Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-07-14 / 28. szám

2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ July 14, 1955 Móricz ^iigmonil: & BETYÁR í) — Menjen utána, — szólt Áron gróf az inspek- rnak — valami bolondot ne csináljon az em­ir. Az inspektor sietve körülhajlongott és utána- ent a bírónak. Azt a hallban érte utói, mikor a kabátját vet- magára. De hiába fogta tréfára a dolgot: —Tudja, biró ur, nehéz nagyurakkal egy ílból cseresznyét enni..'. Ajjaj, én jól ismerem két... Ezektői igazán ennél még nagyobb tré- a is kitellik. . . Mingyán gyanús volt nekem az, ogv Antal gróf eltűnt. .. Szégyelte magát, zért bujt el a faluban. . . A biró nem felelt. Mikor a neki berendezett rodába ért, ott friss postát talált. Egyik levél a átoralj au j helyi csendőrség jelentését tartal- nazta. A jelentés azt mondta, hogy egy sza- xtlcsmegyei parasztember alaposan gyanusit- lató a betörés ügyében, mert tanú van, ,aki ráismert, egy szomszédfalubeli vasúti munkás, iki beszélt is vele, mikor a csomag feladása itán kijött a postáról. A címezést a postahiva­talnokkal végeztette el, akit megkért, hogy írja meg helyette s az illető hivatalnok, az előkelő névre való tekintettel, ezt vállalta is: A Budapestről utána küldött jelentésekben már azt is megtalálta, hogy a gyanúsított föld­műves napszámos három nappal ezelőtt eltűnt a községből, ahol egy forrongás alakalmával tel­jesen azt a föllépést tanúsította, amelyet a sze- mélyleirás után s a hírlapok közlése után várni lehetett tőle. Szenvedélyes és szocialista szel­lemben viselte magát. Valószínűleg a főváros­ban tartózkodik. A vizsgálóbíró ezek után legyintett és a gró­fok naiv eltussoló meséjét semmibe sem vette. Ö kötelességének megfelelően folytatja a dolgát s megírta a tanuidéző blankettát Dea úrnő szá­mára. A kikézbesítés azonban nem történhetett meg, mert az idézést Áron grófnak vitte be Johann, aki azt darabokra tépte és leendő menyének egy csokor rózsát küldött a szobájába, azzal a kéréssel, hogy tekintse őt mindig hódoló hívé­nek. 5 Az őszi alkonyat hamar itt volt. Dea becsu- katta a táblákat a szobájában s a szép meisseni porcellánlámpa mellett ült egy fotelben és maga elé nézett. Voltaképpen örült, hogy minden kívánságát respektálták, igy azt is, hogy akkor vonulhatott vissza a szobájába, mikor akart. Voltaképpen két szoba volt, a másikban volt az ágy, az ajtó nyitva. Megszerette ezeket a száraz, kedves öreg szobákat, jobban, mint a benne lakó embereket. Ha börtönbe csukják, milyen cellája lesz? Milyen furcsa az élet. Hogy kerül ő egy eny- nyire lehetetlen helyzetbe? Nem kívánná ese­mények nélkül s főleg érzéketlenül leélni az éle­tet. Sajnálatraméltó és alacsofivrendü létezés volna. De ez mégis különös. Az embernek nincs ' módjában, hogy változtasson az életen, a kiej­tett szó gyakran olyan, mint az eldobott kő, többet vissza nem fogható és a repülés irányán már változtatni nem lehet. , Az ő egész tragédiáját az okozta, hogy egyszer rossz pillanatban szólalt meg. Nem bírja meg­érteni, mért volt annak a néhány szónak, annak az ellenkezésnek, vitának akkora fontossága, hogy ime az egész élete tönkremegy miatta. S nincs senkije, aki előtt mindent elmondhatna. Talán egy jó biró még a legjobb volna: az előtt úgy kibeszélhetné magából, mint a katolikusok a gyónásban... Igaz, Antallal eddig nem is volt szó vallási kérdésekről. De ezek a grófok nagyon vallásosak s milyen gyöngédek hozzá, mióta ő itt van, plébános nem volt a lakásban. Csak most érti meg, hogy ez valami igen finom gyöngéd­ség vele szemben. Bizonyára Tonesi-Loncsi