Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-08-11 / 32. szám
_6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ August 11, 1955 letek józanságáról és általában a magyarországi viszonyokról. Kiváncsiak volnánk, hogy mondjuk Rév. Béky Zoltán, Urbán Ernő, Harsányi és Kovács Imre egy magyarországi látogatás után is folytatnák-e a “felszabadítás” szükségességének hirdetését! Mindezt nyomon követhetné azután a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok normalizálása. Magyarország bizonyára sokat tudna használni az amerikai ipar termékeiből, Amerikában pedig ugyancsak elkelne a jelenleginek tízszerese is a tokaji borból, a népművészeti termékekből, magyar filmekből, hanglemezekből, könyvekből, de még a legmodernebb gépszerszámokból is és erre olyan szakértő a tanunk, mint dr. Eisler Károly newjerseyi magyar gyáros! Politikánk történelmi igazolása A Magyar Szó szerkesztősége és lapunk olvasótábora jogos büszkeséggel mutathat rá, hogy a genfi történelmi konferencia elvei és eddigi konkrét eredményei igazolásai lapunk szerkesztőségi politikájának. Lapunk* mint az amerikai nép békeóhajának egyik szerény, de következetes és megfélemlithetetlen kifejezője, évek óta követelte egy ilyen jellegű konferencia összehívását, évek óta követelte a hidegháború felszámolását, a leszerelést, az atomfegyverek betiltását, a kelet és nyugat közötti kapcsolatok kiépítését és különlegesen az amerikai és a magyar nép és állam közötti jóviszony fejlesztését. Ebbéli álláspontunkat a genfi nagy történelmi igazolás után nemcsak fenntartjuk ,hanem fokozott erővel küzdünk a genfi egyezmény minden pontjának, minden célkitűzésének, minden ígéretének megvalósításáért. Ez lesz az alapja szerkesztőségünk külpolitikai irányvonalának az elkövetkező időszakban. Hisszük, hogy olvasótáborunk fokozottabban mint valaha, velünk lesz ebbeli küzdelmünkben és támogatni fogja munkálkodásunkat, az amerikai nép jóléte, boldogsága, biztonsága érdekében, amelyben egyik szerves része lesz az amerikai és magyar nép közötti kereskedelmi és kulturális kapcsolatok tevékeny fejlesztése. ★ Visszatekintve a múlt évi konferenciánk óta elmúlt időszakra, örömteljes' fejleményekről számolhatunk be az amerikai nép belső életének ama fontos pront járói, amelyen a nép demokratikus jogaiért vívott küzdelem folyik. A hisztéria csökken ... de lassan A vörösfalási hisztéria hét lidérces esztendeje, ugylátszik kezd a végéhez közeledni. Sokáig tartott, amig az amerikai nép gyanakvása a maccarthyzmussal szemben ellenszenvvé, és ez az ellenszenv politikai cselekvéssé változott. De a tavalyi országos választásokon ez megtörtént: a mccarthyzmus számos fontos exponált képviselőjét kibuktatták. Fokozódott az országos ellenszenv Matusow önvallomása nyomán. A CIO autómunkások márciusi konvencióján már elhangzott az első követelése annak, hogy kongresszusi vizsgálatot kell indítani a polgárjogok elleni támadások ügyében. Elsőizben a Smith- perek meginditása óta megtörtént az, hogy a vád egy-két pontja összeomlott és két üldözött ember ellen uj tárgyalást rendelt el a bíróság. Nyomon követte ezt a Legfelsőbb Törvényszék ama történelmi fontosságú döntése az Emspak- ügyben, hogy a kongresszusi vizsgálóbizottság nem válhat inkvizícióvá, nem turkálhat senkinek gondolatvilágában. Összeomlott, legalább részben a kormány ama vasfüggönye, amelyet egyes polgárok köré emelt .a külföldre való utazás ügyében. A szövetségi fellebbezési bizottság többrendbeli döntést hozott, amelyekben utasították a kormányt útlevél kiadására, illetve arra, hogy nem vonhatja meg senkitől az útlevelet a törvényes eljárás betartása nélkül (kihallgatás, bizonyítás, stb.) összeomlott ezenkívül a kormány hírhedt hajszája Lattimore ellen is. Jelentős sikereket ért el az üldözéseknek különösen kitett bevándorolt lakosság védelmében a Committee for Protection of Foi’eign Born, amire a kormány e szervezet meghurcolásával, SCAB elé idézésével válaszolt. Bármily lelkesitőek e jelek, nem szabad túlbecsülnünk azokat. Azok a gazdasági és politikai erők, amelyek létrehozták a feszültséget, a polgárjogok elleni támadást, a bevándoroltak elleni hajszát, a félelem és hisztéria légkörét és amelyek ezekből BUSÁS HASZNOT HÚZTAK, nem adják fel könnyen a zsíros koncokat. Lehet, hogy McCarthy ma már egy politikai