Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-04-28 / 17. szám
April 28, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 KOÖÁLY-INTERJU EGY NAGY FRANCIA LAPBAN — A Horthy-korszak zenei “kultúrája” — A “Les Letters Francaises” i állapotban.” március 10-i számában nagy cikk jelent meg Frédéric Robert tollából, amelyben elmondja Kodály Zoltánnal, a világhírű nagy magyar zeneszerzővel Budapesten folyta- tott beszélgetését. Az alábbiakban a cikk egyik érdekes részletét közöljük: Kodály Zoltán a budapesti tudományos akadémián fogad bennünket, hivatalában, amelynek ablakai a Dunára néznek. Azzal az egyszerűséggel fogad, amelyet nem igen tapasztalunk az inter- juolók örökös “kérdéseinek feltevésénél.” A zeneszerző csakugyan meg is mondja, hogy nem szereti ezeket az újságírókat, sem ezeket a meginterjuolá- sokat, de mivel mi sem tehettünk mást, mint hogy, feltettük a kérdések legklasszikusabb változatát: “Milyen mlüi- vön dolgozik?”, a következő gúnyos válasszal tért ki a kérdés elől: “Megkérdezné-e ön egy 6 hónapos várandós anyától, mondja meg, milyen lesz megszületendő gyermeke szenének és hajának a szine?” Kodály Zoltán azt mondja, tőgy szerzeményeinek írását izándékosan lelassította. — legutóbbi müvei, mint ami- zen a “Kállai kettős” (1951) em állnak alatta korábbi öveinek, ma azonban más rveket forgat fejében. Töb- ik közt folytatja a monu- entális “Magyar népdal- üsor” kiadását, amelyet öt- n évvel ezelőtt kezdett meg .rtók Bélával, de emellett, ind ja: ‘Leghőbb vágyam, hogy ne ijek el az élők sorából a- kül, hogy a Zeneakadé- tt ne hagyjam kielégítő Kodály, aki a zeneoktatás tökéletesítésén dolgozik, legfontosabb dolognak a solfeg- giot, a hallás fejlesztésére szolgáló énekgyakorlatot tekinti. Nos, milyen helyet foglalt el a solfeggio a magyarországi zeneiskolákban és milyen módszerrel tanították? Az ötven évvel ezelőtt bevezetett német módszer Magyarországon heves ellenzésre talált. Egyébként maga Wagner is fellázadt ellene a “Dirigálás művészete” cimii könyvecskéi ében. 1919-ben Budapesten győzött a munkásforradalom: “Ez a foradalom sok uj távlatot nyitott meg a zeneoktatásban, de a remények— tette hozzá Kodály — hamarosan szétoszlottak.” Idegen csapatok szállták meg az országot. “Akkor kezdődött meg a Horthy-diktatura — mondta Kodály szomorúan. — Ez volt történelmünk egyik leg- szomorubb korszaka, a hanyatlás korszaka, amely csak a második világháborúval ért véget. Mindössze tiz éve lehetséges- a zeneoktatás tökéletesítése. Tavaly végre be lehetett vezetni egy uj módszert a solfeggio tanítására a zeneiskolákban, sőt az elemiiskolákban is. Ott a heti két énekóra csaknem hatástalan. Heti négy vagy hat óra viszont, amint ezt több iskolában kikisérletezték, csodálatos eredményt hoz: tizenkét- éves korában a tanítvány már tud ‘blattról’ énekelni. A kattaolvasás megkezdéséhez hozzájárul az összhangzattanba és a kontrapunktikába való beavatás kórusgyakorlatok segítségével...” AZ ANYASZÍV Mióta az ember megtanulta leírni gondolatait, mindenütt találkozunk (s nem ok nélkül) az anyaszivet dicsőítő elbeszélésekkel, történetekkel. Költőink ezeket az anyaszivről szóló igaz történeteket csokorba kötve felhasználják regén yeikben, verseikben. Ugyanakkor, ha írnak is, de sokkal kevesebbet, az apai szívről. Kérem, | ne értseneke félre, nincs szándékomban ebből a csokorból egy szál virágot sem elrejteni, sőt magam is szeretném egy szál virággal gazdagítani ezt a bokrétát. Mikor még midannyian odahaza voltunk, az édesanyám házánál, öten voltunk: a szülök és mi hárman gyerekek. Én voltam a családban a legfiatalabb, s igy sok eseményt csak később tudtam meg, vagy egyáltalán nem. Ezt a kis, eseményt is, amiről most írni akarok, csak akkor tudtam meg, amikor már magam is családapa lettem. A szülői háznál elég szűkös körülmények között éltünk a Ferenc Jóska