Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-05-26 / 21. szám
7 May 26, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ MUNKÁS ÉS TÁRSADALOM Amerikai földreform — Hogyan segíti Ezra Benson a szegény farmerokat? Irta: Geréb József Az utóbbi hetekben az amerikai kongresszusban újból előtérbe került az a kérdés, hogy miként kellene segíteni azokon a szegény farmerokon, akik állítólag nem tudnak megélni farmjaik jövedelméből, bármily erősen dolgoznak is. Ezek erősen zúgolódnak a kormány ellen, mert a véleményük szerint az Eisenhower adminisztráció elhanyagolja őket, holott minden más osztályt segít. Az Ezra Benson vezetése alatt álló Department of Agriculture is elismeri, hogy körülbelül 1,500,- 000 farmernak évi jövedelme nem éri el az 1,000 dollárt. Hát bizony abból nem igen lehet megélni és a farm nagy költségeit fedezni. E kimutatás szerint másik másfélmillió farmer évi jövedelme 3,000 dolláron alul maradi az utóbbi években, igy körülbelül 3 millió szegény farmer van az Egyesült Államokban, akik vagy képtelenek megélni farmjaik jövedelméből, vagy csak igen nagy nélkülözések közepette maradhatnak meg farmjaikon. Annál érthetetlenebb ez a dolog, mert — mint a Department of Agriculture (D. A.) is kimutatja, — amig az utóbbi években mindenféle ter- melvényért jóval többet fizetnek a fogyasztók, addig a farmerok kevesebbet kapnak a piacra vitt élelmiszerekért. A D. A. kimutatása szerint az 1945—47. éveke't véve alapul a fogyasztók 13 százalékkal fizetnek többet azokért az élelmiszerekért, amikért a farmerek 7 százalékkal kevesebbet kapnak. Mit fizet meg a fogyasztó? A szakértők persze megmagyarázzák, hogy az élelmiszereket ma a vásárlók sokkal szebben és jobban pakolva, pucolva és előkészítve kapják a boltokban, mint azelőtt. Még a főzelékféléket sem kell úgy pucolgatni, mosogatni, mint régen; csak ki kell venni, a papirdobozból, vagy kannából és be lehet tenni a fazékba. Mindezen előkészítő munkát meg kell fizetni. És miután az ily előkészítő munkás már nem a farmerek, hanem a jó- keresetü IPARI MUNKÁSOK végzik, a felsrófolt árból nem is futja a bérük, még a farmernak jutó részből is hozzá kellett csípni egy keveset. Hogy ez a magyarázat a szegény s nagyon küz- ködő farmerokat nem elégíti, azt talán mondanunk sem kell. De azonkívül a farmeroknak meg kell fizetni az iparcikkek egyre emelkedő árait még akkor is, ha ők kevesebbet kapnak a saját termelvényeik- ért. Ez teszi olyan nagyon nehézzé a szegényebb farmerok helyzetét. Az amerikai farmerok ily válsága természetesen nem uj dolog. Megindult az mindjárt az első világháború után, amikor a farmokat gépesíteni kezdték. Ezt tudomásul vették a törvényhozók is és a farmerok helyzeténeá javítására többféle intézkedést rendeltek el. Mint emlékezetes, először összevásároltak nagymennyiségű élelmiszert és a tengerbe öntötték, vagy másképpen tették tönkre. Ez volt a kis malacok leölésének az ideje,amikor az élelmiszerek megsemmisítésével igyekeztek az árakat fenntartani. A paritás De minek termelni csak azért, hogy a termel- vényt elpusztítsuk? — kérdezték a D. A. szakértői. Módosították tehát a törvényt úgy, hogy FIZETNEK A FARMERNAK AZÉRT, HOGY NE TERMELJEN. A farmer bemondotta, hogy hány acre vetést tervez s a kormány fizetett azért, hogy bizonyos százalékkal kisebb területet vessen be, mint tervezte. Ez volt a nagyfarmerok aranykora, akik nagyszerűen kihasználták ezt a törvényt. Amikor látták, hogy ez a módszer nem segít a szegény farmerokon, elhatározták, hogy összevásárolják a termés egyrészét a megszabott “paritás” áron, de a terményt nem pusztítják el, hanem felraktározzák s kedvező alkalommal majd eladják. Ugylátszik, hogy ez a kedvező alkalom nem érkezett el, mert nemsokára úgy megteltek a raktárak, hogy a D. A. nem tudta mit csináljon a sok búzával, kukoricával, vajjal, tojással, stb. A