Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-12-22 / 51. szám
I »„.ml», 22. 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ_________________________________________________U_ gok. Bim bom, bim bam bum! Odarohant az ab* lakhoz és lekiáltott egy fiúnak: “Miféle nap van ma, édes fiam?” ■ i A fiú csodálkozva felelt: “Karácsony!” Nem Passzoltam el”, — mondta Scrooge. “A szellemek mindezt egyetlen éjjel alatt művelték. Hé édes fiam! Ismersz-e egy baromfiüzletet a közelben? Hogyne ismernél. Egy ilyen okos fiú! öröm teveled beszélgetni. Nem szaladnél-e és vennéd meg nekem a legnagyobb pulykát, ami kapható? Gyere vissza az emberrel és kapsz tőlem egy shillinget. Ha pedig öt percnél előbb jössz vissza, kapsz egy fél koronát!” Uccu neki! A fiú eliramodott, mintha puskából lőtték volna ki. “El fogom küldeni Bob Cra- chitnak. Nem fogja tudni, ki küldte. Micsoda tréfa!” — mondta Scrooge, az arca sugárzott, keze pedig úgy remegett, hogy alig tudta leimi a címet. Amikor az óriási pulyka megérkezett, Scrooge kijelentette, hogy kocsit kel fogadni, és a megelégedett nevetést, amellyel a kocsit kifizette, csak az a nevetés szárnyalta túl, amellyel a fiú meg jutalmazását kisérte. Amikor kilépett az utcára, oly ellenállhatatlanul kedvesnek látszott hátrafüzött kezeivel, az emberekre vetett nyájas pillantásaival, hogy minden jólelkü ember ráköszöntött: “Jóreggelt, uram! Kellemes karácsonyt”! Nem jutott messzire, amikor észrevette azt a méltóságteljes urat, aki az előttevaló napon besétált irodájába. Scrooge odasietett hozza es fo'Ha kezét. “Kellemes karácsonyt!” — mondta az" öreg Scrooge. “Lesz olyan kedves beírni nevemet, mondjuk...” — és belesugta fulebe az összeget. “Szent Isten!” — kiáltotta az úriember. “Tisztelt Scrooge uram, komolyan beszél?’ ^ “Egy fityinggel sem kevesebbet, kerem, mondta Scrooge mosolyogva. “Sok hátralékos fizetnivaló van abban!” , ... Lépteit ezután unokaöccse haza fele irányítottá Amikor kinyitotta az ajtót, azt mondta a szobalánynak, hogy bejelentés nélkül akar bemenni. Halkan kinyitotta az ebedlo továzó arccal nézett korul a sarokban. Scrooge bácsi van itt, Fred. Eljöttem vacsorára, - tette hozzá idegesen. “Megengeded, hogy bejöjjek' Hogv megengedi-e! Még szerencse, hogy a nagy kézrázás közben Fred nem tépte le a kariát! Öt perc múlva Scrooge már otthonosan erezte magát. És az a mód, ahogyan o is resztvet a találós játékokban, a szembekotosdiben es a többi mókában ezen az esten, egy hónapra ki - ta volna sodrából a londoni tőzsdét, ha tagjai ezt ^Másnap reggel korán ment be irodájába. Ha legalább rajtacsipné Bob Crachitot, hogy későn ' jön! De ez alkalommal csakugyan rajt erte. Bo kerek tizennyolc perccel később érkezett meg. Kalapját még kint az ajtó előtt levette. gy ' szempilantás alatt a székén termett, s oiult ' gvorsasággal percegett a tolla. ' “Jöjjön csak ide! — dohogta Scrooge. “Elnézést kérek, uram!” — mondta Bo . rácsony egyszer esik esztendőben. Nem fog újra megtörténni, uram. . „ ; “Kedves barátom”, — ordította Scrooge, gye tudomásul, hogy ilyesmit tőbe nem túrok. • Nekiugrott Bobnak, oldalbabökte. “Vegye tudo- ' másul, hogy mától fogva felemelem a fizetését. Bob megreszketett és egy kissé hatratantoro- ' dott Az az őrült ötlet sújtott agyába, hogy a ' fejesvonalzóval leüti Scrooge-ot és segítségért kiált, hogy munkaadóját kényszerzubonyba te“Vidám karácsonyi ünnepeket, Bob! rebegte Scrooge olyan hangon, amelyet mar nem lehetett félreismerni. “Vidámabb karácsonyt Bob, kedves barátom, mint amilyenben hosszú eveken * keresztül részesítettem!” És megveregette hivatalnoka vállát. “Most pedig menjen es vásároljon egy uj szeneskannát, mielőtt egy újabb pontot tesz az i-re, Bob Crachit! A ió öreg Scrooge nem- gondolta meg magat többé. Derék fickó lett, derék főnök, kellemes, rokonszenves ember, akinek párja sem akadt az öreg városban. Pici Timnek pedig, aki