Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-30 / 26. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 30, 1955 Tanszabadság és demokrácia írók, művészek, tanárok, filozófusok, munkásvezérek, munkásmozgalmi emberek, újságírók, tudósok üldözése folyik az országban a hidegháború megindulása óta. Mindezek olyan emberek, akiknek társadalmi működése, világfelfogása többkevesebb mértékben ellentétben áll a wallstreeti monopolérdekeltségek mccarthysta jellegű szószólóinak ideológiájával. Az egyének mögött szervezetek állnak s ezek közül immár vagy háromszázat helyezett az igazságügyminiszter a “felforgató” listára. Ezek között a szervezetek foglal helyet a Jefferson School is, amely nek főcélja a társadalomtudományi ismeretek terjesztése. Ez munkás-iskola; a munkások elméleti kiképzése végett alapították meg, a jeffersoni gondolatszabadság követésében. Ebben a tanintézetben a társadalomtudomány és a kultúra birodalmát a munkásosztály klasszikus tanítóinak szellemében értékelik. A Jefferson School a mun- káskultura szellemi központja. Idejárnak tanulni azok is, akiket a munkássors sanyaruságai megfosztottak attól, hogy tanulmányaikat folytathassák, de idejártak azok is, akik olyan ismereteket akartak szerezni, amelyeket polgári tanintézetek az emberi kultúra megcsúfolásával eltiltottak s amelyek igaz képét nyújtják a polgári “felvilágosítás” által meghamisított és igaz mivoltából kiforgatott kulturértékeknek. Az eretnek üldözés, amelynek a Jefferson School a középpontjába került, valóságos merénylet az amerikai és az emberi kultúra ellen és magán viseli a középkori elmaradottság és fanatizmus minden bélyegét. A Jefferson School vezetősége egész idő alatt védelemre szólította fel az ország szellemi életének előharcosait, hangoztatva, hogy ha az iskolát a reakció eltiporja, az az egész ország közoktatási és nevelési rendszerére is példátlanul romboló kihatással lesz. És csakugyan, számtalan értelmiségi kiválóság, aki ideológiai kérdésekben olykor az ellenkező oldalon állt, mint a Jefferson School, megértette a Cas- sandra-kiáltást és sikraszállt az iskola érdekében. A meghallgatások lezajlása után a Jefferson megküldte az ország számos értelmiségi kiválóságainak azt az “Összefoglalást” és azokat az “Ajánlásokat”, amelyeket a felforgató tevékenységeket ellenőrző hivatal elnöke, Thomas J. Herbert, készített, majd hozzácsatolva az iskola képviselői, Harry Sacher védőügyvéd; és dr. Howard Selsam igazgató összefoglaló érveinek kivonatát, felkérte őket, hogy nyilatkozzanak a Jefferson School ellen folytatott üldözésről. Egy kötetre való válasz érkezett be s az alábbiakban e megnyilatkozások legjellemzőbbjeit kiválogatva, mint Julius Negyediki számunk egyik legfőbb érdekességét nyújtjuk át az olvasóknak. A tanszabadság kigúnyolása Paul Johnson Allured, (Lansing, Mich.) lelkész Én az amerikai preszbiteriánus egyház lelkésze vagyok, a princetoni teológiai szemináriumban végeztem tanulmányaimat, 45 évi lelkészi és misszionáriusi gyakorlattal rendelkezem, hazám hü polgára vagyok, az egész emberiséget szeretem és az alkotmányunkban megtestesített demokratikus elveknek szenteltem életemet, hogy azokat az egész emberiség jólétére alkalmazzam. Megdöbbent és elszomorít, ami oly kereszté- nyietlennek és Amerika-ellenesnek tűnik nekem kongresszusunk és igazságügyminisztériumunk magatartásában és eljárásában, amelyet tanúsítanak akkor, amikor a “kommunista összeesküvésének és “kommunista front”-szervezeteknek oly elhamarkodottan nevezett kérdéseket kezelik. Miután átaanulmányoztam