Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-08-19 / 32. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ August 19, 1954 [ TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL ] EUROPA EGYIK NAGY ÁSATÁSÁRÓL beszél Gerevich László Kossuth-dijas A budai Vár ódon utcáin mindenütt kövek. Mai kövek, amelyek a jövőt kötik, majd össze a jelennel. És régi kövek, amelyek a múltról regélnek a mának. Gerevich László, a Budapesti Történeti Muzeum főigazgatója és munkatársainak gárdája ennek a múltnak egészen a gyökeréig szállt le és mindent feltárt, napfényre hozott. Megszűnt a titokzatosság, hiszen, amint a Vármúzeumban az egyik tábla hirdeti, “24 holdnyi területen és 15 méterig terjedő mélységben, pincékben és kazamatákban folyt az ásatás.” Százezer látogató a Vármúzeumban Az uj Kossuth-dijast a Vármúzeum szenthároms'águtcai épületében levő hivatalában kerestük fel. Már •messziről feltűnik, hogy külsőleg is milyen tetszetőssé lett a nemrég restaurált középkori eredetű és a barokk-korban átépített palota. A fel- szabadulás előtt a kerületi elöljáróság elcsúfított székháza volt ez. — A középkorban valószínűleg itt volt a budai városháza — állapítja meg beszélgetésünk kezdetén Gerevich főigazgató. — A földszintjében középkori falak vannak. Tanácsház-nak hívták akkor is. A régi krónikában több részlet szól arról, hogy amikor Mátyás király bevonult Budára, a mai Mátyás-, akkor Mária-temp- lomba menve, elhaladt a tanácsháza előtt. Amikor ideért, az épületbe zárt foglyok könyörögtek szabadonbocsá- tásukért. És Mátyás a bevonulás örömére megkegyelmezett nekik. A múltból visszatérünk a jelenbe. Eddig, bár nem minden nap volt nyitva, százezren látogatták a Vármúzeumot. Akadt vasárnap,' amikor 3,400 látogató fordult itt meg. Ahhoz képest, hogy uj múzeumról van szó, ez igen nagy szám és annak bizonyítéka, hogy az emberek kulturális érdeklődése nagy mértékben növekszik. Hogyan kezdődött az ásatás hatalmas munkája? A legelső teendő a megsérült épületek barokk felszínének feltárása volt; itt igen sok értékes középkori részlet került felszínre. A Halászbástyán levő kőemléktár ikkor még alig néhányszáz kőemlék- )ől állt. Ebből a kis' gyűjteményből i nagy budavári ásatás gazdag gyüj- eményt teremtett. Az ásatás 1946- >an kutatóárkokkal kezdődött, hogy ássák, mi várható. A jelentősebb felárás 1948-ban indult meg. — Az ásatás igen nagyarányú — ezdi az ismertetést Gerevich főigaz- ató. — Az európai feltárások között * jelentékeny, a középkori korszak- i vonatkozóan pedig a legnagyobbak őzé tartozik. Volt idő, amikor 150 lunkással is dolgoztunk. A feltárás magyar, történelem egyik legfon- >sabb gócpontjának, a budai Vár- *k, amely a 13—16. században igen >ntos politikai központ is, sok ada- x hivatott tisztázni. A korabeli paták között a mienk a legnagyobbak izé tartozik. A Zsigmond és a Má- ás korabeli várpalota, mely utób- t kiváló olasz mesterek építettek, egyik legszebb reneszánsz palotá- lehetett Európának. A palota iprajzát tisztáztuk. Művészetére k lelet — faragvány, freskótöre- k — enged következtetni. — Az ásatás jelentősége, legfőbb eredménye az, hogy nemcsak az udvari anyagi kultúra tárult fel, hanem a rengeteg tárgyi emlék a Var népének és az ottani műhelyeknek az életét is megvilágítja. Sok nem sejtett eredményre jutottunk. így például, hogy Mátyás kö'nyvíestő-mühe- lye mellett olasz mintára iivegíujó-, ötvös- és majolikamíihely is működött a palotában. Távoli országok árui is előkerültek a palota tárgyai között, igy Kínából, Perzsiából és Spanyolországból valók. Már a 13. században szir üvegek érkeztek ide, de az egész európai kontinens — főként Olaszország és Németország — árui a leggyakoribbak. A közel hatezer kőemlék pedig módot ad arra, hogy nagyon fáradságos munkával ugyan, de a palota egyes részeit hozzávetőlegesen rekonstruálni lehessen. — A további feltárás hogyan alakul? — Most lélegzetvételnyi szünet következik a népművelési feladatokra és a tudományos kutatás előkészítésére, mert a gyors fejlődés következtében erre nem volt időnk. A budai Várban sok olyan nyugateurópai áru kronológiai