Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-09-22 / 38. szám
September 22, iboo. Az amerikai szabadalmak 165. éve Amikor biztonsági tüt tüzűnk a csecsemő ingecskéjé- be, telefonon hívjuk fel a barátunkat, felcsavarjuk a villanylámpát, az Egyesült Államok szabadalmi törvényének lehetünk hálásak, amiért az emberek leleményességét sarkantyuzza. Százhatvanöt éve volt most, nogy az amerikai feltalálók szabadalmi jogát törvény biztosítja. De csak 17 éven keresztül, mert ennek letelte után a találmányok közkinccsé válnak. Az amerikai alkotmány 8. szakaszának 1. pontja felhatalmazza a kongresszust, nogy a tudományok és művészetek fejlődését azzal mozdítsa elő, hogy feltalálóknak és szerzőknek kizárólagos jogot ad, találmányaik és alkotásaik kiaknázására — korlátozott ideig. Az amerikai, gyarmatok helyi kormányai azonban már előbb is osztogattak szabadalmi leveleket. Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy például Jenko József már 1626-ban nyújtott be kérvényt a massachusettsi bírósághoz, “vizi malom gépeinek a szabadalmazására. A kongresszus 1790. április 10-én iktatta be az első szabadalmi törvényt, amely a szabadalmi levelek kiszolgáltatását négytagú tanácsra bizta, amelynek tagjai az Elnök és három miniszter (a külügyi, hadügyi és igazságügyi miniszter) voltak. A tanács legbuzgóbb tagja Thomas Jefferson, a külügyminiszter, lehetett, maga is feltaláló lévén. A törvény uralmának első évében azonban csak három szabadalmat engedélyeztek. Az 1. számú szabadalmat, amelyet maga George Washington irt alá, a vermonti Sámuel Hopkins nyerte el, “finomított gyöngyhamu” előállítására. Azóta sokan kerültek az amerikai szabadalmak tulajdonosainak a listájára, sok lángész neve is, akik valósággal megváltoztatták a világ folyását. Ely Whitney találta fel a gyapotszedő gépet, Cyrus McCormick az aratógépet, Samuel F. B. Morse a távírót, Alexander Graham Bell a távbeszélőt, Charles Goodyear a mesterséges ruggyantát, Thomas Edison az izzólámpát, fonográfot és mozigépet, a Wrigth testvérek a repülőgépet. Edison nevéhez fűződik a legtöbb szabadalom, számsze- rint körülbelül* l’OOO. Kevéssé ismerik a biztonsági tü feltalálójának nevét, akit Walter Hunt-nek hívtak s aki az első varógépet is szabadalmaztatta és olyan cipőt, amely képessé tette a cirkuszi szereplőt, hogy a falakon végigsétáljon. A biztonsági tü szabadalma 1849-ben kelt. Abraham Lincoln is kapott szabadalmat egy készülékre, amely zátonyra jutott hajók könnyebb kiszabadítását tette lehetővé, mikor egyszer azt kérdezték tőle, hogy ő szerinte, mi volt az első találmány a világon, azt felelte, hogy a biblia úgy tanít jr/ A magyar nép története Az utóbbi hónapok folyamán számos olvasónk javasolta, hogy lapunkban folytatólagos közlemények formájában ismertessük a magyar nép s a magyar nemzet történetét. Ez a kívánság az országos lapkonferenciát megelőző vita folyamán is felmerült, a lapkonferencián is elhangzott, és igy szerkesztőségünk úgy véli, hogy olvasótáborunk általános kívánságát teljesiti, amidőn megkezdi magyar népünk történetének ismertetését. A feladat nem egyszerű. Nem oldhattuk azt úgy meg, hogy vesszük az első megfelelő magyar történelemkönyvet és közöljük azt részletekben. A rendelkezésünkre álló magyar történelemkönyvek egy része még a régi népellenes korszakban Íródott és természetesen nem alkalmas és nem méltó lapunkban való közlésre. Az újabb munkák egy része elemi vagy középiskolás diákok számára Íródott, szóval nem a mi olvasótáborunk szellemi és korbeli színvonala számára. Vannak aztán olyan müvek, amelyek minden tekintetben megfelelőek lennének, de — túl hosszúak. Tekintettel kell lennünk mindezeken kívül fogadott hazánk jelenlegi politikai légkörére is! A dilemmát úgy oldja meg szerkesztőségünk, hogy kiválogatjuk a legjobb, legmegfelelőbb müvekből a legalkalmasabb részleteket és azokat fogjuk folytatólagoson közölni, így szabadon meríthetünk a legnagyobb magyar