ren­dezte igy, mert benne tulfinomult érzékenység van, mihelyt arra kerül a sor, hogy megvédje az ő kedélyhangulatait. . . De ez bármekkora is, nem pótolja a bensőséges összetartozás érzését: ö soha nem tudná evvel a szegény emberrel éle­tét leélni... annyira más... annyira idegen planétán él, hogy sohasem hangzik együtt ket­tejük érzése... Már ahhoz öreg, hogy most ta­nulja meg egy uj világnak a stílusát és köve­telményeit. . . Most jut eszébe, hogy neki az nem volt nagy dolog, szóbaállni a betyárral. Az az ő számára egy falusi ember volt s ő mindig szeretett ott­hon ezekkel a földműves emberekkel beszélgetni. Már az ura kifogásolta, hogy a cselédeiknek és az embereiknek, munkásaiknak ki szokta kér­dezni az életét... De akkor ő csak mosolygott ezen. .. Eszébe villan egy eset, egyszer egy ci­gányasszonyt faggatott igy.ki teljes jóhiszemű­séggel, sirt az utcán, ő arra ment, meglátta, megállott és megkérdezte, mi baja. A cigány­asszony egy darabig immel-ámmal felelgetett, aztán, hogy ő nem hagyta abba, ráförmedt: “Mi köze hozzá?” Üsse az orrát a maga bajába.” ő nagyon megrettent a durvaságra és sietve elme­nekült s hosszú ideig visszhangzott benne az asszony szurtos védekezése az illetéktelen kér- dezősködés ellen. Egy grófnő ugyanígy tiltakoz­na, ha valaki merészelné faggatni afelől, hogy mi baja van? De ő közelebb érzi magát az emberiséghez. Már az intézetben ő volt társnőinek a kismamá­ja, akihez odafutottak és kipanaszolták a kis bajaikat. Az ő szive nyitva van a fájdalmak és az örömök számára, s osztozni tud másoknak a lelki életében. Nem fék nélkül természetesen. Nem gőgös, de tartózkodó. Egy bizonyos, ebben a világban, a grófok közt, elveeszett embernek érzi magát. Egészen hiány­zik belőle az önzésnek ez a magas foka, ahogy itt le szokták zárni magukat ezek, kizárólag csak a saját körük számára. Más ember nem létezik előttük, csak aki a szoros rangbeli körbe tarto­zik. A társasághoz. Mindenki mással szemben megközelithetetlenek. Magasabb szférában érzik magukat. Csak legfeljebb lepillantanak a mély­ben élőkre. Neki ez fárasztó és unalmas is. Be vannak zárva s el vannak különítve az élettől. Pedig mily egyszerűek, tudatlanok és baboná­sak. Semmit sem tanulhatnak meg a közvetlen életből, mindent a nevelőkön és a cselédeken ke­resztül kapnak kézhez. De mit bánja ő ezt a világot, csak egyszer még Isten adja, kiszabadulhasson köziilök. S hogy fog ez megtörténni? El nem lehet kép­zelni . . . Csak az a reggeli utazás meg legyen már. . . Holnap Budapesten lesz. Akkor már ki fog szabadulni. Onnan már elrepülhet, ahova akar. Haza, haza. Úgy tetszett neki, soha ilyen éber nem volt, mint most és mégis úgy tűnt fel, mintha alud­nék. Akkor is tudta, hogy nem alszik, éberen és tisztán lát, mikor belépett az idegen. Valaki be­lépett a nyitott ajtón a másik szobából s amint belépett, tudta, hogy ez nem inas és nem ura­sági ember: egész szive megdobbant s rémület­tel nézett rá, pedig pillanatokig nem tudta ki ez? Nem tudta és mégis tudta. Az ember megállott. Furcsa dacosan. Fejét sem hajtotta meg és mosolygott. A betyár volt. — Maga hogy került ide? — mondta ő és nem sikoltott fel, nem ütött lármát, nem vesztette el eszméletét, semmi sem történt vele, csak kimond­hatatlan csodálkozással volt eltelve. A betyár nevetett. Szép, egészséges fogai ki- csilogtak. Kis barna bajuszt, — milyen szokat­lan — éles kék szeme a barna arcban, egész ra­gyogó pillantása, nem hogy felrémitően hatott volna rá, de egészen természetes volt, csak nem értette, hogy jön ez most ide? — El kellett jönni. Dea álmélkodva