Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-04-21 / 16. szám
April 14, '1955. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Paraziták és piaristák az Ambassador-hotelben Egy vidéki lapban olvastuk a magyar piarista bál leirását. “A háboruutáni legnagyobb magyar társadalmi esemény” New .Yorkban zajlott le az Ambassador Hotelben és résztvettek azon “a magyar társasági élet kiválóságai”, Írják a beszámolóban. Nem egyszer olvastuk el, hanem kétszer is, mert nem akartunk hinni szemeinknek. Csak ámultunk-bámultunk. A mámorban úszó leírás egy részét az alábbiakban idézzük — szószerinti “Kerek 200 limousin kocsi állott a fényesen kivilágított Ambassador előtt, a newyorki Park Avenue-on. A terem előcsarnokában piarista öregdiákokból álló pálcás urak sorakoztak fel, akik a terembe vezették a bál védnökhölgyeit. Sill Gellért, Steiphach Péter vezérpálcások kisérték be Széchenyi Lászlónét, Mrs. T. Hichkockot s Szápáry Antalnét, a bál fővédnökeit. Sarolta főhercegnőt a Diákszövetség vezetésgének élén, Eckhardt Tibor elnök fogadta. A bálrendezésből még Magyarországon értékes tapasztalatot szerzett rendezőgárda rövid idő alatt elhelyezte asztalaiknál a jelenlévő 860 személyt, akik pompás estélyi ruhákban — magyar és külföldi szalonok remekeiben — szint adtak a bálteremnek, mely csillogott az amerikai, magyar és piarista zászlóktól, valamint a művészi virágdíszektől. “Főleg magyar zenészekből álló nagy zenekar, Haas Roland vezetésével tárogató szólóval, majd harsonákkal hívta fel a figyelmet a bál megnyitására. A dúsan feldíszített erkélyről a két vezérpálcás vezetése alatt a hagyományos magyar nyitási ceremóniára a menetet Szápáry Antalné nyitotta meg Telegdy Györggyel, a Rendező Bizottság elnökével, őket követték Mrs. Robert Barnes vezető háziasz- szony Magyar Istvánnal és Telegdy Györgyné, Szápáry Antal karján. A felsorolt vezető párok mögött ugyancsak pálcás urak vezették be a tavalyi bál nyitó párjait, akik szinpompásan álltak fel a fővédnökök előtt, kiknek sorában Msgr. Varga Béla, a MNB elnöke és P. Bátori József a magyar piaristák amerikai főnöke foglaltak helyet. “A bál megnyitására Eckhardt Tibor diákszövetségi elnök adta meg az engedélyt és az első három pár az “Elment a rózsám Amerikába” cimü csárdással indította el a táncot. Különösen megkapó volt, hogy a nyitók a hagyományos diáknóta, a ‘Gaudeamus igitur...’ hangjai mellett vonultak be a terembe. Ezután következett a “Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs” pattogó hangjaira a tavalyi debü- tánsok csárdása. Néhány percig csárdásoztak a nyitók, midőn a vezérpálcások a Rózsalovag ütemeire bevezették a 32 első bálos kislányt partnereikkel. A keringővei debütálok között igen sok amerikai és külföldi pár is volt, akik boldogan vettek részt ezen a magyaros jellegű ceremónián. A debütánsok sorfala között, a diszbotok alól táncoltak ki az egyes párok. Hatalmas tapsvihar s a mamák derűs könnye kisérte ezt a szinpompás jelenetet, majd tánczene következett. A tánchelyet körülvevő asztaloknál, a magyar társasági élet vezetőin kívül a Habsburg, Braganza, Lippe királyi családok tagjai, a Leinster, Carnavaro, Wellington-Cross, Lobkowitz, Czartoryski, Obolensky, Tarsaidze hercegi családok tagjai'voltak láthatók. Az amerikai arisztokrácia tagjai közül jelen voltak a Vanderbilt, Hitchcock, Mellon, Morgan, Astor, Lehman, Peabody, Wilson, Drexel, Hill, Wainwright, Lynch, Phipps, Whitaker, Mülholtand, Bowie-Roberts és Sedlmayr családok tagjai. A diplomaták asztalánál ült Dr. Hans Riesser német nagykövet feleségével, Comte de Lagarde meghatalmazott miniszter, francia főkonzul, Thomas Lachman holland, van Saucken német főkonzulok, de Vos van Steenwick a holland UN delegáció tagja. A többi asztaloknál a bál védnök-hölgyei ültek társaságukkal, kik között látható volt Wright és Livingston-Madeira admirális is. Emigráns politikusok, művészek, tudósok, a Piarista Rend számos tagja, a newyorki magyar egyházközségek katolikus és 'protestáns lelkésze, az Amerikai Magyar Szövetség vezetői, s népes küldöttség a különböző, .városokból, hogy tanúi legyenek ennek a ritka társadalmi ese- * ménynek, melyet az amerikai magyar piarista konviktus és iskola