eletben maradt második apja lett. , . Voltak, akik mulattak Scrooge színeváltozásán, de bánta is 6. hogy mulatnak, oda se hedenntett. Saját szive is nevetett s ez eppen eleg volt nek _ Többé már nem társalkodóit, nem is akadt össze szellemekkel. Hire kelt, hogy senki úgy nem tudja megünnepelni karacsomt m, Álljon ez mindannyiunkra. Ünnepeljük ka a csonyt békében. (Fordította: dr. p. W lelke mélyén hálás volt, hogy mindezeket hallhatta és összekulcsolt kézzel be is vallotta. Igen! Bárhogy ellágyul is a szivük, megköny- nyebbültek halála hírére. Az egyetlen emberi érzés, amit a szellem mutathatott Scooge-nak, csak az a megkönnyebbülés volt, hogy ö meghalt! Scrooge zokogni kezdett: “Mutass a halálommal összefüggő valamiféle gyengédséget is. Ezt nem birom tovább!” A szellem lebegett az utcák felett és belépett Bob Crachit házába. Az anya a tűz mellett ült. A zajongó apró Crachitok mint néma szobrok üldögéltek egy sarokban és hallgatták Pétert, aki egy vastag könyvből felolvasott nekik. “ő pedig fogott egy gyermeket és közébük tette.” ” Az anya letette varrását, kezével meg eltakarta arcát.’ “A színtől fájnak a szemeim,” — mondta. “És nem akarok fáradt szemekkel apátok elé állni a világért se, amikor hazajön. Itt az ideje.” “Már bizony az el is múlt”, — mondta Péter. “De azt hiszem, már napok óta lassabban jár, mint szokott, anyám.” “Jaj pedig mindig úgy láttam, hogy... úgy láttam, hogy nagyon gyorsan jár, vállain a Pici Timmel.” “Én is,” — kiáltotta Péter. “Gyakran.” gyón szerette. No, itt van apátok a kapunál. Én is, én is! — kiáltották valamennyien. “Könnyű volt vinni őt,” — folytatta az anya és újra munkájába merült, “apja pedig oly nagyon szerette. No. itt van apátok a kapunál. Elébe sietett. Bob pedig besétált, sálja a nyakán. Mindannyian azon iparkodtak, hogy kedveskedjenek neki. Amikor a szoba legmelegebb sarkában elhelyezkedett, a két kis Crachit felmászott a térdére és arcocskáikat arcához szorították. Bob jókedvűnek igyekezett lenni és lelkierőt mutatva beszélt az egész családhoz, de egyszerre csak letört és felkiáltott: “Jaj, édes kisfiam! Én édes kisfiam!” Kisietett a szobából és felment a szobájába, amely ki volt világitva és karácsonyiasan feldíszítve. A gyermekek ágyához közel oda volt állítva egy szék és némi jelek voltak láthatók, hogy az utóbbi időben állandóan ott fekszik valaki. Bob letilt, rövid gondolkodás után összeszedte magát és megcsókolta a kisfiú arcocská“Szellem!” — kiáltotta Scrooge, aki ismét térdre hullt és összetette kezeit. “Miért mutatod ezt nekem, ha már minden reményt úgyis feladtak? A fantom kezei remegni látszottak. “Jó szellem”, — könyörgött Scrooge, “nyugtass meg, hogy a jövőnek ezeket az árnyképeit megváltoztathatom, ha ma megváltoztatom éle tomot \f} A gvengéd kéz még egyszer megremegett. “Tiszteletben fogom tartani szivemben kara ' csonyt és egész évben megtartom. Oh, mondd ‘ ugy-e letörölhetem mindezeket a baljóslatú je 5 leket és ezeket a bánatokat?” Szenvedélyes könyörgésében felemelte kezei , és látta, hogy a szellem kámzsája és fátyla at változik, összezsugorodott, leomlott és eltűnt a ágy lábában. . , ,, Az ágyláb az övé volt. Az ágy is az öve volt t a szoba is. Az idő is, amely előtte volt, hogy jo vá tegve bűneit. v , : “Oh’Jacob Marley! — kiáltotta Scrooge kikec meregve az ágyból. “Dicsértessék az Ég es Kara csonv”! Térdenállva mondom, jó öreg Jacob I. Térden állva!” , .. Kezeivel ruhái közt kotorászott, kifoigattc h beforgatta, maga se tudta, hova rakta, mm ei i, felé furcsaságot csinált vele. . i- Izgatottsága közepette megkondultak a harar gitó fény fölött, megszorította egymás kérges 1< kezét a durván faragott asztal fölött és kellemes t karácsonyt kívánt egymásnak. Az idősebbik, viharedzett, szikár, sebhelyes arccal, öblös hangon n rázendített egy dalra, amely úgy zúgott, mint z maga a parti szél. ’ a A szellem ismét továbbsietett, amig messze, messze észrevették egy hajót. Sötét, kísérteties r alakok álldogáltak a fedélzeten, ki-ki a maga he- r lyén, miközben a jeges szél és a hullámok metsző íröcskölése korbácsolta őket, de még ott is, I azok is, minden egyes ember karácsonyi melódiákat duruzsolt magának vagy szeretteiről beszélt, ( akiket otthonhagyott. Megkondult az éjféli harangszó. Tizenkettő! 