meghatározását tudtuk elvégezni, amit nyugateurópai kutatók még nem ismernek. A történelemkutatás eredményeit gazdagítja mindaz, amit a várbeli mesterségekről, vagy árukról szinte kézzelfogható valóságként megtudtunk. Az élő emlékezet Gerevich László mindössze negyvenkét esztendős. - Soványalkatu, sá- padtarcu, szinte lángoló tekiritetü. Mi adta a fáradhatatlan erőt, a szomjas kutatókedvet és a lankadatlan munkakészséget, amely vele ezt a hatalmas munkát elvégeztette? — A múltban kutatni rendkívül érdekes — adja meg a választ Gerevich László. — Nem közömbös számunkra, hogy ismerjük a múltat, mert e korszakoknak, illetve az ezekre vonatkozó tudásanyagnak nagyon nagy a tanító hatása a jelenben. Ez segít bennünket. A múlt ismerete szükséges azért is, hogy az akkori hibák többé elő ne forduljanak. Pontosan tudnunk kell, hogy mi történt velünk. A történész az emberek élő emlékezete. A múlt beható ismerete és az abból levont sok hasznos tanulság előreviszi az emberiség és a szocializmus ügyét. A Kossuth-dijas történész három gyermek boldog apja. A tudósnak mennyi ideje van a magánéletre? — Aránylag kevés. Ha nincs hivatalos elfoglaltságom, akkor olvasok. A tudományos pályán az a lényeg, hogy az ember egy percig se álljon meg a fejlődésben. Ennek igen széleskörünek kell lennie, mert kii-' lönben az ember “szakbarbár”, vagy részlettudós lesz. Befejezésül a budai Vár további sorsa iránt érdeklődtünk. — Budavárnak különlegesen fontos városképi szerepe is van. Központ lévén, nemesak tudományos, hanem városépítészeti szempontból is igen lényeges, hogyan alakítják ki. Az újjáépítés a régi bástyarészeket, a várfokot restaurálja és felhasználja. A beszélgetés után átsétáltunk a Halászbástyára. Odalentről felhallat-, szik a dolgozó város zugó moraja. Az a múlt, ez a jelen. György Endre A VIHARSAROK NAGY FESTŐJE, KOSZTA JÓZSEF SZÜLETÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJÁN ELSŐ JELENTŐS KÉPE, a Hazatérő földművesek (1897) még idill. Tiszta, sudár emberek, kissé fáradtan, hazafelé ménnek a mezőn. Mögöttük messzire ellátni a síkságon, az ég is magas, s a könnyű felhők ragyognak rajta az alkonyatban. Derűs, nyugodalrna's táj ez, jóra való és elégedett nép. A képből kedélyes együttérzés sugárzik, vonzódás ezekhez a jóravaló parasztokhoz. Lány kosárral cimü festményének is hasonló a hangulata. Ha a művész megállt volna ennél a szemléletnél s nem lépte volna át a fürkésző idegen és jólválasztott témája közötti határt, akkor is népét tisztelő, a parasztéletet szívesen ábrázoló kitűnő festőnek ismernénk. S kissé idillikus izét azzal magyaráznánk, hogy akármilyen jól, de mégsem belülről figyeli a népéletet. Csakhogy Koszta József nem állt meg. Hogy miért, mikor és hogyan történt a nagy lépés, azt megmutatják majd a művészettörténészek. De megtörtént, mégpedig viszonylag korán. S Koszta József szinte egyedülálló festőjévé lett az alföldi magyar embernek és tájnak. Már nem kívülről, jóindulatú, együttérző, érdeklődő tekintettel nézte a parasztság világát. Hanem élte, testén, idegein magába szűrte, belülről látta. Koszta József 1917-ben Szentes határában egy tanyán telepedett meg. Ez egymagában még nem jelent sokat. Legföljebb azt, hogy — mint egyik méltatója irta tiz évvel később — “alakjával, kék és haragvó egével, fényével és meleg éjszakáival a szentesi határ érlelte ki művészetét, a- -mely motívumok dolgában egyébként nem sokváltozatu”. Igen, a szentesi határ, de csak ha nem egyszerűen tájat értünk a szón, hanem társadalmi légkört. Koszta a Viharsarok festője a forradalmi hagyományait ápoló és valóságként élő földműves nép ember- és tájlátásának kifejezője. VIHARSAROK: a vad nagybirtok egykori birodalma. A sötét magyar világnak is a legmélye, ahová a legkevesebb fény szivárgott. A kút feneke. Innét jelölték képviselővé 48- ban Táncsicsot- Innét robbantak ki a nagy aratósztrájkok. A 900-as években a földműves lakosság tiz százaléka volt itt földnélküli s minden száz csecsemő közül harmincöt halt meg. A földeken virágzott a szik, a tanyák, jó ut híján, magányukba roskadtak. Még 1917-ben gyűrűzhettek