Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-04-21 / 16. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ |A SZÁMOK BESZÉLNEK' írja: Eörsi Béla Hamis propaganda a prosperitásról A “Fortune” folyóirat a nagytőkét nyíltan szolgáló Íródeákjai újabban azt próbálják bebizonyítani, hogy ma már Amerikában minden ember a középosztályhoz tartozik és a családok több, mint felének 4,000 dolláron felüli jövedelme van (1953-ban). A hollywoodi filmek külföldi propaganda eszközként azt igyekeznek elhitetni, hogy itt mindenkinek gyönyörű autója van, lakása előkelő, konyhájában modern gépek vannak és mindenki “Bourbon’’-t szolgál fel vendégeinek. A nyomortanyákat, a részmunkások düledező kunyhóit a film látószeme nem veszi észre. Ugyanúgy a “Fortune” Írói a külföldi olvasók megtévesztésére — az adatok hamis csoportosításával mennyországot próbálnak festeni Amerikáról. Az adatok nem az egyéni keresetre, hanem családok összjövedelmére (adók levonása előtt) vannak alapozva, hogy ezáltal magasabb-- nak tűnjenek. Ugyanakkor nem népszámlálási, vagy tudományos kutatások alapján, hanem a Federal Bank becslését veszik, amely az ingatag és idegeskedő nemzetgazdaságnak injekciókat kíván adni optimista adatok felmutatásával. — Aki az amerikai munkást ismeri, az tudja, hogy a munkanélküliség lidérce örök rettegésben tartja. Reggel 6 órakor elhagyva lakását messzi utat tesz munkahelyéig és ott olyan keményen dolgozik, hogy a szívbaj az első számú gyilkosa az amerikai népnek. Ha fehérgalléros munkás, akkor cifra nyomorúság a sorsa, biztosan gyomorfekélye van, mert megalázó, nyugtalanító és gonddal terhes a munkája, s 40 éves korában az ilyenek között már sok az aggastyán. A családi jövedelem azt jelenti, hogy az asz- szonynak el kell hanyagolnia a lakását, gyermekeit, a konyhát és erős férfinak való munkát kell végeznie, hogy ki tudja egészíteni férje keresetét. A fiuk már 12 éves korukban hajnalban újságot hordanak szét és a leányok estéiket idegen házakban töltik gyermekek felett őrködve, hogy egy tisztességes ruhát vehessenek maguknak. Ha a várva-várt fizetés megjön, 30 százalékát a lakásuzsora, vagy lakbér, vagy bank-adósság elviszi. Az amerikai munkások 60 százaléka fizet havi részletet autó, jégszekrény, bútor, s kórházi költségek fedezésére. A gyermekek jelentékeny hányada testileg, szellemileg és erkölcsileg tönkremegy, mert az anya hiányzik az otthonból és az apa olyan fáradt, hogy nem tud foglalkozni gyermekeivel. A nagy városokban a kamaszkorban lévők rablóbandába tömörülnek; az autórablásoknak több, mint felét kiskorúak követik el, — a család jövedelmének érdekében, vagy következtében. Megbízható forrásból (Journal of American Statistical Association 1953 márciusi száma) a következő adatokat közölhetjük: Átlagos családi jövedelem 1949-ben Összes (38,788,000 család) $3,068.00 Fehér családok (35,411,000 család) átlag $3,216-t keresett 65.7 százalékuk 4,000 dolláron alul. Nem fehér családok (3,377,000 család) átlag $1,425, 93.1 százalékuk évi jövedelme 4 ezer dolláron alul. így nézett ki a koreai háborús prosperitás igazi arca. Nézzük meg az egyéni jövedelmet ugyanabban az esztendőben (ugyanabból a forrásból): $499-en alul 17.3 ) 500— 999-ig 13.5 J 1000—1499-ig 10.9 1500—1999-ig 10.2 2000—2499-ig 11.2 2500—2999-ig 9.1 A fenti első három csoport, tehát az évi 1,500 dolláron aluli jövedelemmel rendelkezők az Ínséges családok csoportját alkotják és az egész lakosság 41.7 százalékát teszik ki! A lakosság átlagjövedelmen aluli része 72.2% vagyis majdnem %-része a kenyérkeresőknek. 