Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-03-10 / 10. szám

March 10, 1954.

(15)

Pillanatok alatt fel van dúlva minden lélek a kastélyban s mint a láng, a tűzvész fénye, árad a hir tovább s megdöbbentő hamarsággal az egész uradalomban mindenki értesül a dologról s senki egyébről sem beszél, csak a postán érkezett aranypohárról és mindenki tudja, hogy a rablónak, aki megcímezte, olyan Írása van, mint a legelőkelőbb urnák, tehát nem is parasztember, hanem ellenkezőleg, bizonyosan Dea nagyságos asszonynak egy udvarlója, abból a felvidéki megyéből, féltékenység, és az egész csak hecc és ott kell keresni a tettest, a Dea nagyságos asszony szerelmei között: mert ilyenek az uriasszonyok, tele vannak borzasztó szerelmi esetekkel és már attól sem félnek a lóistállóban, hogy arról beszéljenek, hogy a nagyságos fiatalasszony azért beszélgetett a betyárral, mert nagyan jól tudja H volt, az egész csak arra megy ki, hogy Antal grófnak a vagyonát... De jobb hallgatni... ne szólj szám,nem fáj fejem... Vájjon hol is van most az a szegény Antal gróf, két nap óta senki sem látta. Ki tudja, hogy azóta a gazemberek nem pusztitották-e el? Rettenetes világot élünk... A tehénistállókban még messzebb mennek, elismételni sem tanácsos... s ez igy megy egész napon át, mig este, mikor meggyujtják a kis lámpákat és mécseseket, a béresek asszonyai már összedugják a fejüket és suttogva eskiidöznek, hogy ők előre tudták, hogy ez az idegen asszony, aki be akart furakodni a grófi családba, pedig ő maga csak egy közönséges nevelőnő, ki már több- izben börtönben volt, az egész világon jár és a kártyabarlangokban fosztogatja az előkelő urakat, ez van, lelkem, komámasszony, az egész betyárhistória közepében. Meg kell egy kicsit vakarni a fenekit, megsimogatni mogyoróhájjal, akkor majd megtudják, ki volt a betyár.

B

Az erdész'egész belehajtott a „két emberbe s apró szemei kacagtak, nagy orra lomposan lógott előre s rábeszélően kedveskedett:

— Maguk csak Tegyenek nyugodtak. A maguk érdekét én megvédem. Nemcsak a nagyvállalkozóknak kell élni, hanem a szegény embernek is. Ez a parcella a maguké. Én megmondtam a méltóságának, hogy ez a sarok ki van véve, ez kivételes, itt nincs vállalkozó, ez az én Gádmány András barátomé.

Avar Jani összehúzott szemmel hallgatott. Nem szerette, ha egy uradalmi ember, akinek zöldhajtókás jágerruhája van, biztos állása...

De Gádmány András úgy el volt varázsolva, mint a gyermek. Remegő bizalommal húzódott az erdészhez, mint a jóltevőjéhez.

— Schunk ur, én a pénzt akármikor meg tudom kapni. Sövényék otthon őrzik az én százhatvan forintomat, nekem csak ki kell mondani, hogy lemondok a fődrül, ők az én százhatvan forintomat abba a percbe kiadják. Tessék csak nyugodt lenni, erdész ur, amit mondtam, megmondtam, amit én Ígérek, én azt .teljesítem. Mert kérem én nem vállalok olyat, amit én teljesíteni nem tudok ..

— Kedves András barátom, én abba nem is kételkedem. Mert én magát megismertem és ahogy én magát megismertem, én azt mondtam, nekem ez a Gádmány András tetszik, ez az én emberem, a parcella a magáé.