Áchim András ügyének hullámai. Itt a kulcsa ennek a festészetnek, a tájak sürü, viharelőtti csöndet, hőséget, feszültséget árasztó légkörének. Hol van már a derék parasztokat megértő idillikus szemlélet! Nagyobb szenvedélyek vették át a szót. A “motívumok dolgában nem sok- változatú” szentesi határ valóban nem kínál sokféle témát. Néhány falusi ház, utca.vagy udvar, gyengén termő földek, s maga a nagyon egyszerűen öltöző nép (abból is kivált a leányok-asszonyok, akik mégis inkább ráérnek modellt ülni). Csakhogy az egyszerű témák Koszta képein olyan erővel szólalnak meg, any- nyi mondanivalót sűrítenek magukba, hogy egyszeribe rendkívüliekké szinte jelképivé emelkednek. Itt mindennek reális tartalma, súlya, lég- kör-teremtő hatalma van. A színek zsíros sűrűsége erőtől feszül. Faluvége: a képen néhány szegényes ház, alig pihegő fa s egy szűk pocsolya. Fülledt csönd. A kegyetlen napfényben élesen elválnak egymástól a színek, az árnyékok szinte fizikailag ránehezednek a gyönge vályogfalakra. Az ég is mint végtelen kék test, be-! borítja ezt a levegőtlen világot. Vagy | egy másik festménye: Ruhaszáritás. Szűk falusi udvar, a napon ruha szárad. Még a világos ingek is mereven, mozdulatlanul csüngenek, alattuk a porban árnyékok tömbje hever. EMBER ALAKJ AI mögött is ezt a környezetet érezzük. Ha szobában festi őket, testüket a vályogház nehéz sötétségével veszi körül melybe a szűk ablakon csak épp hogy beszűrődik a világosság. Sehol egy oda nem illő mozdulat vagy tekintet. Itt mindenki el van foglalva azzal, amit csinál, nem ér rá pózolni. A Tányértörlő asszony-alakja önkénytelen, s mégis figyelmes mozdulattal fogja a fehér tányért. Jobbkeze (színe, mint a kenyér héjáé) gondosan, alaposan végzi a dolgát. A Muskátlis kislány kissé mereven ül a karos széken, ölében a cserép muskátli, ő sem pózol. Azt csinálja most, hogy hagyja magát festeni. Tekintete a festőn, érdeklődő gyerekcsodálattal s türelmetlenül: mikor hagyja már abban. Szerepjátszás, beállítottság Kosztának csak egy képén van, de ott ez a reális. A Háromkirályok bibliai témája itt egy alföldi mezőn jelenik meg. A madonna helyén egy még leányosan hamvas menyecske ül gyermekével. Előtte három idős férfi. Nehéz köpenyük mint a suba. Magyar parasztok jelenítik meg a bibliai jelenetet; emberivé, testivé, reálissá válik a mondái téma. ' Mintha a Medgyesi Ferenc csodálatos szoboralakjai emelkedtek volna föl helyükről, a debreceni Déry Muzeum előtti térről: oly vaskos, plasztikusan festett figurák Koszta parasztjai. Önarcképéről is bővérű, indulatos ember néz ránk szerűének mongolos, szűk nyílásából. NEM VjOLT forradalmár Koszta József, de az igazat festette, a nép világát, ahogy a nép látja, s ez a latifundiumok alatt roskadozó országban forradalmi tett volt. S az volt művészetének igaz magyarsága is. Koszta tanult Müunchenben, járt Párizsban és Rómában, befogadott magába hatásokat a nyugati polgári művészet értékeiből, de föloldotta, egyéniségébe olvasztotta, a maga magyar pikturájának szolgálatába állította azokat. Művészete nemcsak nemzeti érték, hanem az európai festészetnek is sajátos, egyedülálló színfoltja. Nehéz kor volt, melyben kialakította, megőrizte súlyos realizmusát. Még kiváló művészek is légüres térben érezték magukat olykor s tétova ábrándjaikat festették. Koszta körül azonban nem ritka, hanem nagyon is sürü volt a levegő, a lelkekre nehezedő fülledt forróság. Ez tartotta meg, a szentesi tanya, mely magányában is közelebb volt a néphez, mint egy-egy műterem a nagyváros közepén. Mikor felszabadultunk, nyolcvanegy éves volt, mikor — egy évvel halála előtt — 1948-ban Kos- suthh-dijat kapott. Kapott dijakat addig is, de nagyobb j utalom y aligha érhette, mint az, hogy tanúja lehetett a nagybirtokos-világ összeomlásának, hogy átélhette a fülledt csöndben megérzett vihart. Koszta József életműve hü vallomás a magyar népéletről. Pontosan mutatja, mit a hogyan látott a maga világából az alföldi dolgozó parasztnép. Példa hát és serkentés: a mai élet mélytüzü, szenvedélyes megfestését kéri számon a magyar művészettől. Sebestyén György
