Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-12-22 / 51. szám
December 22, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ n ' >-w*-«*i***«*^<e*w*^^**^**«*^»^^**,«*,,í'« *•<••«*!e'«****w*«'«*!«*ií!fic**>**T«tics©re;*«-«<c!c*tc«c»««c«e í***w****«t*it!c*!«*^is*Scsoew«i**!CíC' wxkxxxxxxí *f * | Charles Dickens Karácsonyi ének g AZ ÖREG komor, keserű és fagyosmodoru Scrooge ott ült irodájában a régi Londonban, karácsony-este, és dolgozott. Szobájának ajtaja nyitva volt, de csak azért, hogy szemel tarthassa irodai alkalmazottját. Scrooge irodájában halvány kis tűz pislogott, alkalmazottját azonban még ennél is sokkal parányibb tűz melegítette, Scrooge-éhez hasonlítva ez bizony csak egy kis parázsnak mondható. A szenesládát is a saját irodájában őrizte a zsugori ember. És valahányszor lapáttal kezében odamerészkedett a hivatalnok, Scrooge azzal a jóslattal fenyegette meg, hogy az ilyen könnyelműség bizony azt fogja eredményezni, hogy elválnak egymástól. Az Írnok Bob Crachit ennélfogva kénytelen volt a fehér sálját viselni és egy gyertyával melengette gémberedett ujjait, ámde ebbeli erőfeszítésben, nem rendelkezvén elég nagy képzelettel, csúfos kudarcot vallott. “Boldog karácsonyi ünnepeket, bácsi!” — kiáltotta egy vidám hang. Ez Scrooge unokaöccsének hangja volt. Scrooge haragos pillantást vetett a pirospozsgás, csinos emberre, akinek arca kipirult a járástól. Scrooge a fogát vicsorogva dör- mögte: “Eh! Csalárdság! Boldog karácsony! Mi okod van teneked örülni te kódis!” “Ugyan bácsi!” — mondta nevetve az unokaöccse. — “Mi oka van magának szomorkodni? Hiszen olyan gazdag!” “Ha az történne, amit én akarok” — morogta rnóH-itiankodva — “minden hülyét, aki szájával boldog karácsonyi ünnepeket kívánva jaraal itt szanaszét, a saját puddingjában sütnének meg és szivét faggyal-ággal átszurva te. metnék el!” “Nagybácsi!” — kérlelte az unokaöccs. “Jöjjön és vacsorázzon ve. óik holnap. Nem akarok semmit sem magától. ^Nem kérek semmit. Miért ne lehetnénk jóbarátok?” “Jó éjszakát” — förmedt rá Scrooge. “Kár! mondta az, unokacccs. “Karácsony iránt érzett tiszteletből próbáltam meghívni. Én bizony* nem akarom elveszteni karácsonyi jó hangulatomat. Hát akkor kellemes karácsonyt, nagybácsi !” “Jó éjszakát!” — förmedt rá még egyszer az öreg. Az unokaöccs kiment a szobából, de a külső ajtónál megállt, hogy boldog karácsonyt kívánjon Crachitnak, aki bármennyire fázott is, melegebb volt Scroge-nál és szívélyesen viszonozta az üdvözletét. “Még egy hülye,” mormogta Scrooge. “Hivatalnokom. akinek tizenöt shilling fizetése van hetenként, ráadásul felesége és családja, kellemes karácsonyról fecseg. Valóságos bolondok háza.” Miután Scrooge unokaöccse eltávozott, két ember lépett be hozzá, két méltóságteljes, kedves és mosolygó úriember, akik kalaplevéve. hajbókolva álltak meg előtte. “Scrooge és Marlev, ha nem tévedek”, mondta az egyik. “Marlev hét évvel ezelőtt, pontosan ezen az éjszakán meghalt,” felelte Scrooge. A két nyájas ur aztán elmagyarázta, hogy adományt kérni jöttek egy karácsonyi jótékony- sági akció szegényei részére. “Mi az? Hát már nincsenek börtönök?” —kérdezte Scrooge. “A szegényházak megszűntek?”— tette hozzá mérgesen. “Megvannak biz azok. sőt tele vannak,” — felelték. “Oh”, mondta Scrooge megkönnyebülve, “már megijedtem, hogy valami történt s megszűntek. Én kérem ezeket a most említett intézményeket támogatom, a szegények forduljanak azokhoz.” 