Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-08-11 / 32. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ August 11, 1955 Főúri kaszt a szakszervezetekben AMERIKAI MAGYAR SZÓ Published weekly by the Hungarian Word, Inc., 130 E. 16th St., New York 3, N. Y. — Tel.: AL 4-0397 Subscription rates: New York City, U. S., Canada §7. Foreign $8 one year, §4 half year. Single copy 15c. irirrii Gyászoljuk Pogány Willy! - mind a kettőt! A világ ismét egy magyar géniusz elhunytát gyászolja: New Yorkban 73 éves korában elhunyt Pogány Willy, Amerika és a világ egyik legkiválóbb, legzseniálisabb festő- és rajzoló- miivésze. Pogány Willy már az első világháború előtt hires rajzolómüvész volt, de tehetsége valójában csak itt Amerikában bontakozott ki amidőn 1914- ben ideérkezett. Hamarosan egyike lett a legkeresettebb freskó és portréfestőknek, könyv illusztrátoroknak. Az ő festményei díszítik Amerika leghíresebb luxusszállodáinak és leggazdagabb milliomosai palotáinak termeit. Úgy a Metropolitan Opera, mint a hollywoodi filmtársulatok gyakran bízták meg díszletek készítésével. Halála nagy gyász az egész kulturvilágra. Mi is együtt gyászolunk családjával, barátjai- val, csodáiéinak nagy seregével. De a mi gyászunk nagyobb, mint bárkié — a családjától eltekintve. Mert mi nemcsak azt a Pogány Willyt gyászoljuk, aki élt és meghalt, hanem azt a Pogány Willyt is — aki lehetett volna. Mert Pogány Willyben meg volt a tehetség ahhoz, hogy minden idők legnagyobb festői, az igazi nagy emberek, a Leonardo da Vincik, a Pi- cassok sorába emelkedjen, azokéba, akik művészetüket nemcsak a kiváltságosok pénzéért és azok becsvágya kielégitésére csillogtatták, hanem az elnyomottak biztatására, felemelésére, az emberiség haladásáért küzdők támogatására. Pogány Willy a történelem legeseménydusabb korszakában élt. Szemei előtt peregtek le minden idők legdrámaibb, legmegrázóbb, lélekbemarkoló eseményei. Szemtanúja, megfigyelője vagy kortársa volt az első világháború tragédiájának, a nagy vajúdásból megszülető első szocialista társadalomnak, az amerikai történelem legborzalmasabb társadalmi igazságtalanságainak, a Tom Mooney, a Sacco —Vanzetti-ügynek, a Scotsboroi esetnek, a Ro- senberg-ügvnek. Lelki szemei előtt éppúgy loboghattak Guernica szörnyű víziói, mint Picassoé előtt. A náci koncentrációs táborok, az auschwitzi égetőkemencék lángjai előtt ő sem hunyhatta be szemeit éppúgy, mint Hirosima vagy Nagasaki tragédiája előtt. Szemtanúja volt egy egész amerikai nemzedék szenvedésének a nagy depresszió alatt. De rajzaiban alig van nyoma az emberi tragédia és küzdelem és felemelkedés e roppant vízióinak. Mert a Ritz Tower tulajdonosait és Sam Gold- wynt a hollywoodi filmgyárost az ilyesmik nem érdekelték. És Willy Pogány elsősorban nekik és a hozzájuk hasonlóknak dolgozott, nekik árusította ki határtalan tehetségét. Oh, mit vesztett az emberiség abban a másik Pogány Willyben! Az állampolgárságtól való tömeges megfosztás A külföldiszármazásuak nyugat-pennsylvaniai védelmi szervezete nyilatkozatot bocsátott ki azzal kapcsolatban, hogy julius 25-én John L. Mii- lei- Szövetségi kerületi bíró döntést hozott, melynek értelmében a törvényszék nem hajlandó elejteni az Anna és Steve Devunich, Katherine Ke- menovics, Steve Nelson Steve Paich, Alex Ra- kosi es Brinley True ellen emelt vádakat állam- polgárságuk megvonására a Walter-McCarran- törvény alapján. A törvényszék elutasította azt a beterjesztést is, hogy részletes, külön vádakat emeljenek a vádlottak ellen. A döntés ellentmond más szövetségi döntéseknek, amelyek kimondják, hogy minden vádhoz külön affidavitot kell csatolni, és megállapítja, hogy a “mellékgondolat” kérdése elégséges a törvényszék Ítéletéhez. Azzal a váddal, hogy a vádlottaknak “mellékgondolataik” voltak, amikor állampolgárságot nyertek, a kormány laza általánosságokban moDave Beck nem kért a reklámból, de megkapta a maga porcióját. Alig akadt egyetlen lap vagy rádió hírmagyarázó (valamennyien persze a munkások ‘barátai’), aki fel ne dolgozta volna az esetet. Abe Ruskin jött elő vele a N. Y. Times- ban, a sajtó többi része pedig vígan rávetette magát a koncra. A fuvarozók szakszervezetének ügy vezetősége, amely 12 tagot számlál, megszavazta, hogy egy palotaszerü lakot vásárol Seattle-ben elnökének — 163 ezer 215 dollárért. Az összeget egy esküdt becslő igazolta, készpénzben átnyújtotta neki és mostantól fogva Dave Beck ebben a lakban fog lakni, házbért nem kell fizetnie, sem adót, mert ezeket és a kiszolgálást meg karbantartást a szakszervezet fogja ellátni. Azt hallottuk, hogy a helyecske gyönyörű 163,215 dollárért, van benne nagy magánüszómedence, homlokzata tóra néz, van mesterséges vízesése s mérhetetlen nagy telek tartozik hozzá. Azt mondhatnék, hogy szinte ‘ingyen’ van, noha azt, hogy Beck tulajdonképpen mennyit fizetett érte, nem kötötték az orrunkra. Beck persze tiltakozik, aszongya, hogy az egész meglepetés volt számára. Tény, a vezetőség akkor intézkedett, amikor Beck nem volt ott. Beck úgy tesz, mintha az egész ügy nem volna Ínyére. De hozzáteszi: “Istenkém, végeredményben elnök vagyok! Több pénzt szereztem a szakszervezetnek, mint amennyi fizetést én kapok az elkövetkező tiz esztendőre. Én 12 millió dollárral gyara- pitottam a szakszervezet vagyonát.” Most Beck csak 50,000 dollárt fizetést kap. plusz a mellékkiadásokat. Ugylátszik, mé£ fizetésemelést is vár. Beck még azzal is “igazolja” a vezetőség eljárását, hogy az a kedveskedés, amelyben a szak- szervezet részesíti őt, az elnököt, már dívott Dán Tobin idejében is. A szakszervezet ugyanis 1943-ban vásárolt otthont Tobinnak Miami Beach-en, az sem volt vi- tyilló, aztán egy másikat, amely csaknem annyit kóstált, mint egy egész munkásháztömb Marsh- fielden, Mass.-ban. Azzal természetesen vele járt a hozzávaló is: egy Cadillac-autó, soffőr, bóbitás szobalány, házgondnok és minden egyéb kiadás meg adó. És Tobin sohasem mulasztotta el felvenni 50,000 dolláros fizetését. Az elmúlt három évben tiszteletbeli elnök ugyan már Tobin, aki 80 éves, nem csinál semmit, de azért szépen felveszi 50.000 dollárjait. Minden teherautósoffőr, aki nyugtalankodik, hogy Beck esetleg nem jön ki a fizetéséből, nyugodtan aludhat. Beck többizben kijelentette, hogy nem abból a pár garasból él, amit a szak- szervezet borítékjában nyújtanak át neki. Óriási ingatlanja van Seattle-ben, amelyet a szakszervezete nem vett el tőle. Mindazonáltal kérdés, vájjon Beck a világ legjobb munkásvezére. George Harrison, a Railway Clerks elnöke, a fuvarosok szakszervezeténél ötször kisebb szakszervezetben, 76 ezer dollár évi fizetést húz. Mások egészen közeljárnak Beck- hez. John L. Lewis is 50,000 dollár fizetést húz évente. Dave McDonald, az acélszakszervezet elnöke, örökölte Philip Murray-től az évi 50,000 dolláros fizetést. Ez utóbbi két szakszervezet másod- és harmadrangú főtisztviselői azonban csak zog, amelyek lehetővé teszik, hogy minden honosított polgárt megfosszanak állampolgárságától. A törvényszéknek az a szándéka, hogy tények helyett gondolatolvasó lesz, holott ez ellentmond a szabadság régi amerikai eszményének és pontosan ellenkezője a Bill of Rights (a Jogok Törvénye) szellemének. Ilyen mindent elsöprő állam- polgárságtól megfosztó intézkedés másodosztályú polgárokká teszi a külföldiszármazásu amerikai- akat^ akiknek állampolgárságát a kormány merő szeszélye visszavonhatja. Az igazságügyminiszteri hivatal és a sajtó módszerei az összes eseteket egy kalap alá vonják abbeli igyekezetükben, hogy intézményesítsék az állampolgárságtól való tömeges megfosz- tási pereket. Hiszen elég baj az, ha valaki ellen állampolgárságának visszavonását célzó pert indítanak, de legalább biztosítani kellene mindenkit, hogy külön tárgyalják meg esetét a bírák és a nyilvánosság előtt az illető eset érdeme szerint. Brownell igazságügyminiszter 10,000 amerikait fenyegetett meg állampolgárságának megvonásáaz évi 40,000 dolláros kategóriába tartoznak. George Meany a nagyfejüek közt kisfiú: 35,000 dollárt