Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-01-20 / 3. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ January 20, 1955 JL | Mi újság az óhazában? 2400 mozi van Magyarországon BUDAPEST, Jan. 12. —Az elmúlt évben9G millió látogatója volt a magyar moziknak, ebből 29.6 millió néző jutott a fővárosra, 66.4 millió pedig a vidékre. A megelőző esztendőben 70.8 millió főnyi közönség ült a mozik nézőtérén, közülük 16.4 millió látogatta a budapesti filmszínházakat. Azt jelentik ezek a számok, hogy Magyar- országon az elmúlt évben — még a csecsemőket is beleszámítva — minden lakos legalább tízszer volt moziban. A kultúra terjedésének egyik jellemző, sokatmondó adata nz tény, hogy ma 2400 mozi működik Magvaronszágon1 inig a háború előtt csupán 516 mozink volt. Ma már alig van az országnak olyan eldugott helye, ahová ne jutna el -a keskenyfilm. A villamosítás kiterjedésével mind több 'községben létesült állandó jno7,i és nemcsak számszerűen 'több, hanem művészi színvonalban is jobb filmek kerültek bemutatásra. Két évvel ezelőtt 74 filmet véfítet-1 tek a magyarországi film-; ^színházakban, tavaly már 101-re szaporodott a bemuta-j főtt filmek száma, ebben az évben pedig legalább 120 uj ülni bemutatását tervezi a 'Magyar Mozgóképipari Vállalat. BUDAPEST — A posta karácsonyi forgalma: nyolcmillió levél és , több mint 700.000 csomag. A postások jó munkáját dicséri, hogy .mindössze egy budapesti lakos reklamálta várt küldeményét »az ünnepek hetében. ORSZÁGOS A turistaházakat a karácsonyi ünnepek alatt sokan keresték fel. Több mint 15 *ezer ember pihent a hegyek között. (Vájjon hány báró és gróf volt közöttük? Ötvenezer disznótor lesz a télen Borsod megye községei- j ben. A megye földmüvesszö vetkezetei több vagon rizzsel elegendő borssal, paprikával, egyéb fűszerrel és csaknem í 10 vagon savanyúságai készültek fel a várható keresletre. Békés megye Huszonötezer sertést vágtak ebben az évben a Békés megyei gazdák. Az idén húszezerrel több disznótor lesz a megyében mint tavaly volt. Csongrád megye Repülőgépről irtják a gyomot tavaszai Csongrád megyében. Ugyancsak repülőgépről szórják a műtrágyát a pankotai és a gencsháti állami gazdaság tízezer holdjára is. HAGY IMRE VÁLASZA A “JUGOPRESS” KÉRDÉSÉRE — Magyarországi riport — Az újév alkalmából a 'Jugopress tudósítója azzal a kéréssel fordult Nagy Imréhez, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökéhez, hogy válaszoljon a jelenlegi nemzetközi helyzetről feltett kérdésre. A kérdést és Nagy Imre válaszát a következőkben közöljük : v KÉRDÉS: “Hogyan értékeli a jelenlegi nemzetközi helyzetet és mi a véleménye a különböző társadalmi rendszerű országok közötti békés együttélés megvalósításának kilátásairól és ennek hatásáról a világ békéjére?” VÁLASZ: “Az uj, 1955-ös esztendőben a nemzetközi helyzet fejlődhet a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélésének további kibontákozása irányában, de veszélyes fordulatra is sor kerülhet, amely a jövő háború lehetőségét rejti magában. Nem kétséges, hogy a német kérdés az, amelynek rendezése elsősorban befolyásolja a nemzetközi helyzet alakulását. A második világháború óta a békeszerető emberiség fokozza erőfeszítéseit á béke megszilárdítása és a békés együttélés érdekében. A békére való törekvésnek állandóan ható tényezője és erőforrása, hogy a Szovjetunióban, Kínában és több már országban, köztük a Magyar Népköztársaságban is, olyan társadalmi rendszer valósult meg, amely- lyel összeegyeztethetetlen a támadó háború, az agresszió politikája. Egyre nagyobb azoknak a felelős államférfiaknak száma is, akik — bár világnézetük különböző ;— készek közös erőfeszítéseket tenni a béke biztosítására. Közismertek a Szovjetunió és a szocializmust építő országok