szakértők, történetírók müveiből. Azt válogathatjuk ki belőlük, amelyekről feltételezhetjük olvasótáborunkkal való évtizedes kapcsolatunk és együttműködésünk alapján, hogy legjobban érdekli őket, hogy a legtöbb eddig még válaszolatlan kérdésükre adja meg a választ szülőhazájuk történelmével kapcsolatban. Hogy ebbeli törekvésünk mennyire fog sikerülni, annak eldöntését olvasóinkra bízzuk. Mi csak annyit mondunk, hogy legjobb belátásunk szerint igyekeztünk eleget tenni olvasóink kívánságának. Deák Zoltán A mai magyar állam területe legnagyobb részében lakatlan sivatag volt, midőn több mint ezer évvel ezelőtt (896) Árpád fejedelem ázsiai eredetű lovas népe birtokba vette. Legáldottabb tájait avar pusztaságnak nevezték, az erdélyi és az északkeleti erdős hegyvidék egészen kívül állt a polgárosodás keretén s ezidőbeli sorsát áthatatlan homály borítja. De az államélet ott is, ahol a szomszéd németek a Dunántúl, a morvák Dunán innen, a bolgárok délen már kezdték lerakni alapjaikat, még a legalantibb fokon maradt és a hóditó magyarságnak jutott az emlékezetes egész Közép- Európa sorsára döntő jelentőségű feladat, hogy mai hazájának addig soha eggyiivé nem tartozó részeit politikai egész- szé forrassza össze, alkotásait vérével és verejtékével megvédje, szüntelen áldozatos munkájával benépesítse s a nyugati polgárosodás világába, bevezesse. Géniuszának legdicsőségesebb alkotása közé tartozik ebbeli munkája, mellyel az egész müveit emberiségnek hasznos szolgálatot tett önálló állami létének elévülhetetlen jogcímet szerzett. Hazájának polgárosítása éppúgy örökké ragyogó hőstettei közé tartozik, mint azok a háborús, azok a szakadatlan yéres erőlködések, melyeket megoltalmazásáért határai kiterjesztéséért és biztonságáért vívott. Amint ezekben külső ellenségei ellen védekezett, úgy küzdötte a munka terén örökös, tömérdek emberéletet "fogyasztó harcait a vad természet szilajságával, midőn duzzadó erejének tetemes hányadát arra áldozta, hogy irtsa az erdőt, zabolázza a vad vizeket, fölszántsa a mocsarakat, in- goványokat, lápokat, melyek a dús talajt ellepték. Évszázadról évszázadra soha sem lankadó eréllyel zajtalan, de hősi kitartással folytatta e dicső feladatát, melyet ellenséges du- lások vagy elemi csapások sokszor szakitottk félbe, úgy, hogy többször elölről kellett kezdenie a munkát. Megtette ezt is, lankadatlan buzgalommal lelkes önfeláldozással, friss tetterővel látott újra meg újra fenkölt hivatásához s mindinkább ura lett a vad természetnek. A végtelen rengeteg ölében az ősvadon távoli hegy-völgyeiben, melyek azelőtt csak pusztító fenevadak csordáinak szolgáltak tanyául, egymás után kisebb-nagyobb községek, telepek, várak, monostorok, templomok, kápolnák, utak, épületek emelkedtek s száz meg százezer munkáskéz kezdte meg a föld holt kincseinek föltárását, a szűz talaj művelés alá vonását, a szántást, vetést, a szőlőépitést, a kertészetet, a marhatenyésztést, a bányszatot, a termelőmunka mindenféle ágának üzését. Mindez anyagi jólétet teremtett, az államot nagyszerű erő kifejtésére képesítette, nemzetközi jelentőségre emelte, a társadalmat jómódhoz juttatta, mindkettőt meg bevitte a kor szellemi és művelődési életének világába. Hogy a magyarság ezer év változataiban megtarthatta a hazát, melyet Árpád fejedelem szerzett, azt nem csupán katonai sikereinek, hanem éppoly mértékben termelő munkájának köszönhette. A célszerű hadi és politikai intézmények mellett megfelelő nemzeti munkaszervezetet alkotott magának, mely egyrészt sokszorosan hatványozta védelmi képességét, másrészt a hódított föld békés birtokbavételét, fokozott polgárosítást tett lehetővé. Amint e munkaszervezet fejlődött vagy hanyatlott, amint a közviszonyok alakulatához képest tökéletesbült vagy megromlott, aképpen öreg- bedett vagy hanyatlott az állam és a társadalom ereje is s azért a munkaszervezet alakulásának és változásának ismerete nemzeti történelmünk ezeréves folyamatát