Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-07-22 / 28. szám
July 22, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Egész éjjel zuhogott az eső, reggelre sártengerré vált Úszód környéke. A bujazöld, konyhakertnek is beillő határban most nem tarkállik a kapások, meg a majoránnát gyomláló sokszoknyás asszonyok serege. Bárázdafenékig félázott a homokos föld, nem lenne tanácsos letaposni. A nagy néma csendet csak a közeli tanyából felel- gető kutyák ugatása, meg a kenetlen gémeskut nyikorgása zavarja. Lovainak húz vizet a gazda. Vas Lajoséknál nem ir “heverdel” napot az eső a kalendáriumba. Alighogy megvirrad, máris talpon a család apraja-nagyja, a gazda be akar hajtani a faluba. Utrakészen áll a kocsi a nagylombu eperfák alatt. A szükreszabott kocsiderékban kövér disznó röfög panaszosan. Nyilván a kicsire méretezett lakás miatt emel óvást a kocsi körül tibláboló gazdasszonyhoz. Az meg mintha családtagot búcsúztatna, titokban könnyet morzsol szét köténye sarkával. Megszokta a jámbor állatot, nem könnyű megválni tőle. A tűzhely sorsa Hanem aztán, ahogy a gazda felcihelődik a bakra, megered a nyelve, akárcsak a zápor az éjjel. — Vigyázz a mérésnél, nézz az átvevő körmére A pénzt tedd a belső zsebedbe. A papirt el ne veszítsd, amire a vásárolnivalót feljegyeztem. A Népboltból azt a tűzhelyet hozd el, amelyik ki van téve cégérnek az utcára. A gyerekeknek el nefelejts szandált venni, ócskák már a cipők. — Jó, jó — nyúl ostora után a gazda —, tudok én a magam pénzére vigyázni. Pattint ostorával és a nehéz parasztszekér kotyogva indul a falu felé. Útközben előkerül az irkalap a zsebből, amire az asszony a szükséges holmikat felirta. Só, cukor, petróleum, mindenből annyi, hogy aratás előtt ne kelljen még egyszer a vásárlással időt tölteni. Végül a csontszinü, zománcozott tűzhely. Azért forgolódott az asszony olyan szorgalmasan a hizó körül. Megérdemli. De a gazda is gondol a közelgő aratásra. Uj kasza, fenőkő, kévehányó villa, azonfelül ki tudná felsorolni, mi mindenre van szüksége az öttagú családnak. Már a falu főutcáján kocog. Messziről látja, hogy a tanácsháza előtt nagy csoport vesz körül valakit. No, itt jó lesz megállni, a falu idős állat- begyűjtője, Szabó József tartja a szót. Vörös Benjámin, a csoport egyik tagja meddő tehenét kínálja megvételre. Az állatbegyüjtő a beadásban lemaradt gazdákkal szeretné megvétetni. így mindenki jól járna. Vörös Benjámin azért mert ETE - MÁTÉ A dolgozók nyaraltatását eleinte úgy értelmezték ,hogy julius havában mindenki foglalja el kijelölt helyét valamelyik szakszervezeti üdülőben. Aztán kiderült, mégsem volna praktikus, ha a egész ország egyszerre, nyaralna, mire divatba jött az őszi téli nyaralás is. —Hogy őszültél — kérdezik októberben a Mátrából visszatért csokoládészinüre barnult üdülőt. Az őszi üdülésnek külön varázsa van. A szóra- • kozások között első helyen áll (közvetlen a napi négyszeri étkezés után) a sport. Szombaton az üdülő kulturfelelőse lelkesen jelentette be: — Délután ETE—MÁTÉ futballmérkőzés. Minden szurkoló ott-legyen. Ha akadna olvasó, aki nem tudná, hogy mi az ETE és mi a MÁTÉ, az szégyelje magát. De ennek az elenyésző kisebbségnek a kedvéért eláruljuk, hogy ezen a nevezetes délutánon az Első Turnusban Ebédelők mérték összq erejüket a Második Turnusban Ebédelők csapatjával. Bár csupán két napja alakultak meg a csapatok, a frissen érkezett vendégekből, máris mindegyik csoport vad szurkolótáborral rendelkezett. A pályán a biróválasztás kérdését tisztázták először. Egy nyurga fiatalember jelentkezett és közölte, hogy ő vizsgázott biró. És melyik csoportban ebédelsz? — kérdezte Gyuri bácsi, aki odahaza sztahanovista gépkocsi- vezető. — A másodikban. Gyuri bácsi dühös lett: — Mit gondolsz öcsém, mi akik fél egykor ebédelünk, belenyugszunk abba, hogy olyan