időkben, annak ellenére, hogy édesapánk minden munka alkalmat megragadott, édesanyánk pedig minden tőle telhetőt megtett a háztartást illetőleg. Csirkéket nevelt kora tavasszal, a kis csirkék ■ ott voltak velünk egy szobában (igaz, hogy más szoba nem is volt.) Aki a családunkban legjoban örült a kis pelyhes j övevén veknek én voltam, mert más játék hiányában, a kis csirkékkel játszadoztam, amikor a kotló rám nem ugrót. De az is megtörtént, hogy erősen összekarmolta az arcomat. Ilyenkor többször hallottam, hogy az édesapám haragosan rászólt az édesanyámra, hogy minek is ilyen korán kotlót ültetni, az ember nem tud egy lépést sem tenni, mindenütt csirke,meg azután ide i is piszkolnak, mondta az apám. Persze anyám sem hagyta szó nélkül. Hát nem maga- mért nevelem őket, hanem ! azért, hogy legyen mit adni ennetek ha megkezdődnek a j tavaszi munkák és napszám- ' ba tudtok menni. Ilyenkor azután az apám fogta a pipáját, penderített egyet a subs bajuszán és kiment a házból. De hallottam, hogy dohogott még kint az udvaron is, hogy az anyja ez, meg az.... hát mindig neki kell, hogy igaza legyen... Ilyenkor szomorúnak láttam az arcát az ablakon keresztül. Azután lassan megjött a dolog idő, a csirkék is megnőttek, úgyhogy ki lehetett őket ereszteni az udvarra és amit a szomszéd macskája meghagyottt az megmaradt. (Persze csak azért hagyott, mert az apám dohányzsacs- kót csinált a bőréből.) Azután már le is lehetett volna őket vágni, de ahogy édesanyánk mondta: “cipő is kék (kellene), só is kék, meg osztán a gyerekeknek kéne venni egy kis gatyának valót, meg tudod Józsi, mondta apának, hogy ingedet mán nem tudom fódozni, már több rajta a főt, mint a valódi kelme, meg osztán kifogytam minden fótnakvalóbul is.” így a megmaradt csirkének j nagyobb része eladásra ke- j rült, amiért apám nagyon, haragos lett. Hallottam, amint ezen össze is vesztek. Láttam, amint az apám keresett, kutatott a házban, egyszer csak elkiáltotta magát anyám felé fordulva: “Te, hová dugtad megint a pipámat? Én nem dugtam sehová — mondta anyám mérgesen, — még a pipádról is én gondolkozzak (de azért ö is kereste). Egyszer csak az idősebb nővérem azt mondta hát ott van a szájában! Apám elrestelte magát, nagyot köpött és kiment a házból. Aztán úgy vasárnaponként mégis levágott anyám egy- egy csirkét, aminek mi gyerekek nagyon örültünk, de az ebédnél azután megint kitört a háború, mert mind a hárman a combot akartuk. Persze ez lehetetlen volt, minekutána a természet törvényei szerint egy csirkének csak két lába van és igy csak két combot tudott az asztalra tenni az anyánk, mi pedig öten voltunk. Persze hogy meg volt a kavarodás. Szegény, jólelkii édesanyánknak meg volt a baja velünk, mire mindnyájunkat kielégített. S ilyenkor neki nem jutott más mint a nyaka, ő ezt nem igy magyarázta, hanem bebeszélte nekünk, hogy ő nem is szereti más részét, mint a nyakát, ennek van a legjobb ize, meg azután azon van a legtöbb hús, akármeddig rágódik is rajta az ember, még mindig marad rajta hús. Hogy apám, vagy többi testvéreim tudták-e a valóságot, vagy nem, azt nem tudom, de én elhittem. Mint fentebb említettem én voltam a legfiatalabb és igy velem nem közöltek mindent. A valóságot csak akkor találtam ki, amikor már megnősültem és történetesen mi is öten lettünk, három gyermek és mi ketten. S mikor csirke volt, nálunk is ugyanazok a jelenetek játszódtak le. Mind a három gyermek combot akart, de mivel Amerikába is csak két lábal születnek a csirkék, hát mi sem tudtunk egy csirkéből három combot kiszorítani, s igy az egyik gyereknek muszáj volt valami más darabbal megelégedni a csirkéből. Persze ez sem ment ilyen simán, különösen amikor valamelyiknek a püspökfalat jutott,, akkor a másik kettő olyan gúnyt űzött belőle, hogy vagy nem evett, vagy sírva ette meg az ebédet. Hogy ezt elkerüljük, megpróbáltam ugyanazt, amit