fölöttébb tanulságos világításba helyezi. A kettő, az állam s a munka- szervezet a legbensőbb kapcsolatban állanak egymással s az egyiknek virágzása vagy romlása a legközvetlenebbül visz- szahat a másikra. (Folytatjuk) HÍREK a SZOVJETUNIÓBÓL A szovjet búzatermés A Szovjetunióban, jelentős sikereket értek el a legértékesebb gabonakultura, búza termelésében. A búza vetés- területe 40,300,000 hektárról (1940) 49,300.000 hektárra (1954) növekedett és a búza termelés aránya a gabonavetésekben ugyanez idő alatt 36.4%-ról 44%-ra nagyobo- dott. A Szovjetunió első helyet foglalja el a világon a búzatermelési tekintetben. Szakemberek a mezőgazdaságban A Szovjetunió mezőgazdaságában évről-évre nagyobbodik a szakképzett káderek mennyisége. Az állami traktoros gépállomások állandó hogy a meztelenség volt az első dolog, amin az ember segíteni kívánt* feltalálta hát a kötényt. Lincolntól ered az a mondás is, amely a washingtoni Szabadalmi Hivatal kapuján díszeleg: “A Lángész Tüzét a Haszon Tartsa Ébren!” Common Council munkásainak száma, beleszámítva a kombájnvezetőket, gépészeket, gépkocsivezetőket és a javító- munkásokat, körülbelül 2 milióra rúg. Jelenleg a kolhozokban csaknem 120 ezer mezőgazdász, zoo- technikus és más szakember dolgozik. Most minden kolhoznak megvan a maga mezőgazdásza vagy zootechniku- sa, sok kolhozban pedig mezőgazdász is, zootechnikus is dolgozik. Az atommagbomlás I termékeinek felhasználása Szovjet Ukrajna orvostudományi i n t ézményeiben nagy menyíségben alkalmaznak oly mesterséges radioaktív izotópot, amilyen a kobak Kiev, Lvvov és Ukrajna más városaihak gyógyintéz- ményeiben sok különleges készüléket használnak, közöttük az úgynevezett “távolsugárzási ágyukat”. Ezek alkalmazásával az orvosok a rosszindulatú daganatok oly formáit is gyógyítják, amelyek idáig gyógyíthatatlanok voltak. így például az egyik kievi intézetbe felvettek a Cserkásszi területről való Sz. nevű, 64 éves beteg kolhozparasztot a fülkagyló bőrrákja diagnózissal. A megtámadott helynek “távolsu gárzási ágyúval” történt háromhetes kezelés után teljes gyógyulás következett be. Nem kevésbbé értékes gyógykészitmény a .radioaktiv foszfor, amely széleskörű alkalmazásra talált a köztársaság klinikáin és kórházaiban. Ezt az uj készítményt a vérbetegségek rosszindulatú formáinak gyógykezelésénél, különböző bőrbetegsé- genkél többek között angió- máknál használják fel. A készítménynek különösen fontos jelentősége van a korai gyermekkor a n g i ó máinak gyógykezelésénél. Tanya T. Uzsgorodból például az áll és a bal arcfél kapilláris angió- májában szenvedett. A mesterséges radioaktív foszfor alkalmazása 10 nap alatt a betegség megszüntetésére vezetett. Több mint egy év telt el a gyógykezelés befejezése óta. Az ellenőrzés eredményei megmutatták, hogy a gyermek teljesen egészséges, i Ukrajna intézményei a legújabb, különleges appara- turával r e n d e 1 k e znek az ] atommagbomlás termékeinek széleskörű alkalmazására. Aj köztársaságban jelentős munka folyik radiológusok ma- gasszakképzettségü kádereinek előkészítésére. A mesterséges rádióaktiv elemek gyógyászatban való meghonosítása tapasztalatainak összefoglalására Kiev- ben, Lyvovban s Odesszában tudományos konferenciákat tartottak. Ezeken az értekezleteken tudósok és gyakorló orvosok 60-nál több beszámolóját hallgatták meg. Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Égé szségvédelmi Minisztériumának orvostudományi kiadója egy gyiiij- teménykötet kiadását késziti elő a radioaktiv izotópoknak a köztársaság gyógyintézmé- nyeiben és tudományos-kutató intézeteiben történő gyakorlati alkalmazásának kérdéseiről szóló munkákból. 200 filmet készítenek az idén a Szovjetunióban Filmre viszik többek között Tolsztoj “Háború és béke” Gogol “Tarasz Bulyba”, A Tolsztoj “Golgotha” Gorkij “Anya” Osztrovszkij “Az acélt megedzik”. Cervantes “Don Quijote” és Shakespeare “Othello” cimü müvét. XlltLLiiiVXXVlkl. i.fxzxvji a am« K/M v