felépítéséért rendeztek.” A többi, hasonló rajongással megirt részlettől megkíméljük az olvasókat. Ugyanez a leírás megjelent “Az Ember”-ben is, azzal a különbséggel, hogy kihagyták annak emlegetését, hogy Eckhardt Tibor volt a bál elnöke és szellemi irányítója, mert ha ezt az olvasói megtudták volna, százával mondták volna le előfizetéseiket. Ezek bizonyára emlékeznek még, hogy Eckhardt Tibor volt a “numerus clausus” atyja Magyarországon, annak a törvénynek, amely faji és vallási alapon tagadta ki a zsidó tanulóifjúságot az egyetemekről ; Eckhardt ugyanaz maradt, ami volt, amikor egy amerikai magyar piarista konviktus és iskola érdekében elnököl és irányit egy piarista bált New Yorkban. Semmi kifogásunk nincs az ellen, hogy az urak valamilyen jótékonysági ürügy alatt mulatozzanak, táncoljanak és hálózzanak. Táncoljanak körömszakadtáig, kivilágos kivirradtig, mindhalálig. De nem mehetünk el mellette szó nélkül akkor, amikor a mai világban, az adott politikai és gazdasági körülmények között az egész cécónak, ilyesmi.puszta tartásának, afféle tüntetés jellege van, amelynek voltaképpeni célja, hogy beletrombitálják az emberek fülébe, hogy ők még megvannak, összetartanak és — reménykednek. Együtt volt az egész reakció: az arisztokrácia, a Msgr. Varga Béla, a “nemzeti bizottmány” elnöke, a Magyar Amerikai Szövetség, az Eckhardt, a Magyarországból megszökött politikusok, értelmiségiek, katolikus és református papok, az egész úri “emigráció”, a magyar történelmi átoknak ez a busképü szimbóluma, amely — miután a magyar nép lerázta őket magáról, mint kutya a bolhát — most gyönyörű, fogadott hazánkra telepedett le s vet árnyékot arculatára. így mulattak ezek ezer évig Magyarországon, hát persze, hogy siratják “a í'égi jó időket”-és nosztalgiás nyavalygással még itt is, idegenben, az “emigráció”-ban folytatják régi hejehujáikat, régi szokásaikat, régi etiltettes flangérozásukat, régi szertartásaikat. Magfikkal hozták bálszakértőiket és talpnvalóikat, ‘pálcás (bárcás?) uraikat’ “vezérpálcásaikat”, címeiket, rangjaikat és caf- rangjaikat. Ott kérkedtek “pompás estélyi ruhákban — magyar ( ?) és külföldi szalonok remekeiben —”, a báltermet is fellobogózták “amerikai, magyar és piarista zászlókkal (?) ”, odacsődi- tették az amerikai és nemzetközi arisztokrácia és diplomácia meg a pénzvilág bizonyos többé- kevésbé ismert és ismeretlen tagjait, olyasféle társaságot, amelyről még az ébredő Szabó Dezső is azt mondta annak idején, hogy “nemzetközi rothadt arisztokrácia” — és dalolták, ropták a magyar csárdásokat, hajbókoltak és hasrafeküd- tek a kiebrudalt hercegek és bárók meg k dollárok, előtt, amelyek szívesen lepaktálnak az európai arisztokrata címekkel, bármiféle hitványság is lapul meg a nemesi titulusok hordozói mögött. Ott volt az újabb nemzedék is, a fiatal leányok, akiknek itt kezdődött meg társasági szereplése, a “debütánsok”, akiket a pesti korzó szavával “kislányoknak” nevez a jelentésnek bizonyára pálcás megirója. Valami furcsa, torz , hervadt középkor siri illata leng az egész akció fölött. Hihetetlennek tartjuk és hihetetlenül hat a modern, nagyipari, önműködő gépóriásokkal dolgozó, lüktető Amerikában ennek az. elócskult társadalomnak középkori izgágasága, úrhatnám fickándozása. Frakkos és diszruhás ceremóniák viseltes hagyományait spanyol etikettes ügybuzgalommal ápolgatják, holott az ember azt hitte volna, hogy ha előbb nem, hát 1781-ben, az amerikai függetlenségi háború győzelmével vagy 1917-ben, az orosz forradalommal felhagytak vele, noha Horthyék igyekeztek ismét életre vitézkedni a középkor szellemét és szokásait. Bizonyos az is, hogy az Ambassador Hotel díszes bálterme helyett szívesebben rezgetnék a csárdást Magyarországon a királyi várban, a pesti Vigadóban, a Dunapalotában vagy az Eszterházy-ujcai hercegi magánpalotákban vagy udvari bálokon, de erről már csak álmodni sem igen mernek és meg kell elégedniük a “nagypálcás” urak rendezésével és csücsülniük pénztárcáikon, amelyek dús tartalmát még az óhazában szerezték az ördög tudja hogyan. Csak táncoljanak és pálcázzanak és kislányoz- zanak. Amiért az ügyet voltaképpen szóvá tesz- szíik az, hogy megmutassuk az amerikai dolgozó magyarságnak, hogyan