1 Scrooge ismét a szobájában volt. Amikor szemét felemelte, egy ünnepélyes fantomra esett 1 pillantása, akit redőkbe ráncolt ruha és kámzsa burkolt s úgy kúszott feléje, mint a köd. 1 Scrooge térdre rogyott. Maga a levegő, ame- 1 Íven keresztül suhogott a szellem, rejtelmet és . félelmet árasztott. Tudta, anélkül hogy szavakba öntötte volna, hogy az eljövendő karácsonyok szelleme jött el hozzá. A város körülötte egyszerre csak mintha megelevenedett volna. Nappal volt és a szellem elvezette üzletfelei egy kis csoportjához, amint ott álldogáltak a tőzsdepalota előtt, őmaga is, azok is ott szoktak állni naponként. “Hát szóval meghalt”, — mondta az egyik azt hittem, sose fog meghalni.” “Mi lenne, ha összeállnánk és elmennénk a temetésére”, — mondta egy másik. “Hitemre, fogalmam sincs, ki lesz ott, ha mi nem megyünk.” . . “Miattam elmehetünk, ha valaki gondoskodik az ebédről,” ásított egy harmadik. “Mert ha elmegyek, ennem is kell.” , Valamennyien nevetésbe törtek ki es tovabbsétáltak. . . Aszellem egy másik csoport fele siklott. Ott is olvan emberek álltak, akiket nagyon jól ismert: nagyon gazdag, nagyon fontos emberek. De sokat erőlködött, hogy nagyra becsülésuket kiérdemelje! “Az öreg Vakarcs is elpatkolt hát, mi?” — szólt az egyik, amire a többiek felnevettek és az időjárásról kezdtek beszélgetni. Á szellem a város egy homályos negyede tele vette Htját. Szeméttel és vacakokkal tömött ócskás üzletben három alak üldögélt és a tulajdonossal csevegett. Az egyiken rozsdás-fekete ruha diszlett, nyilvánvalóan egv temetkezési vállalat alkalmazottja volt. A másik kettő nő, akiknek öltözete arra vallott, hogy takarítónők. Mindegyiknekvolt egy-egy batyuja. A temetkezési vállalat embere kibontotta a magaet es néhány olcsó csecsebecsét mutogatott. A takarítónők lepedőket, törülközőket és egy ágyfüggonyt húztak elő. “Csak elpocsékolták volna, ha ebben temetik el”, _ mondta az egyik, kiteregetve a lepedőt. “De én kihúztam alóla. Bizonyára nem fog meghűlni enélkül sem. a kalikó különben is elég lesz neki. Csúnyább már egysem lehet.” “Csak nem azt akarja mondani, hogy ezt a vackot kihúzta alóla, ő meg ott marad holtan? __ mondta az ócskás az elismerés csodalataval. “Magából milliomos lesz!” Scrooge borzalommal hallgatta es figyelte okét. Mielőtt még pontosan felfogta volna, mit jelent mindez, máris egy ágy mellett találta magat — egy puszta, függönytelen ágy mellett. Az öve volt az, és rajta, pőrére vetkőzve, ott hevert saját holtteste. A kutya se törődött vele. Leroskadt a földre, odacsuszott a szellem lábához. , „ , ... “Szellem! — kiáltotta. — “Hallgass meg! Oh hallgass meg! Ha van élő lélek ezen a földön, akinek fáj, hogy meghaltam, könyörgök, mut/SSd TTlGg V* A fantom kiterjesztette fekete köpenyét, mint valami szárnyat, Amikor összecsukta, egy szoba tűnt elő, ahoi egy anya ült a gyermekeivel, vala- mennyien szemlátomást feszült türelmetlenseg- gél várva valakire. Végre kopogtatás hallatszott az ajtón. Gondterhelt, barázdált arcú ember, no. ha még fiatalnak látszott, lépett be a szobába es megragadta a nő ruháját. Scrooge azonnal megismerte: egyik adósa volt. .. , “Meg vagyunk mentve!” — kiáltotta ünnepélyesen. “Scrooge meghalt az éjjel. Amikorára örökösei átveszik ügyeit, ha egyáltalán vannak neki örökösei, a mi pénzünk is össze lesz kupor- gatva. De még ha nem is lenne együtt a pénzünk aligha találunk nálánál irgalmatlanabb hitelezőt. Az asszony szelíd, jóságos, türelmes teremte» Tí>ilf>mp rá volt irva az arcára, mindamellett