a társadalomtudományi Jefferson-iskola peréről felvett jegyzőkönyveket s az önök elnökének azt az ajánlatát, hogy mint felforgató szervezetet tartsák nyilván, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy véget vessenek létezésének, az alábbi következtetésekre jutottam : 1. Ami a “tanszabadságot” illeti, mi a különbség a Jefferson School és a princetoni szeminárium között? Mindkettő hallgatói saját akaratukból járnak oda. Az egyikben a marxizmusról szereznek ismereteket, a másikban a kálviniz- musról. Jogukban áll ottmaradni vagy eltávozni. Ebben a két elméleti intézetben egymással szembenálló eszméket hirdetnek — az önök bizotts» ga elnökének pedig olyan meggyőződései lehetnek, amelyek teljesen különböznek azoktól. Ds bármennyire is eltérnek egymástól meggyőződéseink, mint demokráciánk hü polgárai, mindegyikünk oly ismeretek után kutatva, amelyek valamennyiünk életmódját jobbá tehetné, miféle jogunk van közülünk bárkinek csak azért üldözni a másikat, mert nem egyezik meg gondolkodás- módjával? Az önök elnökének véleménye végső soron ebben sűrűsödik össze. És a Jefferson- vagy bármely más hasonló szándékú amerikai tanintézet saját tanszabadsága teljes joggal bir, hacsak meg nem fosztják tőle. 2. Ha kormányunk megmaradása azon múlik, hogy kirekesztőnk minden eszmét, amely összeütközésben van az amerikai életfelfogással, akkor sorsát saját védelmezőinek keze pecsételi meg. Minél közelebb van rendszerünk a tökéletességhez, annál kevésbé kell félnünk attól, hogy bármiféle eszme megdöntheti. Az Isten a megmondhatója, mily messze vagyunk még az Utópiától, de sohasem juthatunk közelebb hozzá türelmetlen és inkviziciós módszerekkel. 3. Az önök élnökének a per összefoglalásában oly zavaros a felfogása, hogy a végén egy dogmatikus megállapításban kijelenti, hogy az alperes “egyenesen azt a célt tűzi ki, hogy a pártot segítse céljának, e kormány megsemmisítésének, elérésében.” Ha képes volna tárgyilagosan áttanulmányozni a marxi forradalmi elméletet, olyan országra alkalmazva, mint amilyen a mienk, akkor csak azt a feltevést tudná felfedezni benne, hogy a kifejezetten tőkés hatalmak, bármily kisebbségben is legyenek hamarosan, sohasem fognak beltörődni az alkotmányos eszközökkel rájuk mért vereségbe. Akkor, és csakis akkor, volna igazolt a forradalom. Hogy ez hamarosan fog-e bekövetkezni, az merőben azon a feltételen múlik, hogy egy előre nem látható KP-tÖbbség és Washingtonban egy fasiszta rendszer jön létre, — mindez azonban igen-igen messze jár még attól, hogy feltételezhessünk valamit, amit jelenlegi összeesküvésnek lehetne nevezni demokratikus kormányunk megsemmisítésére. A “hires felforgató” Abraham Cronbach (Cincinnati, Ohio), rabbi Amint hónapokkal ezelőtt már közöltem az igazságügyminiszterrel, azon a véleményen vagyok, hogy a társadalomtudományi Jefferson Schoolt nem szabad zaklatni. Ma is ez a véleményem. Nem a szólásszabadságra vonatkozó meggondolásra alapítom felfogásomat. A szólásszabadság — eszmény, desideratum (lényeges vagy szükséges dolog kívánása). Valami, aminek lennie kellene. De mig mindenki a maga vagy csoportja számára akarja a szabadságot, mindenki megtagadja azoknak a véleményeknek szabadságát, amelyeket túlságosan bosszantóknak tart. Teljes szólásszabadság, még ha nem is forog fenn a “világos és jelenvaló veszély”, véleményem szerint aligha lehet követelmény. A társadalomtudományi Jefferson Schoolt meg kell kímélni, mert nem felforgató. Ámbár nerm'ég ünnepeltük annak a hires felforgatónak, George Washingtonnak születésnapját és