Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)

1954-07-22 / 28. szám

4_ AMERIKAI MAGYAR SZÓ July 22, 1954 lehetővé tenné magántulajdonban levő villany­erőmüveknek, hogy 25 év leforgása alatt — kor­mánytámogatás segítségével -— megvásárolják FDR és az amerikai demokrácia egyik legnagy­szerűbb alkotását a Tennesseee Valley erőmü­veket! (TVA). így hát Amerika legnagyobb erőmüvei, bele­értve a felmérhetetlen képességű atomenergia­telepeket, a Wall Streeti monopóliumok magán- tulajdonává válnának. A tőkéssajtó alig ir a készülő óriási elajándé­kozásról. Tudják melyik oldalán van kenyerük megvajazva! Jubilál a Nők Világa Itt Amerikában, a mi magyar asszonyaink hosszú éveken át annyiszor adták képességeik tanú jelét, hogy bátran mondhatjuk: a magyar progresszív mozgalom a nők hozzájárulása nél­kül nem létezhetettt volna. A mi magyar asszonyaink élen jái'tak mindig lapunk fenntartásában és számtalan munkában, amely az évek során felmerült és rendületlen ki­tartással vitték azokat sikerre. A mi magyar asszonyaink 20 évvel ezelőtt megteremtették saját lapjukat. Szeptemberben lesz 20 éve, hogy egy havi folyóirat, “A Mun­kásnő” útjára indult, a haladás és munkásmoz­galmi eszméinek az amerikai magyar asszonyok között való terjesztésére. Először csak kis mimeografált lap volt, azon­ban hamarosan olyan kedveltté lett, hogy nyom­tatottam szép színes és képes fedéllel, tetszetes külsővel és még tetszetősebb tartalommal je­len meg. Rövidesen megváltozott a neve Nők Világa-rá és azóta is ezen a néven jelenik meg. Ezt a lapot a nők maguk Írták, nőkről és nők számára. 20 éven keresztül jelennek meg hasábjain a ma­gyar irodalom szebbnél-szebb munkái, az asszo­nyok levelei, egyletek megmozdulásainak hírei, az amerikai és világesemények magyarázatai, jó magyar konyhareceptek és nőket érdeklő külön­böző hasznos tanácsok. A mi olvasóink tudják hogy, a munkásujságok fenntartása mindig küzdelmes volt, de a magyar asszonyok lankadatlan kitartása lapjuk mellett meghozta azt a hatalmas eredményt, hogy lap­juk, a' Nők Világa 20 éves jubileumot ünnepel ebben az évbén. Az amerikai magyar asszonyok ily nagyszerű kitartása lapjuk terjesztése és fenntartása ér­dekében csodálatos és itt Amerikában páratlan is a maga nemében. Joggal mondhatjuk ezt, mert nem csupán bevándorolt nemzetiségeknek nincsen hasonló folyóirat]uk, de még angol nyel­vű sincsen, pedig az idő tanulságai bizonyítják, hogy égetően szükséges volna. Ha a Nők Vilá­gához hasonló több lap jelenne meg, több nőt le­hetne a béketábor soraihoz közelebb vinni. A z amerikai progresszív magyar asszonyok szerte az országban készülnek az idén a 20 éves Nők Világát ünnepelni. Az 1954. év. jubileumi és a az olvasók ezt az évet arra fordítják, hogy lapjuknak mentői több uj olvasót szerezzenek. A cél: az olvasótábor megduplázása s már eddig is nagyon szép eredményt ért el az asszonyok erősakaratu tábora, de dolgoznak tovább. Büsz­kék ezek az asszonyok lapjukra, szorgos munká­juk eredményére és mi, akiknek főerősségünk ugyanez az asszonyi tábor, amely hozzásegítet­te lapunkat, hogy több, mint 50 éven át megje­lenhessen, teljes értékében megértjük büszke­ségüket, osztozunk örömükben és részesei aka­runk lenni ünnepségüknek. A McCarthyizmus mocsarában Róbert Meyner, New Jersey demokrata kor­mányzója egyike azoknak a közéleti vezetőknek, akiknek lelkében, halvány pislákolásai ugyan, de élnek még néhai nagy elnökünk, Franklin D. Roo­sevelt eszméi. Egyes kijelentései mintha halk visszhangjai volnának Roosevelt bátor kiállásai­nak az egyszerű emberek, a tisztesség, becsület, társadalmi haladás mellett. Meyner kormányzó, a Külpolitikai Társaság Ha­milton, N.Y.