ember bíráskodjon, aki fél kettőkor ül asztalhoz!? Mindenki belátta az összeférhetetlenséget és igy Józsit a legkedvesebb pincért választották meg birpnak, azzal az indokolással, hogy ő egyforma pártatlansággal tálalta fel délben mind a két turnusnak a ragulevesből, rizses csirkéből és BEADÁS — Magyarországi riport — ■ -t y", r *5 száz forinttal több ütné a markát, a falu gazdái pedig azért, mert vagy tizen teljesítenék vele a beadást. Ez pedig a falura nézve sokat nyomna a latban. Mert Úszód bizony nem áll legjobban a beadás terén. Mintha a tavaszi munkák lázában erről megfeledkeztek volna. (A tavaszi munkával második helyen állnak a megyében.) A falu állatbegyüjtő je ezért alkudozik olyan kitartóan a Vörös Benjámin tehenére. A falu jóhirnevén esett csorbát szeretné kiköszörülni. Néhány ilyen vétel s remélni lehet, hogy a falunak sikerül a kilencedik helyről előbbre rukkolnia, megszokott helyére, a járás élére. Ésszel kell élni! Mire Vas Lajos megállítja lovait, hogy a hizó dolgát Szabóval megbeszélje, az. már megkötötte az egyezséget a tehénre. Most már ráér Vassal foglalkozni. Szakértő szemmel nézegeti a kocsiderékban heverő állatot, megtapogatja, elég kö- vér-e. — Aztán, hogy akárod — kérdezi Vastól. — Szabadáron-e, vagy inkább a beadásod törleszte- néd vele? Szabad áron — jelenti ki V’as keményen. — A beadásommal még ráérek, az csak decemberre van előírva. A tanácsháza előtt álldogáló emberek gyönyörködve nézik a kövéren szuszogó állatot. —De jól meghízott — jegyzi meg valaki tréfásan — kenyér nélkül még nézni sem tanácsos. Valahogy Szabó is igy vélekedik magában, csak hát Vas Lajos nem egészen jól gondolkodik. — Hát akkor neked nem kell a 260 kiló kukorica? — Miféle kukorica? — áll meg Vas cigarettát sodorintó keze. — Amit a beadásból engednek el, ha a sertésjárandóságot junius 30 előtt hozod be. — Hát ezt ki találta ki? — Ezt a kormány. A tanács hangszórója minden vasárnap bemondja, csak az nem hallja meg, aki nem akarja... — A tanyára ugyan nem hallatszik ki, meg- hát az asszony is rámparancsolt, hogy zománcos tűzhely nélkül ne menjek haza. almáslepényből álló ebédet. A mérkőzés első percében Sanyi —, sztahanovista vájár — berúgott egy gólt a MÁTÉ kapujába. De a MÁTÉ szurkolói erre rögtön találtak mentséget és odarikkantották az üdülő kövér főszakácsnak: —Tulnagy porciót adtál a játékosainknak, azért ilyen lusták. —Az első turnus is nagy porciót kapott — védekezett a séf. — Igen, de azoknak több idejük volt kipihenni! A végén az ETE 5:2 arányban győzött. Nyomban megkapták a látványosságszámba menő győzelmi trófeát. —Nem érdemes ezeknek ilyen szép dijat adni, — állapította meg egy elkeseredett ellenszurkoló — mert rögtön megeszik.... Ne csodálkozzék senki ezen a megállapításon: a győzelmi trófea egy remekbekészült citromtorta volt. (s. a.) JÓKAI MóTMÉLTATÁSA (Folytatás a 9-ik oldalról) mek és emberséges gondolkozás gyönyörű példáját adta egész életművével. Ehhez az emberségességhez tartozik romantikus lendülete mellett csillogó humora. Jókai alapjában humoros iró és irodalmunk egyik legnagyobb humoristája. A maró szatírától a kedélyes adomázásig biztos kézzel tartja a nevettetés minden eszközét. Humora felcsillan legkomorabb Írásaiban is. Ez a humor, ha kell gyilkol, ha kell megbocsát. És ez a humor derűsebbé teszi a legzordabb történetet is. Jókaiból megtanuljuk, hogy erősebb az az ember, aki nevetni tud... és a leg- '• erősebb, aki mosolyogni képes. Mert csak az tud mosolyogni igazán, szívből, aki az emberiség nagy harcaiban a jó, az emberi oldalán áll a rossz, az embertelenség ellenében. Ötven évvel halála után igy áll előttünk a nagy magyar romantikus képe. Ma többen olvassuk, mint valaha, ma inkább a miénk, mint valaha. Szeretjük őt. Nagyon büszkék vagyunk reá. — Mennyibe kerül az a tűzhely? , — Kerekén 860 