kellőképpen fogjuk ünnepelni Julius Negyedikét, hogy megemlékezzünk egy kormány erőszakos megdöntéséről, egyetlen amerikai sem akarja elpusztítani a jelenlegi kormányrendszerünket. Elismerjük az Egyesült Államok önvédelmi jogát erőszak ellen, elismerjük azt is, hogy ilyen önvédelem elkerülhetetlen. De a társadalomtudományi Jefferson School nem támadja meg az Egyesült Államok kormányát. Ezért kell megsemmisíteni az ellene felhozott és döntés előtt álló vádakat. “Öngyilkossági téboly” Ephraim Cross (New York, N. Y.) egyetemi tanár Felkértek, hogy fűzzek kommentárokat a felforgató tevékeny ségeket ellenőrző hivatal ajánlásáról, hogy adjanak ki rendeletet a társadalom- tudományi Jefferson School ellen. Mint college-professzor és mint a N. Y. állami ügyvédi kamara tagja, ismételhetnék itt, körülírhatnák, vagy összefoglalhatnék kulturális, tanítási és jogi érveket arra nézve, hogy miért mér csapást ez az eljárás az amerikai civilizációra, de meg kell jegyeznem, hogy ezeket az érveket már felhasználták és tragikus, hogy hiába használták. így hát csak azt jelentem ki, hogy ez a lépés mindent magában foglal, ami áz Egyesült Államoknak elsőbbségi jogot biztosit ostobaságban, amely csúfságot, megvetést és gyűlöletet fog kelteni ellenünk a föld nemzetei közt és még jobban el fog választani bennünket azoktól a régebbi kultúrától átitatott nemzetektől, amelyeknek barátságáért és szövetségért küzdünk. Úgy aztán napról-napra, öngyilkossági tébolyban aláássuk alapjainkat az ideológiai harcban a kommunizmus vagy szocializmus ellen és saját pusztulásunkat siettetjük. Az alkotmány mindennél elöbbrevaló Leroy Dixon (New York, N. Y.) polgár Megkaptam “hivatalos okmányok kivonatait” és át is néztem azokat. A napilapok állandó olvasója lévén, értek a sorok közti olvasáshoz is és van tudomásom arról a nagy kárról, amelyet hiva talos elnyomás révén tettek az amerikai szabadságban, kisebbségi és magánszervezeteknek kormánytisztviselők által végzett elnyomása révén, különösen azóta, hogy kormánytanuk kezdenek visszatáncolni és visszavonják vallomásaikat. Én csak egyszerű jó polgár vagyok. Sohasem jártam a Jefferson Schoolba, de nem hiszem, hogy az ország nyerne vele, ha hivatalosan megszüntetnék. Megértem, hogy hisztériát használnak mindazok lezárására, akik nem egyeznek meg bizonyos állami tisztviselőinkkel. Alkotmányunk gondoskodik a véleménykülönbségről, de nem gondoskodik arról, hogy nyomják el azokat, akiknek kisebbségi véleményeik vannak. A mi alkotmányunkat nem zsarnokok fegyverének szánták halhatatlan szerzőik. Nincs ok és nem is volt, hogy azt higyjük, hogy egyetlen ember, az igazságügyminiszter, alkalmas arra, hogy eldöntse, mi a jó és mi a rossz állampolgárság. Az Egyesült Államok kormánya elöbbrevaló bármely állami tisztviselőnél és nincs szüksége személyes szeszélyeikre és nem gondoskodik külön csoportoknak adandó kiváltságokról. Meggyőződésem, hogy a szabad vizsgálódás és a tanszabadság megtagadása az Egyesült Államok alkotmányának jogtalan megváltoztatása ez államok népének beleegyezése nélkül. Biztos vagyok, hogy ez a felfogás a jól állampolgárság és hogy az amerikai nép többsége is hasonlóképpen vélekedik. “HA VAN EGY ÁLLÓCSILLAG alkotmányunk csillagzatában, az az, hogy nincsen olyan tisztviselő, magasrangu vagy középszerű, aki előírhatja nekünk, hogy mit kell követnünk politikában, vallásban vagy bármely más véleménybeli kérdésben. Es nem kényszerít hetnek egyetlen polgárt sem, hogy szóval, vagy tettel tegyen tanuságtéteit mellettük”. ROBERT JACKSON, a Supreme Court bírája
