Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-30 / 26. szám
June 30, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 12 AZ AMERIKAI ÁLOM Üldözések — akkor még vallásüldözések — elől jöttek Amerikába az első bevándorlók, — a zarándok.atyák, — hogy aztán számukat állandóan szaporítsák a további politikai üldözések menekültjei meg a különféle gazdasági elnyomatás áldozatai. Idejöttek, de nemcsak uj hazát találni a mostoha anyagországok helyébe, hanem uj hazát teremteni is — a legrégibb időktől kezdve a fasizmus koráig. A menekültek földje lett Amerika, és legnagyobb emberei, valamint legodaadóbb névtelen polgárai mindenkor egy, a lelkűkben hordozott, uj, igazságos és becsületes haza megalapításán, felépítésén dolgoztak, ahol nem lesznek tekintettel vallási, faji, nemzetiségi eredetre s ahol mindenki újra kezdheti az óhazájában elrontott és tönkretett életét. Ez az ősi vágy és akarat idővel az amerikai történelemben gyönyörű, költői elnevezést is kapott: úgy nevezték el, hogy ez az AMERIKAI ÁLOM. A nemzet születésnapja Jöhettek reakciós korok, nemzeti katasztrófák, megpróbáltatások, hét se- vány esztendők, nemzetek életének bus viszontagságai, de ez az ősi amerikai álom nem mosódott, nem halványult el. -“-■í Ezen munkálkodtak, építettek akkor is, amikor még nem volt neve ennek a mély sóvárgásnak. Az első gyarmatok ennek az álomnak ihletésében dolgoztak, fejlődtek, gazdagodtak, amíg elérkezett az a nap, hogy kardot, puskát kellett fogniuk ennek az álomnak a megvédésére. A tizenhárom amerikai gyarmat megértette, hogy az álmot csak akkor valósíthatja meg, ha független és a maga ura, ha elszakad az anyaországtól, a gyarmatosító Angliától, és a maga lábára áll. Az idők méhében megért az ország a nemzeti megszületésre és 1776 julius 4-én a kontinentális kongresszus Philadelphiában aláírásával szentesítette az uj nemzet születési bizonyítványát: a Függetlenségi Nyilatkozatot, amely kihirdette, hogy a gyarmatok elvágták az anyaországhoz fűző köldökzsinórt. Azóta ünnepeljük JULIUS NEGYEDIKÉT minden évben emelkedett, áhitatos lélekkel — és mint születésnapokon szokás, eltűnődünk elmúlt éveink, eliramlott évtizedek, sőt évszázadok értelmén, újra meg újra fölülvizsgálva és fontolóra véve, mi lett célkitűzéseinkből, mi lett az amerikai álomból. George Washington Anglia nem nyugodott bele, nem hagyta any- nyiban — csapatokat küildött a magukat függetlenné kikiáltó gyarmatok letiprására. Ezzel indult meg a függetlenségi háború, az amerikai forradalom, az amerikai szabadságharc, amely az uj ország első elnökének, győzelmes hadvezérének, George Washingtonnak nevét halhatatlanná, “a nemzet atyjává” tette, aki “első a háborúban, első a békében és első honfitársainak szivében”. Nyolc évvel a függetlenségi háború megnyerése után egyhangúlag választották meg elnöknek (1789-ben), majd 1793-ban másodszor is, harmadszorra azonban már nem vállalta az elnökséget. hanem visszavonult Mt. Vernonba. A hidra első feje Halála után előretört a reakció, amelyet felbátorított a francia forradalom hanyatlása. Az amerikai álomra rossz napok jártak: idegenüldözés kezdődött, amelynek leple alatt meghozták a lázitás elleni törvényt s ennek nem volt más célja mint a sajtószabadság bilincsbeverése, a kritika elhallgattatása, bebörtönözés és terror. Az ország tisztán látta a veszélyt. A reakciós áramlatot erélyes kézzel megállította Thomas Jefferson- nek, USA harmadik elnökének megválasztásával. Felavató