baj, — mondotta Ezra a Benson, a jelenlegi földművelésügyi miniszter, :— az, hogy a “paritás” nagyon magas és állandó. “Paritás” alatt azt az összeget értik, amit a farmereknek kellene kapni úgy, hogy munkájáért “fair” (méltányos) bért kapjon a D. A. szakértőinek megállapítása szerint. Benson tehát azt akarja, hogy ez a “paritás” a D. A. véleménye szerint emelhető, vagy ejthető legyen. A jelenlegi törvény értelmében a kormány garantálja a paritás 90 százalékát a búzára, kukoricára, rizsre, dohányra, peanutsra és gyapotra, mint alapfontosságu növényekre és támogatást nyújt a húsra, vajra, tojásra és még néhány más élelmiszerre. Szabad kezet akar Benson szerint a paritás biztosítása túltermeléshez vezethet. Azt ajánlja tehát, hogy szabadkezet kapjon arra, hogy a paritást leszállíthassa, ha azt jónak látja, avagy egyes termékeket egészen kiemeljen a biztosítás kötelékéből. Dicsekedve mondja, hogy mióta a krumplit kivették a paritás biztosításból, megszűnt a túltermelés, holott azelőtt a kormánynak igen nagy gondja volt, hogy mit csináljon az óriási mennyiségű burgonyával. Igen ám, de mindez a kisfarmerokat nem nagyon érdekli. Nem érdekli azért, mert azok oly keveset termelnek a piac részére, hogy mégha ajándék gyanánt kapnák a paritás és a napiár közötti különbséget, az sem sokat segítene rajtuk. Mert a tény az, hogy körülbelül 2 millió olyan farm van az Egyesült Államokban, ami alig hoz valami termést; vagy ha hoz, akkor csak nagyon sok költséges műtrágyázással és egyéb ugyancsak költséges fogások alkalmazásával. Az ilyen farmokon, — mint egyik szakértő megjegyezte, — csak a gyermekekből van bő termés. Ezeknek eltartására a farmer, vagy a felesége és a család felnőtt tagjai a városokba mennek ipari, vagy házimunka végzésére, hogy a farmot megtarthassák. De mi szükség van az ilyen kihasznált, vagy természeténél fogva is terméketlen farmokra? — kérdezi Ezra Benson. És mindjárt meg is adja rá a választ: SEMMI SZÜKSÉG RÁJUK! A gépesített földművelés Benson maga is nagy földbirtokos, nagyon jól tudja, hogy a kis farmerokat még akkor sem lehet MA gazdaságosan kihasználni, ha átlagos termékenységgel bírnak. A földművelést már gépesítettük, az állati igával dolgozó farmer MA már nem versenyezhet a gépesített farmokkal. Igen ám, de a kisfarmer nem vásárolhatja meg az igen drága gépeket csak azért, hogy évenként egy-két napon át használja azokat. Viszont bérbe sem veheti, mert úgyis igen sokba kerül. Nem csoda tehát, hogy kihasznált, talaj kopott farmján a szegény farmer nem sok eladnivalót tud termelni a hiányos felszerelésével. És ez a felszerelés egyre komplikáltabb, egyre tökéletesebb és ennélfogva egyre drágább lesz. Hogy mit jelent ez a szegény farmernak, mutatja az az eset, ami velem történt, midőn farmer koromban az első traktort vásároltam. A traktorhoz persze mindenféle más megmunkáló gépek is kellenek, mert a traktor csak a vontató erőt- adja. Ilyen fontos megmunkáló gép például a traktor-eke. Miután akkor sem volt sok pénzem, az olcsóbb, Oliver-ekét vettem meg 95 dollárért a 125 dolláros International-eke helyett. így megspóroltam 35 dollárt, aminek akkor igen sok helye volt már. Igen ám, de amikor, a 60 acre művelhető agyagos földemet beszántottam, a County Agent (földművelő szakértő) történetesen meglátogatott és figyelmeztetett, hogy ez a könnyebb eke nem fordítja tökéletesen a nehéz agyagot és igy ha a gyenge szántás következtében akerenként csak egy dollárral kevesebb értékű termésein lesz, már akkor is 60 dollárt veszitek csupán az első évben azért, mert 35 dollárt megspóroltam. Szánja őket Ez áll általában a farmgépesitésre s mindenféle ‘modern” gazdasági módszerre. A kicsi a naggyal képtelen versenyezni. És Ezra Benson, — aki nagyon vallásos ember, — nem tudja elviselni, hogy ezek a kisf arm erek igy szenvedjenek, ezért úgy véli HOGY