Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-04-28 / 17. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ April 28, A háború alatt még az amerikai újságok is arról írtak, hogy az orosz szövetkezetek mezőgazda- sági termelés volt a háború győzelmének alapja. Az első világháború után az orosz muzsik — Írást olvasást nem tudva — a föld birtokában sem tudott boldogulni. A társadalmasitott ipar azonban oly mezőgazdasági gépet adott a muzsik kezébe, bogy a mezőgazdasági termelést eredményesebbé és a szövetkezeti alakulatoknak a nagy tizem összes előnyeit biztosította. Ma azonban az orosz mezőgazdaság újból elmaradt az ipar mögött. Kruscsev párttitkár szerint az ipar fejlődése 1940—1953 között 140 százalék volt. .A mezőgazdaság ez idő alatt csak 10 százalék, vagyis az ipari fejlődés 14-szer akkora volt, mint a mezőgazdaságé. Legnagyobb baj természetesen az állattenyésztésben van, amely megakadályozza a könnyűipar fejlődését. A huszas évek végén a mezőgazdasági helyzet még reménytelenebb volt. A termelés a kulákok kezében volt, akik éhezni hagyták a városok lakosságát és amikor 1933-ban a kormány kampányt indított a kulákok (zsíros parasztok) ellen, a kulákok levágták állatjaikat, sőt rémhírekkel rábírták a középparasztságot, hogy gonosz példájukat kövessék. Éhség volt a következménye ennek az ellentámadásnak. A szegény parasztság mögött álló ipari munkásság azonban a szegényparasztsággal szövetkezve, újból meginditotta a mezőgazdasági termelést szövetkezetek létesítésével. Mért van a Szovjetben élelmezési probléma? A lakosság száma évi 3 millióval emelkedik. (Eny- nyivel több születik, mint meghal.) Ezenkívül az utolsó 5 esztendőben 17 millió munkás hagyta el a falut és elment városi munkásnak. Ennyivel kevesebb kéz maradt a faluban és ennyivel több lett a városi éhes gyomor. Mi a megoldás erre? A feleletet a tudomány adja meg. 1953-ban százezernyi fiatal hagyta el a városokat és Szibéria, Kazaksztan, Ural Alsó Volga (régi kirgizi sivatag) 32,000,000 hold soha fel nem szántott, szűz talajt ment felszántani hatalmas gépekkel, aztán ponyvával letakarva otthagyták a gépeket, ősszel pedig eljöttek a kombájnnak nevezett arató- és cséplőgépekkel, pár nap alatt learatták és elcsépelték a termést és elvitték traktorokkal. Az idén már 74 millió holdon fogják az uj gabonagyárakat megteremteni. Mindezt a technika és mélyszántás teszi lehetővé és az hogy olyan gabonájuk van, amely 55 fagymentes napon megérik. így Szibériában, ahol csak két hónapig van meleg és 10 hónapon át tél uralkodik, a tudomány segített a termelésen. Az újabb kukoricatermelési kísérlet a sivatagban, ahol nincs elég nedvesség és a földet csupán az isten madarai trágyázzák, az ifjúságnak az uj kapáló gépekkel kell a földet megmunkálni. Tervük szerint 1960-ban lesz elég búza és állat. Ha nehézségeik lesznek, ott a tudomány és az ifjúság munkaakarata, mely a lehetetlent is meg tudja tenni. Einstein a szocializmusról ' (Folytatás a 11-ik oldalról) nak állhatat lanságában, ami egyre ridegebb gazdasági pangásokhoz vezet. Korlátlan versengés a munkaerő óriási pazarlásához és AZ EGYÉNEK TÁRSADALMI ÖNTUDATÁNAK MEGBÉNÍTÁSÁHOZ vezet. Ez a tókésrendszer legnagyobb betegsége. Meg vagyok győződve, hogy csak EGYETLENEGY utón lehet kiküszöbölni ezeket a bajokat, nevezetesen a szocialista nemzetgazdaság felállításával, amelyet olyan közoktatási rendszer kisér, amely társadalmi célok felé irányul. Ilyen nemzetgazdaságban a termelési eszközöket maga a társadalom tartja tulajdonában és tervezetten használja fel. A tervgazdaság, amely a termelést a közönség szükségleteihez alkalmazza, osztaná meg az elvégzendő munkát és garantálná a megélhetést minden férfi, nő és gyermek számára. Az egyén nevelése saját veleszületett képességeinek kifejlesztésének tetejébe megpróbálná kifejleszteni benne embertársai iránt érzett felelősségérzését is, a hatalom és a siker dicsőítése helyett, amint ez jelenlegi társadalmunkban #vik. BALATONI REGE Mint két kiváncsi gyermek, naponta kisétáltak a Balaton partjára. Komótosan leültek a viz szélére, szertartásosan elővették az elmaradhatatlan pipát és rágyújtottak. Akkurátusán szippantottak egyet-egyet belőle, aztán hozzáfogtak a beszélgetéshez. Nemrégen indultak el az uj otthontól, melynek pár hét óta lakói voltak. Kivénhedt halászok voltak, még a Ferenc Jóska idejében is ők látták el hallal a környéket. Látták is a császárt nem egyszer, mert nem alkott ugyan soha Magyarországon, de ha mégis eljött, hát a Balatonhoz mindig ellátogatott. Volt a környéken egy gyönyörii kastély, melynek az ura boldogan látta vendégül a császárt. Nagy volt a sürgés-forgás a kastélyban, ha várták a nagy urat, tatarozással, friss drapériákkal fogadták őfelségét. Látták is néha, hogy eltalumáriásozott, vagy sakkozott a kastély urával. No meg aztán sok friss pletykára való is akadt az asszonyok között ilyenkor. Bizonyára ide jött a császár-király, hogy egy kicsit kipihenje az országigazgatás nagy fáradalmait. * A két öreg halász nem igen hagyta el faluját, de ezekre annál jobban emlékezett. Nem sokat értettek a világ folyásából, de környékükön minden házat, minden bokrot ismertek, mindenről tudomásuk volt, ami ott történt és igy volt amiről beszélgetsenek. Szép időben indultak el hazulról, de a hirtelen szél felborzolta a nagy tó tükrét. Régi szokás szerint ismételték a Balatonról, hogy “haragos már megint!” Visszafordultak. A falu bizony elég szegényesnek nézett ki, csupán az ő otthonuk, melyet nagy ceremóniával adták át nemrégen a falu és a környék öregeinek, vált ki a többi közül. Kitatarozták, szépen rendbe hozták a nagy házat, melyet az uj kormány a Il-ik világháború után hamarosan átadott a falu és a környék dolgozó, illetve már rég kidolgozott öreg munkásainak. Hogy is volt csak? Hej, de félve is néztek az öregkor elé. Hiszen, ha dolgoztak is csak alig tengették életüket, hát ha már munkaképtelenek lesznek, mi is lesz velük? Sok panasz jött a faluból az uj kormányhoz az öregek miatt. Ki is küldtek egy delegációt megvizsgálni a helyzetet. Bizony jobb is, szebb is lett volna lerombolni a régi házakat s újat építeni helyettük, de a munkaképtelen öregek nem várhattak arra, amig elkészül. így a falu legnagyobb házát rendbehozták, kifestették és átadták az öregek otthonának. Haj, sürgősen kellett intézkedni az ország többi részében is, hiszen minden lerombolódott s egyelőre csak a legszükségesebb dolgokról intézkedhettek. A két halász a többi kiöregedett munkással együtt örült, hogy milyen jó dolguk van. Még mikor rendszeresen dolgozhattak, akkor sem gondolhattak ilyesmire. Most is csak tussogva mertek szerencséjükről beszélni, mert, mert hátha meghallja valaki és akkor mindent elveszthetnek. A babonát magukkal hozták a régi világból. Egyszerű, alig Írástudó emberek a legtöbbje, azt sem tudták megérteni eleinte, hogy mi is tör- ;ént velük, hogy jutottak a váratlan szerencséhez. Nem értették, hogy ez az a másik világ, amiről a fiatalok olvastak, beszéltek és álmodoztak, ők pedig legtöbbször csak kinevették őket. “Fiatalság, bolondság”. — Majd felébrednek ők is, mint mi felébredtünk. De most azért még sem szerettek volna felébredni ebből a szép álomból. Mire az otthonhoz visszatértek, a többi öreg már együtt volt, mert éppen vacsora idő volt. Vacsora után sokan a terraszra ültek ki és beszélgettek. . Az újonnan jövőknek elmondta a halászok egyike, hogy milyen haragos volt már megint a Balaton. Erre egyik elmesélte a Balaton legendáját, mely szerint itt ebben a faluban élt egy dúsgazdag ember, aki vagyonát még az apjától örökölte. Az első háború után sok fiatal jött ide, akik halászattal szerették volna kenyerüket megkeresni, mert másutt nem volt munkaalkalom részükre. A gazdag embertől kaptak kölcsönöket uzsora kamatra és igy hálót, horgot, csónakot, sőt egyesek bárkát is vettek. Hiába dolgoztak nehezen, az adósság nem igen apart, hanem inkább növekedett. Valamennyi