9000—3499-ig 9.0 3500—3999-ig 5.6 ; 4000—4499-ig 4.0 | 4500—4999-ig 2.2 átlag kenyérkereső 20.8% j JÓMÓDBAN ÉLŐ I 5000—5999-ig 2.9 1 ***; ............................... ■■■— "■nv April 34, 1955 ÖNMŰKÖDŐ GÉPKOLOSSZUSOK ÉS MUNKÁSOM Ma már lehetséges olyan teljesen önműködő gépóriásokkal dolgozó gyárat épiteni, amelyben úgyszólván egyetlen munkásra sincs szükség, jelentette ki dr. Cuthbert C. Hurd, egy vezető állásban levő tudós, 150 nagyvállalati képviselő előtt, a New School for Social Research-ben tartott előadása során. Egy ilyen gyár az egyik végén megkapja a megrendeléseket és a nyersanyagot, a másik végén pedig gyártja a készárut, mondotta Hurd, aki az International Business Machines Corp. elektronikus feldolgozó gépeinek igazgatója, valamint az atomenergia bizottság szaktanács- adója. Az ilyen gyárnak csak kevés emberre volna szüksége, mondotta: mérnökökre, ügyvezetőkre, eladó és hirdető személyzetre és talán egy jóképű titkárnőre. Minden kellékkel rendelkezünk már az ilyen gyár felépítéséhez, mondotta. “Csak meg kell mondanunk a mérnököknek, mit csináljanak”, tette hozzá. Példának okáért felhozta a Ford Motor Co. önműködő futószalagberendezését, amely egy lut- ballpálya nagyságú gyárüzem és autómotorok talapzatát gyártja. Egy ember ellenőrzése alatt működik, 540 különböző gyártási mozdulatot végez és óránként 100 talapzatot gyárt. Még ellenőrzésre sincs szükség, a gépkolosszus maga találja meg a hibákat és hozza helyre. Egy másik szónok, Leo Barnes, a Prentice Hall fő közgazdásza, kijelentette, hogy az önműködő gépóriásokkal való termelés csak akkor válhat a köz hasznára, ha a kormány és a nagyipar összefog, gondoskodik a munkások foglalkoztatottságáról, magas béreket biztosit és csökkenti a munkaórák számát. De ez jámbor óhajként hangzik s inkább csak a kedélyek megnyugtatását célozza, mert ebben a formában ez csak — mesebeszéd. A meseszerü gépóriások pedig — valóság. Éljen a gép vagy az ember? Walter Reuther az autómunkások 15. konvencióján Clevelandon ezekről a gyárnagyságu gépekről szólva kijelentette, hogy “óriási lehetőségek rejlenek bennük: jók vagy rosszak.” A munkásság nincs ellene ezeknek a gépeknek és kolosszális gépberendezéseknek, hanem — mondotta Reuther — ha “helytelenül, korlátolt és önző célokra használják, olyan társadalmi és gazdasági lidércálmot idézhetnek elő, amelyben az emberek munkanélkül és éhezve mászkálnak, mint a termelési folyamatból kimustrált ócskaságok, mert a körülöttük zakatoló gépszörnyetegek nem pótolhatják őket, mint fogyasztókat.” Ezen az alapon sürgetett Reuther kongresszusi vizsgálatot az önműködő gépkolosszusokkal való termelés ellen, sürgetett egy washingtoni konferenciát áprilisban a munkásság, a nagyipar, a kormány, a tudomány' képviselőivel és a gépszpr- nyetegek szakértőivel egyetemben, hogy a tőkés társadalom szerkezetén belül kidolgozzanak olyan uj módszereket, amelyek “biztosítják, hogy a na- gyobbszabásu technológiai haladás még nagyobb emberi haladást fog létrehozni.” Reuther mindenesetre derülátó. Az urak nem azért fordulnak a gépszörnyetegek felé, hogy a munkások jólétét emeljék, hanem azért, hogy a saját profitjaikat, fokozzák. Hiszen nem a gépóriások okozzák a lidércálmokat, hanem azok, akik a birtokukban tartják. Természetesen nem igy vélekedik Benjamin Fairless a U. S. Steel élén, sem Del Harders (Ford Motor Co.), sem általában a NAM, a nagyiparosok országos szövetsége. Fairless szerint “a félelem lélektana” véli úgy, hogy a gépóriások ezerszámra teszik feleslegessé a munkások állásait, Harders meg oly- íéleképpen sopánkodik, hogy azt mondja: “Mélyen felkavar engem, amikor azt hallom, hogy rövidlátó csoportok szaladgálnak és óbégatnak összevissza, kárhoztatva ezt a gyártási újítást.” A NAM pedig egy könyvecskét adott ki, amelyben a gépszörnyegetekkel kapcsolatban “tündér6000—6999-ig 1.3 7000—9999-ig 1.4 10,000 — és több 1.4 átlagon felüli ,jöv. 7% Itt van az igazság! A Hollywood által bemutatott életszínvonalat a lakosságnak csak 7%-a éri el, vagyis minden 100 amerikai kenyérkereső közül 7 ember él úgy, ahogy Hollywood igyekszik az átlagamerikait bemutatni, viszont 72 él aggodalomban és nélkülözésben, még akkor is, ha nyaranta autón mennek kirándulásra! országról” halandzsázik. A valóság az, amint a Ford-gyár termeléséről szóló nemrég kiadott jelentés mondja, hogy a gépszörnyetegek működése a többi munkás termelési iramát embertelenül felgyorsítja. Hogyan lehet a bajokat orvosolni? Nem csoda, ha az autómunkások szakszervezete nem akarja “részrehajlatlan” döntőbirákra bízni, hogy azok állapítsák meg helyettük az állások rangfokozatait ebben az újfajta termelésben. Nem csoda, ha a szakszervezet a -vállalat költségén követeli a munkások átképzését, a szak- szervezeti munkások ujraf el vételének elönyben- részesitését, rövidle járatú munkaszerződések mellett foglal állást, követeli a garantált évi bért, a gyorsítást tiltó kikötéseket, rövidebb munkaidőt bércsökkentés nélkül. Olyan követelmények ezek, amelyek 1955 után fogják a legfőbb tárgyalási pontokat képezni, hogy a munkások ily- módon jussanak törvényhozási biztosítékokhoz a gépkolösszpsok által okozott bajok ellen. A rövidebb munkaidőre vonatkozó követelés nem várhat 1957-ig. Már ebben az évben hozzá kell fogni azzal, hogy a UAW kampánya a Mur- ray-Metcalf-kongresszusi javaslatán túl követelje az 1 dollár 25 centes minimális órabért, valamint a másfélszeres órabért 37 és fél munkaórán fölül végzett munkáért most és a 35 órán fölüli munkáért mához két évre. Egy további válasz az önműködő gépkolosszusokra az, hogy le kell vonni a végkövetkeztetést Reuther állásfoglalásából, amely szerint a hidrogénbomba színrelépésével “a béke most már élet- benmaradásunk feltétele lett.” Az elmozdított autómunkások számára odaadható állások számát úgy lehet szaporítani, ha a hadiipar számára előirányzott összegeket békebeli termelés céljaira fordítjuk és fokozzuk a nyugat és a kelet közti kereskedelmet valameny- nyi nemzet békés együttműködésének alapján. JEMENBEN IS... A sajtó beszámolt arról, hogy a világ egyik legkevésbé ismert, legelmaradottabb országában, a dél-arábiai Jemenben puccskísérlet volt. A kísérlet, melynek célja Ahmed uralkodó eltávolítása volt, meghiúsult. A trónkövetelő Abdullah emir, aki az imperialista hatalmak által előkészített összeesküvést vezette kénytelen volt elmenekülni az országból. Az A1 Ahran című kairói lap különtudósitója jelenti, hogy a palotájában ostrom alá vett Ahmed imámot fia, Al-Badr szabadította ki. Al-Badr az imámhoz hü maradt törzsekből 8,000 főnyi hadsereget gyűjtött. A tudósitó közli, hogy Abdullah emir Er-Riadban, Szaud-Arábia fővárosában keres menedéket. Mint a sajtójelentésekből kitűnik, a jemeni államcsiny-kisérletet imperialista hatalmak ér- dekébenkövették el. Ahmed imám ellenzi, hogy Jemen részt vegyen az imperialista tömbökben és támogatja annak az uj arab katonai és gazdasági együttműködési szervezetnek létrehozását, amelyet Egyiptom a török-iraki paktum ellensúlyozására javasol. 35 ÉVVEL ezelőtt történt, hogy a Supreme Court kivágta, a szivét a Sherman Act nevű tröszt-ellenes törvénynek, azzal a határozatával, hogy a Steel Trust egy jó tröszt és nem szabad megtörni. — Eredetileg a legfelsőbb bíróság kisebbsége hozta ezt az úgy nevezett, “többségi” határozatot, mert a 9 főbíró közül csak 4 szavazott mellette, 3 ellene és kettő tartózkodott a szavazástól. így történhetett az, hogy a bíróknak kevesebb mint fele semmivé tett egy fontos törvényt, amelyet a kongresszus megszavazott. Azóta már többször rámutattak a tröszt-ellenes törvény gyengeségére. Bizonyítók erre az is, hogy még soha egy tröszt mágnás nem lett a börtönbe vetve annak megsértéséért, pedig a nagy monopóliumok ma is ép olyan nyomasztó hatalommal ülnek az ország nyakán, mint 35 évvel ezelőtt. ★ AMINT öregszünk, úgy talá-ljuk, hogy a. legalkalmasabb idő egy hideg zuhany-fürdő -vételére, majd egy más alkalommal lesz.