élnek az uj “emigránsok” és hogy néznek ki azok, akik itt áskálódnak, agitálnak, besúgnak, előszobáznak, lapot alapítanak, propagandáznak, meghúzódva a hidegháborús sas szárnyai alatt, csimpajkodva, mint a kullancs és átkozzák a magyar népet, amely kivetette végre kebeléből őket. “Emigránsok”-nak nevezik magukat? Ezek emigránsok? De hiszen ezek otthon érzik magukat a tőkés világ bármelyik fővárosában, ahol együtt élnek a magukfajta urakkal és hölgyekkel, mindenhol vannak felfelé, lefelé és oldalt ágazó rokonaik és ismerőseik. Otthon vannak Bécsben, Párisban és Londonban, otthon vannak New Yorkban és Dél-Amerikában, főleg Argentínában. Amikor még az óhazában éltek, sem volt több közük a magyarsághoz, mint hogy a helyszínen szipolyozták, de nyelvük és lelkűk német, francia és angol volt, nem szólva arról, hogy a “magyar” arisztokrácia tele volt olasz, német s a fene tudja még miféle idegen arisztokratákkal. Az ő hazájuk ott volt mindig, ahol más arisztokraták is élősködtek és viszont. Nosztalgiás honvágyuk tehát nem jelent egyebet, minthogy visz- szakivánkoznak jövedelmük ősforrásához, máskülönben a világ minden nagybankjában voltak elhelyezve pénzeik és minden tőzsdén voltak részvényeik, most hát mindössze csak arról van szó, hogy meddig tart az óhazából még idejében ki- orzott és külföldön elhelyezett pénzük. De persze ők nevezgették az osztálytudatos munkásokat “hazátlan bitangoknak”, pedig senkire sem illik jobban ez a találó elnevezés, mint a nemzetközi, kozmopolita arisztidekre és arisztideskedőkre. E fényes alkalommal csak az amerikai magyar dolgozók elé akartuk vetíteni ezeket az urakat, hogy megmutassuk: ime, ezek tivornyáztak, amikor a régi kivándorlók nem bírva tovább a szenvedéseket és nélkülözést, vándorbotot vettek kezükbe és sokkal, de sokkal nyomorúságosabb körülmények között igyekeztek gyökeret verni fogadott hazájukban, de még csak színét sem látták az Ambassador Hotelnek a Park Avenuen. Ideállitottuk őket, hogy megmutassuk azoknak a jobb sorsra érdemes magyaroknak, akik a magyarellenes reakció hazudozásait és rágalmait magukba szíva gyűlölködve fordulnak szülőhazájuk ellen, hogy — ime: csak azért tévesztik meg őket, hogy ezeket az elemeket segítsék vissza a régi hatalomba s ezek politikai mesterkedéseihez adják oda nehéz verejtékkel megdolgozott dollárjaikat. Az óhazában is ilyenfajta elemek szívtak a dolgozó nép vérét és itt is, és ha ismét visszaülhetnének a magyar haza népének nyakára, ugyanilyen alakok pattogtatnák ismét fejük felett az ostort és csörditenének a nyakuk közé, hogy aztán még vigabban táncolhassanak a királyi várban. Egyelőre és a koporsójukig azonban itt dári- dóznak frakkban, diszmagyarban és nagy estélyi ruhákban, a hidegháború számukra balzsamos légkörében addig, amig az amerikai nép az eljövendő tisztultabb légkörben majd megsokalja e változni és okulni nem akaró kacagányos urak és hölgyek tobzódását — ha ugyan addig ki nem ürül a bugvellárisuk — és valamennyit kiseprü- zi, ha nem hajlandók tisztességes munkából megélni. Váljon lapunk állandó olvasójává! Ha Ön most olvasta először a Magyar Szót, akkor meggyőződhetett arról, hogy ez az újság AZ ÖN ÚJSÁGJA, az amerikai magyarság igazi barátja, a magyar dolgozók, az amerikai szabadság igazi szószólója. Minden száma, minden cikke fel világosit, megvilágítja az élet, a világesemények fontos kérdéseit. Ma olyan korban élünk, amikor az emberiség életéről-haláláról van szó. Amerikai magyar csak a mi lapunk olvasása által ismerheti meg az igazságot e bonyodalmas helyzetben. Ne engedje, hogy visszatartsa Önt bárki vagy bármi az igazság megismerésétől. Fizessen elő a Magyar Szóra MOST. Egy dollárért három teljes hónapig olvashatja és amellett egy gyönyörű világatlaszt kap tőlünk ajándékba. Használja az alanti szelvényt előfizetése beküldésére. Alex Rosner, Mgr. c/o Magyar Szó 130 E. 16th St., New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Elfogadom ajánlatunkat. Csatolok egy dollárt, három havi előfizetésre. — Küldjék címemre az Ígért nagy világatlaszt. Név: ..................................................................... Cím: .............................................................................