Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-01-20 / 3. szám
Januarv 20. 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Az események nyomában : :CS ISIT KÁ9T f.SflhfiíK ifi" ái 1ÉSIE.« Optimizmus fedezet nélkül Olvasóink emlékeznek még, hogy évvégi számunkban felelősségvállalás nélkül közöltük a “Wall Street Journal” jóslatait az 1955-ös esztendőre. A jóslatok derűs képet tártak elénk, s éppen ezért nem vállaltuk a felelősséget. TJgylát- szik azonban, hogy a Wall Street Journal egyes konzervatív olvasói is túlságosan fényesnek tartották és kétségbe vonták a kecsegtető képet. A tiltakozó vagy legalább is ellentmondó levelek közül kiválasztott a fentnevezett lap cikkírója egyet és elég terjedelmes kivonatokban leközölte. A kételkedő olvasó ellenvetéseit a cikkíró K.~ rom pontban foglalja össze. Először is ezek a biztató jóslások mindig vezető állásokban levő üzletemberektől származnak, már pedig köztudott dolog, hogy manapság csak olyan embert engednek vezető üzleti pozícióba emelkedni, aki tele van optimizmussal, szinte hivatásos derűlátással, magát, az üzletet, a vállalatot illetően. De éppen ezért a duzzadt optimizmusért elvszerüen is feltehető, hogy jóslataikban tévednek. A második pont arra vonatkozik, hogy az elmúlt évben a nagy nemzeti termelési ágazatokban hanyatlás mutatkozott, hanyatlott az ipari termelés, hanyatlott az üzleti befektetések összege, hanyatlott a mezőgazdák jövedelme, csak a munkanélküliség emelkedett. Amennyiben pedig a, hanyatlás nem volt érezhető minden téren, azt annaa kell tulajdonítani, hogy a kormány mesterséges eszközökkel megakadályozta a gazdasági erők természetes kibontakozását és a tőkéseknek adott adókedvezményekkel, a nemzeti kincsek odaajándékozásával s egyebekkel hóna alá nyúlt a hanyatló üzletágaknak. A harmadik pontban arról elmélkedik a levél iró, hogy a derűsen látó jósok négy súlyt vetettek az- ország népességi szaporulatára, mert abban látták a fokozódó üzleti élet és a magasabb életstandard biztos jelét. Ez azonban szerinte csalóka értékelés, hiszen ha egy családban újabb gyermekek születnek, azok nem emelik a családok életszínvonalát, ellenkezőleg: újabb éhes szájakat jelentenek, amelyeket nem a családi jövedelem emelkedésével, hanem a megtakarított pénzecskék felhasználásával tudnak betömni. Hasznuk legfeljebb egyelőre abban áll, hogy szükségleteik nélkülözhetetlen kielégítésével fokozódik az országos fogyasztás, vagyis pelenka, cucli, tápszer s egyebek fogyasztása. Mindezt csak azért soroltuk fel, hogy rávilágítsunk a lap cikkírója tompa szellemére. Mert a felhozott, bár megdöbbentően hiányos érvekre valamilyen választ mégis csak kell adni s ha a cikkírónak valóban volnának őszinte élettapasztalatai és az üzleti ügyek megbirálásához szükséges ismeretei, az ilyen ellentmondás újabb iirügyet szolgáltathatna neki, hogy saját zsírjában fuldokló optimizmusát újólag világgá kür- tölje. Node mit felelt a szerencsétlen? Az eisen- howeri pontok magasztalába -után, amelyeket már is készpénznek tekint, a következőket bökögi ki: “A munkanélküliség csakugyan emelkedett az elmúlt évben, de ez nem azért történt, mert kevesebb lett az állások száma. Azért növekedett, oert az ország rendelkezésre álló-munkaerejéhez hozzájárult azoknak a fiataloknak a száma, akik befejezték tanulmányaikat.” Az ember csak azért olvassa el többször egymásután ezt a bölcseséget, mert nem akar hinni a szemének, nem akarja elhinni, hogy csak any- nyira futja egy ilyen lap közgazdasági szakértőjének. Nem szólva arról, hogy ezzel a való ténv- rnegállapitással csak leplezni akarja a munkanélküliség ugyancsak való tényét és számos egyéb okát, de úgy hangzik, mintha a munkapiacra érkező fiatal munkásoknak nem járna munka és megélhetés, miért jöttek, ki hívta őket, miért áldoztak szüléik és családjaik annyi súlyos ezrest kitairittatásukra, miért nem fojtották őket a vízbe még kisded korukban? önmagát