nulla de a mccarthyzmus még itt van velünk. Talán nem mutatkozik abban a visszataszító formában, amelyben a wisconsini führer aranykora idején 1950— 53 között, de itt van. Törvényeinkben még mindig rajta van a Smith- és McCarran-törvény, hogy a nácijellegü McCarran-Walter-törvényről ne is beszéljünk. Még mindig törvény a Butler - féle “kommunista kontrol”, sőt a kongresszus éppenséggel a Smith-törvény még brutálisabbá tételén dolgozik és vita és névszerinti szavazás nélkül fogadott el egy törvényt a büntető rendelkezések még súlyosabbá tételéről. N. Y. államban a kormányzó, aki liberális pózben szeret tetszelegni, áldását adta ahhoz, hogy az állam vizsgálatot indítson — nem az ifjúkori bűnözés kérdésében, az iskolák túlzsúfoltsága, a polia oltások körüli botrány — ügyében, hanem a progresszív gyermeknyaralók bezárása végett! Mintha N. Y.-ban és másutt olyan sok gyermeknyaraló volna, hogy be kellene többet zárni és pontosan azokat a nyaralókat akarják vizsgálni, ahol nincs válaszfal emelve — az amerikai egyenlőség szellemében — gyermekek között, vallásuk, fajuk, színük tekintetében. Brownell igazságügyminiszter első ízben vette alkalmazásba a kommunistaellenes törvényt (Butler Law) egy amerikai szakszervezet, az Independent Mine Mill and Smelter Workers Union szétzúzására, ép akkor, amikor e harcos progresz- sziv szakszervezet súlyos, de sikeresnek Ígérkező sztrájkharcot folytat a réztröszt eile. Eisenhower elnök uj tápot adott a vörösfalóknak, amikor engedélyt adott, hogy az Amerika- ellenes Bizottság felhasználhassa az adóbevallási iveket a progresszív szervezeteket támogató amerikai adófizetők zaklatására. Mindamellett a hisztéria kezd alábbhagyni. A vörösfalóknak egyre több tervük és aknamunkájuk fullad kudarcba. Weinfeld biró döntése a Lamont-ügyben kérdésessé teszi a kongresszusi bizottságok zaklató kihallgatásainak alkotmányosságát. A Bridges elleni polgárlevélfosztási kísérlet összeomlása a deportálási hajsza gyengülését, de jól jegyezzük meg, még nem az elmúlását jelenti. A gazdasági helyzet Áttérve a gazdasági helyzet rövid elemzésére, amely mindenkor életbevágóan fontos témaköre lapunk munkás olvasótáborának, elsősorban néhány általános megállapítást kell tennünk. A felszínes szemlélő előtt Amerika jelenleg a lehető legnagyobb “prosperitást” élvezi. A nagytőke által fenntartott vagy kitartott újságok és szervezetek nem győzik eleget emlegetni, hogy mily rengeteg automobil van az országban, hogy az autóiparnak és az épitési iparnak rekord-esztendeje volt, hogy a munkásoknak soha sem volt akkora keresetük, mint jelenleg. Rámutatnak az autóipari és vasipari miyjkások nemrég kivívott kétségkiviiíil jelentékeny béremelésére és arról beszélnek, hogy az amerikai tőkésrendszer megtalálta a módját a válságmentes létezésnek. Másszóval megcáfolták Marx-ot. Egyes tőkés újságírók odáig mentek lelkesedésükben, hogy az amerikai prosperitás dicséretében azt Írták a szovjet farmerek Iowa állami látogatása alkalmával, hogy minden iowai farmernek legalább két autója van, még pedig nem is valami régi kimustrált kocsi, hanem 1955-ös Cadillac, Oldsmobile vagy Buick. Hát a helyzet nem egészen igy áll, Nincs minden farmernek, vagy minden munkásnak két uj Cadillacja. De ha volna is, az sem változtatná meg azt a tényt, hogy még az ilyen Cadillacos prosperitás is igen ingatag alapon állna. A tény az, hogy az amerikai tőkésrendszer ma Sokkal ingatagabb gazdasági alapon nyugszik, mint az első világháború után! Énnek bizonyi- kául rámutatunk arra, hogy az amerikai közgazdaság az elmúlt tiz esztendő folyamán nem kevesebb, mint három “sinking spell”-en, kezdődő gazdasági válságon ment keresztül. Az első 1946—47-ben történt, amikor a termelés a háborualatti 239-es mutatópontról 170-re esett. Ennek oka természetesen a haditermelés csökkenése volt. A gazdasági válság rövid ideig tartott és 1948 októberében a termelési mutatópont visszaemelkedett 199-re. A gazdaság fellendülés oka egyrészt az volt, hogy a háború alatt Amerikában felgyülemlett a kereslet olyan háztartási cikkek iránt, mint autók, mosógépek, stb. amelyeket a háború alatt nem lehetett gyártani. Ugyanakkor megnövekedett exportunk is a háborúban elpusztult európai országok újjáépítésére. Végül pedig számos amerikai gyár a háború alatt nem bővitette üzemeit és most nagy összegeket fektettek be. De ez a felendülés rövid ideig tartott és 1949 végére a termelési index ismét 163-ra csökkent, a munkanélküliek száma pedig ötmillióra emelkedett. Akkor lépett életbe a Marshall-terv, amelynek lényege az volt, hogy “exportáltuk” a depressziót Európába, azaz politikai és pénzügyi “segitség” nyújtásával garantáltunk piacot termékfeleslegünk számára az európai ipar rovására. De még ez sem segített sokáig. 