kap. Viszont azoknak a munkásvezérek- nek névsora, akik mint Jacob Potofsky, a szabó- munkások elnöke, csak évi 25,000 dolláros fizetést élveznek, kitöltené ezt az egész hasábot. Nem ritkaság, hogy olyan szakszervezeteknek az elnökei, amelyeknek tagsága 20—30,000 munkásból áll, évente 20-—25 ezer dollár fizetést húznak ki a szakszervezetek kasszájából. Sajnos a munkásság alsóbb soraiban sokan akadnak, akik konvenciók alkalmával már alig várják, hogy indítványt tehessenek a főúri fizetések további felemelésére. Azzal érvelnek, és néhányan komolyan is gondolják, ’’hogy vezetőiknek abban a helyzetben kell lenni, hogy úri benyomást keltsenek, amikor a munkaadókkal leülnek tárgyalni.” A talpnyalók minden alkalmat megragadnak, hogy kiérdemeljék a “gazda” kegyeit, beszédeket mondanak, hogy az micsoda egy csodálatos ember és hogy a legkevesebb, amivel érdemeiket elismerjük az, hogy adunk nekik még tiz vagy húszezer dollárral több fizetést évente. És ki mer ellenszólni ilyen javaslatnak szakszervezeteink nagy többségében? Azt aztán mondanunk se kell, hogy a munkásellenes propagandisták, különösen a Pegler-faj- ták, alaposan kiaknázzák azt a főúri standardot, amelyet legfelsőbb munkástisztviselőink élveznek. Ha egy lap csak egyszerűen, pontosan, minden tóditás nélkül, leírja, hogyan él Beck, az a legkitűnőbb propaganda a NAM: a nagyvállalatok országos szövetsége számára. Az a cinikus állás- foglalás, hogy a szakszervezet üzlet, amelyből a munkásvezér húz hasznot és amelyet a haszon kedvéért a kezében tart, óriási hatást vált ki. Látható ez abból a nehézségből, amelybe ütköznek manapság, amikor munkásfőtisztviselő- ink az egyszerű tagok önkéntes részvételét sürgetik a szakszervezet életében és munkájában. Legtöbbször még röplapok osztogatásához is pénzért kell embereket felfogadni, talán éppen más szakszervezetek tagjait. Az öreg Tobint sohasem bosszantotta Pegler ismételt mardosása egyik rovatban a másik után 1943 óta, a két háza és az évi 50,000 dollár, plusz némi bőcsurgásu pénzt hozó kedvezmények miatt, amelyeket fiai élveztek a munkásmozgalomban. De milliók olvasták Pegler munkásgyülölő cikkeit és az ilyen megcáfolhatatlan adatok rettentően hitelképessé tették hazug kampányait. Sok amerikai munkásvezér személyi vagyona — pedig hát hány ezren vannak rajtuk kívül, alattuk, akik 8,000 vagy több dolláros csoportba tartoznak — vitathatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy úgy gondolkodnak, mint a középosztálybeli emberek, sőt akár a nagytőkések. Jelentékeny csoportot alkotnak, akiknek befektetett személyes pénzügyi érdekeik vannak a szakszervezetben. Sokan közülük fejedelmi tekintélyre és olyan gépezetre tettek szert, amely híján van minden demokráciának, csak azért, hogy személyes érdekeiket megőrizzék. A munkásmozgalomnak előbb-utóhb szembe kell nézni ezzel a problémával, hogy vissza kell állítani a munkásosztály gondolkodását és érzését — a vezetőiben is. ..... ' " " 1 1 i-----i vak Nyilvánvaló, hogy ami e fentnevezett esetekben kockára van téve, az több, mint hét ártatlan ember, akit megfosztanak állampolgárságától. Itt arról van szó, hogy vájjon eltürik-e az emberek, hogy a Walter-McCarran-törvény alapján megkülönböztetés, deportálás és állampolgárságától való megfosztás céljából hajszát indítsanak a bevándoroltak ellen. Az amerikai nép túlnyomó többsége kifejezte már tiltakozását a Walter-McCarran-törvény ellen szakszervezetei, betegsegélyző, vallásos és más szervezetei utján. 1952-ben fogadták el ezt a törvényt Truman elnök vétója ellenére és egyetlenegy szavazattöbbséggel a kongresszusban. A koreai háborús hisztéria kellős közepén történt ez. Mindazonáltal a genfi konferencia szellemé- ben^ amikor csökkentek a háborús feszültségek és amikor lehetőségek merültek fel a népek közti tartós békére és barátságra, követeljük, hogy vessenek véget a bevándoroltak üldözésének és töröljék el ezt az amerikaellenes törvényt. Felszólítunk mindenkit, Írjon kongresszusi képviselőjének és szenátorának.