Ítéli el a hivatásos optimizmus e tyukagyu védő bajnoka, amikor elfeledkezik arról, hogy egy jól vezetett, fejlődő országnak el kell tudni látni növekedő lakosságát, állást, kenyeret kell tudni adni minden pár újabb munkáskéznek és gondoskodnia f el] minden szakértelem hasznosításáról. Olyan jól még azért nem megy nekünk, hogy megengedhetnék a luxust, hogy az életbe kilépő fiatalok százezreit egyszerűen és természetesen beha- jigáljuk az éhezés Molochjának a torkába. De DJ NÉMET HADSEREGBEN Miközben a francia miniszterelnök azon fáradozik, hogy “nemzetek feletti” szervezetet hívjon életre a Nyugateurópai Unióban egyesült országok fegyveres erőlinek és hacliszergyártásának koordinálására, a bonni koncelláriában sokkal egyszerűbb és gyakorlatiasabb módon készülnek fel a párizsi egyezmény elveinek és célkitűzéseinek megvalósítására. Azok az előkészületek, amelyeket Blank hivatala (vagyis a nyugatnémet hadügyminisztérium) tesz a nyugatnémet fegyveres erők megszervezésére, semmi kétséget sem hagynak az iránt, hogy Nyugat-Németország vezetői szemében a párizsi egyezmény elfogadásának egyetlen célja: a német militarizmus “visszahelyezése történelmi jogaiba.” Gyakorlatilag: annak a katonai szervezetnek újjáélesztése — még hozzá a régi alapon — amely a hitleri háborúban megsemmisült. Az uj német Wehrmacht megszervezezéséneR súlypontja természetesen nem azokon az újoncokon van, akiket a ratifikáció után nyomban behívnak tizennyolc hónapos kiképzésre s akiknek többsége gyűlöli a militarizmust s el van telve keserűséggel, mint általában a nyugatnémet ifjúság milliói. Az ifjúság antimilitarist-a, vagy ha úgy tetszik “kaszárnyáióbiás” hangulata kifejezésre jutott a legutóbbi bajorországi és vesztfáliai választásokon, amikor Biankót a szó legközvetlenebb értelmében lekergették a szónoki emelvényről. A nyugati lapok munkatársai, akik az utóbbi időben beutazták Nyugat-Németországot — a jelek szerint egyenesen azzal a megbízatással, hogy a helyszínen “tanulmányozzák” a német közvélemény hangulatát — egybehangzóan azt írják, hogy a nyugatnémet ifjúság határozott ellenszenvvel fogadja a militarista Németország felélesztésének gondolatát. Mint például a Die Tat Írja: különböző meggondolások alapján, de feltűnő egyönötetüséggel. Ilyen körülmények között Adenauerék az uj Wehrmacht szervezetének súlypontját részben arra a százezer már kiképzett és a hitlerizmus szellemében dreszirozott tiszt és tiszthelyettes mozgósitására helyezik, akik egyelőre a Blank- hivatal kartotékjaiban várnak jelenésükre s még inkább azokra a tábornokokra, akiket az uj nyugatnémet hadsereg élére állítanak. Nem kevesebb," mint 500 volt náci tábornok szorong Blank előszobájában és várja, hogy régi mesterségét folytathassa — régi mesterségét, abban az értelemben, ahogy a nácizmus virágkorában megtanulta. Blank hivatala most közölte elsőizban azoknak a tábornokoknak névsorát, akiket az előszobában tolongó 500 generális közül kiválasztottak s akikre az -a feladat vár, hogy előkészítsék annak a színjátéknak megismétlését, amelyet a weimari időkben oly “sikerrel” — s az ismert fináléval — már egyszer bemutattak. Akkoriban egy német publicista ezt a címet adta ennek a színjátéknak: “Der Kaiser ging, die Generale blieben”. ( A csáDr. J. Robert Oppenheimer, a világhírű atomfizikus, a mult héten általános érdeklődés mellett beszélgetést folytatott a televízión Edward R. Murrow-val s ez alkalommal' elitélő nyilatkozatot tett a McCarran-Walter-törvény ellen. E törvény rendelkezéseit a nagy tudós “teljesen fantasztikus és torz módnak” tíyrtja “a kémkedés veszélyének leküzdésére.” Azt is hozzátette, hogy “mi jogosan szégyenkezünk az európaiak által ellenünk viseltetett megvetése” miatt. Dr. Oppenheimer, akit eltiltottak a kormány titkos adatainak megszemlélésétől a jellemét és társulásait illető bírálat következtében, azt mondta csípős gúnnyal, hogy e törvény intézkedései