vezetőinek a békés együttélés kérdésében történt állásfoglalásai. Kapitalista országok tekintélyes politikusai is egyre erőteljesebben állnak ki a békés együttélés eszméje mellett, mint például Nehru, vágy legutóbb Herriot, a francia parlamentben a párizsi egyezmények ratifikációs vitájában. Mindezeknek a nyilatkozatoknak, valamint az emberiség mintegy felét felölelő békevilágmozgalomnak, amely a második világháború után a nemzetközi politika hatalmas, uj tényezője lett, az a közös alapja, hogy szükséges és lehetséges a békés együttélés a különböző társadalmi rendszerű országok között. A békés együttélés elve a gyakorlatban érvényesült az utóbbi évek számos vitás kérdésének megoldásában, igy például a koreai és az indokinai háború, befejezésében, a különböző társadalmi rendszerű országok közötti diplomáciai, gazdasági, kulturális és sportkapcsolatok fejlődésében, ez az elv tette lehetővé Kina és India, a világ két legnépesebb országa viszonyának elmélyülését. Nyilvánvaló azonban, hogy a különböző társadalmi rendszerek békés együttélése és a német militarizmus feltámasztása nem egyeztethető össze. Az Egyesült Államok uralkodó körei és más imperialista csoportok Nyugat-Németor- szág felfegyverzésével a háborús veszélyt növelik. E fenyegető veszély elhárítására jött létre a Szovjetunió által kezdeményezett moszkvai értekezlet, amelyen a részvevő országok biztos utat muttattak a német kérdés tárgyalások utján való békés rendezésére v a 1 a mint az európai kollektiv biztonság megteremtésére. A moszkvai értekezlet által mutatott utón a béke és a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélése megszilárdulhat az egész világon. Ehhez azonban feltétlenül az eddigieknél nagyobb erőfeszítésekre van szükség az uj esztendőben. Meg vagyok győződve róla, hogy a két szomszéd ország, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság népeinek és kormányának érdeke a béke biztosításában és a békés együttélés döntő kérdésében azonos. Az ilyen békés együttélés a béke erőinek komoly megszilárdulását jelenti.” A ZONGORÁT VÁSÁRLÓ PARASZT Érdekes vita zajlott le néhány héttel ezelőtt a budapesti Magyar Nemzet hasábjain. A lap egy riportot közölt Törökbálint községből, melyben többek között az állt, hogy egy j ottani dolgozó paraszt zongorát vásárolt a leányának. A Magyar Nemzet egyik olvasója tiltakozott a riport j és annak jelentősége ellen. A tiltakozó úriembernek válasz irt a lap szerkesztője. E válaszból közöljük közérdekű mi-{ voltára való tekintettel, az alanti érdekes részleteket: “Hová tettük a józan eszünket, mi. a lap szerkesztői, amikor leadtuk ezt a cikket ‘Alusznak-e, vagy önök j is csak nyomtatásban olvassák a Magyar Nemzetet’?| — kérdi Ön és levelének első olvasásakor megfagyott | töltőtollamban a tinta a rémülettől, vájjon csakugyan kakuktojást csempészett-e valaki a lapba. És ha még csak kakuktojás lenne! De egész zongora. ‘Nincs jobb dolguk — ezt megint Ön mondja —, mint éppen most arról írni, hogy a parasztgazda lánya a zongorán klem- péroz és úgy várja, hogy pendüljön a kapa, hazajöjjön a gazda és csikós tarisznyáját a szögre akassza?’ “Miután ezzel az aranyjánosi erudicióju fordulattal levett a lábamról, igy folytatja: ‘Ez a zongoravásárlás nekem nem tetszik, először, mint városi embernek, másodszor, mint a kormánvprogramm hívének, harmadszor, mint az önök olvasójának.’ Kitüntették az önfeláldozó magyar katonát Négy héttel ezelőtt Farsang Imre nagyhorváti dolgozó paraszt kuttisztitás közben bennrekedt egy 14 méter mély kutban. Mentésében a község lakói és a Hévizén üdülő bányászok mellett hősies munkával részt vettek 3gy közeli katonai alakulat honvédéi és tisztjei. Farkas János tizedes saját életének kockáztatásával h a t s z o r ■szállt le a kút mélyébe, mig sikerült Farsang Imrét kiszabadítania a kövek közül. Farkas János tizedes emberi életet mentett. Ennek elismeréséül szakaszvezetővé léptették elő, szombaton pedig a honvédelmi miniszter ünnepélyesén kitüntette. Az alakulat állomáshelyén rendezett ünnepségen megjelent Bata István vezérezredes, honvédelmi miniszter és a Néphadsereg tábornoki karának számos tagja. Eljöttek az ünnepségre Farkas János szülei, Farsang Imre felesége — Farsang Imre kisebb láb- zuzódással még. kórházban fekszik — a járási pártbizottság titkára, a járási tanácselnök és . számos dolgozó paraszt a környező községből. Az alakulat díszszemléje után a Néphadsereg tábornokai, tisztjei hosszasan elbeszélgettek az ünnepség vendégeivel. Tizenkilenc községet villamosítottak Hajdú , Bihar, Szolnok és Szabolcs-Szatmár megyében. A falvakon kívül bekapcsoltak a hálózatba húsz termelőszövetkezetet, 15 állami gazdaságot és hat gépállomást. “Ad 1. — írja Ön ez után, mint egy periratban. Hadd vegyem át én is ezt a célirányos szerkezeti beosztást. ‘Ad egy’, Ön azt tartja, hogy a parasztoknak túlságosan jól megy. ‘Nem sajnálom tőlük, de hol tudnék én ősz fejemmel, ügyvéd létemre, zongorát venni?’ Szóval nem is az a baj, hogy a parasztnak sok a pénze — egyébként ez sem olyan általános tünet, mint Pesten sokan gondolják és még többen gondolkozás nélkül hajtogatják, — hanem az, hogy Önnek kevés. Ha Ön és családja jól ‘kijönne’ mai keresetéből, kifogásolná-e a falusi zongorát? Ha nem, akkor menjünk egy lépéssel tovább. De ezt a lépést csak akkor tehetjük meg, ha a túlságosan soknak és a sajnos kevésnek imént felvetett kérdését tisztázzuk. Vannak ugyanis olyanok is, akik azért protestálnak a zongora ellen — vagy az ellen, amit ez a fekete hangszer jelképez —, mert nem szeretik a magyar népet. “Ezek a zongora-ellenesek és nép-ellenesek közben természetesen a nép szeretetéröl szavalnak és sirvavi- gadnak. Ezeknek az uraságoknak az érzelme csak afféle IBUSZ-szeretet. Mint IBUSZ-kirándulók szeretik, állítólag, a szép népviseletet, a kis fehér házakat és mindazt a hazug, népieseh regénységet, amelynek csö- kevényeit nem vitték magukkal a határon túlra annak egykori haszonélvezői. “Kérem, doktor ur, Önt a világért se sorolom ezek közé! Meggyőződésem, hogy Ön egyetért velem. A zongora a parasztházban nem megvetendő, sőt nem is elvetendő dolog. Most, persze, nem a zongoravásárlás a legfőbb gondunk. Sőt számos megyében a gazdák vetőmaghiánnyal küzdenek és ismét kisért 1952-nek és 53 első felének nyomasztó emléke: a boltban kenyeret vásárló paraszt. De ez másik, bonyolult kérdés. Addig is miért ne örüljünk a már meglevő zongorának? Bach és Bartók igy lesz majd nem ‘pusztába halt szent zene’, hanem élni fog a puszták helyén, a gazdag falvakban, a szent, népi zenékkel összevegyülve, egymást termékenyítve. A zene már most is szól falvainkban. Állíthatom Önnek, doktor ur, akivel már biztosan találkoztam a Zeneakadémia lehajtottfejü áhítatában, hogy régen hallottam olyan szépségesen, olyan átszellemülten játszani Schubert V. szimfóniáját, mint nemrég Zircen a Békefi Antal tanító vezényelte helyi szimfonikus zenekartól. Mert ilyen is van Magyarországon és most van, nem húsz éve! Lehet-e rossznéven venni, ha Melpomené megihlető muzsacsókjával Zircen vágj’ Törökbálinton vagy bárhol Pannóniában homlokon érint egy muzsikára fogékony gazdaembert vagy csoporttagot és erre az gyűjteni kezd, hogy fia vagy lánya maga is birtokosa legyen egykor a zene varázslatának? Városi ember vagj’ok én is, doktor ur, de éppen ezért kívánok minél gazdagabb, változatosabb, minél magyarabb és minél emberibb, tehát minél szocialistább kultúrát is a faluban. Ennek a kultámak pedig nemcsak hordozója, de terjesztője is a zene.”