beszédében Jefferson ismét a nép emlékezetének márvány táblájába véste azokat az elveket, amelyek a köztársaságnak lelket adtak és azt a történelmi hivatást, amelynek betöltésére elhivatott. Ebből látható, hogy a reakció, amelynek Jefferson 1801-ben a torkára tette a kezét, más álmokat hajkurászott, mint az amerikai nép és hogy attól kezdve az amerikai álmot ápoló haladás hívei és a reakció haladás- és népellenes erői párhuzamosan éltek egymás mellett és szakadatlanul harcoltak egymás ellen. Titáni birkózásukból szövődött az amerikai történelem, és szövődik ma is, amikor a mccarthyzmus pusztító erői ki akarják oltani, de sikertelenül, az amerikai álom életét. A reakció sorozatos bukása is alkat- eleme Amerika történelmének. A Függetlenségi Nyilatkozat első megszövegezését is Jefferson végezte egy negyedévszázaddal megválasztása előtt. Jefferson szervezte meg az eszméiért harcoló politikai pártot is, amely kanyargó utakon fejlődött azóta, számtalanszor meghamisitva a jeffersoni elveket, de talán soha nem annyira, mint Truman elnöksége idején, aki a második világháború lezajlása után a reakciós törekvések egyik főpillérévé vált a Wall Street szolgálatában. Felavató beszédében Jefferson többek közt a következő látnoki szavakat mondotta: “Emelkedik a nemzet, amely óriási és termékeny földön terül el, iparának gazdag gyártmányaival átkel az öss*es tengereken, kereskedelmet bonyolít le hatalmukat érző és jogaikat elfelejtő nemzetekkel, gyorsan halad rendeltetése felé, amely túl fekszik halandó szem látókörén...” Mi volt ez a rendeltetés? Hogyan kellett beteljesíteni az utána következő másfélszázadon ke- resztü1? Ha Jefferson visszatérne . . . Súlyos kérdések ezek. De tegyük fel, hogy Jefferson ma visszatérne közénk és széjjeltekintene a nemzeten, amelynek megteremtése körül oly nagy, hervadhatatlan érdemei voltak. . . Mit találna itt? Vájjon arra a következtetésre jutna-e, hogy az a nagy kísérlet, amelynek kezdetét még ő is látta, sikerrel végződött? Vájjon ha saját felavató beszédét nem annyira szövegnek, hanem csak kiinduló pontnak tekintené, hová vezetné el öt az? Bizonyos, hogy a nemzet merőben fizikai rendeltetését betöltöttük egy bizonyos határig és némely tekintetben még tovább mentünk, némely tekintetben azonban nem. Mindamellett az is bizonyos, hogy a puszta anyagi változást, mint jót, nem ünnepelné önmagában, és nem cserélné össze a változást a haladással. Nem csak arra lenne kiváncsi, mily gyorsasággal lehet továbbítani az emberi hangot telefonon, rádión vagy televízión, hanem arra is kiváncsi lenne, mit is mond az az emberi hang. Nemcsak az érdekelné, mily gyorsan tudnak az emberek az ország egyik partjától a másikig repülni, hanem az is, mit látnak útközben és miért repülnek oda. Jefferson standardjai minőségiek voltak, inkább mint mennyiségiek. Inkább a célok foglalkoztatták, nem csupán az eszközök. Kérdésünk tehát az, vájjon igazolt-e az amerikai kísérlet más alapokon is, nemcsak anyagiakban ? A válasz — mindent összevéve — csak igenlő lehet — de csak néhány életbevágóan fontos fenttartással! Jeferson figyelmét elsősorban az i*agadná meg, hogy a kezdetben zsenge nemzet túlélte a veszélyeket, amelyek kívülről és belülről egyaránt fenyegették, túlélte a külföldi háborúkat, a polgárháborút, a földrajzi és gazdasági érdekek bomlasztó lökéseit. Ha nem a pillanatnyi politikai helyzet mérőszalagjával latolgatjuk, hanem némi általános, szinte bölcseleti szempontból