csak nézett rá. — Miért ?. .. Ez borzasztó. . Hiszen akkor magának vége. .. — Egy életünk van. Annak egyszer úgyis vége. De nekem el kellett jönni, hogy megkér­dezzem. Dea hosszú ideig nem birt válaszolni, csak va­lami meleg kezdett zsibongani benne, ami el­vette az erejét. — Hogy jött be? Mert az értelem legelőször mindig a titkot akarja megfejteni. —- Nyitva volt a folyosón a hátsó ajtó. De nem ez a fő, hanem az, hogy meg akarom kér­dezni, mit gondol rólam? — Én? Magáról? Semmit. Mit gondoljak én magáról ? — Valamit c-sak gondol. Az ember mindig gondol valamit. — Nem tudom, mit gondoljak. A betyár megmozdult. Csak annyit, hogy egyik csizmáját a másik elé tette. Jó, lovagló- csizmában volt. Jól volt öltözve. Mint egy va­dász. — Ide figyeljen... Zsebébe nyúlt és kivett valami írást. Különös alakú papírlapok voltak. Keskeny, hosszúkás lapok.-— Itt van két darab hajójegy. 'Dea álmélkodva, mozdulatlanul hallgatott. — Gvüjjön Amerikába velem. Dea még nagyobbra nyitotta a szemeit. — Hogy mer, maga. .. A betyár nem is hunyorított, egyszerűen mondta: — Ne beszéljen sokat. Az egyik jegyet itt­hagyom magának. Ha akarna, velem jöhetne. De ha nem mer, jöjjön utánam. A hajó tizen­négy nap múlva indul Hamburgból. Dea, mint valami csoda előtt, a fejét ingatta. Nem értette a vakmerőségnek ezt a csodáját. A betyár egy pillanatig várt, akkor odalépett hozzá. Nehéz kezét rátette a vállára s a szemébe lőtt a tekintete. — Maga az enyém. Dea most rettenve vonta vissza magát. Ebben a pillanatban tudta, hogy ez nem igaz. Ez lehetetlen. — Maga téved. —Nem én... Az első pillantásra láttam... Ne várjon, mondjon igent. — Nem. — Nem?. . . — szólt csodálkozva a betyár. — Nem. — Nézze: Szörnyű Jóskának nem lehet nemet mondani. — Menjen. Ezzel felállt és hátrább lépett. A betyár megdöbbent csodálkozással eresz­tette le a kezét. — Hm. Kár. — Én nem az vagyok, akinek maga gondol — mondta Dea. Elmosolyodott. (Folytatjuk.) A Csehszlovák Köztársaság a Kínai Népköz- társaságnak ajándékozta azoknak a gépeknek és felszereléseknek egy részét, amelyeket kiállítás keretében Kínában bemutattak. Az ajándékok között egy hatalmas ekszkavátor, Skoda-gyárt- mányu, Diesel-rendszerű áramfejlesztő beren­dezések, gépkocsi-daru, Skoda-autóbusz és trak­torok vannak. ★ Szófia közelében, a Vitosa-hegy lábánál gyors ütemben épül Bulgária állami filmközpontja. Az épületek, a filmlaboratóriumok és a diszletmü- helyek már elkészültek. üj, modem 13G0 oldalas angol szótár ingyen uj olvasóknak! NE KÜLDJÖN MOST EGY CENTET SEM! Ha Ön jelenleg nem előfizetője a MAGYAR SZÓ-nak, de e lapszámunk meggyőzte Önt első­rangú hírszolgálatáról, kulturszinvonaláról, ren­delje meg három havi próbára. Ne küldjön most egy centet sem, csak töltse ki az alanti szel­vényt. Mi azonnal megindítjuk Önnek a lapot s küldjük a számlát 2 dollárról, melynek bekül­dése után a gyönyörű 1300 oldalas vászonkö- tésü angol szótárt ingyen ajándékként azonnal postára adjuk. (Figyelem: ANGOL, nem angol­magyar!) Ezt az ajánlatunkat csak augusztus 1-ig tart­juk fenn. Töltse hát ki és küldje be a szelvényt postafordultával. MAGYAR SZÓ 130 E. 16th St., New York 3, N. Y. T. Kiadóhivatal! Én igényt tartok 1300 oldalas nagy angol szó­tárukra, mint ingyen ajándékra. Küldjék szá­momra a lapjukat 3 hónapig, 2 dolláros alapon. Számlájuk vétele után beküldőm az összeget. (A könyv szállításának postai költségére 25 centet kérünk) Az ön neve: ......................................................... Cime: .......................................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom