Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-01-20 / 3. szám

Januarv 20. 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Az események nyomában : :CS ISIT KÁ9T f.SflhfiíK ifi" ái 1ÉSIE.« Optimizmus fedezet nélkül Olvasóink emlékeznek még, hogy évvégi szá­munkban felelősségvállalás nélkül közöltük a “Wall Street Journal” jóslatait az 1955-ös eszten­dőre. A jóslatok derűs képet tártak elénk, s ép­pen ezért nem vállaltuk a felelősséget. TJgylát- szik azonban, hogy a Wall Street Journal egyes konzervatív olvasói is túlságosan fényesnek tar­tották és kétségbe vonták a kecsegtető képet. A tiltakozó vagy legalább is ellentmondó levelek közül kiválasztott a fentnevezett lap cikkírója egyet és elég terjedelmes kivonatokban leközölte. A kételkedő olvasó ellenvetéseit a cikkíró K.~ rom pontban foglalja össze. Először is ezek a biztató jóslások mindig veze­tő állásokban levő üzletemberektől származnak, már pedig köztudott dolog, hogy manapság csak olyan embert engednek vezető üzleti pozícióba emelkedni, aki tele van optimizmussal, szinte hi­vatásos derűlátással, magát, az üzletet, a vállala­tot illetően. De éppen ezért a duzzadt optimiz­musért elvszerüen is feltehető, hogy jóslataikban tévednek. A második pont arra vonatkozik, hogy az el­múlt évben a nagy nemzeti termelési ágazatok­ban hanyatlás mutatkozott, hanyatlott az ipari termelés, hanyatlott az üzleti befektetések össze­ge, hanyatlott a mezőgazdák jövedelme, csak a munkanélküliség emelkedett. Amennyiben pedig a, hanyatlás nem volt érezhető minden téren, azt annaa kell tulajdonítani, hogy a kormány mes­terséges eszközökkel megakadályozta a gazdasági erők természetes kibontakozását és a tőkéseknek adott adókedvezményekkel, a nemzeti kincsek odaajándékozásával s egyebekkel hóna alá nyúlt a hanyatló üzletágaknak. A harmadik pontban arról elmélkedik a levél iró, hogy a derűsen látó jósok négy súlyt vetet­tek az- ország népességi szaporulatára, mert ab­ban látták a fokozódó üzleti élet és a magasabb életstandard biztos jelét. Ez azonban szerinte csalóka értékelés, hiszen ha egy családban újabb gyermekek születnek, azok nem emelik a csalá­dok életszínvonalát, ellenkezőleg: újabb éhes szá­jakat jelentenek, amelyeket nem a családi jö­vedelem emelkedésével, hanem a megtakarított pénzecskék felhasználásával tudnak betömni. Hasznuk legfeljebb egyelőre abban áll, hogy szükségleteik nélkülözhetetlen kielégítésével fo­kozódik az országos fogyasztás, vagyis pelenka, cucli, tápszer s egyebek fogyasztása. Mindezt csak azért soroltuk fel, hogy rávilágít­sunk a lap cikkírója tompa szellemére. Mert a felhozott, bár megdöbbentően hiányos érvekre valamilyen választ mégis csak kell adni s ha a cikkírónak valóban volnának őszinte élettapasz­talatai és az üzleti ügyek megbirálásához szük­séges ismeretei, az ilyen ellentmondás újabb iirügyet szolgáltathatna neki, hogy saját zsír­jában fuldokló optimizmusát újólag világgá kür- tölje. Node mit felelt a szerencsétlen? Az eisen- howeri pontok magasztalába -után, amelyeket már is készpénznek tekint, a következőket bökögi ki: “A munkanélküliség csakugyan emelkedett az elmúlt évben, de ez nem azért történt, mert ke­vesebb lett az állások száma. Azért növekedett, oert az ország rendelkezésre álló-munkaerejé­hez hozzájárult azoknak a fiataloknak a száma, akik befejezték tanulmányaikat.” Az ember csak azért olvassa el többször egy­másután ezt a bölcseséget, mert nem akar hinni a szemének, nem akarja elhinni, hogy csak any- nyira futja egy ilyen lap közgazdasági szakértő­jének. Nem szólva arról, hogy ezzel a való ténv- rnegállapitással csak leplezni akarja a munkanél­küliség ugyancsak való tényét és számos egyéb okát, de úgy hangzik, mintha a munkapiacra ér­kező fiatal munkásoknak nem járna munka és megélhetés, miért jöttek, ki hívta őket, miért áldoztak szüléik és családjaik annyi súlyos ezrest kitairittatásukra, miért nem fojtották őket a vízbe még kisded korukban? önmagát Ítéli el a hivatásos optimizmus e tyukagyu védő bajnoka, amikor elfeledkezik arról, hogy egy jól vezetett, fejlődő országnak el kell tudni látni növekedő lakosságát, állást, kenyeret kell tudni adni min­den pár újabb munkáskéznek és gondoskodnia f el] minden szakértelem hasznosításáról. Olyan jól még azért nem megy nekünk, hogy megen­gedhetnék a luxust, hogy az életbe kilépő fiata­lok százezreit egyszerűen és természetesen beha- jigáljuk az éhezés Molochjának a torkába. De DJ NÉMET HADSEREGBEN Miközben a francia miniszterelnök azon fára­dozik, hogy “nemzetek feletti” szervezetet hívjon életre a Nyugateurópai Unióban egyesült orszá­gok fegyveres erőlinek és hacliszergyártásának koordinálására, a bonni koncelláriában sokkal egyszerűbb és gyakorlatiasabb módon készülnek fel a párizsi egyezmény elveinek és célkitűzései­nek megvalósítására. Azok az előkészületek, amelyeket Blank hiva­tala (vagyis a nyugatnémet hadügyminisztérium) tesz a nyugatnémet fegyveres erők megszervezé­sére, semmi kétséget sem hagynak az iránt, hogy Nyugat-Németország vezetői szemében a párizsi egyezmény elfogadásának egyetlen célja: a né­met militarizmus “visszahelyezése történelmi jo­gaiba.” Gyakorlatilag: annak a katonai szerve­zetnek újjáélesztése — még hozzá a régi alapon — amely a hitleri háborúban megsemmisült. Az uj német Wehrmacht megszervezezéséneR súlypontja természetesen nem azokon az újonco­kon van, akiket a ratifikáció után nyomban be­hívnak tizennyolc hónapos kiképzésre s akiknek többsége gyűlöli a militarizmust s el van telve keserűséggel, mint általában a nyugatnémet ifjú­ság milliói. Az ifjúság antimilitarist-a, vagy ha úgy tetszik “kaszárnyáióbiás” hangulata kifeje­zésre jutott a legutóbbi bajorországi és vesztfá­liai választásokon, amikor Biankót a szó legköz­vetlenebb értelmében lekergették a szónoki emel­vényről. A nyugati lapok munkatársai, akik az utóbbi időben beutazták Nyugat-Németországot — a jelek szerint egyenesen azzal a megbízatás­sal, hogy a helyszínen “tanulmányozzák” a né­met közvélemény hangulatát — egybehangzóan azt írják, hogy a nyugatnémet ifjúság határo­zott ellenszenvvel fogadja a militarista Németor­szág felélesztésének gondolatát. Mint például a Die Tat Írja: különböző meggondolások alapján, de feltűnő egyönötetüséggel. Ilyen körülmények között Adenauerék az uj Wehrmacht szervezetének súlypontját részben arra a százezer már kiképzett és a hitlerizmus szellemében dreszirozott tiszt és tiszthelyettes mozgósitására helyezik, akik egyelőre a Blank- hivatal kartotékjaiban várnak jelenésükre s még inkább azokra a tábornokokra, akiket az uj nyu­gatnémet hadsereg élére állítanak. Nem keve­sebb," mint 500 volt náci tábornok szorong Blank előszobájában és várja, hogy régi mesterségét folytathassa — régi mesterségét, abban az érte­lemben, ahogy a nácizmus virágkorában megta­nulta. Blank hivatala most közölte elsőizban azoknak a tábornokoknak névsorát, akiket az előszobában tolongó 500 generális közül kiválasztottak s akik­re az -a feladat vár, hogy előkészítsék annak a színjátéknak megismétlését, amelyet a weimari időkben oly “sikerrel” — s az ismert fináléval — már egyszer bemutattak. Akkoriban egy német publicista ezt a címet adta ennek a színjátéknak: “Der Kaiser ging, die Generale blieben”. ( A csá­Dr. J. Robert Oppenheimer, a világhírű atom­fizikus, a mult héten általános érdeklődés mel­lett beszélgetést folytatott a televízión Edward R. Murrow-val s ez alkalommal' elitélő nyilatko­zatot tett a McCarran-Walter-törvény ellen. E törvény rendelkezéseit a nagy tudós “teljesen fantasztikus és torz módnak” tíyrtja “a kémkedés veszélyének leküzdésére.” Azt is hozzátette, hogy “mi jogosan szégyenkezünk az európaiak által el­lenünk viseltetett megvetése” miatt. Dr. Oppen­heimer, akit eltiltottak a kormány titkos adatai­nak megszemlélésétől a jellemét és társulásait illető bírálat következtében, azt mondta csípős gúnnyal, hogy e törvény intézkedései alapján “még dr. Albert Einstein sem jöhetett, volna ezen kívül is. hogy hogy olyan készséggel meg­feledkezik á Detroit vagy más iparváros százezer munkanélkülijéről? Vájjon mit szólnak azok eh­hez a derülátó válaszhoz, hogy az állások száma DULLESÉK JÓVOLTÁBÓL szár ment, a tábornokok maradtak.) A változás most legfeljebb annyi, hogy a balvégzetű színjá­ték címében a Kaiser szót a Führer szóval kell helyettesíteni, a lényeg, ami a tábornokok szere­pét illeti, változatlan s nyilván változatlanok a színjáték tanulságai is — német és nem német szempontból egyaránt. Ahogyan 'a weimari korszak tábornokai a csá­szárság korának szellemét fejlesztették tovább az ismert módon, úgy most bizonyosra vehető, hogy a Szövetségi Köztársaság tábornokai a harmadik birodalom szellemiségét fogják életre kelteni. S ahogy a weimariak “semmit nem felejtettek és semmit sem tanultak”, úgy valószínű, az uj Wehrmacht generálisai is töretlenül továbbviszik a hitleri hagyományokat. Nem is képesek másra. Erről néhány név is tanúskodik. Az uj Wehrmacht főparancsnokául — vagy ahogy újabban nevezik: főfelügyelőjéül Cruewell volt páncélos tábornokot szemelték ki, Rommel legközvetlenebb munkatársát. Mellette még két nevet emlegetnek a főparancsnoksággal kapcso­latban: az egyik nem más, mint Manteuffel tá­bornok, a “Grossdeutschland” SS-hadosztály egy­kori parancsnoka, aki jelenleg a Szabad Demo­krata Párt soraiban, mint a szövetségi gyűlés képviselője fejt ki élénk politikai tevékenységet. A másik: Wenk tábornok, aki a hitleri háború utolsó szakaszában jutott döntő szerephez: ő volt annak a “kisértethadseregnek” a parancsnoka, amelyet Berlin utolsó napjaiban a szétvert hitleri haderők romjaiból hirtelenében összekapartak. “Az egyetlen eredménye ennek az őrült vállalko­zásnak az volt, hogy meghosszabbította a körül­zárt Berlin lakóinak szenvedéseit,” — Írja Wenk- ről a Neues Deutschland. Mindenesetre jellemző Adenauerékra, hogy azt a német tábornokot, aki még “öt perccel tizenkettő után” is hajlandó volt küzdeni Hitlerért, mdst az uj Wehrmacht főpa­rancsnoki posztjára akarják állítani. Az már majdnem bizonyosra vehető, hogy az uj nyugat­német hadsereg vezérkari főnöke Heusinger tá­bornok lesz, a fasiszta hadsereg volt hadműve­leti osztályának vezetője, akinek személyes veze­tése alatt dolgozták ki az úgynevezett Barba- rossa-tervet, a Szovjetunió elleni támadás tervét. Az uj nyugatnémet légihaderő vezetését Galland tábornokra bizzák, a Göring-féle Luftwaffe va­dászkötelékeinek volt felügyelőjére, a haditenge­részet megszervezését pedig Kretschmer sorhajó­kapitányra, Hitler egykori tengeralattjárópa­rancsnokára, aki a háború után is hü maradt a hitlerista ideálokhoz és mint a fasiszta “tenge­rész szövetség” elnöke, élénk politikai tevékeny­séget fejt ki Nvugat-Németország militarizálása érdekében. E névsor mellett enyhén szólva nevetségesen hat Dullesék e r ő 1 k ödése, hogy elhitesse a.világgal és elsősorban a német néppel: a Wehr­macht feltámasztása nem jelenti a militarizmus feltámasztását Nyugat-Németországban. Amerikába.” “Rettenetes, egyszerűen rettene­tes”, mondotta dr. Oppenheimer. Kiközösítő in­tézkedéseit “óriási", (a kémkedés mégakadá’yozá- sára) rosszul kitervelt apparátusnak” nevezte és “rettenetesnek” minősítette “mindannyiunk szá mára, akik alatta élünk.” A hires fizikus érthe­tően fájlalta, hogy “szégyenkeznünk kell, ami­ért nem tarthatunk tudományos kongresszusokat ebben az országban, hogy nem engedhetünk — és gyakran nem engedjük — olyan embereket, kongresszusokra járni, akikre a legnagyobb szük­ség volna.” Sürgette, hogy tegyük szabaddá az érintkezést az emberek között sorompók helyett, amelyek lehetetlenné teszik a tudományos i •‘mé­nem csökkent, ha nekik és családjaiknak emellett éhezniük kell? Az, amit a cikkíró csinál nemcsak tévedés, hanem eltévelyedés, mert egyszerűen nem mond igazat. OPPEIHEJMEJt R°MIHU HMLTEI-TÓHERY El ISI retek kicserélését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom