Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-04-07 / 14. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ April 7, 1955 A pap, mint politikai propagandista , A háborús uszítás eszköze Az Associated Press hírszolgáltató vállalat németországi tudósítója München városból az^ amerikai leleményességet áradozva dicsérő jelentést küldött a minap. Ez a jelentés a “Radio Free Europe” leadásainak nagy sikeréről számol be. Az amerikai leleményesség már abban is megnyilvánul —, írja a név nélküli riporter, — hogy a régebbi “Voice of Amerika” nevet felcserélték az általános “Radio Free Europe” névvel, amit azonban az egyes országok részére szánt leadásoknál azon ország nevére alkalmaznak. így például a Lengyelország felé irányított rádióleadásoknak “Radio Free Poland”, a Magyarországra irányítottnak pedig “Radio Free Hungary” a neve. így aztán a hallgatók nem is gyanítják, hogy Amerika irányítja azon leadásokat. — Hát lehet már ennél nagyobb leleményesség is? Megtudjuk továbbá, hogy a “Radio Free Europe” tulajdonképpen csak egyik ága a “Crusade for Freedom” szervezetnek, amelynek végcélja az, hogy “megtörje a szovjet hatalmat Európában” és erre a célra állandó gyűjtést rendeznek az Egyesült Államokban. A rádió és televízió programokon állandóan kéregetnek a részére és ezen az alapon azt állítják, hogy ez nem Hivatalos kormány-intézmény, hanem csak privát polgárok egyesülése. Sok az alkalmazott A “Radio Free Europe” jelenleg 2,200 alkalmazottat tart. Ezek közül csak az irányítást végző 200 egyén amerikai polgár, a többiek a “vasfüggöny mögül menekültek”. Ezek végzik tehát a nagybani “agymosást”, amitől a népköztársaságok népeinek lázadását remélik, Ennek a szervezetnek a központi irodája München városban, a nácizmus volt székhelyén van. Ebben az irodában 1,400 ember dolgozik. A new- yorki iroda dolgait 400 alkalmazott intézi. Nagyobb irodái vannak még Bécsben, Berlinben és más olyan városokban, ahol “át lehet hallani”, hogy mi történik a vasfüggöny mögött. Ezen jelentés szerint jelenleg Lisbon, Frankfurt, München és Bayreuth városokban vannak nagy leadó-állomások. Azelőtt New Yorkban ké- sziteték a leadások legnagyobb részét és aztán recordra téve repülőgépen vitték a leadó-állomá- sokra. Most azonban már Münchenben készítik a leadások szövegének 90 százalékát. Körülbelül 500 “menekült” foglalkozik a leadások szövegének összeállításával. A leadások legnagyobb része “hírszolgálat’, amit itt ott zenével tarkítanak. A legfontosabb dolognak tartják oly hírek kitalálását, vagy a hírek oly beállítását, amelyek a kommunista vezetőket kigunyolják. Ezért száz meg száz ember egyebet sem csinál, mint nagyitóüveggel böngészi a népköztársaságok újságjait, vagy hallgatja a rádió leadásait, hogy hol foghatnak el valami olyasmit, amiből ilyen gúnyos élű leadást lehet összeállítani. Ezt tartják a leghatásosabb agymosásnak. Néha az ily szatírában a legdurvább sértésig mennek és ha azért az illető ország kormánya tiltakozik, akkor az amerikai kormány azt válaszolja, hogy semmi köze sincs a “Radio Free Europe” leadásaihoz, mert az privát intézmény. A “szabad egyetem” A rádióleadásokon kívül Strasburg városban “szabad egyetemet” (értsd alatta: propaganda iskolát) tartanak fenn, ahol szezononként 200 menekült nyer kiképzést arra, hogy hazájukba visszatérve ott továbbítsák (disseminates) az iskolában nyert információkat. És végre egyes alkalmak idején még kis léggömbökre kötött röplapokat is küldözgetnek a “vasfüggöny mögé”, hogy igy érjék el azokat, akik nem hallgatnak rádiót. De azért, — mondja szomorúan a riporter, — nem kell úgy képzelni, hogy a Szovjetunióban, vagy a “csatlós államokban” hamarosan forradalmat kezdene a nép, de azért a “Radio Free Europe” munkája nagyon fontos és eredményes. De ha mást mondanának,'akkor hogyan is lehetne állandóan kéregetni arra a célra, amelynek sikere csak abban áll, hogy a háborús feszültséget emeli, vagyis ha csakugyan kitör a civilizációt elpusztító harmadik világháború, hát ha megmarad valaki a “Radio Free Europe” gazdáiból, mellét verve dicsekedhetik, hogy ezen eredmény elérésében neki is volt valami része. Több elismerésre azonban aligha