— Mert úgy vélekedek, — tóditotta Gádmány, — hogyha én bemegyek Sövényékhez, oszt azt mondom nekik: Nézzék, eb vagy kutya, maguk nekem egy esztendő óta sirnak, hogy a fődet

u- vissza akarják venni, hát én nem bánom, én a maguk kedvéért vissza is engedem, legyenek bol- r dogok vele. Én a feleségemmel egy egész nyarat eldógoztunk abba a fődbe, hát ezért nekünk is kell valami haszonnak maradni. *

Áz erdész megölelte a Gádmány András vállát. — Mer úgy van, tudja, András barátom, azóta má én akár tízszer is kiadhattam vóna ezt a parcellát, de én megmondtam, hogy elébb megvárom az én Gádmány András barátomat, ő az első, vele beszéltem meg legelőször.

Gádmány András szinte belesápadt:

— Erdész ur, én a maga pénzét még ma elhozom. Én magát úgy tisztelem, mint az édesapámat, csak már nem tenné azt, hogy mással-a,k?

1 nem szólt. Akinek, nincs pénze, az

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

ne szóljon bele a pénzesek alkujába. Utálta ezt a embert. Visszanézett az erdőre s fájt a szive, hogy nem szólhat bele. Az erdő szép volt. Itt vannak a leghatalmasabb tölgyek, ebben a sarokban: önteni fogja az ölfát. A vére pezsgett: nem jói csinálta ő ezt. Úgy kellett volna elgondolni, hogy legalább száz forintot vall,..hogy annyit hozott magával. Ki tudhatja azt. hogy honnan van “neki száz forintja. Husvét óta akármennyit küldött is haza, száz forintot azért félre is tehetett.. , Ha ő ezt csinálja, akkor most egyszerűen vagy kifizeti az erdészt, vagy legalább beáll társnak Gádmány Andráshoz... Minden csontja reszketett a kívánságtól, hogy a szép fák az övé legyenek ... De csak összeszoritotta a fogait s hallgatta, hogy a két ember hogy vetekszik.

Gádmány a hallgatását irigységre vélte s csak annál jobban imádkozott a jágernak, lépni sem tudott, a szeme folyton rajta járt és csörgött belőle a szerelem.

— Erdész ur, jöjjön le velem, az Isten megáldja, a faluba. Igyon meg velem egy pohár bort. Erdész ur, én magának még ma délelőtt kezébe adom a százast. Gyere te is, Jani, legyél olyan szives, mondd meg az erdész urnák, hogy ki vagyok én. Én az az ember vagyok, hogy bele se fognék, még meg se szólalnék, ha biztos nem volnék a dolgomba. Az erdész ur nem ismer úgy engem, még azt hihetné, hogy csak a szám jár, de te tudod, hogy a feleségem százhatvan forintot örökölt, abból vettük azt az irtást Sövényéktül. Én még azt se bánom, hogyha a munkámért ezek semmit se adnak, mert megmondom neki, hogy Mariska: azt is tekintetbe kell venni, hogy menynyi fát lehordtunk mi abból a fődbül. Egész télre el vagyunk látva, olyan boglyák vannak az udvarba, meg még anyósoméknak is jutott, meg Kovács sógornak is csak abbul van tüzelője. Nem kell búsulni, drága erdész ur, a maga pénze megvan, én azt még ma kezébe adom.

Az erdész veregette a vállát:.

— Mig maga itt van, kedves barátom, a fa a magáé. Jöhetnek nekem akármilyen Ígérettel. Vót mán, aki sonkát is Ígért, de én azt mondtam: az én emberem Gádmány András, én ezt kijelentettem, elsőség Gádmány Andrásé.

Gádmány András a sonka szóra megrettent.

— Sonkám nincs, erdész ur, még nem öltem. De mézet tudok szerezni magának. Szereti a mézet? Van, ahol nagyon olcsón lehet most venni vagy három kiló mézet, azt meg tudom szerezni magának ...

De utálta már Avar Jani ezt a nyavalygást. Ott is hagyta őket. Előrement. Azok lassan megindultak utána.