mérlegeljük az amerikai nemzet sorsát, legtöbbünk adott és természetes dolognak tekinti, hogy létezünk és nem lát benne semmi különöset. Ámde azok közül, kik 1801 körül tépelődtek a nemzet jövőjén, ez nem volt még adott és természetes dolog. Azok azt kérdezték, vájjon Amerika is követni fogja-e az európai nemzetek sorsát vagy talán a délamerikai országok sorsára jut. ők még nem tudhatták akkor. á■ u Mi Van az egyenlőséggel? A negyedik vívmány, a rendeltetés teljesítésének mezején, állapítaná meg Jefferson, eltekintve az eltekintendőktől, az egyenlőség elvének fenntartása: a törvény előtti egyenlőség, a szavazófülkében való egyenlőség, a társadalmi kapcsolatokban való egyenlőség. Ezt persze nem a mai helyzet megitélseképpen, hanem az elmúlt százötven éven át kibontakozó nemzet történelmi fejlődésének, más nemzetekhez fűződő kapcsolatoknak keretében értékelve gondolná. “Ébren tartva egyenlő jogunk kellő értelmét saját képességeink felhasználására, saját iparunk megteremtésére — irta Jefferson a felavató beszédében — ébren tartva az egyenlőségnek ezt aa értelmét, már a boldogulás országutján haladunk.” És egy nemzedékkel később Tocqueville (francia politikai történetiró, aki az amerikai kormányzatról szóló egyik legkorábbi és leghíresebb kritikai tanulmányt irta, melynek címet “Deíhokrácia Amerikában” — az egyenlőséget emelte ki, mint az amerikai élet legjellemzőbb elvét és megjósolta, helyesen, hogy ez az elv Európát is meg fogja hódítani. Ez az elv elvben csakugyan meghódította az amerikai élet csaknem minden területét: a gondolatot, a magatartás^ az intézményeket. Tocqueville után egy -nemzedékkel később pedig Lincoln tett róla egy klasz- szikus kifejezést, amelyben azt magyarázta, hogy mit akartak mondani a Nagy Nyilatkozat ácsolói: Lincoln az egyenlőségről “Azt akarták mondani, hogy egy szabad társadalom számára olyan alapelvet állítanak fel, mely mindenki leikébe belevésődik és mindenki tisztelettel övezi, állandóan szemük előtt tartják, állandóan küzdenek érte és még ha sohasem érik is el tökéletesen, de állandóan közelebb férnek hozzá, állandóan terjesztik, befolyását kimélyitik, éa fokozzák az élet boldogságát és értékét mindenki számára, bármilyen legyen is a színük, mindenütt Jól ismerték a prosperitás azon hajlandóságát hogy zsarnokokat termel ki, és azt akarták mondani, hogy bármikor is felütik fejüket ebben, a gyönyörű országban, hogy az uralmat átvegyék, legalább ez a kemény dió ott legyen, hogy, kitörjék rajta fogukat.” És ez csakugyan kemény diónak bizonyult. Mai is megpróbálják feltörni, de beletörik a bicskájuk. , A rabszolgaság tegnap és ma Ha azonban közelebbről nézzük a dolgokat, még az ilyen ünnepélyes alkalommal is, amikor nem illik a kritikai bonckést túlélésre fenni, meg kell állapítani, hogy a teljes egyenlőséget még távolról sem értük el. A törvényelőtti egyenlőség sok esetben, főleg a politikailag rettenetesen elmaradt déli országrészekben a néger néppel szemben, jobbadán csak jogilag, magyarán, szólvaa papiroson létezik. A faji és nemzeti, sőt a zsidók szempontjából, a vallási téren is, napjainkba« erősen érezhető a megkülönböztetés. Nemrég történt, hogy — hogy korábbi dolgokat ne hánytor- gassunk fel —, hogy egy néger lelkészt három ember meglesett és puskával lelőtt csak azért, mert élni akart szavazó jogával és semmiféle* megfélemlítés ellenére sem volt hajlandó elállni törvényadta jogától. A tetteseket — mint máft(Folytatás a 14-ik oldalon)