számíthatnak. SZERZETT már egv uj olvasót a Magyar Szóra? MÁS IS SZERZETT, ön is szerezhet! Már a könyökén nőtt ki az embernek annyit szavalt a rádió meg asajtó erről a Rev. Georges Bissonnette-ről, e Szt. Ágoston-rendi szerzet tagjáról, hogy kiutasították Moszkvából, holott az ottélő amerikai kolónia lelki szükségleteit látta el malaszttal. Itt el akarták hitetni az emberekkel,, hogy lám, lám, az oroszok még a papokat is kikergetik. Soha egy szóval nem említették, hogy miért, csak kikergették szegényt. Hivatalos szovjet jegyzékekben sem lehetett okát találni, miért űzték el a malasztos férfiút. No, a páter végre hazajött és lám! a N. Y. Times hétfői számában hosszu-hosszu cikkben számol be oroszországi élményeiről. El voltunk készülve, hogy alaposan ellátja baját a szovjetbeli vallási viszonyoknak, de meglepetéssel láttuk, hogy vallási kérdésről egy betű nem sok, de annyit sem jelentett. Azzal kezdi, hogy egy-két hívével moziba szokott járni s amikor állítólag amerikaellenes propagandát mutattak a vásznon, hangos megjegyzéseket tettek orosz nyelven s ilyesmiket mondtak: “Gondolja, hogy ezen a népek itt bedőlnek az ilyen rohadéknak?” Azok, akik körülöttük meghallották az ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket, különféle megjegyzéseket tettek, amelyekben a páter felismerte a “nép fülébe beledobolt kész szólamokat.” A magunk részéről megállapíthatjuk, hogy a páter szovjet szomszédainak higgadt és fegyelmezett magaviseleté tiszteletet ébresztett bennünk. Itt mifelénk bizony valószínűleg dagadtra pofozták volna az ilyen illetlenül viselkedő, kivihó mi- hasznákat. A másik, ami meglepett, hogy papi ember nyilvános helyen, ilyen uszító szavakat használ. Kenetnek, malasztnak semmi nyomát nem tudtuk még nagyitóüveggel sem felfedezni s a stílusból ítélve az illető ur a kultúrában sem nagyon vehette ki részét. A legdurvább, a legközönségesebb gyűlölködés itatja át minden szavát, váltakozva azzal a finom mérgezett, politikai szóhasználattal, amely tárgyilagosságot miméivé csak izgatni, fellázítani, heccelni akar. A továbbiakban a torzítás, kicsinylés, a nevetségessé tétel bárgyú igyekvésével igyekszik a szovjet életet, de csakis a politikai vonatkozású megfigyeléseit ecsetelni. Elmondja, hogy Kelet- Szibériában egy az Amur-folyón épített hid munkálatai közben a “Moszkvában élő idegen kolóMi van a prostituciós csemege mögött? Pat Ward, egy szerény munkáscsalád gyermeke, akit az osztálytársadalom szennyáradata magával ragadt, megint ott áll a közérdeklődés fényszóró jába|n. A törvényszéki tárgyalóteremben csobog körülötte a piszok. Pat Ward a társadalmi rendnek és e rend számos képviselőjének az áldozata. Használták, és kihasználták, elzüllesz- tették, meghurcolták, a szó többszörös értelmében kizsákmányolták, aztán odadobták a közmegvetésnek és most megint csak azért kavarják fel viselt dolgait, teregetik ki szennyét, kotorásszák ki múltjának minden botlását, hogy éppenséggel ezekre való hivatkozással mentsék fel a vád alól a milliomoskölköt, ezt az undorító Minot F. Jel- ke-t, az oleomargarinos vagyon örökösét. A nő bűneivel akarnak itt tisztára mosni egy semmitevőt, egy svihákot, akit — ha elitélik, ha nem — a milliói mindenkor meg fognak védeni a társadalom megvetésétől, hiszen ez a társadalom a legfőbb emberi értéknek a milliókat tekinti. Nem ez a nő bűnös, hanem a társadalom, kiváltképpen az úri társadalom, amely előkelő hotelekben, bárokban és a könnyüpénzü világ szórakozóhelyein nyüzsög és pazarol. Rendben van, hiszen nem mindenki bűnöző ott sem, de az úri világ elkeveredik a szépleányok, kitartott nők, szépfiuk, keritők, hazárdjátékosok és úri külsőben felvágó züllött alakokkal. Ide sodorták bele Pat Wardot, de ugyanezeken a helyeken forgolódott a hamis tanú, Harvey Matusow is, amikor Roy Cohnnal és más ügyészhelyettesekkel és más hamis tanukkal főzték a terveket ártatlan emberek százainak meghurcolására és tönkrete- vésére, akiknek “bűnük” főképpen az volt, hogy nem osztották ennek a léha, romlott világnak felfogását és életmódját. így keveredtek egymás mellett a társadalmi bűnök a politikai bűnökkel, ez az a kloáka, amelyre a szerencsétlen Pat Ward botránypere