'Sokan nem tehetik és még többen inkább meghalnának”. válaszolta az egyik látogató. “Haljanak meg”. kiáltotta Scrooge, “hadd csökkenjen a fölösleges lakosság. Jó éjszakát, urak!” Eltávoztak, Scrooge pedig ismét munkájának esett. Roppant meg volt elégedve önmagával. A köd és a sötétség megsürüsödött, a csípős, athatö hideg fokozódott. A boltokban kigyulladtak a lámpák és meleg, szindus látványossággá változtatták a helyiségeket. A polgármester kiA karácsonyi ünnepekre vonatkozó irodalmi müvek sorában Dickens 'Karácsonyi Ének’-ét (Christmas Carol) ismeri és szereti a világ a legjobban. Az Írónak talán legmelegebb szivü alkotása ez. Nem lehet mély megindultság nélkül elolvasni. A mü Angliában annyira népszerű, hogy magát a karácsonyt is szinte Dickens müvének tekintik. Nem vastag kötet ez, de ne felejtsük el, hogy egy irodalmi mü halhatatlanságai nem a könyv vastagsága biztosítja. Ha Dickens talán egész életében nem is irt volna mást, mint a ’’Karácsonyi Ének”-et. ez is halhatatlanná tette volna nevét. Ezért kezdjük meg klasszikus regénysorozatunkat ezzel a könyvvel. Ha talán egyes olvasóink meglepődnének, miért szemeltük ki azt a némelyest vallásos hangulatú történetet sorozatunk részére, mi ezzel szemben éppenséggel azt akarjuk hangsúlyozni. hogy mi magunkénak tekintjük a világkultúra minden nagy alkotását, amely részben vagy egészben hozzájárult az emberiség haladásához. Dickens egyike volt az elsőknek, akik a feudális irodalmi korszak után az élet valósághű ábrázolásával alkottták meg müveiket. Művészete az angliai ipari forradalom idején bontakozott ki és ha az osztályharc még nem is tudatosodott benne azzal a világossággal, mint más, későbbi nagy Írókban, de éles szemekkel, emberséges szívvel és nemes ösztönnel már ő is meglátta a vagyonos és vagyontalan osztályok közti társadalmi különbségeket és ez osztályok szembenállását. Dickens egész munkássága a szegények melletti kiállás, a munkásemberek szenvedéseinek és nyomorának mély át- érzése. Még a “Karácsonyi Ének”-ben is szive minden melegével a kőszívű gazdagokkal, bankárokkal, kufárokkal szemben, a kisemberekkel vállal azonosságot és azok érzelmi szószólója. A “Karácsonyi Ének”-nek, mint irodaimi alkotásnak, van tökéletlensége, amire még ebben az összevont formában is rá fog jönni az olvasó, de ez is abból származik, hogy a megoldásban, talán a karácsonyi hangulat kedvéért, az iró el akart térni ettől a vonaltól. A gazdag üzletember megtérése túlságosan hízelgő és igazolatlan, mert az iró eltér a valóság bensőleg hü visszatükröződésétől. V.---------------------------------------------------------------> adta a parancsot ötven szakácsnak és inasának, hogy úgy ünnepeljék meg a karácsonyt, amint ez a polgármester háztartását megilleti. A szabó, akit múlt hétfőn öt shilling pénzbírságra büntetett részegségért és közcsendháboritásért, kevergette pudingját padláslakásában, amig felesége és kisbabája oda voltak marhahúst vásárolni. Scrooge tovább körmölt irótoilával, összeszámlálva azokat a személyeket, akik tartoztak neki és szigorú levelekben számonkérte tőlük. Ezt a vig foglalatosságot csak éppen annyi időre szakította félbe, hogy vonalzóját' hozzávágja egy ösz- sze visszafagyott hajléktalan karácsonyi vándorra, aki ablaka alatt szemtelenül énekelte: “Isten áldja meg, vidám urak!” Végre elérkezett a zárás pillanata. Scrooge dohogva ismerte be ezt a tényt türelmetlenkedő alkalmazottjának. Bucsuüdvözletül Scrooge azt magyarázta el. hogy Crachit egy napi bérét lopja ki a zsebéből azzal, hogy egy egész napot vesz el az ünnepekre. Azzal aztán elment buskomor kifőzésébe buskomor vacsorára, mialatt Bob Crachit kissé jobban összeszoritya sálját nyaka körül, hogy pótolja a télikabát hiányát, amily gyorsan tudott, hazaszaladt. Miután pedig lenyelte sovány vacsoráját s elolvasta az összes újságokat meg bankkönyvével néhány órát kellemesen eltöltött, Scrooge végre hazament. “Haza” — ez bus, sötét lakás volt egy bus, sötét ócska házban, amelyben Scrooge-on ki. viil más se lakott, mert csak irodák számára adta bérbe. Az odavezető udvar oly .sötét volt, hogy Scrooge-nak, noha minden kövét ismerte, tapo- gatódziiia kellett, hogy az ajtóra találjon. Amióta boldogult üzlettársának nevét utoljára kiejtetté, egyszer sem ötlött eszébe Marlev. De most hirtelen, amikor a kulcsot a zárba illesztette. a kopogtató nem kopogtatónak, hanem Mar- ley arcának látszott! Az áthatolhatatlan