forintba. — No, látod, nagyokos, a 260. kiló kukorica majdnem kifutja. Ésszel kell ám élni a világba! Decemberre a négy süldőd is meghízik és azokból már nem adsz be. Még bútort is vehetsz belőle. De ha a 260 kiló kukoricát ki akarod dobni az ablakon, nekem úgyis jó. Igaza van Szabónak — gondolkodik el a disznaját áruló gazda. Az asszony már úgyis emlegette, hogy jövőre meg konyhabútorra hizlal» mert az való az uj tűzhely mellé. Biztosan örülne, ha vágya még az idén teljesülne. Toporog, kis ideig csizmája orrával a sáros földet rugdalja, aztán megszólal: — Hát, nem bánom, Józsi bátyám, üljön fel, vigyük az átvevőhelyre. Szóból ért az asszony is Délre hajlik az idő,'mire a gazda bekocogtat az udvar eperfái alá. Vasné még a nyujtófát is kezében felejti, oly sietős az útja kifelé. Fürkésző szeme a sok holmi között a várva-várt tűzhelyet keresi. A nyitott konyhaajtón kihallatszik a melegedő viz duruzsolása. Jó ebéddel, tejfeles túrós tésztával készült az uj “szerzeményt” megünnepelni. De csak tátva marad q szája. Hol a kocsiba les, hol az embere komor* arcára. — Letörlesztettem a beadást — morogja Vas csendesen —, tűzhelyre már nem futotta. Az asszony kezében megrándul a nyujtófa. — Az én disznómat, amit tűzhelyre nevelget- tem, elfecsérelted beadásra ?!... — No, no — pislog Vá$ mosolyogva az asszonyra —, 260 kilót elengedtek a kukoricából, az árát elköltheted ősszel tűzhelyre. Azt se bánom, ha konyhabútort is veszel mellé Az asszony arcán lassan elsimulnak a harag ráncai. Hiszen bútort csak jövőre számított venni, most meg az embere biztatja, hogy ne várjon vele. Hát jó. Furdalta a kíváncsiság, de haladt dolgára. Azért evés után meg kell azt még alaposabban beszélni. A gondolat bölcsebb, a szó megszelídül, ha az ember a gyomrával már ki van békülve. Mire a gazda beballag az istállóból, az asztalon étvágygerjesztőén gőzölög a tejfeles túrós csusza. Lassan megered a beszéd. Az okos szót az asz- szony is megérti. Mert az ember lassan elmeséli, hogy is van csak a kukoricával. Lesz tűzhely is, meg konyhabútor is. Várnagy József Mért nincs hir a Bodrogközről? í Tisztelt szerkesztőség! Én Nagygéresböl, a Bodrogköz déli részéből vándoroltam ki Amerikába. Ha jól emlékszem 52 falu van a Bodrogközön. Igaz, hogy egy részét Csehszlovákiának ítélték oda az első világháború után, köztük az én falumat is, dehát még sok falu van ott, ami magyar terület és én azt a részét még mindig szükebb szülőhazámnak tekintem. És figyyelem a híreket Magyayrországból, hogy épül az ország, de soha egy szót sem látok a lapban, hogy valami épül-e a Bodrogközön, mintha nem Is éétezne. Pedig jó termőföldek vannak ottan. De nem hallok hirt se földműves, szövetkezetekről, se semmiféle építkezésekről, mert ha volna, talán csak Írnának felőle. Kaliforniai- bodrogközi (Meg vagyunk győződve, hogy a Bodrogköz fejlődése nem marad el Magyarország más mez&- gazdasági vidékeinek fejlődésétől, de nekünk is az a benyomásunk, hogy az óhazai sajtóban viszonylag kevés hir jelenik meg arról a vidékről. Ezentúl majd jobban figyeljük a lapokat és igyekezni fogunk többet Írni a Bodrogközről. Itt jegyezzük meg, hogy véleményünk szerint jó volna, ha az óhazában is bevezetnék azt a szokást, hogy a községnevek után odaírnák a megye nevét. Mert ember legyen a talpán az, aki az óhaza 2- 3000 községéről mindről tudja melyik megyében van. — Szerk.) Az abroncspusztai ütközet Tisztelt szerkesztőség! Szeretném, ha akár a lapban, akár a jövő évi naptárban Írnának valamit a salgótarjáni partizánok harcáról a sorm-trooperek ellen, ami abroncspuszta niellett folyt le. Én vizdosi születésű vagyok és a salgótarjáni bányákban dolgoztam tiz évig. Ismerem az egész környéket. Lehet valaki leírta és nyomtatásban is megjelent. Gondolom több dinamit patron robbant ott, mint kézigránát. NYUGDÍJAS BÁNYÁSZ