a gazdag embernek dolgozott. Volt ennek az urnak egy szép leánya aki beleszeretett az egyik szegény legénybe. Eleinte titokban találkoztak, de végre bátorságra kapott az ifjú és feleségül kérte a gazdag leányt. Hallani sem akart róla a gőgös apa s követelte, hogy az ifjú fizesse ki adósságát, úgy elveheti a lányát, vagy távozzék a környékről. JÓZSEF ATTILA születésének ötvenedik évfordulója Nagyszabású, bensőséges ünnepségek keretében emlékezett meg a magyar nép április 10-én József Attila, a Horthy-féle sötét idők, fasiszta elnyomás korszaka legnagyobb magyar költő jé- ről. A Szabad Nép a következő magasszárnyalásu cikkel indította meg az országos ünnepségeket: “József Attila emlékének adózik ezekben a napokban az egész ország. Aki életében apátlan- anyátlan árvaként az elnyomottak és szegények millióit vallotta családjának, ma a nagy család tiszteletét és szeretetét kapja a halhatatlan müvekért, a harcos életért, ötven esztendős volna most, de az évszám csak az élőknek lehet időmérték, a nemzet nagy halottai csak a halhatatlanságot ismerik, a felparcellázhatatlan, végtelen jövőt. A munkásosztály nagy magyar költője, a szocializmus eszméinek hirdetője József Attila. Verseiből nemcsak a városperemek füstmarta, elhagyatott képe bontakozott ki, osztályában felismerte a jövőt formáló erőt is. Nemcsak énekese, harcosa lett az elnyomás elleni nagy csatának. Megérezte, meglátta a nagy lehetőséget, amely a munkásszivekben és dolgos karokban a holnap szabad Magyarországát hordozza. “Papok, katonák, polgárok után — igy lettünk végre mi hű — meghallói a törvényeknek” — hirdette a felismert igazságok fényénél. A szabadságot a munkásosztály győzelmében látta, s rajta keresztül egész népe boldogulását is. így lett ő a nemzet költője. A város pereméről a világba nézett — ismerte, nagyságában átérezte a nemzetközi proletáriátus harcát. A fasizmus elleni küzdelem csatakiáltásaitól a feldíiböi’gő testvéri tankok üdvözletéig futotta nagy költői erejéből, szegényeket dédelgető meleg szivéből, ragyogó intellektusából. Rendet keresett a világban, s biztos harci célpontot a legbonyolultabb helyzetekben is. A tömegek erejében és igazságában bízott, s nem tévedhetett. “Éljen a munkásság, parasztság, — nem fogja polgári ravaszság — felrúgja milliónyi láb” -— írja versében, s ez a hit adta. erejét, ez emelte magasra pártos költészetét. Tragédiája mindannyiunkat nagy szomorúsággal tölt el. Hogy mit vitt el magával, nem tudhatjuk, de amit örökül hagyott ránk, felmérhetetlen: Petőfi, Ady mellett irodalmunk legszebb életművét, ötvenedik születésnapján örökségének birtokosa, szabad magyar népünk dédelgető szeretettel gondol fiára, ahogy ma már nagyon sokan hívják: Attilánkra. Itt él köztünk, mert élete a síron túl is itt lobog müveiben, soha nem halhat meg — mint ahogy Adyról ő irta: mert . virágzás, mert élet és örök... Aki szegény, az a legszegényebb Ha az isten iródiák volna s éjjel-nappal mindegyre írna, úgy se győzné ő se följegyezni, mennyit kell a szegénynek szenvedni. Aki szegény, az a legszegényebb, íázósságát odaadja a télnek, melegét meg odaadja a nyárnak, üres kedvét a puszta határnak. Köznapokon ott van a dologba. Várt szombatját száz gond nyomorítja, s ha vasárnap kedvét megfordítja, akkor máris hétfő szomoritja. Pedig benne laknak a galambok, gyerekfülnek olyan kedves hangok, de igy végül griffmadarak lesznek, Hollón épen igaz törvényt tesznek. József Attila (1924) Természetesen az ifjú nem bírta kifizetni tartozását, erre mindenét lefoglalta az ur és őt pedig kiűzte otthonából. Estére nagy vihar kelt a Balatonon és a halászok nagy része a mentéseknél dolgozott, mert sok hajó került bajba a nagy tavon. Mire visszajöttek nyomát sem találták sem az ifjúnak, sem a gazdag ember leányának, mintha elnyelte volna őket valami. Azóta a hullámzó Balatonra azt mondják, hogy “haragszik, bosszút áll az ifjú pár életéért.” Szevin Anna IA SZÁMOK BESZÉLNEK] íl írja: Eörsi Béla "" 1