Hogy mit tudnak az emberek néhány fáért sírni, vergődni. És ott volt körülötte a rengeteg. Amerre csak látni, az mind erdő, és előttük a távoli faluig óriási szántóföldek vannak. A fiatal búza az enyhe nedves levegőben zöldéi, már olyan dús, hogy csaknem megdől. Ez nem sir, akié. Tágra nyitotta a szemét: ez a sok föld, az erdőség, a mezőség, az mind egy özvegyasszonyé. Fácán ütötte fel a fejét, veres fejét körülhor- lozta, a szeme köröl a karika feléjük villogott s meg sem ijedt; ez itt itthon van. A kakas körül három tyúkja szemelt. Nyugodtan tovább ottmaradtak. Távolabb őz ugrott körül s szimatoló orrocskájával feléjük szagolt, akkor még gyorsabban kezdett szaladni.

Nem tud egy őz olyan sebesen futni, hogy annak az egy tulajdonosnak a földjéből kifusson. A fiatal búza bokájáig ért a kis őznek, az úgy szalad, mintha mezítláb járna.

— Hé, hé, — mondta az erdész s feléje kacagott, — meg ne csudái ja az őzet, mert csiklandós portéka. Egy őzért három hónapot kell ülni.

Nem is felelt. Gádmány András kezdett lelkendezni :

— Ne tessék félni, erdész ur. Nem ojan ember az én komám. Ez kérem a világért hozzá nem nyúlna még egy varjúhoz sem. Itt nem lesz semmi baj. Jobban fogunk mink itt vigyázni a méltósága vagy ónjára, mint a templomi kincsre.

Avar Jani nem is nézett oda. A most felbukkant fácánokat nézte. Már megint egy kakas öt tyúkkal. Még csak fel se repülnek. Milyen bátran élnek ezek, mintha csak tudnák, hogy rájuk még rá sem szabad nézni. Pei’sze, ha az urak jönnek a puskával, azoknak szabad ledurrantani őket és táskára fűzni, hogy a fácánkakas farka a földig ér. . . Hogy szeretett volna gyerekkorában bekerülni az erdőbe... Ez a jáger is úgy jön mellettük, mint egy kiskirály, fegyverrel a vállán. . . De az uraság helybelit nem volt hajlandó felvenni, de még vidékit sem, mert fél, hogy ösz- szejátszik a falusiakkal. Németeket tart, messzi vidékről valókat, akiket a falu éppen úgy ellenségnek tart, mint a vadakat. Nincs a szegénynek

semmi menekülése: csak elpusztulhat a nyirkos odúkban. A gyerekét megeheti a kosz, meg a süly.

Egy óra múlva beértek a kocsmába.

Már nappal volt, de a novemberi sötétségben ninden homályos volt. Most nem félt a falutól, mint az éjjel, mikor megérkezett. Most dolga van. Gádmány Andrást kiséri meg az erdészt. Ez biztonságot ad neki. Mert ha semmi köze sincs is a vállalathoz, ha egy fillérje sincs is benne, azért mégis idetartozik. Mindenki tudja, hogy szegény ember Avar Jani, részes vágó lesz a vállalatban.

És ez nagy nyugodalmat ad. Mégis csak a szegénység a legjobb takaró. Ha ő mostan kiállód volna vállalkozónak, már az egész falu fújni, hogy: ejha, ennek az Avar Janinak pénze van. Ugyan. Annyi pénz terem azon a Pesten, hogy csak hazajön este és hajnalban már le tud fizet- íi száz forintot... Száz forint... Száz forintot csak örökölni lehet. Csak felesége után örökölhet egy magunkfajta szegényember. Gádmány Anc- rás száz forintjáról mindenki tud, meg hogy Sövényék egy esztendő óta őrizgetik, mert in asszonyok megbánták, hogy eladják a fődüket... Nem lehet azt elhitetni soha, hogy száz forintot valaki félretett.. . Száz forintért embert kell ölni. . . Máskép hogy jutna valaki ennyi pénzhez?... Rögtön elővennék a csendőrök, meg a jegyző... Isten őrizzen, hogy ezeknek a markába kerüljön... Mielőtt belépett a kocsmába, arragelé nézett, a jegyzőház felé: dehogy is tudná oda betenni a lábát. Csak vigyázni, csak óvakodni. . . Hogy is lehet, hogy az este arra gondolt, hogy reggel elmegy a jegyzőhöz... Bolondság...