sötétségben csak egy parányi fény volt látható, ahova a kopogtató volt od ősitve. Marley fején a haj furcsán megrez. zei nintha meleg levegő fuvallata érte volna. Ar r Scrooge jobban rámeresztette szemét erre a titokzatos jelenségre, az ismét kopogtatóvá változott. Scrooge vérét egy számára teljesen szokatlan érzés hozta mozgásba. Végül megfordította a kulcsot, bement, meggyujtotta gyertyáját és felment a lépcsőn. Amikor szobájába ért, kétszer is rázárta az ajtót, aztán átsietett a lakásán, hogy lássa, minden rendben van-e. Nyugtalan volt, különös félelem járta át. Csak miután megállapította, hogy minden a helyén van, öltötte magára házikabátját, aztán leült a tiiz elé. Hirtelen megszólalt a csengő. Vadul csengett. Aztán a ház minden egyes csengője felharsant! Azután meg éppoly hirtelenséggel elnémultak a csengők és Scrooge-nak úgy tűnt, mintha lentről vonszolt lánc csörömpölését hallaná. A zaj lassan jött fel a lépcsőn. Megállt az ajtaja előtt. “Badarság!” — mondta Scrooge. A hang nem állt meg a súlyos ajtó előtt, hanem átjött rajta. És Scrooge előtt ottállt régi üzlettársa, Marley, mintha csak élne, csak-éppen átlátszó volt. Scrooge gyakran hallotta, hogy Marleynek nincsenek belei, de csak most hitte el, amikor saját szemével is láthatta. Marley dereka köré nagy lánc volt csavarva. Scrooge még azt is megfigyelte, hogy az pénzszekrényekből, főkönyvekből, irományokból és erszényekből készült, mind, mind acélból. A szellem félelmetes, panaszos kiáltásba tört ki és megrázta láncát. “Tudod-e” — kérdezte — “mily nehezek és hosszúak a bilincsek, amelyeket temagad is viselsz? Már hét karácsony-est előtt is éppenilyen súlyosak és hosszúak voltak. Azóta pedig még hozzá is tettél. Micsoda súlyos egy lánc!” “De te mindig becsületes üzletember voltál,” — dadogta Scrooge. “Üzlet!” — kiáltotta a kisértet kezeit tördelve. “Az emberiség volt az én üzletem. A közjó volt az én üzletem. Jótékonyság, irgalmasság, türelem és jóakarat volt minden üzletem. Szakmabeli ügyeim csak egy csepp viz volt üzleteim tengerében !” ’ Magasba emelte láncát, aztán földhözvágta. “Idehallgass, Ebenezer Scrooge!” — folytatta a szellem. “Azért jöttem, hogy esélyt adjak neked ahhoz, hogy sorsomat elkerüld. Három szellem fog eljönni hozzád. Légy elkészülve az elsőre holnap, amikor 1-et-üt az óra! A második a rákövetkező éjjel fog eljönni ugyanabban az időben. A harmadik pedig az azután következő éjjel, amikor a tizenkét ütés utolsója elkondult.” A kísértet az ablakhoz siklott, aztán felemelte kezét Scrooge fülét zavaros hangok ütötték meg: a levegőben jajveszékelés, sirás összefüggéstelen, kifejezhetetlenül bánatos hangjai suhantak át. A szellem a gyászindulóhoz hozzácsatlakozott és kilebegett a hideg, koromsötét éjszakába. Scrooge felugrott és az ablakhoz sietett, a kíváncsiság és a félelem kétségbeesésében. A levegő tele volt fantomokkal, amelyek nyugtalanul bolyongtak, libegtek. Mindegyike láncot hordott, mint Marley. Scrooge észrevett egy öreg kisértetet fehér ujjasban, akit jól ismert életében. Egy szörnyű nagy páncélszekrény volt a bokájához erősítve és szánalmasan óbégatott, mert nem tudott egy szerencsétlen asszonyon segíteni, aki egy csecsemőt tartott karjaiban, ott látta mindkettőt lent egy lépcsőfokon. Scrooge visszahátrált az ablaktól, lezuhant az ágyára és elvesztette eszméletét mindaddig, amig a toronyóra sulvos ütése fel nem ébresztette. Egv! Nagy fény lobbant és szobája furcsa világossággal telt meg. Egy különöse alak állt előtte, valami gyermek, de talán nem is annyira gyermek, mint inkább egy öreg ember, akit valamilyen természetfeletti közegen keresztül látna, amely eltávolítja s gyermeknagyságura csökkenti. Tiszta fehér tunikát hordott az alak. kezében fagyal-ágacska. “Én a Múlt Karácsony szelleme vagyok”, — felelte a kisértet. “Kelj fel és kövess!” A szellem csuklón ragadta Scrooge-ot. Keze finom volt, mint egy nőé, de keményen, ellenállha