szegény, jó édesanyám próbált a nyakával, hogy hát a püspökfalat a legjobb és legizletesebb része a csirkének, meg igy, megy úgy de nem használt. Hogy bebizonyítsam, mennyire komolyan ; veszem, amit mondok, hát el kezdtem enni azt a hátsc részt és kétségbeesetten diV. csérni, hogy milyen kutya jő ize van. Hogy őszinte legyek, nem sokat törődöm a csirkefélével, de a püspökfalatot | nem kedveltem soha. De mivel állításaimat visszavenni nem akartam, igy rám maradt az a rész, sőt annyira természetessé vált a családban, hogy amikor csirke ebéd volt, már előre mondták, hogy, az az enyém lesz. Persze egyik sem tolakodott érte, de azért még a feleségem is megismételte, hogy a püspökfalatot hagyjátok a papának. Boszantott, de soha sem árultam el. Évek hosszú során át azután magam is belenyugodtam a sorsomba, csak akkor lázongtam belülről, he megesett, hogy kinn ettünk valahol barátainknál, vagy banketten, s a feleségem, jó feleséghez illően kikuttat- ta nekem a tálból azt a bizonyos részt. Sőt az is megtörtént, hogy véletlenül felőlem hozták a tál rántott csirkét és én megragadtam az alkalmat, kivettem egy nagy combot a tálból, átadtam az edényt a feleségmenek, ő is kivette a tányérjára, amit ő szeretett, de ugyanakkor felfedezett a tálban egy püspökfalatot, s uccu neki, kivette az én- tányéromból a pirosán rám mosolygó combot és kicserélte a falattal, s mint aki jól végezte dolgát, felém “gügyögte”, hogy tudom hogy te ; azt szereted. Nagyon udva- | riasan megköszöntem figyelmességét és próbáltam megmagyarázni, hogy nem lát- | tam, mert hát a rántott csirkén nehéz felismerni,. Ezután ő próbálta megmagyarázni, hogy hogyan és miről lehet megismerni. Hogy mit gondoltam abban a pillanatban, azt nem irom ide, de most már megvallom j őszintén, hogy ilyenkor el , voltam keseredve és ha akkor 11 kellett volna megkérni egy : | aszonyt, hogy jöjjön hozzám . j feleségül, különös feltételek- ■ j hez szabtam volna az alkut. , ' | Hanem most már elköltő— 11 zött az utolsó gyermek és felesége a háztól, mdst várom, I mikor lesz rántott csirke az ‘ j asztalon. Annyi bizonyos, ‘ | hogy mind a két combot le- j foglalom és a zsíros végét, ’ í azt egye meg az asszony. Ez lesz az első csirkecomb huI szonöt év óta. II : I Költő urak, hát az apák szivéről nem volna érdemes valamikor írni? : J ZOLTAI Magyar filmek Hanoiban * Hanoiban, a Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosában Magyarország fel- v szabadulásának tizedik évfordulója alkalmából magyar • filmhetet rendeztek. A film- . héten a “Déryné”, a ‘ “Kis- , krajcár”, a “Dalolva szép az . élet”, a “Felszabadult föld”, t a “Vidám verseny”, a "Kék- 1 vércsék erdejébe n” cimii j filmeket, valamint több do- . kumentumot mutattak be. Magyar barátai üdvözlik WEINSTGGK LAJOST Béke, Szabadság és Haladás harcosát, aki most börtönben ül és nem vezethet bennünket a május elsejei felvonuláson de aki tudjuk, hogy gondolatban velünk vonul fel. Az idén műsoros bankett keretében ünnepeljük meg /EINSTOCX LAJOS 52-ik születésnapját iájus 14-én, szombaton este 8 órakor MAGYAR HÁZBAN, 2141 Southern Boulevard alatt VACSORA ÁRA $2.50 Wcinstosk Lajos minden barátját és jóakaróját szeretettel várjuk ___________________________r------------------------------------------------------------------------V A Clevelandi Magyar Dalárda május 22-én, vasárnap d. u. 2.30 órai kezdette! bemutatja a “JÁNOS VITÉZ” 3 felvonásos daljátékot, Deery József rendezésében és lésével, valamint Mezey Robert, T. Sass Manci, Baum- encné, J. Kecskeméti Ilona, Wlach Rudolph és Beisch- atyival a főbb szerepekben és a Dalárda felléptével, a 4314 Clark Ave. alatti Hall földszinti termében kaphatók a Dalárda tagjainál, Farkas Béla szabó- . n* ében az Easten, a Dalárda gondnokánál, telefonon: 1-2705 számon (kérje Zsigrayt, vagy Komlósit).-______________________s__r