-ban tartott konferenciáján tartott előadásán rámutatott azokra a nagyméretű er­kölcsi s poltikai károkra, amelyeket Amerika McCarthy tobzódásai és a mccarthyzmus követ­keztében szenvedett. “Nincs egyetlen olyan ember Amerikában, aki nagyobb kárt okozott volna Amerikának a világ megbecsülése szempontjából, mint Mc- | Carlhy szenátor” — mondta többek közt. .... Majd a következő épületes megjegyzést tet­te: “A boszorkány vadászoktól való rettegésünk következtében ma már odajutottuk, hogy jó amerikaiak félnek liberálisan gondolkozni, vagy liberális kijelentéseket tenni, nehogy vö­rösöknek, baloldaliaknak, vérzoszivüeknek, sza­lon rózsaszínűeknek vagy ehhez hasonlóknak nevezzék őket. » Meyner kormányzónak ebben nagyon igaza van. De a történelmi hűség kedvéért meg kell jegyez­nünk — és nem ártana, ha a kormányzó ur is tudomást szerezne róla — hogy saját államában, New Jerseyben, ez a szellemi terror a magyar­ság között már sokkalta régebben honol, mint McCarthy felbukkanása óta. New Jersey magyarlakta városainak legtöbb­jében, elsősorban a fővárosban, Trentonban, az­tán Perth Amboyban, New Brunswickon, Passai- con és másutt évek sőt évtizedek óta uralkodnak magyarszármazásu amerikai polgárok gondolatai fölött kiskirályok és basák módjára magyar mc- carthyk. Ezek a huszadik századbeli önkény urak, akik között nem egy pap is van, a politikai hatal- maságokkal, rendőrséggel, gyárosokkal össze­játszva terrorizálták és terrorizálják a haladó- szellemű magyarságot. Persze, miként Meyner kormányzó is jól tudja, a terrort nem lehet lokali­zálni. Ha a társadalom egy részét terrorizálják, az kihat a társadalom minden rétegére és igy New Jersey magyar munkásai is — politikai pártállásra való tekintet nélkül — rettegnek, nemcsak baloldali, hanem liberális, sőt demokra­tikus az amerikai demokrácia szellemével egyező kijelentéseket tenni. Meyner kormányzó McCarthyra vonatkozó ki­jelentése helyes. De a mccarthyzmust nemcsak McCarthy terjeszti Amerikában, hanem a vörös­falók, a fasiszták, reakciósok, antiszemiták, né- gergyülölők, Hitler és horthyimádok egész légió­ja, akik a roosevelti eszmék elárulása óta úgy érzik, hogy közeledik a “Der Tag” az ő számukra. Segítsen Meyner kormányzó és minden becsü­letes amerikai, igazi hazafi, hogy ez a “Der Tag” ne váljon az amerikai demokrácia és a világbéke temetésének napjává. Egy tiszteletreméltó püspök A haladószellemii mozgalom és annak sajtója tiszteli mindenki vallásos meggyőződését. Tiszteli —és a mi lapunk is tiszteli — azokat az egyházi embereket, vezetőket, akik hűségesek a különbö­ző vallások nemes, humanitáriánus elveihez és nem állítják hitbéli megyőződésüket a nagy üzle­ti érdekeltségek szolgálatába. Mi volnánk a legboldogabb emberek a világon, ha a katolikus klérus tagjai között ugyanannyian szolgálnák teheségiikkel a béke, a haladás ügyét mint a protestáns vagy más felekezetek tagjai közül. Sajnos ezt a legjobb akaratunk mellett sem állíthatjuk. Nincs azonban szabály kivétel nélkül és mi ezer örömmel ragadjuk meg az alkalmat amikor elismerésünket fejezhetjük ki egy katolikus pap, még pedig magasrangu katolikus pap előtt, aki­nek magatartása a béke és haladás minden hívé­nek elismerését érdemli meg. Ilyen ember Sheil chicagói katolikus püspök, aki nemrég megbélyegezte a mccarthvstákat, mint olyanokat, akik az antikommunizmus leple alatt aláássák hazánk szabadságát és meggyaláz­zák annak becsületét. Milyen ember ez a Sheil püspök? A “Progressive” nevű wisconsini liberális fo­lyóirat érdekes adalékot hoz e rendkívüli ember életéről. Pearl Harbor előtt Sheil püspök résztvett a Ke­resztény Front nevű fasiszta banda egyik gyűlé­sén .anélkül hogy hívták volna. kért és be­szédében a legélesebben elitélte a Front anti­szemita, négerellenes programmját. A meglepődött fasiszta közönség dühös tombo- lásban tört ki. Ft. Sheilnek menekülnie kellett. Amint a kijárat felé sietett, egy hisztérikus öreg­asszony rikácsolta feléje: “Zsidók szeretője, négerek szeretője, te nem vagy püspök, rabbi vagy, Rabbi Sheil, ha, ha!” És arconköpte. Sheil nemi törölte le a váladékot arcáról. Meg­állt, az asszonyra nézett és.. . . másik orcáját for­dította feléje: “Rabbinak neveztél, igen, a mi Urunkat is an­nak hívták.” A tömeg elnémult, az asszony elhalványodott és elcsendesedett. De sokkal boldogabb volna ez az ország, ha sok­kal több Sheil püspök volna és sokkal kevesebb.... Galambos félék! A jövőnk — ahogy Lindbergh látja E sorok írójának véleménye szerint Charles A. Lindbergh, Amerika legendás hőse; a rettenhetet- len fiatal