Gádmány András egy félliter pálinkát rendelt.

Három porcióst tett elébük a kocsmáros. ő eltolta a magáét. — Én nem iszok.

Mindenki ránézett.

— Mér?

— Leszoktam az ivásrul.

— Ingyen van, — mondta a jáger.

— Nem kell.

De azok bezzeg ittak. Mikor az erdész letette a poharat, azt mondta:

— Aki nem iszik, a nem becsületes ember. . . Aki nem iszik, mán énnékem gyanús ember, ugy-e, András! ? Én is sokszor gondoltam rá, hogy jobb vóna nem inni, mer ha az embernek egy kis szesz van a belsejébe, könnyen kibeszéli, ami a füle megett van.

A puskát a két lába közé haptákba állította 3 már is hátrábbtolta az erdészkalapot.

— No, Róth ur, van újságja?

A kocsmáros újságot hozott. Avar Jani kíváncsian nézett oda. Csalódva látta, hogy német újság.

Mig az erdész a lapot olvasta, Gádmány András elmondta a kocsmárosnak, hogy egy parcellát vesz az erdőben, kitermelésre. De óvatosan úgy mondta el, hogy előlegbe kell lefizetni a száz forintot. A száz forint történetét úgy mesélte el, szóról-szóra, mintha a kocsmáros a felettes hatóság lenne, aki előtt számot kell adni mindern !, eskü alatt, mint a törvénynek.

Avar Jani két cigarettát kért s rögtön ki n fizette az árát.

Lassan meggyujtotta az egyiket s füstölgőit. Már ennek a kocsmárosnak is jó. Van háza, az emberek bejárnak hozzá és megisszák az italát és annak a hasznából megél. Nem dogozik, itt totyog a kellemes melegben, a jó pálinkaszagban. Vidra is kocsmáros volt s most újra az lesz...

Vér öntötte el az arcát. Egész feketevörösre égett az arca s már oly kényelmetlen volt, hogy rettegett, észreveszik. Azt hitte, sose fog többet eszébe jutni. Mióta itthon van, még nem is. Vájjon Vidra most hol van és mit csinál? Vidra ur.

Bólogatott, Vidra urat nem fogják meg, az bizonyos... Vidra ur okos ember, nyugodt ember. Neki is csak jó tanácsokat adott. Mikor a nádasban elváltak egymástól, jól leszidta őt. Megmondta, hogy többet az életben nem akarja látni. “Nem kellett volna magának, barátom, mondta, ott hencegni az urak asztalánál. Aki betyár, viselje magát ahhoz illően. De maga úgy tett, mintha igazi régifajta betyárvirtus lenne.” Igazán, nem is tudja, mi volt az ott... Mit hencegett, mint egy paraszt. Jó vót a csirkesült? meg a bor? ... Még az is ott motoszkált benne, hogy zongorához ülteti a nagyságát és elhuzatja vele a nótáját... Egészen meg volt háborodva... Hát persze, egyszer él az ember... Egyszer van aranyrojtos ingujjba, lobogós gatyába... Ha ö akkor munkásruhában van, akkor eszébe sen jut a duhajkodás. Akkor, ahogy kezébe vót ä pénz, ment is volna... Na mindegy, ami történt, negtörtént. Jóvátenni úgyse lehet... * (Folytatjuk)

yfjóricz 2iigmoncl:

A BETYÁR