alapján “még dr. Albert Einstein sem jöhetett, volna ezen kívül is. hogy hogy olyan készséggel megfeledkezik á Detroit vagy más iparváros százezer munkanélkülijéről? Vájjon mit szólnak azok ehhez a derülátó válaszhoz, hogy az állások száma DULLESÉK JÓVOLTÁBÓL szár ment, a tábornokok maradtak.) A változás most legfeljebb annyi, hogy a balvégzetű színjáték címében a Kaiser szót a Führer szóval kell helyettesíteni, a lényeg, ami a tábornokok szerepét illeti, változatlan s nyilván változatlanok a színjáték tanulságai is — német és nem német szempontból egyaránt. Ahogyan 'a weimari korszak tábornokai a császárság korának szellemét fejlesztették tovább az ismert módon, úgy most bizonyosra vehető, hogy a Szövetségi Köztársaság tábornokai a harmadik birodalom szellemiségét fogják életre kelteni. S ahogy a weimariak “semmit nem felejtettek és semmit sem tanultak”, úgy valószínű, az uj Wehrmacht generálisai is töretlenül továbbviszik a hitleri hagyományokat. Nem is képesek másra. Erről néhány név is tanúskodik. Az uj Wehrmacht főparancsnokául — vagy ahogy újabban nevezik: főfelügyelőjéül Cruewell volt páncélos tábornokot szemelték ki, Rommel legközvetlenebb munkatársát. Mellette még két nevet emlegetnek a főparancsnoksággal kapcsolatban: az egyik nem más, mint Manteuffel tábornok, a “Grossdeutschland” SS-hadosztály egykori parancsnoka, aki jelenleg a Szabad Demokrata Párt soraiban, mint a szövetségi gyűlés képviselője fejt ki élénk politikai tevékenységet. A másik: Wenk tábornok, aki a hitleri háború utolsó szakaszában jutott döntő szerephez: ő volt annak a “kisértethadseregnek” a parancsnoka, amelyet Berlin utolsó napjaiban a szétvert hitleri haderők romjaiból hirtelenében összekapartak. “Az egyetlen eredménye ennek az őrült vállalkozásnak az volt, hogy meghosszabbította a körülzárt Berlin lakóinak szenvedéseit,” — Írja Wenk- ről a Neues Deutschland. Mindenesetre jellemző Adenauerékra, hogy azt a német tábornokot, aki még “öt perccel tizenkettő után” is hajlandó volt küzdeni Hitlerért, mdst az uj Wehrmacht főparancsnoki posztjára akarják állítani. Az már majdnem bizonyosra vehető, hogy az uj nyugatnémet hadsereg vezérkari főnöke Heusinger tábornok lesz, a fasiszta hadsereg volt hadműveleti osztályának vezetője, akinek személyes vezetése alatt dolgozták ki az úgynevezett Barba- rossa-tervet, a Szovjetunió elleni támadás tervét. Az uj nyugatnémet légihaderő vezetését Galland tábornokra bizzák, a Göring-féle Luftwaffe vadászkötelékeinek volt felügyelőjére, a haditengerészet megszervezését pedig Kretschmer sorhajókapitányra, Hitler egykori tengeralattjáróparancsnokára, aki a háború után is hü maradt a hitlerista ideálokhoz és mint a fasiszta “tengerész szövetség” elnöke, élénk politikai tevékenységet fejt ki Nvugat-Németország militarizálása érdekében. E névsor mellett enyhén szólva nevetségesen hat Dullesék e r ő 1 k ödése, hogy elhitesse a.világgal és elsősorban a német néppel: a Wehrmacht feltámasztása nem jelenti a militarizmus feltámasztását Nyugat-Németországban. Amerikába.” “Rettenetes, egyszerűen rettenetes”, mondotta dr. Oppenheimer. Kiközösítő intézkedéseit “óriási", (a kémkedés mégakadá’yozá- sára) rosszul kitervelt apparátusnak” nevezte és “rettenetesnek” minősítette “mindannyiunk szá mára, akik alatta élünk.” A hires fizikus érthetően fájlalta, hogy “szégyenkeznünk kell, amiért nem tarthatunk tudományos kongresszusokat ebben az országban, hogy nem engedhetünk — és gyakran nem engedjük — olyan embereket, kongresszusokra járni, akikre a legnagyobb szükség volna.” Sürgette, hogy tegyük szabaddá az érintkezést az emberek között sorompók helyett, amelyek lehetetlenné teszik a tudományos i •‘ménem csökkent, ha nekik és családjaiknak emellett éhezniük kell? Az, amit a cikkíró csinál nemcsak tévedés, hanem eltévelyedés, mert egyszerűen nem mond igazat. OPPEIHEJMEJt R°MIHU HMLTEI-TÓHERY El ISI retek kicserélését.