pilóta, aki elsöizben repülte át az Atlan­ti Óceánt, halhatatlan hírnevet szerezve magá­nak, népének, nemzetének és uj fejezetet nyitva a civilizációnak, ez az ember MEGSZŰNT LÉ­TEZNI abban a pillanatban, amidőn történelmi repülése befejeztével kiszállt repülőgépjéből, a Spirit of St. Louisból és lábát francia földre tet­te. A szerény egyszerű pilóta, megszűnt létezni ab­ban a percben. Egy másik Lindbergh foglalta el a helyét, aki azonnal hozzálátott elődje történel­mi teljesítményének anyagi és társadalmi kihasz­nálásához. Benősült a leggazdagabb amerikai csa­ládok egyikébe. És Wall Streetnek sikerült né­hány hónap alatt a maga “cash register” életfilo­zófiáját, Rockefellerek, Mellonok, Fordok élet- szemléletét ebbe az Lindberghbe beoltani, úgy, hogy ebből az emberből egy-két év alatt Wall Street legtökéletesebb megtestesítője, egy embe­ri robot, a wall streeti imperializmus eligérkezett hive, minden népellenes mozgalom imádója, tisz­telője lett. így jutott Lindbergh a nácik csodála­táig, igy kapta meg Hitlertől a vaskoronarendet, igy hirdette a nácik győzhetetlenségét és a szov­jet társadalmi rendszer — s katonai képesség — alacsonyrendőségét. A mi néhai elnökünk Roosevelt mély szomorú­sággal látt ezt a tragikus változást Lindberghben és ezért nem is tudta és nem is akarta használni a képeségeit a második világháborúban. Elmúlt a világháború, de Lindbergh egyre ke­ményebb, keserűbb megtestesítője lett Wall Street eszméinek. Amikor a republikánusok jutot­tak az ország élére, azok már értékelték Lind­bergh politikai tulajdonságait. Meg is kapta ha­marosan a tartalékos tábornoki rángot. Mindezt azért említjük most meg, mert Lind­bergh most megszólalt és a Colliers magazin egyik számában mondja milyennek látja Ameri­ka jövőjét. Megállapítja, hogy a hidrogénbomba ellen nincs védekezés. S miután az amerikai ellenzi az orv­támadás elvét, feli kell készülnünk arra, hogy előbb utóbb mi leszünk annak kitéve és hazánk nagyrésze el fog pusztulni. Hogy tehát Amerika túlélje ezt a szörnyű csa­pást, úgy kell mostantól kezdve fegyverkeznünk, hogy akárhogy szétbombázzák is országunkat, mégis maradjon elegendő erőnk az ellenség — még teljesebb szétbombázásához. Mostantól kezdve nem a további előrehaladás­ra kell helyeznünk a hangsúlyt, hanem arra, ami lényeges a létért való küzdelemben. “A jövő nemzedékek iránti kötelességünk kor­látlan áldozatokat követel katonai erőnk fenntar­tására” — Írja Lindbergh. “Ez a feladat beláthatatlan ideig el fog tarta­ni. .. Nincs többé megfelelő védelem. Addig, amig egy veszélyes ellenség létezik, a mi biztonságun­kat kizárólag a mi elpusztíthatatlan pusztitási ké­pességünkben találhatjuk meg.” A fentiekhez nem szükséges sok kommentár. Linbergh és társai egy olyan jövőt vázolnak Amerika számára — beláthatatlan ideig — mely­ben Amerika minden egyebet félretéve korlát és fenntartás nélkül gyártja a hidrogén, atom és ki tudja milyen más bombákat és azokat elrejti olyan helyekre, hogy ha háború tör ki és akár­hány városunk elpusztulna, még mindig marad­jon elegendő a másik oldal hasonló, illetve még tökéletesebb elpusztítására! Eszerint nem az a lényeges, hogy Amerika NÉPE életbehmaradjon, csak az, hogy a hidro­génbombát szállítani tudó haderő maradjon élet­ben! Ez nevezi Linbergh “biztonság”-nak! Az ő vérbeborult fejében még csak halvány sejttetése sincs annak, hogy talán MÁS KIÚT IS VAN. Hogy talán mégsem szükséges és elkerül­hetetlen egy olyan háború, amelyben 10 vagy százmillió amerikai és ugyanannyi orosz, kínai, magyar vagy angol is elpusztulhat, ha ugyan nem az egész emberiség. Ez a ködbeborult agy, csak az elkerülhetetlen vérzivatart, hidrogénbombás háborút, “elpusztit- hatalan pusztitási képességet” lát mint kiutat Amerika és a világ számára. Ismételjük, az igazi Lindbergh, Amerika hőse, az amerikai demokrácia, életforma igazi képvise­lője 1926 tavaszán dicsősége tetőpontján, meg­szűnt létezni. Helyét egy ön és közveszélyes ro­bot foglalta el. . V Kiteheti magát az amerikai népek, hogy sorsát életét, jövőjét ilyen szív és agynélküli Franksen- steinek döntsék el?

Next

/
Oldalképek
Tartalom