN AZ ACÉLGYÁRAK 1.99 dollárt fognak kapni minden egy dolláros béremelésért, amit munkásaik kivívtak. A gyárosok ugyanis $7.35-al emelték az acél árát tonnánként a béremelés miatt. A General Motors azt állítja, hogy neki minden autó 36, a hozzávaló acél pedig 15 dollárral fog többe kerülni ugyancsak a bérjavitás miatt. De ha a General Motors semmivel sem emeli a kocsik árát, még akkor is 402 dollár profitot csinál minden autón, amelyet 2,500—3,000 dollárért ad el. Hát még ha elgondoljuk, hogy majdnem minden nagyrészvényesnek van részvénye mind a két vállalatnál. ★ JACKSON, MISS. — 10—15 nagy lap a környékező államokból tiltakozást jelentett be a Mississippi Supreme Courtnál azon végzés ellen, hogy ott Barney C. James 15 éve ujságkihordó- fiu ügyében úgy döntött, hogy annak joga van a Workmen’s Compensationra, mert egy autó elütötte és súlyos sérüléseket szenvedett, amikor a Laurel, Miss. Daily Leader & Call cimü lapot ki- hordta. Arra hivatkoztak, hogy Barney nem munkás, hanem kis üzletember volt, mikor a lapot kihordta. ií: mii í mm im m mi mi mim műm mim mm mim m m mim mii A SZÁMOK BESZÉLNÉ] írja: Eörsi Béla VL ■! — = Az amerikai szeret tartozni Amerikai szeret tartozni? — Ezt nehéz megállapítani, de tény az, hogy igen eladósodott. Elől jár a szövetségi kormányunk, amely 277 billióval ad jó példát állampolgárainak. A hires republikánus kormány, amely azt ígérte, hogy nem fog pazarolni, utolsó esztendőben 6 billióval szaporította tartozását. Mint jó amerikainak, mi utánozzuk kormányunkat és igyekezünk adósságba keveredni. Autóra 1945 végén fél billióval tartoztunk, —- most (1955 közepén) 12.5 billióval — tehát 24- szer annyival tartozunk. Más árura: 1945 évgén 0.8 billió volt a tartozás, most 5.6 billió. Feleségünk (charge ac.-ja) folyószámla tartozása 1.6 billióról 3.1 billióra ment fel. Más komolyabb tartozás a jégszekrényre, bútorokra 2.8 billióról 11.2 billióra emelkedett. Házvétel nem nehéz, csak akarni kell. Aki katona volt annak még le sem kell fizetni foglalót. Itt az adósságok igen magasra emelkedtek: 1945 végén 17.6 billió 1951 végén 49.3 billió és az utolsó pár évben (1955 közepén) 77.2 billió a házra befekte- tet kölcsön nagysága. Majdnem ötszörösére emelkedett a kölcsön ezen a ponton. Magam is vettem házat. A háziúr kilakoltatott, mert több bért akart. Kénytelenségből házat vásároltam. Egy- harmadrészét kifizettem, kétharmadrészét pedig bírta a bank. így ha lefeküdtem, sohasem tudtam: saját ágyamban alszom, vagy a bank-részen. A farmereknek igen jól ment ebben a nagy proszperitásban, csak az adósságok 7.3 billióról 18.4 billióra emelkedtek. Több mint 11 billió dollárt fektettek be, hogy kibírják a rettenetes iramot, amelyet a modern technika diktál mindenkinek. Természetesen ez a szegény fogyasztók és farmerek adóssága. A nagyvállalatok is nagyban csinálják az adósságot, amely 85.3 billióról 175.7 billióra emelkedett 10 év alatt. Ha nem vesznek uj gépet, elmaradnak és tönkremennek. A többi kereskedők és földbirtokosok sem maradtak igen hátra 24.0 billióról 48.6 billióra ment fel kötelezettségük. A nem állami adósság 10 év alatt 139.9 billió volt, ma 352.3 billióra szökött fel. A nagy prosperitásban 212.4 billiót költöttünk el, nem saját pénzünket. Az egész proszpe- ritásunk adósságon alapul. Mit fizetünk ezért a kölcsönökért? A milliós vállalatok kb. 2 százalékot, a nagykereskedők 4 és fél százalékot. Ä földre vagy házra vett kölcsön 5—6 százalék. De ha az illető egy nem fehér vagy munkásember, könnyen 10 százalékot fizet első bekeblezett adósságra. Autónál 7 százalék a rendes kamat. A kisember (és néni fehér) 15 százalékért kap kis hitelt. A motorbicikli-hitel gyakran felmegy 30 százalékra, mert ezt fiatal munkások veszik, akiket könnyen be lehet csapni... Amellett sok bank az egész összeg után 6 százalékot vesz. Minthogy azonban havonta fizetünk és ő felét visszakapja félidőben: ez a kamat nem. 6 százalék, hanem 12 százalék lesz. így jár legtöbb autóvásárló is. Mi lesz ebből? Az amerikai gazdasági prosperitás a hadiipari megrendeléseken és billiónyi privátadósságon alapul. A gazdasági válság első napjaiban, munkanéklüliség idején, a fogyasztó nem lesz képes fizetni a házra, jégszekrényre, bútorra, s akkor az egész légvár összeomlik. Azért van minden amerikai lelkében az a titkos félelem és bizonytalanság érzete: “mi lesz, ha nem tudok dolgozni?”