1950 elején uj válság jelei kezdtek mutatkozni, amelyek csak a koreai háború kitörésével múltak el. De a koreai prosperitás csak a hadiiparra szorítkozott, a fogyasztási cikkeket gyártó iparokban (textil, szőrme, bútor) a válság továbbra is fennmaradt és csak 1952-ben enyhült, amikor a kormány szélesre nyitotta a hitelezési lehetőségeket a fogyasztók számára. A legutolsó “sinking spell”, mint tudjuk, 1953 végén és 1954 első felében volt. Ezt a koreai háború megszűnése és a fegyverkezés némi csökkenése idézte elő. Az ipari termelés ismét csökkent 10 százalékkal a munkanélküliek száma ismét elérte az ötmilliót. Mi állította meg a tavalyi gazdasági visszaesést ? Mindenekelőtt, ne felejtsük el, a koreai háború ide, koreai háború oda, kormányunk még mindig 40 billió dollárt költ a hadseregre évente és ennek jelentékeny része a nagyipar számára megy, repülőgép, villanyipar, tankok, stb. gyártására. Másodszor a lakásépítések, különösen az egy- családos házak építésének fellendülése a jelzálog- hitel példátlan kiterjesztése révén (jelenleg 75 billió dollár!). A gazdagoknak nyújtott adócsökkentés és a nagytőke példátlan profitja (az amerikai részvénytársaságok átlagos tiszta profitja 1939-ben 4 billió, 1940—45 között évi 9 billió, 1946—53 között átlag 19 billió dollár!) révén a lakosság egyes rétegei bőségesen költekezhettek és ez is hozzájárult a gazdasági hanyatlás csökkentéséhez és megállapításához. Végül pedig az autóipar óriási termelési versenybe kezdett. A felszínes prosperitás ellenére ne tévesszük szem elől azt a tényt, hogy 3'^—4 millió amerikai családnak nincs jövedelme, négy millió a munkanélküliek száma! A farmerek jövedelme tovább csökken, az agrárválság továbbmélyül, a gazdasági bizonytalanság egy másik fontos fok- *mérője, a csődbement üzletek száma emelkedőben van. Összegezve megállapíthatjuk, hogy az amerikai tőkésosztály állami monopolista intézkedései, köztük a hitel kiterjesztése (az amerikai fogyasztóközönségnek jelenleg 30 billió dollárnyi adóssága van. 1945-ben 51/2 billió) párosulva Amerika kivételes háború utáni helyzetével három Ízben halasztották el a súlyos gazdasági válság kitörését. Az egyik ilyen alkalom a véres koreai háború volt,, amelyben annyit költött el ez az ország, mint az egész első világháború folyamán. Ezek az intézkedések elodázták a válságot, de nem változtatták, nem szüntették meg azokat a tényezőket, amelyek előidézik a válságot. Egy olyan gazdasági rendszer, amely csak fegyvergyártással képes még csak ideiglenes szilárdságot biztosítani a közgazdaságnak, csak háború utján képes elhárítani a gazdasági összeomlást. Ezzel nem azt állítjuk, hogy az Eisenhower kormánynak nincs más kiútja, mint a háború. A genfi konferencia — ha elfogadjuk az amerikai vezetőknek a konferencián, valamint azt megelőzőleg és az után elhangzott bizonyos kijelentéseit — azt látszik mutatni, hogy Amerika vezetői fontolóra vették — többek között — egy más kiutat 4s a gazdasági dilemmából. Jelenleg azonban még mindig a hadiipar szubvencionálásával, a külföldi befektetések növelésével igyekeznek a válságot elkerülni. Szóbakerült egy roppant nagyarányú útépítési tervezet is. A mi lapunk azon a véleményen van, hogy az amerikai ipar túltermelését és a gazdasági összeomlás ezzel kapcsolatos veszélyét csak úgy lehet megoldani, habár ideiglenesen is, hogy növeljük a nép vásárlóerejét, magasabb bérek, rövidebb munkaidő, magasabb társadalmi biztosítás formájában. És ezenfelül, ha szélesre nyitjuk a kereskedelmi kapcsolatok kapuját a világ fogyasztóközönségének felét alkotó szocialista és népi demokrata államokkal, köztük szülőhazánkkal Magyarországgal is. E téren döntő szerep vár az egységes amerikai szakszervezeti mozgalomra. Az AFL és a CIO egyesülése uj, minden eddiginél nagyobb politikai súlyt fog adni az amerikai munkásságnak, lehetővé téve az eddig még meg nem szervezett