oly kegyetlenül éles világot vet. Most erre a tévedt nőre szeretnék kenni ennek nia becslése szerint' 10,000 fiatal férfi és nő fagyott meg.” Nem is az a lényeges, hogy mit érhet az “idegen kolónia” becslése. A hazugság itt majd kicsattan az egészségtől. A lényeges az, hogy elmondja, s akaratlanul kikottyant ja, hogy ezeket a hídépítőket nem kancsukával hajszolták hidat építeni, pont akkor, amikor legnagyobb volt a fagy, télviz idején, nem is a “munkatáborok” lakóit fogyasztották el fagyasztással, hanem ezek “önkéntes munkások” voltak. Hogyan? Hát Bissonnette páter nem tudta, hogy itt mennyit karattyoltak “munkatáborokról” ? Hát szóval nem munkatáborokból toborozták a munkásokat, hanem azok önként jelentkeztek... No, páter, ezzel valóban nagy szívességet tett az amerikai közvéleménynek, amely azt várta volna el kendtől, hogy a munkatáborokról szóló regéket saját szemével megerősíti. Azt elhitetni valakivel, hogy egy hid építésénél 10,000 ember fagyott meg, annyit jelent, mint azt állítani, hogy — a Szovjetben végbemenő építkezések arányát figyelembevéve -— évente 2—3 millió ember fagy meg ott — önkéntes munka teljesítése közben! Ezt vegye be az, aki tudja! Nagy lelki magábaszállottsággal ezután a szovjet, választásokat szeretné csepülni, kiváltképpen azt a pontot, hogy ott mindenki “igen”-nel szavaz. De a nagy összevisszabeszédben mégis beismeri, hogy “Oroszországban az általános választások csak alkalmat nyújtanak, hogy támogatásukkal fejezzék ki a falvakban vagy a gyári gyűléseken megejtett választásokat.” Nos, ebben a formában ez a dolog nem is olyan elitélendő: az alulról kiinduló választás egész becsületes dolognak látszik s valóban elüt — még ha látszólagos hasonlóságot mutat is — a nálunk divó “elová- lasztási” rendszertől, amely többnyire eleve meghatározza, ki fog az általános választásokon győzni. Úgy hangzik az egész politikai propagand^cikk, mintha egy egészen másfoglalkozásu egyén irta volna. A Vogeler esetében folyton “üzletember”-t emlegettek, a végén tiderült, hogy csaknem hivatásos kém volt. Ez a pap, akit nem nagyon érdekelt a vallás, (és a moszkvai idegen kolónia “lelki szükségletei” saját bevallása szerint ugy- látszik nem annyira lelkiek, mint politikaiak voltak,) ez a pap is még megváltoztathatja hivatását. a bűnös világnak minden szennyét. A bulvársajtó kéjeleg, tobzódik. A leleplezések és részletek mocskát nemcsak riportok tömegével mérgezik bele az olvasó milliók lelkivilágába, hanem a fényképek tömegével is. A szennysajtó most lubickolhat a mocsokban kedvére s minél bővebb részleteket löttyent az emberek arcába Pat Ward múltjából, annál szűkszavúbb azoknak az uraknak és nagynevű személyiségeknek dolgaiban, akik e sártengernek tulajdonképpeni éltetői. Ha ezeken a lapokon állna, senki másról nem volna szó, mint kizárólag Pat Wardról s csakis őrá fröcskölnének minden szemetet, légmentesen elkülönítve attól a társadalomtól, amely voltaképpen saját szuty- kával piszkitotta be. Végeredményben egyszerű, jelentéktelen nőről van szó, aki nem csinált egyebet, mint hogy vitette magát a szennyáradattal. De azzal, hogy a szennysajtó ennyire felfújja, teregeti, mutogatja, megvilágítja és a közérdeklődés központjába helyezi, voltaképpen olyan reklámot szolgáltat neki, amilyent az ebbe a kategóriába tartozó nő még a világtörténelem során sem élvezett soha. Elvégre Cleopátra királynő volt s történelmi hírnevét megérdemelte. Aspasia az ó-görög világ egyik legnagyobb vezéralakjának, Periklésznek volt a felesége. Madame de Maintenon XIV. Lajos királynak, Madame de Pompadour XV. Lajos királynak volt a kedvese, a kalandos életű nagy nőalakok a történelem lapjain megmaradt hírnevüket különféle nagy szellemi kiválóságaiknak is köszönhetik s bűn és nevetség ezekkel egy lapon említeni Pat Wardot. De mindezeknek a nagy történelmi nőknek, a Messalináknak és a Lady Hamiltonoknak sem jutott osztályrészül a reklámnak ez az undorító nagysága, amit ennek az egyszerű nőnek osztogatnak a bulvárlapok. Ez természetesen ugyanakkor szomorú fényt vet az olvasókra is, a tőkés társadalmi rend tagjaira, akiknek ezek a zabolátlan históriák képezik legnagyobb szellemi táplálékát.