JOBBAN JÁRNAK, HA ELVESZTIK A FARMJAIKAT ÉS BEMENNEK IPARI MUNKÁRA. Ezra Benson földreformja tehát ebből áll: Ha nem tudtok megélni a farmotokon, hagyjátok ott, hiszen a farmtermékekben úgy sincs hiány. Amig tehát más országokban földreform alyatt azt értik, hogy földhöz juttatják a nincstelen parasztokat, addig Ezra Benson le akarja terelni a szegény farmereket a földről. Ami használható föld van, majd felszippantják a nagyfarmerek, a többi pedig maradjon legelőnek, erdőnek, vagy osszák fel házhelyeknek. Amikor Benson átvette a földművelésügyi minisztérium vezetését, főtanácsadójának magával hozta az utahi egyetemről dr. Reed L. Frischknecht “gazdasági szakértőt”, akinek a véleménye az, hogy 2 millió farmernek semmi keresnivalója sincs a farmokon. Ezt a kilakoltatást a VÁLTOZÓ PARITÁS segélyével gondolják elérni. Két-hárommillió farmer szavazata azonban igen fontos mindkét nagy politikai párt részéről. Azért az elégedetlenkedő farmerek megnyerésére a demokraták beterjesztették a “HR—12” jelzésű javaslatot, amely visszaszállítaná az egységes 90 százalékos paritást. Benson azonban arra hivatkozva, hogy a nagy paritás már eddig vagy 80 billióba került az országnak és még sem segített a szegény farmereken, ellenzi ezt a javaslatot és Eisenhower elnököt is megnyerte ennek az álláspontnak, aki megígérte, hogy ha a javaslat keresztülmenne, akkor megvétózza. Benson “földreformja” különben is belevág a jelen adminisztráció általános gazadsági arányába. Ez az irány, az, hogy csak a gazdagokat, a nagyvállalatokat kell segíteni és azoktól — mint a bőség poharaiból, — majd lecsorog az áldás az alantasabb osztályokra is. Ezra Benson úgy tartja, hogy a “változó paritás” nagy változást fog előidézni a földbirtoklás terén elsősorban is az- zért, mert “el fogja távolítani a farmokról a “SUITCASE” (kézitáska) farmereket,. akiknek a városban van a helyük, ahol könnyebben élhetnek.” Ezra Benson szerint tehát csupa ÁLDÁS LESZ EZEKRE A FARMEREKRE, HA ELVESZÍTIK FARMJAIKAT. MÉG EGY FECSKE A hírek tömegében csaknem elveszett egy szürkének ható, de jelentőség dolgában nagy- fontosságunak minősíthető washingtoni hir, a- mely szerint Marshall MacDuffie newyorki ügyvédet a szenátus alkotmányjogi albizottságának főtanácsosává nevezték ki. Thomas C. Hennings Jr., missouri-i demokrata szenátor, az elnök, bejelentette, hogy az az albizottság most szabályszerűen megalakult azzal "a céllal, hogy “tevékeny erélyes vizsgálatokat folytasson a Jogok Törvényének kézzelfogható megértései ellen.” Tudni kell, hogy ez a bizottság már vagy hat éve követeli jussát, hogy megkezdje működését, de sohasem szavazták meg számára a működéséhez szükséges minimális összeg legkisebb hányadát sem, hanem a sülyesztőbe tették, holott tagjai olyan szenátorok, akiknek liberálizmusa és alkotmányjogi védelmi szerepe kitűnő. Nemrég a csodával határos módon 50,000 dollárt irányoztak elő a számára, amivel legalább megkezdheti működését. Ami pedig Mac-Duffiet illeti, róla tudnivaló, hogy nemcsak díjnyertes folyóiratcikkek szerzője, hanem Irt 1953-ban egy könyvet is a Szovjetunióban tett utazásairól, s köztük vannak Nikita Kruscsevvel, a szovjet KP főtitkárával folytatott magánbeszélgetései. Ha olyan embert neveznek ki a szenátusi albizottság jogi főtanácsosává,, aki Kruscsevvel beszélgetett az nem kis dolog manapság. Mindenről azonban még azt lehetne gondolni, hogy merő véletlenség is lehet. Van azonban egy'másik körülmény, amely már arra vall, hogy itt már többről van szó, mint véletlenről. A szenátusi albizottság jogi főtanácsosa, MacDuffie mellé kinevezték Benjamin Ginzburgot (Norwalk, Conn.-ből), aki arról nevezetes, hogy a New Deal idején a politikusok számára számtalan beszédet irt. Ginzburgot kutatási igazgatóvá nevezték ki. A New Deal egy ilyen tényezőjét ily. fontos helyre állítani szintén nem kis dolog.
